Vezetői tapasztalatok, avagy közlekedj (Dom)okosan

Vezetői tapasztalatok, avagy közlekedj (Dom)okosan

        

Tehetségmenedzseri tevékenységeink során évek óta folyamatos kapcsolat alakult ki a köznevelési intézményekkel, amiket ingyenes interaktív koncertpedagógiai előadásokkal, komplex tehetségfejlesztési és tehetségmenedzselési programmal, alkalmi tehetségazonosítással és konkrét tanácsokkal is támogatunk.

A pedagógus kollegák közötti jelenlét során állandósult problémákkal találkoztunk, amelyek az elmúlt 3 év során változatlanul fennmaradtak. 

Ahelyett, hogy az internet világában pozitívan megtapasztalható abszolút demokrácia – egyszerűsítésre kiterjedő - sikeres alaptételeit felhasználnák az edukációs tevékenységekben, egyfajta informális szinten terjedő anakronisztikus lobbirendszer helytelen hagyományai rögzültek be az intézmények hétköznapjaiba.

Az átlagos gondolkodású pedagógusok és szülők még mindig hisznek abban, hogy problémáikat képes és szándékozik is megoldani egy – a problémakörnek megfelelő hatáskörrel rendelkező, segítségre felkért – hivatali személy, aki az általa előre megkért kiemelt gondoskodásért, vagy bánásmódért cserébe hajlandó is lesz a szóbeli megállapodásnak megfelelően eljárni a támogatást igénylők érdekében. 

Mivel a különböző természetű tisztségek képviselői hivatali idejük megnövekedésével gyakran kizárólag saját és családtagjaik érdekeinek érvényesítésére használják fel hatásköreiket és kapcsolati hálójukat, az eltérő támogatásra szoruló, kiszolgáltatott átlagemberek állandó megtévesztés általi csalódásfolyamatban élnek, így alapvetően rendül meg a bizalmuk az egyébként problémamentesen működőképes hivatalos eljárásokban.

tapasztalatok:

- újdonságtól való általános, kiterjedt félelem

- több helyen vezetőhiány miatti felelősségvállalás-hiány

- átszervezett, vagy megszűnt intézmények

- hatáskörtúllépés (hivatalos emailek szándékos törlése)

- általános rugalmatlanság és sértődöttség

- kapcsolatelvétel komplikálódása (személyes, telefonos megkeresés helyett csak email)

Helytelen viselkedéskultúrából származó állandósult köznevelési válságszegmensek
Intézmény	szakmai tehetségek érvénytelenítése, elnyomása; valótlan értékmeghatározás
Vezető	személyes közéleti és szakmai üzleti érdekeltségek vezetésbe történő erőszakos bevonása; korszerűtlenség és anakronizmus; kizárólag akadémikus teljesítményre való hagyatkozás; érzelmi manipuláció; rossz szokásokhoz, hagyományokhoz való kényelmes ragaszkodás
Pedagógus	rosszindulat; szakmai és személyes féltékenység; valótlan önértékelési értékképzés; rugalmatlanság; egyoldalúság; változástól és újdonságtól történő elzárkózás; tanórai kreativitás és alkotótevékenységek korlátozása, tiltása
Szülő	érdektelenség; lojalitáshiány; teljesíthetetlen elvárások; követelőzés
Tanuló	kitartáshiány; felelősséghiány; elismeréshiány; szabálynélküliség; követhető példanélküliség

Ha az intézményt – egy interaktív és interperszonális információszállító - közlekedési eszközként képzeljük el, könnyebb megérteni a vezetői stílusokban kialakult helytelen viselkedésmintákat:

1.      kerék: önbizalommal túlfújt, csak a külső megjelenésre figyelő, a fenntartó, a tantestület és a szülők között csúszkáló vezetés (30-as korosztály)

2.      kerék: nincs ki a 4 kere… (helyett) csavarja, a hírnévkiterjesztés miatt intézményét vállalhatatlan helyzetekbe kényszerítő vezetés (40-es korosztály)

3.      kerék: imbolygó, a folyamatos csalódottság miatt kialakult érzelmi leterheltségtől labilissá, sértődötté vált vezetés (50-es korosztály)

4.      kerék: defektes, a folyamatos támadásoktól és sérülésektől érzéketlenné, tétlenné, passzívvá vált vezetés (60-as korosztály)

5.      pótkerék: meghatározó szerepe nincs, csak jelzés értékű a jelenléte, jellemzően minden karizmatikusságot nélkülöző vezetés (korosztályfüggetlen)

6.      mankókerék: ideiglenes szerepkör, a válsághelyzetben kialakuló pánikszituáció megakadályozását célzó vezetés (korosztályfüggetlen)

A fenti sorok az előzetes információgyűjtés eredményeképpen megszületett általános tartalma kizárólag a szakmai humort szolgálja, nem tartalmaz személyes adatokat, nincs jogom ítélkezni senki vezetési stílusa felett és nem kívánok senkit elítélni vezetői tehetségének, képességeinek, vagy készségeinek minősége miatt.

Tekintve, hogy tizenéves korom óta vezetek közösségeket, művészeti csoportokat az elmúlt 25évben jelentős tapasztalatokkal gazdagodtam a vezetés területén, amelyet egyetemi szintű közoktatás-vezetői pedagógus szakvizsgámmal szerzett tudásom elmélyített, korszerűsített.

A valódi tapasztalatokat természetesen nem lehet oklevéllel megszerezni és ezt a lehetőséget az egyetemi képzés sem biztosítja.

A valódi tapasztalatok forrása a személyes és digitális térben történő kiegyensúlyozott jelenlét és tájékozottság fenntartása, amely kizárólag az életkor előrehaladtával nem szerezhető meg.

Bárkinek sikerülhet kisebb- nagyobb közösségeket létrehozni és fenntartani külön a személyes és külön a digitális kapcsolati hálón belül, akár informális, nonformális és formális keretek között is.

Amint viszont az általa választott, proiritált és komfortizált keretrendszerből kilép, szertefoszlik nehezen összegyűjtött kapcsolati tőkéje és megszűnnek közösségei.

A valódi tudás birtokosa képes megtartani vezetői karizmatikusságát, köztiszteletét és hírnevét is azáltal, hogy mind a személyes dimenzióban, mind a digitális térben magabiztosan tájékozódik, és követhető példát biztosít közösségei számára, tehát életkora előrehaladtával is naprakész és korszerű marad.

Vannak időszakok, amikor az üzleti közegben sikeresen gyarapodó vezetők élettársaiból álló tantestületek a lobbiban elhivatott és szakmailag független intézményvezetők megválasztását szorgalmazzák a szakmailag elhivatott, demokratikusan tudásintenzív érdekeltségű és a lobbiban független szolgálóvezetők helyett.

Napjainkban is a provinciális területeken működő intézmények esetében ez a hatás meghatározó lehet, ami már rövid távon is bizonytalanságot, közösségi érdekvesztést okozhat, hiszen a közéleti lobbiban szívességekkel és személyes tokenekkel üzletelő vezetők a gyors változások világában kizárólag saját és családjuk gyarapodását szolgálják ki, az őket megválasztó közösség helyett, ezzel végleg elveszítve hitelességüket.

Viselkedéskultúrájuk alapja ekkor erőszakosra vált és agresszíven – mások megalázásával, lerablásával – képesek csak továbbjutni a materiális gyarapodásért folytatott harcban.

Ezt a hozzáállást szakmailag és személyesen egyaránt helytelenítem, hiszen a köznevelési ”szabad” piacgazdaságban az infokommunikációs korral együtt megjelent sikerkövető versenyszféra-elemek rendkívül diplomatikussá és demokratikussá tehetnék az iskolák közötti versengést, amennyiben a jelenleg tisztséget betöltő vezetők képesek elhagyni közösségmérgező rossz szokásaikat és végre a valódi tudást követnék az számukra hozzáférhetetlen anyagi források hajhászása helyett.

Egy egzisztenciagyarapításban elhivatott, mohó és telhetetlen vezető képes rögzíteni tartós válsághelyzetet fenntartó szokásrendszert, amely a tantestületet is tartósan fertőzötté teszi.

Az átlagpedagógusok így a kiegyenlített tanórai keretek biztosítása helyett a saját problémáikkal lesznek elfoglalva és nem jut energiájuk, idejük, vagy egyszerűen érdeklődő figyelmük a tanulók nevelési gondviselésére, akik így – a kölcsönös tisztelet és megbecsülés hiánya miatt – további magatartási és tanulási problémákkal gyarapodhatnak, amelyek alapjaiban tehetik sikertelenné az intézmény szakmai előmenetelét.

            Amennyiben vezetőként a szülőket ügyfélként és a tanulókat felhasználóként vagyunk képesek azonosítani a különböző intézményi szerepkörökben történő elégedettségmérésekkel helyes irányban tarthatjuk az intézményt, megalapozva annak jelenkori életképességét és jövőbeli fejlődési dinamizmusát.

A jelenlegi – szakmai kapcsolati hálón belül gyűjtött - tapasztalatok azt mutatják, hogy gyakran a vezetőknek – egyéb természetű elfoglaltságaik miatt – nem áll szándékában intézményük edukációs minőségjellegű továbbfejlesztése, így a – meghatározó esztétikai látszatot fenntartó - kisebb karbantartási és felújítási feladatelvégzésen kívül nem szorgalmaznak további fejlesztéseket.

Innováció, kutatás-fejlesztés és mozgásban tartó fejlődés nélkül egy szervezet sem - így egy intézmény sem – képes a korszerű fennmaradásra, jótanácsom tehát: közlekedj (Dom)okosan! J

Debrecen, 2018. Január 6.

Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester,

Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,

Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,

     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és

az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője

Boldog új évet, boldog új szabályokat!

Boldog új évet, boldog új szabályokat!

2018 – Ahány vidék, annyiféle hagyományünneplési jubileum…

Ha a világ távoli kultúráit szemléljük, talán a kínai a legpopulárisabb, amely 2018-ban ünnepli a Kutya évét, amely tele van kihívásokkal, lehetőségekkel és szükséges változásokkal.

Ha viszont európai kultúránkat tekintjük, láthatjuk, hogy 2018 a valódi szakmai anakronizmus vége, mivel tapasztalhatóan elfogytak a korábbi erőforrások, főként az innovatív ötletek és a hétköznapi munkavégzésre képes és hajlandó generációk terén.

Az értelmiségi szektorban a plagizálási szándékgyakoriságok fokozódása bosszantó helyzeteket teremt, különösen, amikor egy vezető beosztású alkalmazott a nála alacsonyabb státuszú alkalmazott ötleteivel szerez előmeneteli sikereket.

Egy-egy gyakorlati módszer, vagy eszköz jogosított fejlesztője gyakran alkalmaz információs begyűjtő technikát, amely segítségével tökéletesítheti szellemi termékét.

Ez az elmúlt évszázadban tisztességes keretek között bevált gyakorlattá nőtte ki magát, így a hasznos találmányok egyre korszerűbbek, egyszerűbbek és használhatóbbá váltak.

A mai korban azonban előfordul, hogy a tisztesség és a tisztelet kiesik a szellemi termékek fejlesztését környező keretrendszerből és a kreativitásban szegény alkotók - helytelen viselkedéskultúra fenntartása mellett - erőszakos módszerekkel szerzik meg a kívánt ötleteket.

Helyes megítélésüknek és külső értékelésüknek nem kedvez a köznapi értékirányítási stratégia, ami az átlagemberek körében manapság nagy népszerűségnek örvend.

Segítségével olyan személyiségek juthatnak üzleti előnyökhöz, amelyek hajlanak a tisztességtelen módszerekben gazdag, megtévesztő értékszerzési stratégiák alkalmazására.

A szakpszichológia az elmúlt évtizedben kiemelten diplomatikusan foglalkozik ezzel a témával és segít felkészíteni a társadalom egyszerűbb gondolatmenettel működő tagjait a minden pillanatban rájuk leselkedő materiális és immateriális értékvesztési veszélyekre, amelyek komoly személyiség – siker- és önbizalom - romboló hatásokkal bírnak.

A kialakult helyzetért felelőssé tehetőek mind a jelenlegi társadalomkulturális- és üzleti vezetők, valamint az őket gyakorlati erőben és hatalmi pozícióban megtartó megfélemlített, vagy megjutalmazott alázatos és megalázott közösségek is, akik gyakran tudattalanul és a komfortérzet fenntartása érdekében nem tesznek semmit a válsághelyzetek megszüntetéséért.

Gyakori probléma főleg a közszférában, hogy a nyugdíjazási kort elért – gyakorlati szakmai szellemi és fizikai erőforrással már nem rendelkező, de személyes befolyásuk többletkiterjedéséhez ragaszkodó – személyek továbbra is fenn kívánják tartani korábbi intézményi státuszukat, a jelentős és tartós személyes népszerűség-, tisztelet- valamint a szakmai hírnév- és minőségcsökkenés ellenére.

A személyes döntésük eredményeképpen – miszerint az otthon passzívabb, de stresszmentes környezetben eltölthető idő helyett inkább a kiválóan jövedelmező korábbi státuszuk gyakorlati feladatvégzési feltételek nélküli formában történő megtartásával tevékenykednek tovább - egész közösségek szenvednek hiányt a szakmai fejlődés és új kapcsolatépítés lehetőségeiben az erőszakkal fenntartott anakronisztikus intézményi helyzetekben, tehát befolyásosnak tűnő időskorú szakemberek személyes érdekei fenntartása érdekében a diplomatikus közösségek feláldozzák a kollektív hasznosulást.

Ez a jelenség várhatóan a közeljövőben a közszférából a versenyszférába is átáramlik, hiszen nemrégiben létrejöttek a nyugdíjas szervezetek, amelyek bölcskorú honfitársainkat kívánják visszavonzani az ”aktív” munkavégzés világába, ezzel új, eddig ismeretlen látens szabályrendszerrel működtetett hagyománykultúrát teremtve az eredetileg rendezett feltételekkel rendelkező keretrendszerben üzemelő üzleti szektorban.

Az alapgondolat szerint ezzel fokozódna a fogyasztási szándék, hiszen több materiális eszköz marad az egyre gyarapodó lélekszámú – prémium kategóriájú termékeket is megfizető – nyugdíjas társadalmon belül.

A gyakorlati veszélyek azonban ennél kiterjedtebbek, hiszen ez a lehetőség – a fizikai és mentális életkori sajátosságok miatt - kizárólag azon idős közösségekben terjedhet el, ahol könnyű szellemi tevékenységekhez szokott, már nyugdíjban lévő tagok alkotják az opcionális felhasználók aktív táborát.

Az értelmiségi társadalom a legfőbb nyertese ennek a törvényi szabályozásnak, akik számára az anyagi többletforrás lehetősége kisebb vonzóerővel bír, mint a hivatástudatból fakadó gyakorlati hasznosulás lehetősége.

Az ő esetükben rendkívül helytelen stratégia a munka világába történő visszahívás, hiszen az őket alkalmazó intézmények többletfeladatait nyilvánvalóan már nem képesek maradéktalanul ellátni, a gyors kifáradás, a valójában szükséges, valamint mindenkitől egységesen elvárt koncentrált munkafegyelem és korszerű feladatorientált kitartás hiánya miatt.

Ha ezek a feltételek nem teljesülnek állandó intézményen belüli konfliktushelyzetek alakulhatnak ki, egészen a tartós válsághelyzet veszélyes stabilizálódásáig.

A formális kapcsolatok mellett az informális és nonformális környezet is megváltozhat néhány év alatt abban az esetben, ha a nyugdíjas szervezetek aktív nyugdíjasai az optimálisan nyugodt piaci egyensúlyt megborítják azzal, hogy többlettőkét halmoznak fel az elkölteni nem sikerült anyagiak koncentrálásával.

Befektetéseik – bár rövidtávra szólhatnak csupán – minden bizonnyal a legtöbb üzleti szektort erősen operatív formában érinteni fogják és egészen a társadalmi rétegek szélsőséges eltávolodásáig elvezethetnek ezek a szándékos, vagy esetenként tudattalan folyamatok.

            A művészeti és kreatív ipar jelene és jövője egyértelműen az egyre meghatározóbb nyugdíjas közösség potenciáljában rejlik, hiszen ők azok, akik megfelelően értékelik a művészek szépség- és értékmegosztásra tett kísérleteiket, valamint képesek a köztudatban haszontalan luxuscikként nyilvántartott magaskultúrát megfizetni.

Az – előadóművészetet, a köznevelést és a kulturális szektort is érintő - új törvényi szabályozások teret engedhetnek az idősebb korosztály folyamatos alkalmazásának a kreatív iparban is, amennyiben megfelelő képesítéssel és motivációval, példaértékű – tudás- és tapasztalatmegosztó - hasznosulással képesek ellátni a feladataikat, a fiatalabb korosztály szakszerű továbbképzése, valamint előmenetele segítése mellett.

2018 a népoktatási törvény 150.évfordulója, amely új lehetőségek és feltételek megjelenését teheti lehetővé a köznevelési rendszerben.

Maga a népoktatás fejlesztése többállomásos - állami irányítással lezajló - folyamat volt, amelyet Eötvös József kezdeményezett közvetlenül az 1848-as kiegyezést követően.

Tekintve, hogy a társadalomkulturális helyzet erre az időszakra jelentősen megváltozott, új rögzített és látens szabályok működtek, így a döntéshozóknak korszerű törvények keretében volt szükséges továbbfejleszteni a korábban egyházi gondozásban működő iskolákat.

Helyes döntés szerint több mint 20 éves időszakot hagytak a kezdeti köznevelési rendszer kialakulásának, még úgy is, hogy a legtöbb alapfunkciót törvényben meghatározott keretrendszerbe helyezték, de az önállóságot megtartva.

            Ennek az időszaknak a legfőbb változása a szellemi szabadságért és a stratégiai függetlenségért folytatott küzdelem megnyerése volt, így a köznevelés központosítása kiemelten elkerülendő szándékká vált.

Mivel a törvényhozás – a régóta áhított szabadság eszméjének tisztelete miatt - a közszférában történő állami hatalomgyakorlásnak bárminemű fokozását is elítélte, az állami népiskolák rendszere az egyházi iskolák lokális kiterjedésén kívül épült ki, megőrizve ezzel a korábbi edukációs egyensúlyt és az egyház hasznos támogatását.

Az állami szerepvállalás az irányított pedagógusképzés elindítása és a módszertanilag megfelelő tankönyvek kidolgozása mellett az ellenőrzésben teljesedett ki, amely gyakorlata alá rendelték az állami és az egyházi iskolák rendszerét is, tehát a minőségirányított fejlődés érdekében sztenderdizálták a feltételeket, a követelményeket és a lehetőségeket is, amely a népoktatási törvény formájában 20 év előkészület után született meg.

            Maga a népiskola legfontosabb célja az analfabetizmus mérséklése volt, amely Klebelsberg Kúnó intézményi hálózatosítási szándéka által a legfőbb társadalomkulturális erőforrássá vált, amely szándék mára az eredeti pozitív üzenetközvetítési céloktól rendkívül távolra került és még a közmédia által is méltatlanul meghurcolttá és hírhedtté vált néveredetű Klebelsberg Intézményfenntartó Központ gyors elnépszerűtlenedéséhez vezetett.  

A korábban sikeres népoktatási program napjaink köznevelésében igény szinten nem jelentetett meg natív illeszkedési pontokat, ami nem azt jelenti, hogy nincs is szükség rá.

Korunkban a digitális analfabetizmus ijesztő méreteket ölt, hiszen generációk nőnek fel úgy, hogy az őket fejleszteni szándékozó pedagógusok a mindennapi gyakorlatban képtelenek használni a korszerű digitális infokommunikációs eszközöket és intézményi használatukat erősen korlátozzák a tanulók részéről is.

Ha a mai fiatal felnőttek a számítástechnika és az internethasználat tiltásával nevelkedtek volna egészen biztosan néhány évtizeden belül őskori körülmények közé jutott volna az emberiség, az innovatív – életmentő és életkönnyítő – kutatások és találmányok helyett.

A mai korszerű eszközök folyamatos szakmódszertani előrehaladást is biztosítanak mind a társadalom, a diplomácia, a gazdaság, az egészségügy, a tudományok, a kultúra és az edukáció területén is, így a korlátlan szabadságot nyújtó digitális infokommunikáció nélkül az emberiség egyetemes tudása hatékonyan nem örökíthető tovább, valamint hiányuk – a XX. század elején tapasztalható társadalomkulturális - világválsághoz vezethet.

Az IKT eszközök használatának napjainkban történő korlátozása

tehát már nem csak helytelen, de veszélyes taktika is!

Egy hatékony pedagógus képes valódi tudást és hasznos tapasztalatot is motiváltan átadni inspiratív, korszerű digitális eszközök segítségével.

A vezetők feladata pedig, hogy támogassák ebben a pedagógus közösséget…

            A fejlődés és az azt szabályzó információs adatbázis legfőbb elérési lehetősége a digitális tér, ahol a tudás mellett a tapasztalatok is egyszerűen elérhetőek.

A különböző természetű adatok a bármilyen eszközzel és módszerrel könnyen közvetíthető információ segítségével terjedhetnek el diplomatikus formában.

A diplomatikus forma azonosítása, vagy betartása azonban az átlagosan viselkedő emberi közösségek, vagy önálló személyek számára gondot okozhat.

Ennek elkerülése és a személyes adatok kezelése során történő adatvédelem érdekében az Európai Unió létrehozta az Általános Adatvédelmi Rendeletet (GDPR –General Data Protection Regulation), amely az esetleges tisztázatlan helyzeteket is szabályozza, tehát sztenderdizált funkciói révén irányadóvá válik mind a versenyszféra, mind a közszféra szegmenseiben, így a köznevelésben is, ahol 2018. Május 25-től hatályossá válik a rendelet.

A köznevelési intézmények számára hasznos lehet egy Köznevelési Adatkezelési Rendszer (KAR) kiépítése, amely egyszerűbbé teheti az adatfelhasználást az érintett vezetők, pedagógusok, tanulók és szülők számára is.

A legegyszerűbb platformok kialakítása egyenlőre még csak szándék szinten mutatkozik meg, hiszen a jelenleg használatban levő rendszerek alkalmazásai az átlagemberek számára túl sok digitális kompetenciát és rendszerlátási-gyakorlatot követelnek meg, így gyakran még az átlag pedagógusok körében is elutasításra kerülnek idegen és zavaró megjelenésük miatt.

Rendkívül hasznossá válhat a Köznevelési Adatkezelési Rendszer amennyiben a Köznevelési Információs Rendszert és a KRÉTA platformot kiegészítve működhetne.

Már a beiskolázási adatszolgáltatásnál nagymértékű hasznosulást érhet el a KAR, hiszen a személyes – meghatározóan tanulói és szülői – adatközlés folyamatát sztenderdizálhatná az önálló információmegosztás egyszerűsített gyakorlata révén.

A szülők és tanulók által felvitt adatok kompatibilis digitális dokumentum-kiterjesztések segítségével – akár automatizálva, vagy mesterséges intelligencia segítségével ellenőrizve, robotizáltan is – egy magas hatásfaktorú támogató keretrendszer kiépítése realizálható, így az intézményi adminisztráció feladatköre is egyszerűsödhetne végre, az IKT eszközök információösszesítő és adatellenőrző szerepének pozitív dimenzionálásával.

            Maga a Köznevelési Adatkezelési Rendszer hatékony működésének alapfeltétele, hogy – a környezetterhelő papír alapú adminisztrációt mellőzve - az általánosan elérhető érintőképernyős okoseszközökre optimalizálva jelenjen meg.

Életképességét a KIR-t és a KRÉTÁ-t kiegészítő funkciói határoznák meg, amelyek a személyesebb vizuális megjelenés köré építve aktív személyes jelenlétet is lehetővé tesznek.

Az eltérő szerepkörű felhasználók személyes üzenet-megosztási lehetőségének – a határidő-jelzőrendszer mellé történő - beépítése kifejezetten előremutató fejlesztés lehet, hiszen natívan személyes illeszkedésűvé tehet egy alapvetően bioidegen digitális információs rendszert.

Törvényi követelmények ismerete –

törvényi szabályozások, követelmények és feltételek megismerése

Adatkezelési gyakorlat kialakítása és fenntartása –

keretrendszerlétrehozás, intézményi, vezetői, tanulói, szülői adatgyűjtés,

rögzítés, tárolás és megosztás

Adatforma jellegének meghatározása –

szakmai és személyes jellegű adatok

Feladatmegosztás tudatosítása –

intézményi jogosultságok és szerepkörök felosztása, hatáskörök rögzítése és tudatosítása

Nyilvános tájékoztatás –

ismeret- és információmegosztás kapcsolati hálón keresztül

Személyes hozzájárulás –

digitális meghatalmazás szerkesztése és online kitöltése

Jogvédelmi alapfunkciók kiterjesztése –

személyes jogosultságok és szerepkörök rögzítése és tudatosítása kapcsolati hálón belül

Életkori sajátosságok priorizálása –

tanulói adatok kritikusan differenciált védelme

Dokumentáció rögzítése –

gyakorlati adatrögzítés, adminisztráció a szabály- és keretrendszerben

Belső ellenőrzés –

ellenőrzés, helytelen funkciók meghatározása, továbbfejlesztés

A tanulói és a korszerű gondolkodású tanári és szülői közösségek legnagyobb kihívása az Old School és a New Age időszaki együttállása, mely az akadémikus teljesítmény-igényeknek és a korszerű kreativitás-szükségleteknek egyszerre felelteti meg a tanulókat.

Nem kérdés, hogy gyors változás szükséges, hiszen a fiatal generációk hasznosan sikeres példák nélkül nevelkedve töltik az idejüket, mivel az idősebbek nem ismerik ki magukat a korszerű digitális térben, amelyek a személyes tér normáitól eltérő szabályokkal és komplikáltabb problémahálóval rendelkezik.

A látens szabályok összegyűjtése és nyilvános közzététele szükségessé vált az önkéntes tudásmegosztásra épülő digitális infokommunikációs korban, ahol a fiatal generációk két világ közé ragadtak, mert mást vár el tőlük az oktatás és mást a valóság.

A legnagyobb problémájuk, hogy észlelhetően kevés a gyakorlatban is hasznos edukációs információ, amit az új szakmák megjelenésének kényszere még válságosabbá tesz, hiszen a pedagógusok gyakran nem képesek pozitív életpályaképet kijelölni a tanulók számára, akik így hosszú éveken keresztül tudattalanul és céltalanul bolyonganak a köznevelési előmeneteli rendszerben, ahol a rosszindulatú – szabadidő-megvonással járó tanulás-népszerűtlenítési - fegyelmezési gyakorlat erősebb a jutalmazásnál.

            Mindez egy olyan korban, ahol a kiterjesztett abszolút demokrácia – amelyben a magánszemélyek alakíthatják és ellenőrizhetik a törvényhozást – a digitális információ-megosztásra épülve egyszerűvé és könnyen elérhetővé teszi a használható és felhasználható tudást, amelyet hamarosan minden tanuló saját szükségletei és igényei szerint válogathat össze a saját, individuális tudás-adatbázisában rögzítve.

            2018 a hozzám hasonló – sokoldalú, fiatal, aktív és ambiciózus – művésztanárok számára a változáskövetés és az edukációs sikerközvetítés éve lesz, amikor a pedagógiai tevékenységek helyes döntéseken és valódi élményeken alapulhatnak.

Debrecen, 2018. Január 1.

Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester,

Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,

Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,

     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és

az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője

Áldott, békés ünnepeket!!! Találkozunk 2018-ban is :)

Áldott, békés ünnepeket!!! Találkozunk 2018-ban is :)