Tanulságok és tevékenységek felmondás után

 

Ebben a blogbejegyzésben a felmondásom utáni fél év tanulságait foglalom össze, hogy a fiatalabb korosztályoknak segítséget nyújthassak tájékozódni az életben.

41 évesen nyugdíjba mentem című blogbejegyzésemben az akkori legfrissebb gondolataim adtam közre, de most az eltelt fél év után is van még mit mondanom a témában.

John C. Maxwell Leadership Gold című könyvében olvastam, hogy „az emberek embereknek mondanak fel, nem cégeknek” mondatot, ami pontosan leírja azt az élethelyzetet, amiben meghoztam a felmondási döntésem és távoztam az állami katedráról.

A vidéki kisvárosban olyan méltatlan munkakörnyezetben tanítottam, ahol maga a városvezetés a lakosság tudatlanságban tartásában volt érdekelt, a szülők nem rendelkeztek motivációval gyermekük taníttatását illetően, nem tisztelték a tudást és a tanárokat, akik passzívak, kiábrándultak és hitevesztettek voltak.

A vezetők csak a pozíciójuk felé mutattak lojalitást és a törvények, jogszabályok és rendeletek mellé saját belső szabályokat is hoztak, amelyek nagy részét le sem merték írni, valamint az élethelyzetnek és a beszédpartnernek megfelelően bármikor megváltoztattak.

Ezek a körülmények megkeserítették a tantestület életét és munkáját, amely idővel átragadt a tanulókra is.

Az intézményből a tantestület több, mint tizede távozott és elindult az átszervezés is, amely jelzésértékű.

Az állami Intézményfenntartó vezetősége részéről ekkoriban megfogalmazódtak olyan gondolatok, hogy a státusztörvényt elutasító pedagógusok cserben hagyták a diákjaikat, ami valójában inkább a munkakörnyezet, a kiszolgáltatottság, a rabszolgának tekintés, a tanári jó ötletek vezetők általi kisajátításának és elismerés-elvonásának, a feleslegesnek, haszontalannak, jelentéktelennek és pótolhatónak tartottság, a többek helyett történő ingyen munkavégzésnek, az érdemek és a tehetség elhazudásának az elutasítását jelentette.

Ezt a sort érzelmi, lelki, értelmi és egészségi károsodást okozó számtalan körülménnyel tudnám folytatni, de a tanulság az, hogy ha ezekből egy is fennáll és munkavállalóként érezzük a negatív hatásait, gondolkodás nélkül távoznunk kell az adott ”munkahelyről”, ami sosem lesz valódi álláshely, hiszen valódi előrelépést nem fog biztosítani, csak belefullaszt a mindennapi teendőkbe, általában mások teendőibe.

Ezt személyesen tapasztaltam abban a 20 évben, amit a köznevelésben töltöttem és szolgalelkűen, szorgalmasan végeztem mások munkáját is a sajátom mellett 1 (szerény pedagógus) fizetésért.

A kiemelkedő készségeim miatt már gyerekkoromban szakmai tehetségnek számítottam, amit a munkahelyi vezetők furkálással, ellehetetlenítéssel, hitelrontással és karaktergyilkossággal ”gondoztak” tovább, ez vezetett el végül oda, hogy a státusztörvény segítségével végül a gyenge szintű vezetést elutasíthattam.

Az ilyen káros szemléletű vezetők nem tanulták meg a legfontosabb leckét, hogy a valódi vezetés a kölcsönösségen alapszik, tehát a rossz vezető nem érdemli meg a jó munkatársat!

Ezt bátran ki merem jelenteni, hiszen közel 30 éve vezetek embereket és közösségeket.

A vezetőknek végre el kell sajátítani az emberek helyes vezetésének az útját, amivel olyan munkakörnyezetet teremthetnének, amelyben a munkatársak kiválóan, kiválónak, hasznosnak, megbecsültnek és fontosnak érezhetik magukat, ezáltal képessé válhatnak többet teljesíteni.

Ehelyett olyan utasításokat kapnak a munkavállalók, mint a korábbi személyes ”kedvenceim”:

-       amit 20 perc alatt el lehet végezni, azt 2 óra alatt végezzük el, hogy menjen a munkaidő és le tudjuk adminisztrálni, vagy

-        ha már felkeltünk csináljunk valamit.

Ilyet csak „órafigyelő” vezető mondhat, aki körbeveszi magát órákkal és egész nap nézegeti azokat, közben nyilvánosan mondogatja és hivatalosan rögzíti is, hogy aznap már mennyit dolgozott…

Ez a tevékenység kiegészül az „épp elég” magatartással, ami garantálja számukra, hogy épp eleget teljesítsenek és dokumentáljanak ahhoz, hogy mindig be tudják bizonyítani a munkaadójuknak azt, hogy mennyi mindent tettek a szervezet előrehaladásáért, tehát a következő átszervezésnél, vagy leépítésnél ők mindenképpen a nyertes oldalra kerülhessenek.

A pedagógusok nagy része a harmadik csoportba tartozik, ők a „gondolatban távollevők”, akik a rossz vezetés miatt sosem tudnak szellemi otthonra találni munkahelyükön, ezért zárkózottá és passzívvá válnak.

Ez a 3 csoport szintén Maxwelltől származik és kiválóan leírja miért is működésképtelen jelenleg a köznevelés, ami mára – 2023-2024. tanév végére – oda vezetett, hogy képesítés és képzettség nélküli munkavállalókkal és megfáradt idős pedagógusokkal szükséges pótolják a szakmai tehetségeket.

Szakmai kompetenciákkal nem rendelkező fiatalok, valamint visszatért ingerült nyugdíjasok tanítják a - kreativitást, az új módszerek és eszközök használatát igénylő - tanulókat, akiktől később elvárja a világ az iskolában - a korszerű tudás és a naprakész tapasztalatok által - elsajátítottak kompetens és attitűdszintű hatékony és eredményes felhasználását.

Tehát ne a tanulóinkban keressük a hibát, hanem a tanulmányi környezetükben!

Ha olyanok tanítják őket, akik még nem, vagy már nem képesek fejlődni, akkor ne csodálkozzunk, hogy a tanulók képtelenek tanulni és fejlődni, bármiben is hatékonyan teljesíteni, vagy csak tisztelni a tudást…

Jómagam a felmondásom óta eltelt félévben új szakmát is tanultam, a 3 egyetemi diplomám mellé Ingatlanközvetítő szakember képzettséget is szereztem, amelyet ingatlanbefektetőként nagymértékben hasznosítani tudok, valamint reményeim szerint sokaknak segíthetek otthont találni.

Azonban az idő nagy részét azzal töltöttem, hogy megerősítettem a családi kötelékeimet, új barátokat találtam, rendbe tettem az egészségemet, vásároltam 2 új ingatlant, emellett megduplázódott a nálam zenét tanulni vágyó növendékeim száma és még soha életemben nem volt ennyi fellépésem, ráadásul a saját darabjaimat interpretálhatom széles közönségrétegeknek a feleségemmel és a lányaimmal, a barátaimmal, valamint a mentorált tehetségekkel és gyakornokokkal.

Végre van időm a művésztanári hivatásomra, amire a hazám a legmagasabb szinten kiképzett.

Úgy érzem, hogy visszakaptam önmagam, a személyiségem és a szabadságom, ezáltal sokkal hasznosabb lehetek a közönségnek és a közösségnek is, mint egy munkahelyre bezárva és méltatlanul elfelejtve.

A fő tanulság tehát:

Ilyen pozitív életesemények bárkivel történhetnek, ha a kedvezőtlen és káros környezetét megváltoztatja és képessé válik fejlődni és másoknak segíteni!

 

Debrecen, 2024. Május                                              Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester,

Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,

Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,

a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és

az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője