Boldog
új évet, boldog új szabályokat!
2018
– Ahány vidék, annyiféle hagyományünneplési jubileum…
Ha
a világ távoli kultúráit szemléljük, talán a kínai a legpopulárisabb, amely
2018-ban ünnepli a Kutya évét, amely tele van kihívásokkal, lehetőségekkel és
szükséges változásokkal.
Ha viszont
európai kultúránkat tekintjük, láthatjuk, hogy 2018 a valódi szakmai anakronizmus
vége, mivel tapasztalhatóan elfogytak a korábbi erőforrások, főként az
innovatív ötletek és a hétköznapi munkavégzésre képes és hajlandó generációk
terén.
Az
értelmiségi szektorban a plagizálási
szándékgyakoriságok fokozódása bosszantó helyzeteket teremt, különösen, amikor
egy vezető beosztású alkalmazott a nála alacsonyabb státuszú alkalmazott
ötleteivel szerez előmeneteli sikereket.
Egy-egy
gyakorlati módszer, vagy eszköz jogosított fejlesztője gyakran alkalmaz
információs begyűjtő technikát, amely segítségével tökéletesítheti szellemi
termékét.
Ez az elmúlt
évszázadban tisztességes keretek között bevált gyakorlattá nőtte ki magát, így
a hasznos találmányok egyre korszerűbbek, egyszerűbbek és használhatóbbá
váltak.
A mai korban
azonban előfordul, hogy a tisztesség és a tisztelet kiesik a szellemi termékek
fejlesztését környező keretrendszerből és a kreativitásban szegény alkotók -
helytelen viselkedéskultúra fenntartása mellett - erőszakos módszerekkel
szerzik meg a kívánt ötleteket.
Helyes megítélésüknek
és külső értékelésüknek nem kedvez a köznapi értékirányítási stratégia, ami az átlagemberek
körében manapság nagy népszerűségnek örvend.
Segítségével olyan
személyiségek juthatnak üzleti előnyökhöz, amelyek hajlanak a tisztességtelen
módszerekben gazdag, megtévesztő értékszerzési stratégiák alkalmazására.
A
szakpszichológia az elmúlt évtizedben kiemelten diplomatikusan foglalkozik ezzel
a témával és segít felkészíteni a társadalom egyszerűbb gondolatmenettel működő
tagjait a minden pillanatban rájuk leselkedő materiális és immateriális értékvesztési veszélyekre, amelyek
komoly személyiség – siker- és önbizalom - romboló hatásokkal bírnak.
A kialakult
helyzetért felelőssé tehetőek mind a jelenlegi társadalomkulturális- és üzleti
vezetők, valamint az őket gyakorlati erőben és hatalmi pozícióban megtartó megfélemlített,
vagy megjutalmazott alázatos és megalázott közösségek is, akik gyakran
tudattalanul és a komfortérzet fenntartása érdekében nem tesznek semmit a
válsághelyzetek megszüntetéséért.
Gyakori
probléma főleg a közszférában, hogy a nyugdíjazási kort elért – gyakorlati
szakmai szellemi és fizikai erőforrással már nem rendelkező, de személyes befolyásuk
többletkiterjedéséhez ragaszkodó – személyek továbbra is fenn kívánják tartani korábbi
intézményi státuszukat, a jelentős és tartós személyes népszerűség-, tisztelet-
valamint a szakmai hírnév- és minőségcsökkenés
ellenére.
A személyes
döntésük eredményeképpen – miszerint az otthon passzívabb, de stresszmentes
környezetben eltölthető idő helyett inkább a kiválóan jövedelmező korábbi státuszuk
gyakorlati feladatvégzési feltételek nélküli formában történő megtartásával tevékenykednek
tovább - egész közösségek szenvednek hiányt a szakmai fejlődés és új
kapcsolatépítés lehetőségeiben az erőszakkal fenntartott anakronisztikus intézményi
helyzetekben, tehát befolyásosnak tűnő időskorú szakemberek személyes érdekei
fenntartása érdekében a diplomatikus közösségek feláldozzák a kollektív
hasznosulást.
Ez
a jelenség várhatóan a közeljövőben a közszférából a versenyszférába is átáramlik,
hiszen nemrégiben létrejöttek a nyugdíjas
szervezetek, amelyek bölcskorú honfitársainkat kívánják visszavonzani az
”aktív” munkavégzés világába, ezzel új, eddig ismeretlen látens szabályrendszerrel
működtetett hagyománykultúrát teremtve az eredetileg rendezett feltételekkel
rendelkező keretrendszerben üzemelő üzleti szektorban.
Az alapgondolat
szerint ezzel fokozódna a fogyasztási szándék, hiszen több materiális eszköz
marad az egyre gyarapodó lélekszámú – prémium kategóriájú termékeket is
megfizető – nyugdíjas társadalmon belül.
A gyakorlati
veszélyek azonban ennél kiterjedtebbek, hiszen ez a lehetőség – a fizikai és
mentális életkori sajátosságok miatt - kizárólag azon idős közösségekben terjedhet
el, ahol könnyű szellemi tevékenységekhez szokott, már nyugdíjban lévő tagok alkotják
az opcionális felhasználók aktív táborát.
Az
értelmiségi társadalom a legfőbb nyertese ennek a törvényi szabályozásnak, akik
számára az anyagi többletforrás lehetősége kisebb vonzóerővel bír, mint a hivatástudatból
fakadó gyakorlati hasznosulás
lehetősége.
Az ő esetükben
rendkívül helytelen stratégia a munka világába történő visszahívás, hiszen az
őket alkalmazó intézmények többletfeladatait nyilvánvalóan már nem képesek
maradéktalanul ellátni, a gyors kifáradás, a valójában szükséges, valamint mindenkitől
egységesen elvárt koncentrált munkafegyelem és korszerű feladatorientált kitartás
hiánya miatt.
Ha ezek a
feltételek nem teljesülnek állandó intézményen belüli konfliktushelyzetek
alakulhatnak ki, egészen a tartós válsághelyzet veszélyes stabilizálódásáig.
A formális kapcsolatok
mellett az informális és nonformális környezet is megváltozhat néhány év alatt
abban az esetben, ha a nyugdíjas szervezetek aktív nyugdíjasai az optimálisan
nyugodt piaci egyensúlyt megborítják azzal, hogy többlettőkét halmoznak fel az
elkölteni nem sikerült anyagiak koncentrálásával.
Befektetéseik –
bár rövidtávra szólhatnak csupán – minden bizonnyal a legtöbb üzleti szektort erősen
operatív formában érinteni fogják és egészen a társadalmi rétegek szélsőséges
eltávolodásáig elvezethetnek ezek a szándékos, vagy esetenként tudattalan folyamatok.
A művészeti és kreatív ipar jelene és jövője egyértelműen az egyre
meghatározóbb nyugdíjas közösség potenciáljában rejlik, hiszen ők azok, akik
megfelelően értékelik a művészek szépség- és értékmegosztásra tett
kísérleteiket, valamint képesek a köztudatban haszontalan luxuscikként
nyilvántartott magaskultúrát megfizetni.
Az –
előadóművészetet, a köznevelést és a kulturális szektort is érintő - új
törvényi szabályozások teret engedhetnek az idősebb korosztály folyamatos
alkalmazásának a kreatív iparban is, amennyiben megfelelő képesítéssel és
motivációval, példaértékű – tudás- és tapasztalatmegosztó - hasznosulással
képesek ellátni a feladataikat, a fiatalabb korosztály szakszerű továbbképzése,
valamint előmenetele segítése mellett.
2018
a népoktatási törvény
150.évfordulója, amely új lehetőségek és feltételek megjelenését teheti
lehetővé a köznevelési rendszerben.
Maga a
népoktatás fejlesztése többállomásos - állami irányítással lezajló - folyamat
volt, amelyet Eötvös József kezdeményezett közvetlenül az 1848-as kiegyezést követően.
Tekintve, hogy a
társadalomkulturális helyzet erre az időszakra jelentősen megváltozott, új rögzített
és látens szabályok működtek, így a döntéshozóknak korszerű törvények keretében
volt szükséges továbbfejleszteni a korábban egyházi gondozásban működő iskolákat.
Helyes döntés
szerint több mint 20 éves időszakot hagytak a kezdeti köznevelési rendszer kialakulásának,
még úgy is, hogy a legtöbb alapfunkciót törvényben meghatározott
keretrendszerbe helyezték, de az önállóságot megtartva.
Ennek az időszaknak a legfőbb
változása a szellemi szabadságért és
a stratégiai függetlenségért folytatott küzdelem megnyerése volt, így a köznevelés
központosítása kiemelten elkerülendő szándékká vált.
Mivel a törvényhozás
– a régóta áhított szabadság eszméjének tisztelete miatt - a közszférában
történő állami hatalomgyakorlásnak bárminemű fokozását is elítélte, az állami
népiskolák rendszere az egyházi iskolák lokális kiterjedésén kívül épült ki,
megőrizve ezzel a korábbi edukációs egyensúlyt és az egyház hasznos támogatását.
Az állami
szerepvállalás az irányított pedagógusképzés elindítása és a módszertanilag megfelelő
tankönyvek kidolgozása mellett az ellenőrzésben teljesedett ki, amely gyakorlata
alá rendelték az állami és az egyházi iskolák rendszerét is, tehát a minőségirányított
fejlődés érdekében sztenderdizálták a feltételeket, a követelményeket és a lehetőségeket
is, amely a népoktatási törvény formájában 20 év előkészület után született meg.
Maga a népiskola legfontosabb célja az analfabetizmus mérséklése volt, amely
Klebelsberg Kúnó intézményi hálózatosítási szándéka által a legfőbb társadalomkulturális
erőforrássá vált, amely szándék mára az eredeti pozitív üzenetközvetítési
céloktól rendkívül távolra került és még a közmédia által is méltatlanul meghurcolttá
és hírhedtté vált néveredetű Klebelsberg Intézményfenntartó Központ gyors elnépszerűtlenedéséhez
vezetett.
A korábban
sikeres népoktatási program napjaink köznevelésében igény szinten nem
jelentetett meg natív illeszkedési pontokat, ami nem azt jelenti, hogy nincs is
szükség rá.
Korunkban
a digitális analfabetizmus ijesztő
méreteket ölt, hiszen generációk nőnek fel úgy, hogy az őket fejleszteni szándékozó
pedagógusok a mindennapi gyakorlatban képtelenek használni a korszerű digitális
infokommunikációs eszközöket és intézményi használatukat erősen korlátozzák a
tanulók részéről is.
Ha a mai fiatal
felnőttek a számítástechnika és az internethasználat tiltásával nevelkedtek
volna egészen biztosan néhány évtizeden belül őskori körülmények közé jutott
volna az emberiség, az innovatív – életmentő és életkönnyítő – kutatások és
találmányok helyett.
A mai korszerű
eszközök folyamatos szakmódszertani előrehaladást is biztosítanak mind a társadalom,
a diplomácia, a gazdaság, az egészségügy, a tudományok, a kultúra és az
edukáció területén is, így a korlátlan szabadságot nyújtó digitális
infokommunikáció nélkül az emberiség egyetemes tudása hatékonyan nem örökíthető
tovább, valamint hiányuk – a XX. század elején tapasztalható
társadalomkulturális - világválsághoz vezethet.
Az IKT eszközök
használatának napjainkban történő korlátozása
tehát már nem csak helytelen,
de veszélyes taktika is!
Egy hatékony
pedagógus képes valódi tudást és
hasznos tapasztalatot is motiváltan
átadni inspiratív, korszerű digitális eszközök segítségével.
A vezetők
feladata pedig, hogy támogassák ebben a pedagógus közösséget…
A fejlődés és az azt szabályzó információs adatbázis legfőbb elérési
lehetősége a digitális tér, ahol a tudás mellett a tapasztalatok is egyszerűen
elérhetőek.
A különböző
természetű adatok a bármilyen eszközzel és módszerrel könnyen közvetíthető információ
segítségével terjedhetnek el diplomatikus formában.
A diplomatikus
forma azonosítása, vagy betartása azonban az átlagosan viselkedő emberi
közösségek, vagy önálló személyek számára gondot okozhat.
Ennek
elkerülése és a személyes adatok kezelése során történő adatvédelem érdekében az
Európai Unió létrehozta az Általános
Adatvédelmi Rendeletet (GDPR –General Data Protection Regulation), amely az
esetleges tisztázatlan helyzeteket is szabályozza, tehát sztenderdizált funkciói
révén irányadóvá válik mind a versenyszféra, mind a közszféra szegmenseiben,
így a köznevelésben is, ahol 2018. Május 25-től hatályossá válik a rendelet.
A
köznevelési intézmények számára hasznos lehet egy Köznevelési Adatkezelési Rendszer (KAR) kiépítése, amely
egyszerűbbé teheti az adatfelhasználást az érintett vezetők, pedagógusok,
tanulók és szülők számára is.
A legegyszerűbb
platformok kialakítása egyenlőre még csak szándék szinten mutatkozik meg,
hiszen a jelenleg használatban levő rendszerek alkalmazásai az átlagemberek
számára túl sok digitális kompetenciát és rendszerlátási-gyakorlatot követelnek
meg, így gyakran még az átlag pedagógusok körében is elutasításra kerülnek
idegen és zavaró megjelenésük miatt.
Rendkívül
hasznossá válhat a Köznevelési
Adatkezelési Rendszer amennyiben a Köznevelési Információs Rendszert és a
KRÉTA platformot kiegészítve működhetne.
Már a
beiskolázási adatszolgáltatásnál nagymértékű hasznosulást érhet el a KAR,
hiszen a személyes – meghatározóan tanulói és szülői – adatközlés folyamatát
sztenderdizálhatná az önálló információmegosztás egyszerűsített gyakorlata
révén.
A szülők és
tanulók által felvitt adatok kompatibilis digitális dokumentum-kiterjesztések segítségével
– akár automatizálva, vagy mesterséges
intelligencia segítségével ellenőrizve, robotizáltan is – egy magas
hatásfaktorú támogató keretrendszer kiépítése realizálható, így az intézményi
adminisztráció feladatköre is egyszerűsödhetne végre, az IKT eszközök
információösszesítő és adatellenőrző szerepének pozitív dimenzionálásával.
Maga a Köznevelési Adatkezelési
Rendszer hatékony működésének
alapfeltétele, hogy – a környezetterhelő papír alapú adminisztrációt mellőzve -
az általánosan elérhető érintőképernyős okoseszközökre
optimalizálva jelenjen meg.
Életképességét a
KIR-t és a KRÉTÁ-t kiegészítő funkciói határoznák meg, amelyek a személyesebb vizuális
megjelenés köré építve aktív személyes jelenlétet is lehetővé tesznek.
Az eltérő
szerepkörű felhasználók személyes üzenet-megosztási lehetőségének – a
határidő-jelzőrendszer mellé történő - beépítése kifejezetten előremutató fejlesztés
lehet, hiszen natívan személyes illeszkedésűvé tehet egy alapvetően bioidegen
digitális információs rendszert.
Törvényi követelmények ismerete
–
törvényi
szabályozások, követelmények és feltételek megismerése
Adatkezelési gyakorlat kialakítása és fenntartása –
keretrendszerlétrehozás, intézményi,
vezetői, tanulói, szülői adatgyűjtés,
rögzítés, tárolás és megosztás
Adatforma jellegének meghatározása –
szakmai és személyes jellegű adatok
Feladatmegosztás tudatosítása –
intézményi jogosultságok és szerepkörök
felosztása, hatáskörök rögzítése és tudatosítása
Nyilvános tájékoztatás –
ismeret- és információmegosztás
kapcsolati hálón keresztül
Személyes hozzájárulás –
digitális meghatalmazás szerkesztése
és online kitöltése
Jogvédelmi alapfunkciók kiterjesztése –
személyes jogosultságok és
szerepkörök rögzítése és tudatosítása kapcsolati hálón belül
Életkori sajátosságok priorizálása –
tanulói adatok kritikusan differenciált
védelme
Dokumentáció rögzítése –
gyakorlati adatrögzítés, adminisztráció
a szabály- és keretrendszerben
Belső ellenőrzés –
ellenőrzés,
helytelen funkciók meghatározása, továbbfejlesztés
A tanulói és a korszerű gondolkodású
tanári és szülői közösségek legnagyobb kihívása az Old School és a New Age időszaki együttállása, mely az
akadémikus teljesítmény-igényeknek és a korszerű kreativitás-szükségleteknek egyszerre
felelteti meg a tanulókat.
Nem kérdés, hogy
gyors változás szükséges, hiszen a fiatal generációk hasznosan sikeres példák
nélkül nevelkedve töltik az idejüket, mivel az idősebbek nem ismerik ki magukat
a korszerű digitális térben, amelyek a személyes tér normáitól eltérő
szabályokkal és komplikáltabb problémahálóval rendelkezik.
A
látens szabályok összegyűjtése és
nyilvános közzététele szükségessé vált az önkéntes tudásmegosztásra épülő digitális
infokommunikációs korban, ahol a fiatal generációk két világ közé ragadtak,
mert mást vár el tőlük az oktatás és mást a valóság.
A legnagyobb
problémájuk, hogy észlelhetően kevés a gyakorlatban is hasznos edukációs
információ, amit az új szakmák megjelenésének kényszere még válságosabbá tesz,
hiszen a pedagógusok gyakran nem képesek pozitív
életpályaképet kijelölni a tanulók számára, akik így hosszú éveken
keresztül tudattalanul és céltalanul bolyonganak a köznevelési előmeneteli
rendszerben, ahol a rosszindulatú – szabadidő-megvonással járó tanulás-népszerűtlenítési
- fegyelmezési gyakorlat erősebb a jutalmazásnál.
Mindez egy olyan korban, ahol a kiterjesztett
abszolút demokrácia – amelyben a magánszemélyek
alakíthatják és ellenőrizhetik a törvényhozást – a digitális információ-megosztásra
épülve egyszerűvé és könnyen elérhetővé teszi a használható és felhasználható
tudást, amelyet hamarosan minden tanuló saját szükségletei és igényei szerint válogathat
össze a saját, individuális tudás-adatbázisában
rögzítve.
2018 a hozzám hasonló – sokoldalú,
fiatal, aktív és ambiciózus – művésztanárok számára a változáskövetés és az
edukációs sikerközvetítés éve lesz, amikor a pedagógiai tevékenységek helyes
döntéseken és valódi élményeken alapulhatnak.
Debrecen, 2018. Január
1.
Domokos
János Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester,
Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,
Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,
a Művészi
Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és
az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője