Fordító - Translate

DOMOKOSMUSIC

DOMOKOSMUSIC Ars Poetica: Zeneszerzői küldetésem, hogy új hangvételű - Smooth Art stílusú - művek komponálásával befogadhatóbbá tegyem...

2016. február 14., vasárnap

Reflexiók egy kimerítő időszakból



Reflexiók egy kimerítő időszakból

            Azért választottam a tapasztalat-megosztásnak ezt a fajtáját, mert úgy éreztem ilyen formában tudom legkreatívabb módon kifejezni a környezetemben tevékenykedő – és pacifikus lojalitással elfogadó - művésztanárok kollektív problémáit. Tapasztalatgyűjtésem során több olyan információra is fény derült, ami már meghatározóvá vált a hétköznapokban, így érezhettem fontosnak, hogy a problémákat személyes átéléssel is megoszthassam, a művésztanári identitás képviseletével párhuzamosan.
Az elmúlt időszak meglehetősen megterhelő és kimerítő volt számomra, mentálisan, fizikailag és spirituálisan egyaránt. A mindennapos nagycsaládi és szakmai teendők - közben pedig a közmédia a pedagógustüntetésektől és az eredménytelen egyeztetési kísérletektől való zajszennyezettsége - mellett az intézmény belső ellenőrzési, a tanszaki, a zene tagozati és a helyettesítési teendők is jelentősen leterheltek. Ez utóbbi különösen, hiszen egyéni órákhoz szokott művésztanárként nehezen tudtam elképzelni mi vár rám és a tanulókra a csoportos órákon.
A közismereti tanárok – művésztanárok irányába intézett - folyamatos támadásai eredményeképpen a vezetők engedtek a nyomásnak, mondván, ha a művésztanárok ennyi – alkotói és előadói tevékenységekre fordítható - szabadidő-kapacitással rendelkeznek – a professzionális műsorszolgáltatás, a külső-belső képviselet, a hírnévkiterjesztés, a példamutatás, a szakszerű tehetségmenedzselés, a tanórák megtartása, az adminisztráció, az irodai teendők, a személyes és szakmai kapcsolattartás, a tantárgyfejlesztés, az információmegosztás, a korszerű ismeretátadás, a tanulók órára való kísérete, az IKT eszközhasználat, a munkaközösségi, a tagozati és a tanszaki teendők, a tervezés, az irányítás és a koordinálás, a saját forrásból történő eszköz-, alapanyag- és kottabeszerzés, a kulturális és társadalmi szerepvállalás, a naprakész szakirodalom-elsajátítás, a szülői kapcsolattartás, a diplomáciai biztosítás, a pályázatkeresés és írás, a külföldi és belföldi delegáció fogadása és szórakoztatása, a kirándulás- és programszervezés, a teremrendezés és díszítés, a felszolgálás, a rendezvénybiztosítás és felügyelet, a minőségbiztosítás, a tanórai felkészülés, a hivatásgyakorlás, a készség- és rutinfejlesztés, a minősítésre történő felkészülés, az apróbb javítási, gondnoki, takarítási és fogadási teendők, a növendékek teljesítménye utáni érdeklődés, a teljesítményértékelés, az órabeosztás, a PEDprogram, a tanterv és a tanmenetfrissítés, az adatszolgáltatás, a kötelező helyettesítések, a feszültségtompítás és a szakmai segítségnyújtás… mellett - több szerepet kellene, hogy vállaljanak az intézmény életében, így én is bekerülhettem a rendszeres közismereti helyettesítési programba, amely keretében kezdetnek egyből tíz angolórát tarthattam meg, a saját főtárgyóráim mellett.
Még ez sem volt megfelelő, hiszen – a hétköznapi életet aktív szellemi tevékenységek helyett verbálisan megélő, magukat irányítópedagógusnak önkéntes alapon kinevezők - arra szólították a felsővezetőket, hogy az általános iskolai pedagógus tantestületet mindennapi teendőikből kizökkentő óraközi ügyeleti beosztást is dolgozzák át a művészeti iskola tanáraira, ha addigra nem éreztük volna megfelelően haszontalannak magunkat, fokozva ezzel az irányunkba terjedő gyűlölettel fűszerezett irigységet, a magunkra utaltságot és a vezetők emocionális passzivitásba történő sterilizálását.
Ez utóbbit már korábbról ismertem, hiszen már a kezdetektől a művésztanári identitásunk egyfajta kerülendő haszontalanságot és kötelezően kimutatandó gyűlöltséget jelentett, amit a belső ellenőrzés csoportvezetőjeként végzett tevékenységeim jelentősen elmélyítettek a folyton lázongó, változás- és kudarckerülő, naivan reménykedő tantestület körében, az állandó, fokozottan negatív információs támadások hárítása és a családomat személyesen és a karrierem szakmailag ért hitelrontások mellett.
Érzelmileg és hatáskörben is a vezetőség és a tantestület közé szorulva, közismerten elmélyült spirituális intelligenciám miatt művészi érzékenységgel, de sosem érzelmi túlzással vagyok csak képes feldolgozni az éppen zajló eseményeket, ezért - valamint a segítőkészségem és a jóindulatom iránti többszörös visszaélést követően - engedem meg magamnak - az optimális esetben - számomra diplomatikusan kerülendő megosztási stílust, remélve a szakmai vezetők megszüntetik a több részre szakadt pedagógusközösségek további széthullását.
Időrendben tanév közepén tartva már rég eltűnt az általános iskolai beiskolázást elősegítő, vonzóbbá és sikeresebbé emelő művészeti iskola megbecsültsége, a tanévenként közel harminc műsorban, tanszakonként történő készséges közreműködés és a közismereti tanulmányokra ható művészeti nevelés magas transzferhatása az elmúlt ötven év alatt sem égett be az általános közismereti pedagógus-köztudatba. Valamiért számukra megszűnik a pedagógusidentitás az iskola kapuján kilépve és sokkal szórakoztatóbb dolgokkal is el tudják otthon tölteni a szabadidőt, mint a szakirodalom korszerű ismeretanyagának naprakész elsajátítása.
Ebben az érzelmileg és energiafelhasználásban is túlterhelt időszakban különösen érdekes alapszituáció adódott, amikor arra kértek, hogy német nyelvvizsgával vezessem le az angol nyelvszakos órákat, hiszen beszélek idegen nyelvet, akkor megfelelően taníthatom is- elvet követve.
Ebben az alaphelyzetben napokig tartott a felkészülés spirituálisan és mentálisan egyaránt, hiszen az előzetes információgyűjtések során kiderült, hogy az általam elképzelt közismereti angol órák menete nem egyezik meg a valóságban csak napi túléléssel, praktikusan eltöltött csoportos órákéval.
Személyes elképelésem egyfajta közös tapasztalatmegosztós- problémafeltárós- szituációmegoldós, kellemes hangulatú csoportgondolkodásra asszociált, ehelyett a tanulók egy legkevésbé aktív és kreatív formájú frontális tananyagleadásra készültek.
Saját – Hardware/Eszköz 20% Software/Módszer 80% - modellem alkalmazva a közösség mentális ritmusát folyamatosan követtem és a szerint választottam meg a tanóra dinamikáját.
Az órákat megelőzően már visszaemlékeztem általános és zeneiskolai tanóráimra, amikor tapasztalt tanáraim – karizmatikus személyiségükkel - nagy hatást gyakoroltak rám.
A hangszeres órák mindennapi élményei ma is élénken élnek emlékezetemben, amelyek legkevésbé sem hasonlítottak egy mai átlagos tanóra hangulatára, sokkal inkább valami – zene irányába mutatott – mély alázatossággal elvégzett, elme- és léleknemesítő spirituális szertartáshoz.
Megvolt tehát a megfelelő példa, amellyel – reményeim szerint – továbbadhatom az elmélyült és egyszerűen könnyű tanuláshoz szükséges hatékony módszereket. A legfontosabb mindenekelőtt a kreatív gondolkodást inspiráló és aktív tanulást motiváló atmoszféra megteremtése volt.
Ez nagyon aktuális volt számomra, hiszen a Domokos-Módszer-Rendszerem alapjául szolgáló művészi zene – közismereti órákon történő – felhasználása egészen idáig még csak kísérleti stádiumban volt, tehát csak 25-30 növendék esetében tudtam kipróbálni a hatásait.
A 25-28 fős osztályok tehát minimum megtízszerezték a tapasztalatokat és a lehetséges sikerpotenciált. Választásom Schubert kellemes és populáris művészi zenéjére esett, a nagy C-dúr Szimfónia halkan is nagy siker aratott.
Minden hozzáfűzött reményemet beváltotta, adott volt a kellemes alaphangulat és nyitott elmék, valamint magatartásbeli probléma is csak nagyon ritkán jelent meg, ami kizárólag a neveltségi szintek eltérőségéből és a szociokulturális különbségekből adódott.
A második megdöbbenés azt a bejelentést követte, amikor közöltem, hogy kötelező tanórai eszközként tableteket és okostelefonokat használunk a maguk határtalan IKT-lehetőségeikkel.
Ezzel a módszerrel a lehető legközelebb kerülhetett a tananyag a tanulókhoz, de aztán kiderült, hogy a legtöbb aktív és kreatív életvezetéshez szükséges dologról nincs információjuk, vagy infózavaruk van azzal kapcsolatban.
Korunk legnagyobb kihívása, hogy minden tekintetben nyugodt és egészséges életet élhessünk, valamint teljes egészként, kiegyensúlyozott teljességérzettel élhessük meg a mindennapokat.
Ennek kialakításához és fenntartásához elengedhetetlen feltétel mindenki önálló és felelősségteljes, saját személyiségének menedzser vezetője, szakmai és személyes folyamatainak leader vezetője legyen, egy személyben.
A mai fiatal generációknál szükséges a legfiatalabb korban megszerezni az ezekhez tartozó ingyenes internetes tartalmakat, elsajátítani a legkorszerűbb életvezetési, egészség- és életfejlesztési ismereteket.
A legnagyobb problémát számukra az IKT alapfelhasználói, de inkább szemlélői magatartása jelenti, hiszen – a tudatos használatot nélkülöző - nem hatékony digitális információ-felhasználásuk eredménye, hogy az ingyen tudás értékes forrásait nem találják, vagy nem is keresik.
Művésztanárként kiemelt feladatomnak tekintem a sikerhez vezető életpályám tapasztalatainak közreadását és a személyiség- a készség- és az rutinfejlesztéshez szükséges naprakész információk megosztását.
Közismereti – főleg angol - órákon történő kalandozásaim – az őket követő, az angol szaktárgyi tananyagfeldolgozást érintő, elmaradhatatlan kritikák ellenére és határozott alapelveimnek köszönhetően, tanulói körben - összességében nagy sikert eredményeztek, azonban végig hatalmába kerített az érzés, hogy nem tudtam megfelelően kiteljesedni és karizmatikus szellemiségem kiterjeszteni, amely így csak az alapfunkciók átadásában kopott meg ezen órák alatt.
Az értelmi és az érzelmi intelligenciám megfelelően fejlődhetett, azonban a legmélyebb spirituális intelligenciám hibaüzenetet jelzett, miszerint ennél többre vagyok hivatott, tehát nem megfelelően használták fel a többlettudásomban és tapasztalatfaktoromban rejtőző magas potenciált.
Szerettem volna minden percet tartalmassá tenni és mentálisan, emocionálisan és spirituálisan is egybeolvadni a csoporttal, hogy a tanulás-tanítás minden szereplő számára értékes legyen, azonban rá kellett jönnöm, hogy a mai átlag tanulók csak multikulturálisan azonosak egymással, milyen nehéz a kulturálisan ingerszegény környezetből érkező személyiségeket magaskultúrára érzékennyé nevelni néhány óra alatt.
Közoktatási vezető pedagógus szakvizsgám segítségével megszerzett legfrissebb tudásom az elméleti és a gyakorlati megvalósítás válságát tárta elém és vezetőként elhibázott stratégiai lépésnek tekintem a művészeti iskolákban a művésztanárok speciális – metodikai és didaktikai szaktudást megkövetelő - közismereti órák helyettesítésére történő alkalmazását, hiszen nem érvényesíti a megfelelő munkamegosztás elvét.
A kiemelten tehetséges, de a csoportos órák megtartásához szükséges fegyelmezési és képességfejlesztési módszerekkel – sikerorientált készség- és rutinfejlesztési hivatásgyakorlásukból adódóan - nem rendelkező művésztanárok többletenergiáit a legtöbb intézményi projektben már felhasználták, hiszen - az iskola csillogását biztosító művésztanári előadások, koncertek – a hírnévdúsítás és az értékközvetítés elsőszámú eszközei.
A reggel 8 órától kezdődő közismereti órák helyettesítése után késő estig a saját művészeti óráik érdemben és koncentráltan történő előadása mellett a hivatásukat aktívan gyakorló művésztanárok kiegyensúlyozott és esztétikusan példaértékű hangszerjátékához szükséges napi többórás gyakorlás statisztikailag lehetetlenné válik, így gyakorlatilag néhány hónap és tanév során elértéktelenedhet a hangszerművészi alapdiplomájuk, tehát önkritikát gyakorolva és az önbizalomtól megfosztva képtelenek lesznek nagyközönség elé érdemi és kritikavédett produkciókkal kiállni.
Ha a legmagasabb kulturális és társadalmi szerepvállalást vállaló és gyakorló művésztanárok is az egyre meghatározóbb identitású kiégett, folyton panaszkodó, kudarc-centrikus és motiválatlan pedagógusok sorsára jutnak – véleményem szerint – az lesz a nemzeti nevelési rendszerünk utolsó életjele, amely egy utolsó suttogó sóhajban válik a mindenség örök, de élettelen részévé.
A korunkra jellemző, mostani kimerítő időszak személyesen is megérintett, valamint a kimerültségtől védtelenné váltam a fizikai-érzelmi betegségekkel szemben is.
Az itt szerzett tapasztalatok újabb fejlődési szintre emeltek, így olyan ismereteket adhatok át a minket követő generációknak, amit az idősebb generációk nem élhettek meg, ők is most tanulják és élik velünk együtt a mindennapokban.
A digitális társadalom és az infokommunikációs társadalom veszélyforrásai megállíthatatlanul ránk nehezednek, amit magasabb felelősség- és szerepvállalással is csak igen nehezen lehet optimalizálni.
A nemzeti és a magaskultúrától elszakított generációk csoportjainak magukra és egymásra találásának gyakorlata az iskolák és a pedagógusok valódi küldetése korunkban.
Ebben a korban mi lehetne annál fontosabb, hogy a rég elvesztett – több ezeréves – tudást és a mai kor új szabályrendszerét hatékonyan, egészségmegőrző és életfejlesztő módon szintetizálni tudjuk?!

Debrecen, 2016. Február 10.                                                           
Domokos János Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester, Zeneszerző, Szövegíró,
     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet vezetője

2016. január 17., vasárnap

DOMOKOSMUSIC

DOMOKOSMUSIC
Ars Poetica: Zeneszerzői küldetésem, hogy új hangvételű - Smooth Art stílusú - művek komponálásával befogadhatóbbá tegyem a kortárs zenét a fiatalabb generációk számára és művészi értékfaktorával ismét vonzóvá tegyem a komoly- és könnyűzenei koncertlátogatást minden korosztály számára.
Domokos János Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester,
nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, szakmai Szövegíró, 
Közoktatási vezető, Szakvizsgázott pedagógus


Tisztelt látogató!
Ezen a honlapon
Domokos János Antal saját művei, kompozíciói találhatóak.

INGYEN LETÖLTHETŐ BEMUTATÓ ANYAGOK:
(a mű címére kattintva azonnal indul a letöltés)
- Metodikus duók és Koncertetűdök Altfurulyára, Fuvolára vagy Hegedűre
- Könnyű Metodikus Duók Trombitára  I.Kötet
- Könnyű Metodikus Duók Trombitára  II.Kötet
- Metodikus Duók Trombitára III.Kötet
- Koncertetűdök Trombitára

A művek nyomtatott formában - nemzetközi forgalomban -
az ARTISTIC MUSIC Kottakiadó honlapján megrendelhetőek!!!
Online rendelés ITT!

   Kérem engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam, az ARTISTIC MUSIC Kottakiadó  gondozásában megjelent legújabb műveim, melyek nem titkolt szándékkal a fúvós és kamarazene irodalom bővítésére készültek és igyekezetem szerint - az alapfoktól a legmagasabb szintű igényekig - minden elvárásnak eleget tesznek.
A kiadványok letisztult, egyszerű formában jelennek meg, így művészi tartalmuk kerül előtérbe és árfekvésük is kedvezően alakul.

Gyermekeknek szóló műveim különlegessége, hogy szólamait hasonló korú és felkészültségi szintű gyermekek könnyedén elő tudják adni, ezzel motiválom őket a közös zenélés és a közös alkotás örömeinek megismerésére, feltárására és átadására saját korosztályaiknak.
LETÖLTÉS (a mű címére kattintva): 
EN1443   Domokos Sonatine for Cornet and Piano
(Trombita szonatina)
EN1444   Domokos Concerto for Trumpet and Piano No1
(Trombitaverseny No.1)
EN1445   Domokos Brass Quintet No1
(Rézfúvós kvintett)
EN1446   Domokos Fanfare for Brass Ensemble 
(Fanfár Rézfúvósegyüttesre)
EN1447   Domokos Sonate for Recorder and Piano 
(Furulyaszonáta)
                         
EN1473   Domokos Concert Overture No.1
(Koncertnyitány Fúvószenekarra)
EN1474   Domokos Concerto for Treble Recorder and Piano
(Furulyaverseny)
EN1475   Domokos Dreams Concerto for Flute, Clarinet, Basson and Piano
(Versenymű Fuvolára, Klarinétra, Fagottra és Zongorára)
EN1476   Domokos Pictures for Guitar Quartet
(Képek Gitárkvartettre)
EN1477   Domokos Sonata for Clarinet and Piano - for Children
(Klarinétszonáta gyermekeknek)










Amennyiben valamelyik darabom felkeltette érdeklődését, kérem látogasson el az alábbi weboldalakra is, ahol folyamatosan bővül műveim repertoárja és könnyedén, egyszerűen megrendelheti azokat:
ARTISTIC MUSIC Kottakatalógus

,vagy meghallgathatja azokat:
https://www.youtube.com/c/DomokosJánosAntal

Szerzői oldal:
http://domokosmusic.blogspot.hu/

Szervezeti oldal:
http://muveszizene.blogspot.hu/

Intézményi oldal:
https://almakademia.blogspot.hu/

Kiadói oldal: 
http://artisticmusic-arm.blogspot.hu/

Zenekaraim weboldalai:
http://jazzfiveband.blogspot.hu/
http://bluesmallband.mlap.hu/
http://funkonjam.mlap.hu/

Domokos János Antal - domokosmusic