Reflexiók egy
kimerítő időszakból
Azért
választottam a tapasztalat-megosztásnak ezt a fajtáját, mert úgy éreztem ilyen
formában tudom legkreatívabb módon kifejezni a környezetemben tevékenykedő – és
pacifikus lojalitással elfogadó - művésztanárok kollektív problémáit. Tapasztalatgyűjtésem
során több olyan információra is fény derült, ami már meghatározóvá vált a
hétköznapokban, így érezhettem fontosnak, hogy a problémákat személyes
átéléssel is megoszthassam, a művésztanári identitás képviseletével
párhuzamosan.
Az elmúlt időszak
meglehetősen megterhelő és kimerítő volt számomra, mentálisan, fizikailag és
spirituálisan egyaránt. A mindennapos nagycsaládi és szakmai teendők - közben
pedig a közmédia a pedagógustüntetésektől és az eredménytelen egyeztetési kísérletektől
való zajszennyezettsége - mellett az intézmény belső ellenőrzési, a tanszaki, a
zene tagozati és a helyettesítési teendők is jelentősen leterheltek. Ez utóbbi
különösen, hiszen egyéni órákhoz szokott művésztanárként nehezen tudtam
elképzelni mi vár rám és a tanulókra a csoportos órákon.
A közismereti tanárok –
művésztanárok irányába intézett - folyamatos támadásai eredményeképpen a
vezetők engedtek a nyomásnak, mondván, ha a művésztanárok ennyi – alkotói és
előadói tevékenységekre fordítható - szabadidő-kapacitással rendelkeznek – a
professzionális műsorszolgáltatás, a külső-belső képviselet, a hírnévkiterjesztés,
a példamutatás, a szakszerű tehetségmenedzselés, a tanórák megtartása, az
adminisztráció, az irodai teendők, a személyes és szakmai kapcsolattartás, a
tantárgyfejlesztés, az információmegosztás, a korszerű ismeretátadás, a tanulók
órára való kísérete, az IKT eszközhasználat, a munkaközösségi, a tagozati és a
tanszaki teendők, a tervezés, az irányítás és a koordinálás, a saját forrásból
történő eszköz-, alapanyag- és kottabeszerzés, a kulturális és társadalmi
szerepvállalás, a naprakész szakirodalom-elsajátítás, a szülői kapcsolattartás,
a diplomáciai biztosítás, a pályázatkeresés és írás, a külföldi és belföldi delegáció
fogadása és szórakoztatása, a kirándulás- és programszervezés, a teremrendezés
és díszítés, a felszolgálás, a rendezvénybiztosítás és felügyelet, a
minőségbiztosítás, a tanórai felkészülés, a hivatásgyakorlás, a készség- és
rutinfejlesztés, a minősítésre történő felkészülés, az apróbb javítási,
gondnoki, takarítási és fogadási teendők, a növendékek teljesítménye utáni
érdeklődés, a teljesítményértékelés, az órabeosztás, a PEDprogram, a tanterv és
a tanmenetfrissítés, az adatszolgáltatás, a kötelező helyettesítések, a
feszültségtompítás és a szakmai segítségnyújtás… mellett - több szerepet kellene,
hogy vállaljanak az intézmény életében, így én is bekerülhettem a rendszeres
közismereti helyettesítési programba, amely keretében kezdetnek egyből tíz angolórát
tarthattam meg, a saját főtárgyóráim mellett.
Még ez sem volt
megfelelő, hiszen – a hétköznapi életet aktív szellemi tevékenységek helyett
verbálisan megélő, magukat irányítópedagógusnak önkéntes alapon kinevezők - arra
szólították a felsővezetőket, hogy az általános iskolai pedagógus tantestületet
mindennapi teendőikből kizökkentő óraközi ügyeleti beosztást is dolgozzák át a
művészeti iskola tanáraira, ha addigra nem éreztük volna megfelelően haszontalannak
magunkat, fokozva ezzel az irányunkba terjedő gyűlölettel fűszerezett
irigységet, a magunkra utaltságot és a vezetők emocionális passzivitásba történő
sterilizálását.
Ez utóbbit már korábbról ismertem,
hiszen már a kezdetektől a művésztanári identitásunk egyfajta kerülendő haszontalanságot
és kötelezően kimutatandó gyűlöltséget jelentett, amit a belső ellenőrzés
csoportvezetőjeként végzett tevékenységeim jelentősen elmélyítettek a folyton
lázongó, változás- és kudarckerülő, naivan reménykedő tantestület körében, az
állandó, fokozottan negatív információs támadások hárítása és a családomat
személyesen és a karrierem szakmailag ért hitelrontások mellett.
Érzelmileg és
hatáskörben is a vezetőség és a tantestület közé szorulva, közismerten
elmélyült spirituális intelligenciám miatt művészi érzékenységgel, de sosem
érzelmi túlzással vagyok csak képes feldolgozni az éppen zajló eseményeket,
ezért - valamint a segítőkészségem és a jóindulatom iránti többszörös
visszaélést követően - engedem meg magamnak - az optimális esetben - számomra diplomatikusan
kerülendő megosztási stílust, remélve a szakmai vezetők megszüntetik a több
részre szakadt pedagógusközösségek további széthullását.
Időrendben tanév közepén
tartva már rég eltűnt az általános iskolai beiskolázást elősegítő, vonzóbbá és
sikeresebbé emelő művészeti iskola megbecsültsége, a tanévenként közel harminc
műsorban, tanszakonként történő készséges közreműködés és a közismereti
tanulmányokra ható művészeti nevelés magas transzferhatása az elmúlt ötven év
alatt sem égett be az általános közismereti pedagógus-köztudatba. Valamiért
számukra megszűnik a pedagógusidentitás az iskola kapuján kilépve és sokkal
szórakoztatóbb dolgokkal is el tudják otthon tölteni a szabadidőt, mint a
szakirodalom korszerű ismeretanyagának naprakész elsajátítása.
Ebben az érzelmileg és
energiafelhasználásban is túlterhelt időszakban különösen érdekes alapszituáció
adódott, amikor arra kértek, hogy német nyelvvizsgával vezessem le az angol
nyelvszakos órákat, hiszen beszélek idegen nyelvet, akkor megfelelően
taníthatom is- elvet követve.
Ebben az alaphelyzetben napokig tartott
a felkészülés spirituálisan és mentálisan egyaránt, hiszen az előzetes
információgyűjtések során kiderült, hogy az általam elképzelt közismereti angol
órák menete nem egyezik meg a valóságban csak napi túléléssel, praktikusan
eltöltött csoportos órákéval.
Személyes elképelésem egyfajta közös
tapasztalatmegosztós- problémafeltárós- szituációmegoldós, kellemes hangulatú
csoportgondolkodásra asszociált, ehelyett a tanulók egy legkevésbé aktív és
kreatív formájú frontális tananyagleadásra készültek.
Saját – Hardware/Eszköz 20% Software/Módszer 80% - modellem alkalmazva a
közösség mentális ritmusát folyamatosan követtem és a szerint választottam meg
a tanóra dinamikáját.
Az órákat megelőzően már visszaemlékeztem
általános és zeneiskolai tanóráimra, amikor tapasztalt tanáraim – karizmatikus
személyiségükkel - nagy hatást gyakoroltak rám.
A hangszeres órák
mindennapi élményei ma is élénken élnek emlékezetemben, amelyek legkevésbé sem
hasonlítottak egy mai átlagos tanóra hangulatára, sokkal inkább valami – zene
irányába mutatott – mély alázatossággal elvégzett, elme- és léleknemesítő
spirituális szertartáshoz.
Megvolt tehát a megfelelő példa,
amellyel – reményeim szerint – továbbadhatom az elmélyült és egyszerűen könnyű
tanuláshoz szükséges hatékony módszereket. A legfontosabb mindenekelőtt a
kreatív gondolkodást inspiráló és aktív tanulást motiváló atmoszféra
megteremtése volt.
Ez nagyon aktuális volt
számomra, hiszen a Domokos-Módszer-Rendszerem
alapjául szolgáló művészi zene – közismereti órákon történő – felhasználása
egészen idáig még csak kísérleti stádiumban volt, tehát csak 25-30 növendék
esetében tudtam kipróbálni a hatásait.
A 25-28 fős osztályok tehát minimum
megtízszerezték a tapasztalatokat és a lehetséges sikerpotenciált. Választásom
Schubert kellemes és populáris művészi zenéjére esett, a nagy C-dúr Szimfónia halkan
is nagy siker aratott.
Minden hozzáfűzött reményemet
beváltotta, adott volt a kellemes alaphangulat és nyitott elmék, valamint magatartásbeli
probléma is csak nagyon ritkán jelent meg, ami kizárólag a neveltségi szintek
eltérőségéből és a szociokulturális különbségekből adódott.
A második megdöbbenés azt
a bejelentést követte, amikor közöltem, hogy kötelező tanórai eszközként tableteket
és okostelefonokat használunk a maguk határtalan IKT-lehetőségeikkel.
Ezzel a módszerrel a lehető legközelebb
kerülhetett a tananyag a tanulókhoz, de aztán kiderült, hogy a legtöbb aktív és
kreatív életvezetéshez szükséges dologról nincs információjuk, vagy infózavaruk
van azzal kapcsolatban.
Korunk legnagyobb
kihívása, hogy minden tekintetben nyugodt és egészséges életet élhessünk,
valamint teljes egészként, kiegyensúlyozott teljességérzettel élhessük meg a
mindennapokat.
Ennek kialakításához és fenntartásához
elengedhetetlen feltétel mindenki önálló és felelősségteljes, saját
személyiségének menedzser vezetője, szakmai és személyes folyamatainak leader
vezetője legyen, egy személyben.
A mai fiatal
generációknál szükséges a legfiatalabb korban megszerezni az ezekhez tartozó
ingyenes internetes tartalmakat, elsajátítani a legkorszerűbb életvezetési, egészség-
és életfejlesztési ismereteket.
A legnagyobb problémát számukra az IKT
alapfelhasználói, de inkább szemlélői magatartása jelenti, hiszen – a tudatos
használatot nélkülöző - nem hatékony digitális információ-felhasználásuk
eredménye, hogy az ingyen tudás értékes forrásait nem találják, vagy nem is keresik.
Művésztanárként kiemelt feladatomnak
tekintem a sikerhez vezető életpályám tapasztalatainak közreadását és a személyiség-
a készség- és az rutinfejlesztéshez szükséges naprakész információk megosztását.
Közismereti – főleg
angol - órákon történő kalandozásaim – az őket követő, az angol szaktárgyi tananyagfeldolgozást
érintő, elmaradhatatlan kritikák ellenére és határozott alapelveimnek
köszönhetően, tanulói körben - összességében nagy sikert eredményeztek, azonban
végig hatalmába kerített az érzés, hogy nem tudtam megfelelően kiteljesedni és
karizmatikus szellemiségem kiterjeszteni, amely így csak az alapfunkciók
átadásában kopott meg ezen órák alatt.
Az értelmi és az érzelmi intelligenciám
megfelelően fejlődhetett, azonban a legmélyebb spirituális intelligenciám hibaüzenetet
jelzett, miszerint ennél többre vagyok hivatott, tehát nem megfelelően
használták fel a többlettudásomban és tapasztalatfaktoromban rejtőző magas
potenciált.
Szerettem volna minden percet
tartalmassá tenni és mentálisan, emocionálisan és spirituálisan is egybeolvadni
a csoporttal, hogy a tanulás-tanítás minden szereplő számára értékes legyen,
azonban rá kellett jönnöm, hogy a mai átlag tanulók csak multikulturálisan
azonosak egymással, milyen nehéz a kulturálisan ingerszegény környezetből
érkező személyiségeket magaskultúrára érzékennyé nevelni néhány óra alatt.
Közoktatási vezető pedagógus szakvizsgám
segítségével megszerzett legfrissebb tudásom az elméleti és a gyakorlati
megvalósítás válságát tárta elém és vezetőként elhibázott stratégiai lépésnek
tekintem a művészeti iskolákban a művésztanárok speciális – metodikai és
didaktikai szaktudást megkövetelő - közismereti órák helyettesítésére történő
alkalmazását, hiszen nem érvényesíti a megfelelő munkamegosztás elvét.
A kiemelten tehetséges,
de a csoportos órák megtartásához szükséges fegyelmezési és képességfejlesztési
módszerekkel – sikerorientált készség- és rutinfejlesztési
hivatásgyakorlásukból adódóan - nem rendelkező művésztanárok többletenergiáit a
legtöbb intézményi projektben már felhasználták, hiszen - az iskola csillogását
biztosító művésztanári előadások, koncertek – a hírnévdúsítás és az
értékközvetítés elsőszámú eszközei.
A reggel 8 órától
kezdődő közismereti órák helyettesítése után késő estig a saját művészeti óráik
érdemben és koncentráltan történő előadása mellett a hivatásukat aktívan
gyakorló művésztanárok kiegyensúlyozott és esztétikusan példaértékű
hangszerjátékához szükséges napi többórás gyakorlás statisztikailag
lehetetlenné válik, így gyakorlatilag néhány hónap és tanév során
elértéktelenedhet a hangszerművészi alapdiplomájuk, tehát önkritikát gyakorolva
és az önbizalomtól megfosztva képtelenek lesznek nagyközönség elé érdemi és
kritikavédett produkciókkal kiállni.
Ha a legmagasabb kulturális és
társadalmi szerepvállalást vállaló és gyakorló művésztanárok is az egyre
meghatározóbb identitású kiégett, folyton panaszkodó, kudarc-centrikus és
motiválatlan pedagógusok sorsára jutnak – véleményem szerint – az lesz a
nemzeti nevelési rendszerünk utolsó életjele, amely egy utolsó suttogó sóhajban
válik a mindenség örök, de élettelen részévé.
A korunkra jellemző,
mostani kimerítő időszak személyesen is megérintett, valamint a kimerültségtől
védtelenné váltam a fizikai-érzelmi betegségekkel szemben is.
Az itt szerzett tapasztalatok újabb fejlődési
szintre emeltek, így olyan ismereteket adhatok át a minket követő
generációknak, amit az idősebb generációk nem élhettek meg, ők is most tanulják
és élik velünk együtt a mindennapokban.
A digitális társadalom
és az infokommunikációs társadalom veszélyforrásai megállíthatatlanul ránk nehezednek,
amit magasabb felelősség- és szerepvállalással is csak igen nehezen lehet optimalizálni.
A nemzeti és a magaskultúrától elszakított
generációk csoportjainak magukra és egymásra találásának gyakorlata az iskolák
és a pedagógusok valódi küldetése korunkban.
Ebben a korban mi
lehetne annál fontosabb, hogy a rég elvesztett – több ezeréves – tudást és a mai
kor új szabályrendszerét hatékonyan, egészségmegőrző és életfejlesztő módon szintetizálni
tudjuk?!
Debrecen, 2016. Február 10.
Domokos János
Antal
Trombitaművész-tanár,
Karmester, Zeneszerző, Szövegíró,
a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő
szervezet vezetője