Az első koncertélmény tapasztalatai a művészeti iskola növendékeinél

Az első koncertélmény tapasztalatai a művészeti iskola növendékeinél

A fiatalabb generációk meghatározó élménye az első – meghallgatott - koncertélmény, amely segítségével megőrzik magukban a koncerten tanult és azonnal alkalmazott kifinomultan kulturált viselkedési normákat.

A naprakész kutatási eredmények alapján a gyermekek – a későbbi életszakaszokban bármikor felidézhető - első zenei élménye nem a családon belül közkedvelt népdalokhoz, műdalokhoz, vagy slágerekhez kötődnek, hanem jellemzően egy – koncertteremben megélt, katartikus élményt nyújtó - klasszikus zenei alkotáshoz.

Egy valódi - hatalmas légtérrel rendelkező – koncertteremben elhangzott óriási dinamikai skálán mozgó klasszikus művészi zenei alkotás első alkalommal történő észleléséhez nincs hasonló élmény egy ember életében, hiszen ilyenkor a közönség befogadó állapotba kerüléssel nyitottá válik az audiovizuális ingerfaktorok és impulzustöbbletek feldolgozására.

Egy ilyen élmény életfogytig tartó hatású lehet, amennyiben a művészek legendásan sikeres előadásukkal belezengték az örökkévalóság emlékezetébe.

Az első hangversenyélmény az idősebb korosztályok közösségi és koncerttermi viselkedésén jól látszik, amely még azt is jelzi, hogy művészi, vagy szórakoztató zenével történt a beilleszkedés. Azok a személyek, akik korai életszakaszban, a lázadást jelképező populáris zenével kerültek kapcsolatba kötöttségmentes és felelősségátruházó magatartási formákat vesznek fel, így jellemzően a tömegek viselkedését és modorát utánozzák, probléma esetén a könnyebb utat választva egyszerűen a társaikra háríthatják a felelősséget.

Akik viszont kifinomult, építő művészi zenét hallgattak, azonnal felvették a civilizált viselkedési normákat, a bölcs, felelősségvállaló és szabálykövető épülési motivációt, fejlődési inspirációt és facilitált lendületet.

A szórakoztató zenei élmények esetében kevésbé maradt fenn az emlékezetekben az előadó neve és a dal címe, jellemzően inkább egyfajta atmoszféra, egy komplex hangulat-élmény rögzült csak a hallgatóban, ellentétben a klasszikus zenei élménnyel, ahol a zeneszerző személyisége azonnal megmutatkozik az alkotásán, amely jellegzetes, egyedi dallamfordulataival különleges, teljességet nyújtó élményként tudatosodik az élvezőjében.

Természetesen mindkét típusú zene értéket hordozhat magában, hiszen a szórakoztató zenére az értékteremtő fejlődésnél – az építés előtti rombolásnál – mutatkozik meg az igény, a művészi zene viszont az értékmegőrző – építkező és stabilizáló – élethelyzetekben válik szükségletté.

            Azok a zenehallgatók, akik a zenei egyensúlyt háttérbe szorítva csak egyfajta típusú zenét hallgatnak, vagy használnak mindennapjaikban, megatatározóan rabjává válnak a választott zene hatásainak, így a szórakoztató zenét túlzottan elhallgatók kizárólag – a teljességtől és az egyetemes megéléstől elrugaszkodó, ezáltal az állandóságot megtagadó - romboló gondolkodás- és magatartásformákat képviselnek.

A művészi zene monopóliumhelyzetét kialakító hallgatók pedig – a személyektől eltávolodó, értetlenné és megértetlenné váló, így gyakran a javító és gyarapító fejlődés útjában álló – építő attitűdöt alakítják ki.

Ez a két személyiségtípus látszólag csak zenei ízlés tekintetében válnak ellenpólussá, azonban a zene ősidőktől fogva az alapvető ösztönökre gyakorolt fokozott hatását tekintve társadalomkulturális viselkedésnormákat alakítanak ki a közösségekben.

Ezek hatásain felemelkedve válnak kultikussá az előadók és az együttesek is.

Mostanra minden előadó és zenekar, aki egy kicsit is komolyan veszi hivatását kialakított a gyermekközönség részére is megfelelően élményteli repertoárt.

A különböző életkori sajátosságokkal rendelkező közönség számára azonos élményhatást elérni kizárólag művészi értékű és tartalmú zenével lehet, amelyre a legalkalmasabb a régen komolyzenének nevezett, személyiségfejlesztő művészi zene.

Tekintve, hogy a populáris szórakoztató zenék célja az ellazulás és szétbontás, bomlasztás, kifejezetten káros hatással vannak a gyerekekre, akik érdeke és célja is a fejlődés, az építkezés és megszilárdulás, nem a személyiségromboló tömeges azonosulás.

Jelenleg a fiatal, tanulói közönség a közismereti ének tanórákon és énekkari foglalkozásokon találkozik. A művészeti iskolai növendékek már heti több alkalommal kapcsolatba kerülnek a művészi zenével, hiszen a szolfézs és főtárgy órákon elmélyült ismereteket nyernek.

            Mégis általános probléma az ének és az éneklés népszerűtlensége, a zene és a zenehallgatás, esetleg zenélés globális népszerűségével szemben.

Azok a tanulók, akik az ének órákon nem jutnak megfelelő élményhez már a későbbi életük során hátrányos helyzetbe kerülnek a zenétől való elidegenedés miatt.

Ennek egyik megoldása lehet a közismereti ének tantárgy és a művészeti szolfézs-főtárgy képzés metodikai és didaktikai szinkronizálása, az egyetemes zenei tananyag, korszerű eszközökön történő digitális szintetizálásával együtt.

Kiváló stressz- és problémakezelő módszer a zenei nevelésben jól ismert Kokas-módszer, amely a zene-mozgás-képzőművészet alkotóvonalán szintetizálja a jótékony hatásokat.

A módszer korszerű alkalmazásával minden művészeti tagozat módszer- és eszközhasználati szinkronizálása lehetővé válna, emellett a művészi zene sokoldalú feldolgozása is megvalósulna, alkalmanként a szülők, valamint az alkotó- és előadó-pedagógusok aktív bevonásával.

A zeneterápiás módszerek is hatékonyan működnek a gyakorlatban.

A különböző művészi zenestílusok tudatos felhasználásával elősegíthető a szervezet öngyógyítása, mind fizikai, mentális, valamint spirituális értelemben egyaránt.

            A – fejlődés elősegítését célzó - digitális (virtuális) és elektronikus hangszerek (perfect piano) ingyenes alkalmazások használata a közismereti tanórákon jótékony hatást gyakorolhatna a teljesítményre, hiszen ezek segítségével a személyes szerepek és a kooperatív tevékenységek is gyorsan és könnyedén begyakorolhatóak.

Segítségükkel a Hátrányos Helyzetű és Halmozottan Hátrányos Helyzetű, valamint SNI-BTMN-Sérült, vagy esetleg a lemorzsolódással fenyegetett, mély szegénységben élő nemzetiségek is bevonhatóak az aktív feladatellátásba és szerepköreiknek megfelelően hasznos feladatvállalókká válnak, erre jó példa az El Sistema program nemzetközi sikere.

            Az elmúlt ötven évben jól látható folyamatok zajlottak a művészi zene tartalmi kifejeződésében.

Annak ellenére, hogy teljes művészi szabadsággal élhetnek korunk művészei, egyszerűbb és népszerűbb formákban oszthatják meg művészi tartalmukat, fejezhetik ki központi üzenetüket.

A változás egyik alakja, hogy a kortárs zene szinte elutasítás-szerűen zárkózik el az előző század módszereitől és eszközeitől, így az avantgarde stílusok képviselői eleve hátrányból indulnak ebben a versengésben, hiszen nem képesek közel maradni a nagyközönséghez, mivel nem szolgálják ki észlelt igényeiket és látens szükségleteiket.

Néhány alkotó- és előadóművész a művészet közönséghez, otthonokhoz és emberekhez történő közeljuttatását képes elvi szinten elutasítani, tehát megfogalmazottan csak a rejtett, esetleg nem is tudott szükségletek kizárólagos képviseletét vállalja művészetében, kudarcbevonzó módon.

Korunk azonban a sokoldalúságról szól, így minden eszközt és módszert meg kell, hogy ragadjunk a pozitív üzenetek, művészi tartalmak és egyetemes értékek közvetítésére, még akkor is, ha ezt elődeink esetleg popularizálásnak is találják.

Nem kérdéses, hogy a művészetnek az emberekről és az emberekhez kell szólnia, de minden korszakban a legkorszerűbb formában.

Napjainkban – amikor a teremtett valóság egyre valóságosabbá válik - erre rengeteg lehetőség van, azonban a személyes és a digitális megjelenés egyensúlyát szem előtt kell tartani.

Azon művészek, akik kizárólag a személyes hatás segítségével akarnak a közönséghez eljutni hamar elavulttá válnak, hiszen a korszerűtlen jelenlét miatt nem tudnak új közönségrétegeket bevonzani. A többi művész, aki a digitális technika határtalanságát használja fel önkifejezésre a személyes vonzóerő hiánya miatt veszíti el az egyre nagyobb élményre vágyó közönségét.

Jól látható tehát, hogy napjainkra az egyensúly a siker kulcskérdése, tehát a sokoldalú tevékenységeink optimális használata a széles közönségrétegekhez történő eljutás és közelmaradás érdekében.

Tekintve, hogy manapság a PR tevékenységek jóval meghaladják a HR folyamatokat, a zeneművészet is hasonló modellek kialakítására kényszerül, hogy versenyképes maradhasson az ipari zene és a kulturális, illetve kreatívipar élvonalbeli, fogyasztóbarát módszerei mellett.

Mivel a dallam és a ritmus a zene alapfeltétele, ezek segítségével natívan illeszkedő és versenyképesen személyközpontú maradhat minden művészi zene előadó és alkotó.  

A közönség elvárásai között gyakran megmutatkozik az edukációs jelleg és a humoros játékosság beépítése a közművelődési és közönségnevelési folyamatokba, tehát a hatékony közművelődés alapfeltétele az aktív kikapcsolódás és játékos fejlődés lehetősége, a közönségnevelésé pedig a széles stílusrepertoár és a stílustörténeti korszakok hiteles bemutatása.

            Az ehhez szükséges kompetenciák egyike a pedagógus attitűd, a tárgyilagos koncentráció megőrzésével történő humoros, gyermekekhez közel álló nyelvhasználat és tartalommegosztás.

A kölcsönös tisztelet és az elismerés formája az interaktív jelleg, a jutalmazás és az értékelés, amely az előadó és a közönsége számára is kiemelt fontosságú annak érdekében, hogy hasznosnak és megbecsültnek érezhesse magát.

Kellemes feszültségoldó módszer a mozgás és a taps beiktatása az előadásba, segítségével a közönség visszanyerheti komfortérzetét, testi és szellemi frissességét.

            A kudarccal végződő előadások legtöbbször a kudarcos kezdés miatt alakulnak ki.

Az első perc kritikus időszak az előadás során, hiszen ekkor zajlanak le az érzelmileg legfontosabb folyamatok, a közönség és az előadó illeszkedése ebben a percben válik teljessé. A személyesség kialakítása érdekében egy érdekes történet közreadása értékes tartalommal tölti meg az előadást.

A cselekmény fejlődési folyamata – az indulástól a célba érésig – gazdaggá teszi ezt a tartalmat, amely edukációs jelentőségű a tanulság miatt.

Ez a sztenderdfolyamat a teljes előadáson és annak összes dimenzióján keresztül kell, hogy vezessen, hiszen napjaink legfontosabb üzenete, hogy a napi problémákat hatékony módszerrel – folyamatosan fejlődve – legyünk képesek legyőzni.

Korunk művészeinek küldetése tehát a személyes példán keresztül történő kulturális fejlesztés, amely az életbeli példák ismertetésével használható tudást szolgáltat a közönség számára.

A nemzeti, emberi és művészi értékek rögzítése, hazánk zenei nagyhatalmi pozíciójának kihangsúlyozása és a nemes cselekedetekre való motiválás egyaránt része egy előadás küldetésének.

Az időtartam szigorú betartása mellett a gyermekközönség igényeinek nyomon követése és – a koncert előtt és után biológiai szükségletek – kielégítése kevésbé nyilvánvaló, azonban hatalmasat javíthat a közönség és az előadók komfortérzetén és kölcsönös el- és befogadó-készségén.

A vizuális élmények korunkban kiemelten fontosak, így a korszerű IKT eszközök szemléltető használata megkerülhetetlen tevékenység.

A közönség minden őt körülvevő környezeti tényező létezésére értelmes magyarázatot keres, így a művészek feladata, hogy a művészet gyakorlati hasznát tudatosítsák a fogyasztói társadalom átlagemberei számára. 

            A művészi zene, mint a művészetek csúcsa kiválóan alkalmas a mentális készségek kiteljesítésére való motiválásra, érzelmi inspirációra és szellemi kiteljesedésre egyaránt, így a három meghatározó intelligenciatípus – az IQ, az EQ és az SQ - fejlesztésére kiemelten jótékony hatást gyakorol.

A művészi zene szakmákra gyakorolt hatásai által minden tudatos felhasználója fejlettebb lehet, általa a saját társadalmi rétegében könnyebb beilleszkedést, jobb motivációs érzéket és belső késztetést nyerhet a továbbképzésre és fejlődésre.

A tudatos felhasználáshoz szükséges egy hatékony szokásrendszer kialakítása és gyakorlati fenntartása, amely segítségével minden tevékenységhez a megfelelő zene illeszkedhet.

A kikapcsolódáshoz szórakoztató művészi zene, a fejlődéshez, tanuláshoz magas művészi tartalmú, mély mondanivalójú, fejlesztő, agyműködést serkentő művészi zene szükséges.

Természetesen a – meghatározóan akusztikus - populáris műfajok között is találhatunk művészi értékű zenét, ezeket szintén a művészi zene kategóriájába sorolhatjuk, kiemelt szerepvállalásuk miatt.

A művészi zene leggyakoribb és legjótékonyabb felhasználási módja a tanulmányokat segítő zenehallgatás, amikor egy nehezebb befogadást eredményező, mélyebb tartalommal rendelkező tudásanyag - a művészi zene facilitátor szerepe miatt - rögzíthetővé válik, így az igazán kiváló felhasználóknak hosszú távú kitörési, felemelkedési lehetőséget biztosít.

Egyszóval a művészi zene tudatos felhasználása minden szinten kedvező hatást gyakorol a tanulmányokra:

-          Alapfokon: az alapműveltségen felüli magaskultúrális fejlesztés gyakorlata

-          Középfokon: a tematikus illeszkedésű gyakorlati tudás elméleti alapja

-          Felsőfokon: egyetemes tudásanyag elmélyítése, rendszerszerű látásmód kialakítása

-          Életben: kiegyensúlyozottság, nyugalom, elfogadás, megértés megőrzése

…………………………………………………………………………………………………...

Szakértő szemmel az alábbi fontosabb kérdések merülnek fel

az ifjúsági előadások alkalmával:

1.      Hiteles – az egyetemes művészi értékek közönségnevelő, magaskultúrális szinten interpretált - és korszerű - közművelődési szándékkal, naprakész információkkal és korszerű formában társadalmi értéket teremtő - volt-e egyszerre az előadás?

2.      Az előadók tudtak-e a gyermekek nyelvén beszélni – fokozott humorral, de mérsékelt dekoncentrálással és demoralizálással - vagy – egyszerűbb, gyengébb mentális képességekkel rendelkező - alsórendűként bántak-e velük?

3.      Interaktív volt-e az előadás – közös élményekkel és feladatmegoldásokkal, játékos formában - vagy a közönség csak passzív szemlélője volt az eseményeknek?

4.      Az előadók elhelyezkedése nyitottságot vagy bezárkózást, elszigetelődést mutatott-e a közönség felé, elősegítette-e a művészi zene könnyű befogadását, az azzal való azonosulást?

5.      Az előadók öltözéke és viselkedése megalapozta-e a művészi zene befogadhatóbbá válását, szimpátiát, kedvességet és követendő példát, társadalmi és kifinomult értékeket adtak-e át az előadók?

6.      Inkább adatokat, lexikális információkat közöltek-e, vagy érdekes, a mindennapi gyakorlati életben is használható, értékes tudás-tartalmat, személyiségfejlesztő és léleknemesítő tapasztalatokat is?

7.      Hogyan kötötték le az ifjúsági közönség figyelmét az előadók, mivel jutalmazták, esetleg mivel fegyelmezték őket?

8.      A különböző társadalmi és műveltségi környezetből érkezett közönség számára egyaránt biztosítottak-e értékes információkat az előadók?

9.      A korszerű IKT eszközök milyen mértékben segítették elő az előadás legmélyebb tartalmának és művészi értékfaktorának eljutását a hallgatósághoz?

10.  Az előadás után történt-e az előadói értékelés, vagy közönség-elégedettségmérés a művészi zene széleskörű népszerűsítésének érdekében?

Természetesen még további számtalan kérdésre kereshetünk válaszokat, de ha ezekre a legfontosabb kérdésekre egy-egy előadás során pozitív válasz találunk, biztosított – fokozottan magas- mértékben kerültek befogadásra a művészi zene egyetemes értékei.

Az elmúlt évek előadásain és koncertjein szerzett széles spektrumú tapasztalataim segítségével sikerült a professzionális szolgáltatást nyújtó, sokoldalú előadóművészekre érvényes, jól alkalmazható szempontrendszert kialakítanom, amely kifejezetten elősegíti a művészi differenciálódást és a teljesítményalapú elbírálást.

Az alábbi – kifejezetten a közönség szükségletei szerinti általam összeállított – szempontrendszerrel könnyedén lemérhető egy előadóművész aktuális teljesítménye és előadásának művészi értéke:

…………………………………………………………………………………………………...

Előadóművészi Szempontrendszer - Domokos
Szempont	Érték 1 - 10
Hitelesség	../10
Életkori illeszkedés	../10
Interaktivitás	../10
Színpadkép	../10
Viselkedéskultúra	../10
Tudásátadás	../10
Figyelemlekötés	../10
Multikultúra	../10
IKT	../10
Elégedettség	../10
Összesen	…/100

…………………………………………………………………………………………………...

Debrecen, 2014. December 1. - 2016. December 1.

Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester, Zeneszerző, Szövegíró,

Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,

     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet vezetője

Humánerőforrás menedzsment a zeneművészetben

Humánerőforrás menedzsment a zeneművészetben

            Korunk legnagyobb kihívása a szakmai menedzsment HR és PR ágazatának menedzselése, hiszen a változásmenedzsment mellett időről-időre válságmenedzsment-beavatkozásokat is szükséges alkalmazni.

Ezek a beavatkozások jelentősen rontják a vezetők népszerűségét, azonban korszerű és versenyképes HR-fejlesztési megoldásokkal minden program és törekvés sikeressé válhat, így az azokat elindító vezető hosszú távon visszanyerheti népszerűségét, hiszen szervezete számára folyamatos fejlődést és naprakész tudást tud biztosítani, a szakmai státuszok megőrzésével és a szervezeti teljesítmény fokozásával.

Napjainkban a legnagyobb problémák a hatékonyság és a teljesítmény kapcsán merülnek fel, hiszen kevésen vállalják személyesen, hogy önszorgalomból kiterjedt szakmai életművet, kapcsolati hálót, vagy adatbázist hozzanak létre.

Ehhez elengedhetetlen lenne ugyanis a folyamatos, céltudatosan előrelátó és előregondolkodó tervezői-megvalósítói folyamatszervezés, valamint a személyes komfortzóna feláldozása a közös szakmai fejlődés érdekében.

Egy másik jelentős probléma, hogy a tapasztaltabb szakemberek egyik része a tudatosság kizárása mellett tevékenykedik, így nem ismeri életpályája következő fejlődési szintjét, a másik részük szakmai titkokként kezelik saját ismereteiket és tudásukat, ezért nem is mutatnak hajlandóságot a fiatalabb generációk edukálására, a szakmai értékek átadására.

            Az EU egyik alappillére a LLL – élethosszig tartó tanulás – elve, amely a művészszakmában is elengedhetetlen, hiszen a gyors változások követése teszi lehetővé, hogy a magasművészet mindig emberközeli állapotban maradhasson.

Ennek érdekében a közeljövőben szükségessé válik a művészeti sztenderdek rögzítése és tudatosítása, mind az alkalmazott módszerek, mind a felhasznált eszközök tekintetében.

Talán a legelső lépés lehetne egy Művész Akkreditációs Program – MAP, angol nevéből eredően akár egyfajta művészszakember- és program-térképként is funkcionáló adatbázis – kidolgozása, a speciális művész-programok és specialista művész-szakemberek lokális térképével. A legfontosabb programrészek praktikusan a Tervezés – Teljesítés – Minősítés – Értékelés – Akkreditáció folyamatstruktúrában jelennének meg, így az előkészítéstől a címszerzésig minden fontos állomás megjelenik, amelyek ehetővé teszik, hogy a különböző rangú rendezvényekhez megfelelő kategóriában akkreditált művészek szolgáltathassanak, a minőségi szakmai jelenlét fokozásával.

Ez a kezdeményezés a szakmai konfliktusok megelőzését célzó feladatteljesítéssel jár, így segítségével elkerülhetőek a színvonalon aluli műsorszolgáltatások és pozitív versengés alakulhat ki a szakmai fejlődés érdekében.

A pozitív szakmai versengéseket a szakmai vezetők képesek legjobban menedzselni, hiszen szerepeik között a mentori, a leaderi és a menedzseri szerepkörök egyaránt megtalálhatóak.

A legfontosabb feladat az általános megbecsültség - hiánytól szenvedő szervezetek tagjainak önbizalomépítése, amely a teljes szervezeti kultúrára hosszú távú pozitív hatást gyakorol.

A HR folyamatok sajátossága, hogy folyamatos, építő jellegű fejlesztést igényelnek, az emberi erőforrás sajátos képességeire alapuló, teljesítményfüggő célkitűzési-, majd fejlesztési-, karriertervezési- és végül a jutalmazási rendszer fenntartásával.

A szakmai megbecsültség a teljes folyamatban nélkülözhetetlen, szinte a HR menedzsment egyetlen ingyenes folyamat-motivációs forrása.

Amennyiben a szervezeti kultúrán belüli egyéni szerepek az adott feladatkörhöz illeszkedően kerülnek önkéntes vállalásra az adott szervezet fenntartható fejlődés elé néz, hiszen az önállóan vállalt – személyes képességekhez, felelősséggel és hatáskörrel megválasztott – feladatellátási tevékenységek alapvető örömforrásként generálják a sikert.

A művészi tevékenységek folyamatos ellenőrzése, időszakos értékelése és a közönség visszajelzése fontos szegmense a fejlődésnek.

A legpraktikusabb és legkorszerűbb hozzáállás, ha a koncerttermi jelenlét mellett a digitális fórumokon, a videomegosztók globális ”nagyszínpadán” történő megjelenés is kiemelt szerepet kap a közönséghez való eljutás érdekében, így az elismerés és az önbizalom erősítése is meghatározó lesz.

            A legkorszerűbb munkahelyekhez hasonlóan – ahol a munkavállaló saját otthoni környezetén belül végezheti projektmunkáit – a zeneművészek is könnyedén javíthatják munkafeltételeiket, így egy-egy okosotthon kiváló eszközfelszereltsége kiváló eszközeként szolgálhat a művészi projektek steril megalkotásának és sokdimenziós rögzítésének.

            A versenyképességet tovább növeli a nemzetközi pályázatokon történő részvétel és az innovatív fejlesztések kidolgozása a zeneművészetben.

Azontúl, hogy ezek az alkalmak segítik a szervezeti klímafejlesztést, motivált és inspirált atmoszférát teremtenek a zeneművészek részére.

Egy-egy speciális készségeket igénylő projekt, vagy pályázat elindításánál külső szereplők bevonása is lehetséges, amely újfajta szemléletű gondolkodásmód, gazdag inspirációs- és fokozott motivációs erő elsajátítását teszi lehetővé.

Ahogy a személyes elvárások a zeneművészek részéről a szervezetekkel, intézményekkel szemben fokozódnak úgy mérséklődik az ellentételezés gyakorlati értéke.

Zeneművész-elvárások:

-          kiváló hangulat a próbákon, fellépéseken

-          baráti hozzáállás

-          kiszolgálás, segítség, támogatás

-          ingyen reklámozás, népszerűség-növelés

-          nemzetközi hírnév

-          gyors fejlődés és előrejutás kevés befektetett erőforrás mellett

-          személyes érdekek beépítése

-          középszerű teljesítményért is elismerés

-          könnyen teljesíthető feladatok

-          értékszerzés elköteleződés nélkül

-          mobilitás és gyors reagálás fenntartása

-          különleges, kiemelt bánásmód

A lista még további elvárásokkal is könnyedén kiegészíthető, de ezek a legelterjedtebb művészi munkaigények, amelyek ellentételezése gyakran nagyon kevés, szinte csak az elvárható művészi előadásra korlátozódik, tehát a művész így nem igazán válhat vonzó humán-erőforrásossá egyetlen művészi szervezet, vagy intézmény számára sem.

            A klasszikus értelemben vett humánerőforrás ismérvei:

-          kreatív

-          motivált

-          inspirált

-          alkotó

-          előadó

-          mobilis

-          befogadó

-          változáskész

-          fejlődőképes

-          készségesen segítőkész

-          tudatos

-          sikerkereső

-          biztonságkereső

-          kooperatív

-          kapcsolatépítő

-          tisztességes, megbízható

-          őszinte, hiteles

-          informatív

-          edukatív

-          kommunikatív

-          adminisztratív

-          hasznosan sokoldalú

-          globális dimenziójú

-          magasan képzett, művelt

-          korszerűen versenyképes

-          hatékony

-          kiváló szervező, tervező és megvalósító

-          lojális

-          egészséges önbizalommal rendelkezik

-          önálló

Ezek közül a zeneművészetben hasznos HR készség-szükségletek a mai korban a tudatos teljességet követelik meg a művészektől, tehát egy mai művésznek szinte az összes meghatározó tulajdonsággal rendelkeznie kell ahhoz, hogy fenntartható maradjon a fejlődési ciklusa és megfelelő mértékű – nyilvános megjelenésű - promotálással is alá legyen támasztva munkássága.

A nyilvános megjelenésekben kulcsfontosságú szerepet tölt be a zeneórák nyilvános dokumentálása, legalább HD minőségű audiovizuális anyaggal, hiszen ezeken az alkalmakon mutatható meg a legalkalmasabb formában a készségfejlesztés gyakorlata, maga a tudásmegosztási folyamat.

A zeneművész különleges készsége a tudása magas szintű - adott tér-idő dimenzióban rendezetten megjelenő - szervezettsége, azonban a mai zeneóra tanítási formák korszerűtlenségük okán alkalmatlanok a hatékony tudásátadásra, ezáltal a zeneművész-tanár tartós depresszió- és bezártság-érzetet tapasztalhat.

A zeneóra feszültségei mellett a nyilvános jelenlét folyamatosan változó irányainak követése is komoly terhet ró a zeneművészekre, akik – az egyetemes örök tudást alázatosan tisztelő - hivatásukból adódóan idegenkednek, olykor el is zárkóznak a korszerű irányváltozásoktól, így eleve hátrányból indulnak a versenyszféra szabályaihoz kötődő – jelenlétét fokozó - kulturális és kreatív iparral szemben.

A média világában a PR-folyamatokra alkalmazott népszerű 80% marketing - 20% tartalom modell a művészet-menedzsmentben 90%-10% arányban fokozódott, hiszen a tömegkultúra-terjedés hatásainak, a digitalizációnak, a globalizációnak és a kulturális válságnak köszönhetően megváltoztak a közönségszokások, valamint érezhetően a hétköznapi problémamegoldó gyakorlatban is hasznosuló művészeti formák iránt nőtt az érdeklődés.

Egyes területeken kizárólag ebben az igényelt formában maradhatott fenn a zeneművészi magaskultúra.

            Az otthonokból kikerült magaskultúra szerepe is megváltozott, hiszen magas edukációs-információmegosztó tartalommal kiegészülve vált sikeressé az elmúlt években.

Míg az előző korokban szinte a kötelező dress-code-nak megfelelve volt illendő megjelenni a művészi zenét megszólaltató koncerteken, mára már a műveltebb fogyasztók öltözés közben, feltöltődéshez, vagy csupán háttérszolgáltatásként használják a művészi zenét.

A provinciális jellegű területeken kizárólag a populáris zeneszerzők egy-egy alkotását ismerik az ott élők, azonban elmélyült tudással nem rendelkeznek azokkal kapcsolatban, rosszabb esetben nem is igénylik, vagy esetleg elzárkóznak azok megismerésétől.

A megváltozott – az átlagművészek számára - ismeretlen igények megjelenése kritikus, már néha válságos élethelyzeteket teremt az előadók és alkotók fejlődésében.

Általánosságban elmondható, hogy többségében nem képesek tartani a tempót a versenyképesség területén a vezető szellemű, kiemelkedő szakmai tehetségekkel.

A technikai tudást legmagasabb szinten birtokló művészek mára veszélyforrások közepette folytatják tevékenységeiket, hiszen specialistaként, általában egy módszert, vagy eszköz használatát emelték világszínvonalúra, így a sokoldalú hasznosulás és illeszkedés helyett kizárólag egy adott szegmens számára nyújtanak nélkülözhetetlen ismereteket és pozitív példát. Az infokommunikációs korban azonban a technikai tudás és kondíció megőrzése mellett a menedzselési folyamatok professzionális vezetése is elvárás.

A nem megfelelő szakmai attitűd és a korszerűtlen ismeret- és tudásanyag, valamint a kudarckerülő magatartásformák ragaszkodó birtoklása miatt nagy a művészi fluktuáció, amely elsősorban az alkotó-, másodsorban az előadóművészetet érinti.

A lokáció-, a szakma- és a pályaelhagyás miatt lecsökkent a karizmatikus, közösségüket szolgáló vezetők száma a szakmában.

Még kevesebben hajlandóak tudásukat megosztani szaktársaikkal és a felnövekvő tehetségekkel. Ennek a legfőbb oka, hogy a mára általánossá vált elismertség-hiány nagyfokú megbecsületlenség-érzés által meghatározott érzelmi válságba kényszerítette az egyéb tekintetben kulturális alapszükségleteket biztosító művészeket.

Szerepvállalásaik csökkenésével mérséklődtek a közönség kulturális választási lehetőségei is, így a könnyen és azonnal elérhető tartalommegosztó fórumokhoz fordultak szükségleteik kielégítése érdekében.

Meghatározó lett a szakmai féltékenység kiterjedése a jellemzően kooperatív formában működő művész-szervezeti kultúrákban is. Nemzetközi hírnevű intézmények, együttesek és szervezetek munkamorálja vált válságossá az elmúlt időszakban, hiszen a célközönség fokozatos eltűnésével a közösségi célok is lassan elhomályosultak.

Már nem egyértelműek a katartikus hatások az egyetemes értékek tekintetében, hiszen a meghatározó jelképek helyett globális idolok lettek a közösségi kohézió és tömegtudat formálói.

            A digitális társadalom közönsége már egyedi, populáris kultúra által tömeggyártott ipari jelképeket tekint élete meghatározó motívumának.

A művészek célja, hogy az emberekhez közel maradva magasabb eszmék elsajátítását tegyék lehetővé, amelyek értelmileg, érzelmileg és szellemileg is képesek emelni a különböző személyes és kollektív fejlődési szinteket.

A művészi programok specializálódása és széleskörű - stilisztikai, formai, módszertani és eszközalkalmazási – kiterjedése elősegíti az adott művész célközönséghez történő eljutását.

Ezek a programok tartalmilag a legritkább esetben egyeznek az előadó-, vagy alkotóművész törekvéseivel, viszont nagyközönség előtti gyakori megjelenést és aktív jelenlétet tesz lehetővé számára, amelybe beletartozik a tudatosan megtervezett és megvalósított digitális és virtuális tartalom-megjelenés és információmegosztás is.

            A mai kor tehetségei már tudatosan kell, hogy felépítsék életpályájukat, amelyekhez elengedhetetlenül szükséges a professzionális tehetségmenedzselés.

A különböző tehetségmodellek eltérő látásmód szerint tekintenek a tehetségek szerepköreire, így a modelleket felépítő feltételek és tényezők is változóak a megközelítés szerint.

A művészek tehetségekre – azon túl, hogy az általános tehetségmodellek minden feltétele igaz rájuk - sajátságos tehetségmodell vonatkozik, hiszen az átlagtehetségektől eltérően magasabb kulturális és társadalmi szerepvállalással rendelkeznek, már a kori életszakaszokban is.

Általánosan elterjedt Tehetségmodellek:

-          Mönks–Renzulli-féle tehetségmodell (1992)

1.      Iskola, 2. Társak, 3. Család

Tehetség= Motiváció, Kreativitás, Kivételes képességek

-          Czeizel Endre 2 × 4 + 1 faktoros talentummodellje (1997)

1. Család, 2. Iskola, 3. Kortárscsoport, 4. Társadalom +1 Sors

Tehetség= Motiváció, Kreativitás, Specifikus képességek, Általános értelmesség

Domokos – Művésztehetség-modell (2017) - Tenyéralak

1.      Tehetségkészség (gyakorlati tapasztalat) – begyakorlott legyen, ne csak információ szintű, TEHETSÉGAZONOSÍTÁS szintje

2.      Nevelés (műveltség-, ismeret- és tudásszint) – értelmileg átlagos, érzelmileg elmélyült és szellemileg magas fokú legyen, TEHETSÉGGONDOZÁS szintje

3.      Elismertség (általános megbecsültség) – egyensúlyban legyen, tehát ne alul-, vagy túlértékelt, TEHETSÉGMENTORÁLÁS szintje

4.      Hasznosulás (gyakorlati illeszkedés) – hétköznapi, emberközpontú haszna legyen, TEHETSÉGMENEDZSELÉS szintje

5.      Tér-idő (környezeti kiterjedések) – megfelelő legyen, jó időszakban, jó lokációban, TEHETSÉGKÖVETÉS szintje

A tehetségkészség, tehát a gyakorlati tapasztalat az első olyan tényező, amely a korszerű tehetségazonosítást megkönnyíti, hiszen abban az esetben, ha a gyakorlat hiánya miatt egy tehetség rejtve marad a nyilvánosság elől képtelen lesz bekerülni a meghatározó szakmai támogató körökbe.

Ahhoz, hogy egy tehetség gyakorlatot szerezhessen, először ismereteit kell, hogy tudássá rendezze. A begyakorlott tudás lényege, hogy a megszerzett információkat megfelelő időben és helyen koncentrálva, láthatóan juttassa érvényesüléshez a tehetség.

A tehetségkészség tehát a Tehetségazonosítás szintjén segíti a tehetség-megjelenést.

A nevelés a második tényező a tehetség megjelenéséhez.

Az otthonról származó általános műveltség-, az elmélyített ismeret- és tudásszint lehetővé teszi az értelmileg átlagos, érzelmileg elmélyült és szellemileg magas fokú tehetség fogyasztói társadalomba történő beilleszkedését, aki az általános normákhoz, a szakmai és a digitális társadalomkulturális szabályokhoz a fegyelmezett igazodás révén juthat csak erkölcsileg és etikailag is magas szintre.

A nevelés tehát kulcsfontosságú a Tehetséggondozás szintű tehetség-megjelenéshez.

Az elismertség, az általános megbecsültség a harmadik tényező a tehetség kibontakozásában. Annál a tehetségnél, akinél a megbecsültségi szint egyensúlyban van, tehát nem alul-, vagy túlértékeltek a tevékenységei, pozitív hatású megerősítést nyer, hogy tehetségét nyilvánosan újra és újra merje felvállalni.

Ehhez a legegyszerűbb út, ha a művésztanár a Tehetségmentorálás szinten támogatja a tehetség-megjelenést.

A hasznosulás, a gyakorlati illeszkedés a negyedik tényező, amely feltétele, hogy a tehetség tevékenységeinek hétköznapi, gyakorlati emberközpontú haszna legyen.

Maga a hasznosulás tudata is óriási motivációs erőt biztosít a tehetség számára hasznos tevékenységeinek kialakításához, fenntartásához és továbbfejlesztéséhez.

Ehhez szükséges, hogy a tehetség önállóan találja meg a szerepeit és ne külső ösztönző- vagy kényszertényező által váljon alkalmassá arra.

A hasznosulás tehát a Tehetségmenedzselés szintjén teszi lehetővé a tehetség-megjelenést.

A tér-idő az ötödik tényező a tehetség szerepeinek, tevékenységeinek tudatosításában. A környezeti kiterjedések meghatározóak a tehetségfolyamatokban, hiszen a kronológ-időszakbeli és lokálisan is megfelelő kiterjedési sajátosságok teszik alkalmassá a tehetséget a nyilvános megjelenésre és a láthatósági képesség fejlesztésére.

A tér-idő dimenzió ezért a Tehetségkövetés szintjén segíti a tehetség-megjelenést.

Amint ez az 5 alapfeltétel a megfelelő tehetségmenedzselési szinttel párosulva teljesül a jellemzően kreatív tehetségek nyilvánosan láthatóvá válnak és aktívak tudnak maradni, a hétköznapi tudatállapotból kilépve, önállóan is képesek lesznek alkotni.

Azonban amint egyik tényező is háttérbe szorul a tehetség már nem lesz képes nyilvánosan megmutatkozni, így nagy a veszélye, hogy tehetségfolyamatai örökre rejtve maradhatnak, ami a mai kor korlátlan digitális megjelenési formáit tekintve életszinten válhat tragikussá.

A tehetség-életpályafejlesztés korunkban a sokoldalúság (multifunkcionalitás) és a problémamegoldó (dilemma-döntés) - készség statikus startpillérei segítségével válik egyfajta tehetség-rakétaindító rendszerré, amely biztosítja a tehetség gyors, magas-dimenzionális kiemelkedését, az átlagostól való elrugaszkodását.

Ahhoz, hogy egy tehetség megfelelő minőségben legyen képes értéket teremteni, elengedhetetlen a tradicionális és a korszerű elvárások teljesítése, tehát egy szakmán belül minden gyakorlati feladatellátáshoz szükséges tudással és tapasztalattal rendelkeznie kell.

A legtöbb hiányosságot és sikertelenséget a klasszikus ismeretektől és az egyetemes tudástól való teljes elszakadás okozza, hiszen a régi, sikeres hagyományok és formák lerombolása állandó veszélyhelyzetet teremt a sikerkereső fejlődési ciklusokban.

Az építő jellegű, de korszerű és átfogó tapasztalatokra épülő, értékteremtő fejlődés alapja tehát az SDCA ciklus-követő, továbbfejlesztő értékmegőrzés.

            A versenyszféra sztenderdjeit a kreatív folyamatokra alkalmazva erőteljes és hosszútávú sikerhatás érhető el, amely a leggyakrabban látens szakmai megbecsülésben nyilvánul meg.  A vezető művészek sikerein felbuzdulva az általános szorgalomhiánnyal küzdő átlagművészek részt elvenni, de sosem részt venni szándékoznak a sikerig vezető kemény és kitartó munkában és valójában át sem látják, hogy milyen folyamatrészek szükségesek a következő célállomás eléréséig.

Természetesen minden egyes megtett célállomás, megszerzett siker – az azt követő fokozott figyelemjelenlét és érdeklődéstöbblet-megnövekedés miatt - megfelelő védelmet követel, hiszen nem megengedhető, hogy a küzdelemre képtelen szereplők ingyen férjenek hozzá mások értékes sikeréhez és az ahhoz tartozó megbecsüléshez.

Az IQ-EQ-SQ szigorú szabályrendszerét - meg nem értett módon és népszerűtlenül is – követő és betartó szolgálóvezető művészek ennél fogva nem rendelkeznek hatalmas baráti körrel, azonban szakmai támogató kapcsolati hálójuk jelentősen kiterjedtté válik már rövid idő alatt, sikerkereső attitűdjük miatt.

Az esetükben jól megfigyelhető tudatosság az erkölcsileg helyes döntésekkel és a tisztességgel társulva végtelen garanciát biztosít és erőtöbbletet számukra a folyamatos sikerességért és megbecsültségért folytatott küzdelemben, amely lehetővé teszi, hogy a kiemelkedő tehetségű, fokozott szerepvállalással rendelkező szolgáló-vezető zeneművészek koruk globális dimenziójú példává válhassanak.

Kiemelt szakmai célok és elvárások:

-          Szakmai minőségbiztosítási sztenderd kritikus és érvényes alkalmazása

-          Szakmai (közönségigényeket és művészszükségleteket) támogató közeg kialakítása

-          Szakmai tisztesség és megbecsülés általános kiterjesztése

-          Szakmai hitelesség és értékközvetítés széleskörű tudatosítása

-          Szakmai lehetőségbiztosítás a versenyképes, innovatív fejlődés érdekében

Debrecen, 2017. Január 1.

Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester, Zeneszerző, Szövegíró,

Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,

     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet vezetője