DOMOKOSMUSIC

Megbocsátás, megbízás és megváltás a művészeti nevelésben

A készülő kormány- és rendszerváltással kapcsolatban mindkét – a nyertes és a vesztes - oldalnak is hasonló gondolatok foglalkoztatják a mindennapjait.

Jelentős történelmi események zajlottak az elmúlt hónapokban, amelynek az lett az eredménye, hogy hosszú évtizedek nyomorúságos társadalomkulturális elnyomása után a közszféra és a vele kapcsolatba kerülő magánemberek is végre friss levegőhöz juthatnak és fellélegezhetnek.

Azért tartom kényszernek megörökíteni a gondolataimat, mert fontosnak tartom, hogy a kollektív emlékezetben nyoma maradjon a történetemnek, így tanítványaim és gyermekeim is tanulhassanak belőle.

Az előzménye ennek az írásnak a 41 évesen nyugdíjba mentem című bejegyzésem, ahol friss tapasztalataim osztom meg a pedagógusokat megalázó státusztörvény elfogadását követő felmondásom után.

Röviden: 20 évet töltöttem a közoktatásban, majd - újkori nevéből az oktatás szó kikerülve - közneveléssé váló intézményi keretrendszerben művésztanárként, ahol az idő előrehaladtával minden gyönyörűsége, kedvezménye, előnye, értelme, érzelme, lelkiismerete és joga megszűnt a fővárostól túl távol eső kisvárosi zenetanításnak.

Ahogy az egyre mérgezőbb légkört – és az összefogás helyett az elnyomás és versengés mindennapjait – megteremtő törvények és rendeletek kiteljesedtek, a pedagógusok egymás és a nagyhangú átlagemberek ellenségeivé is váltak, lemészárolva ezzel a tanítás csodás ősi eszményképét.

A mindennapi tanítástól, a közösségtől, a tanulóktól, szülőktől és munkatársaktól egyre távolodó intézményvezetők ezzel egyidőben egyre nagyobb hatalmat és jogokat nyertek az alsóbb szinten álló köznevelési szereplők kizsákmányolására, hátráltatással, befolyásolással és egymás ellen hangolással az életük szép pillanatainak elrablására, amely keretrendszerben vezetőből főnökké sorvadtak.

Félelemgenerálással és kiterjesztéssel, valamint állandó megfigyeléssel és nyomonkövetéssel pedig a pozíciójuk, a személyi kultuszuk napról napra erősödött és a kialakított mérgező szervezeti kultúra működtetésével biztosították az érdekeiknek megfelelő élethelyzetek fenntartásának állandóságát.

Sokan hasonló munkahelyi környezetben élték meg az elmúlt évtizedeket, így hasonló gondolatok töltik meg elméjüket: hogyan valósulhat meg a megbocsátás és megbízás, meg lehet-e bocsátani az állandó munkahelyi, közéleti és mindennapi embertelenséget, valamint kialakulhat-e a megbízás intézménye, a kölcsönös bizalomra épülő emberi kapcsolatok hálója, amely átvitt és konkrét értelmű megbízásokat is eredményezhet?!

Keresztény művészként annyit állíthatok, hogy az elmúlt 20 évem az állami fenntartású művészeti- és zeneiskolákban megfelel egy valódi pokoljárásnak, így hitem szerint idővel meg kell bocsátanom, de sosem fogom elfelejteni azt, amit velem tettek.

Folyamatos támadás alatt álltam, elhazudták a tehetségem, letagadták az érdemeim, becsmérelték a munkámat, rontották a hírnevemet, megkérdőjelezték a szavaimat, befolyásolták a házasságom, kritizálták a gyermekeimet, beszennyezték a kapcsolataim, kihasználták a személyes és szakmai információim, tudásom és tapasztalataim, hátráltatták a művészi kiteljesedésem, korlátozták a színpadi megjelenésem és nyilvánosan nevetség tárgyává tették a hitemet. A köznevelési törvény 2011.évi hatálybalépése óta tervezgettem a felmondásom, amely csak 2023. októberében történt meg, mert mindig elhitették, hogy tűrni kell, mert jobb lesz és máshol sem jobb…

Noha 3,5X túlmunkával – évi 42-43 koncerttel, innovatív ötletekkel, belső ellenőrzési vezetéssel, szellemi- és fizikai tevékenységekkel - segítettem az intézményeket, ahol munkát vállaltam, minden évben több és több lett az elvárás, egyre kevesebb lett az emberséges tér, emellett minden évben egyre betegebb és kiszolgáltatottabb lettem.

Eközben a tanáriban és a folyosókon andalgó kollegináim csupán a folyamatos beszélgetéseik és panaszkodásaik által növelték a reputációjukat – bizonygatva, hogy ők még az óriási problémáik mellett is elvégzik a feladataikat - és így elég volt kevesebb teljesítmény is részükről.

Az intézményvezetők tudták, hogy a hozzám hasonló – számukra eltagadott és láthatatlanná változtatott, de – a mennyiségi és minőségi tevékenységek területén jelentős feladatokat elvégző munkatársak a panaszkodók helyett is teljesítenek majd, hiszen munka nem maradhat elvégzetlenül és mindig azt a lovat ütik, amelyik húz.

Papíron teljes munkamegosztás valósult meg, emellett a vezetők előszeretettel jegyezték mások ötleteit, gondolatait sajátjukként, hiszen az egész keretrendszer úgy épült fel, hogy az alulról érkező értékeket a különböző divíziók és osztályok vezetői begyűjtötték és sajátjukként lepapírozva megszerezték a mestertanári előmenetelükhöz és a programban maradásukhoz szükséges megbecsültséget és elismeréseket.

Továbbképzéseken tanulták hogyan kell egymás ellen fordítani barátokat, családtagokat és munkatársakat, valamint megszerezni az irányítást mások élete és személyes felületei felett, így a megosztott közösséget érdekeik szerint befolyásolva anyagi hasznosulás és szakmai reputáció érdekében kihasználták helyzetüket és tisztségükből adódó látszólagos hatalmukat.

Listát vezettek arról, hogy a tanulók és a munkatársak családtagjai pontosan miben és hogyan segíthetik a pozíciójuk megőrzését, az érvényesülésüket és a vagyonosodásukat.

Személyemmel kapcsolatban állandó konfliktusforrás volt, hogy velük ellentéten a szakmámban közismertté váltam egészen fiatalon és valódi hatalmat gyakoroltam a környezetemben élők felett, hiszen a mindennapokban segítettem a mindennapi életüket és az előmenetelüket.

A professzionális előadó- és alkotóművészként, valamint zenekar- és belső ellenőrzési vezetőként, emellett befektetőként megszerzett tudásomat és tapasztalataimat üzleti titokként kezeltem és nem voltam hajlandó megosztani sem a kolleginákkal, sem a vezetőséggel, ami kiterjesztette a gyűlöletet a személyem irányába.

Már már szánalmas próbálkozások mellett próbálták kicsalni az eredményeim mögött található információkat, annak reményében hogy ők is bizonyítható tehetségre és tehetősségre tehetnek szert általuk.

Egy egy projektem fotóinak nyilvánossá tétele után több szinten is értéktelen ösztöndíjakkal igyekeztek megszerezni a titkot olyan témákban, amelyek a versenyszférában számomra rövid idő alatt is többszázszoros hasznot és társadalomkulturális hasznosulást generáltak.

A titok az: hogy emberként kell kezelni az embertársainkat, megoldva a problémáikat, jóindulattal támogatva őket és nem a saját életünket helyettünk felfejlesztő kényszerrabszolgaként kihasználva az előrejutásunkért.

Jómagam tizenéves korom óta vezettem zenekarokat, csoportokat és közösségeket, tehát a hosszútávú hírnévfenntartásra voltam berendezkedve, emiatt akkora társadalomkulturális szakadékot tapasztaltam a főnökök és a hozzám hasonló helyzetben levő pedagógus munkatársak között, amit nem lehetett leküzdeni.

A státusztörvény megjelenésekor 2023-ban a kb 72.500 pedagógusból több, mint 5.500 személy mondott fel, tehát a főállású tanárokból 7,6% úgy érezte elég volt a gyötrelmes munkanapokból és ott teremt értéket, ahol hagyják neki és békén hagyják.

Tehát végül tömegével hagyták ott a főnökösködő ”vezetőket” a szakmai tehetségek és a jóérzésű hasznos munkavállalók, hiszen sosem a cégnek, a vállalatnak, vagy a kormánynak mondanak fel a munkatársak, hanem az alkalmatlan főnököknek, akik a pozíciójukkal járó ingyenes – anyagi, emberi-, időbeli-, ingó- és ingatlan - erőforrásokat kihasználva tönkreteszik mások életét!

Ezért sem mindegy, hogy főnöke, vagy vezetője van-e a munkavállalónak, aki a – lelkileg, szellemileg és testileg megnyomorító - munkahelyváltással egyúttal munkatársváltást is elér, annak minden pozitív hatásával, jótékony-hatékony előnyével és kedvezményével.

Nagyon fontos az állandó 5 ember a közvetlen környezetünkben, akivel a legtöbb időt töltjük a hétköznapokban, mert a társadalomkulturális hatásaik az életünkre, a hozzáállásunkra, a szemléletünkre, a viselkedésünkre, a gondolatainkra, az érzéseinkre és a lelkivilágunkra akár élethosszig tartó is lehet és a saját személyiségünk összes szegmensét elveszíthetjük a társaságukban, legyen az az 5 ember akár jó-, vagy akár rosszindulatú, önkéntelenül is átformálják emberi mivoltunkat.

Művészként elsősorban olyan emberek társaságát éreztem kedvezőnek, akik friss gondolataikkal, kiegyensúlyozott érzelmeikkel és lelki szabadságukkal képesek voltak jobbá tenni mások életét.

Persze a legtöbbször munkavállalóként nem válogathatjuk meg a munkatársainkat és a kedvezőtlen személyi párosítások szereplőinek mindegyike szenved ezekben a mérgező munkahelyi környezetekben, de az emberi normák megszegését és figyelmen kívül hagyását senki sem kéri a főnökösködő agresszoroktól.

A megbocsátás felé vezető úton tehát a bosszú nem lehet megoldás!

Ahhoz, hogy a megbízás újra, vagy most először kialakulhasson ezek felé az embertelenkedő szereplők felé, először elégtételt szükséges nyernünk az elszenvedett károkért.

A Jóisten, az élet, vagy a sors pedig elhozhatja számunkra a megváltást, hogy túlléphessünk a történteken és embertársaink számára mindig pozitív hatást gyakorolhassunk, kiemelten a művészeti nevelés területén, a művésztehetségek, a művészgyakornokok és a művésztársaink körében és persze a közönség számára is, akik együttes magaskulturális nevelésével kialakíthatunk egy gyönyörű hazát mindenkinek.

Ahogy korábban említettem professzionális előadó- és alkotóművészként tömegek életét tehetjük szebbé, ami a valódi hatalom kulcsa, tehát pozitív értelmi, érzelmi és lelkiismereti befolyásunkkal irányíthatjuk és tehetjük teljesértékűvé a felnövekvő generációk gondolatait, érzéseit és lelkivilágát.

A színpadon, programjainkban, alkotásainkban és a nyilvános felületeken elmeséljük valós történeteinket, így örökül hagyva azt a fiatalabb generációknak.

A mostani történetem tanulsága, hogy üresfejű, üresszívű és üreslelkű embertársaink hogy kapaszkodtak fel a hátunkon, közben minket egzisztenciális, testi és lelki nyomorba taszítottak és mi ezt szolgalelkűen, kedvességgel, szorgalommal, jóindulattal és jómodorral tűrtük.

Ti, tanítványaim és gyermekeim, szebb életet érdemeltek a miénknél, ahol embertársaitokat segítve tudtok előre haladni a boldogság és boldogulás felé!

Legyen gyönyörű életetek hasznos és örömteli munka által!

A munka ünnepén ezt kívánom Nektek!

Ehhez minden segítséget megadunk az idén 10éves ARTISTIC MUSIC – ARM Digitális Kotta- és Tananyagkiadó munkatársaival és személyesen is professzionális zeneművészként.

Debrecen 2026. Május 1. Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester,

Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró, Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,

a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője