Tanulságok és tevékenységek felmondás után
Ebben a
blogbejegyzésben a felmondásom utáni fél év tanulságait foglalom össze, hogy a
fiatalabb korosztályoknak segítséget nyújthassak tájékozódni az életben.
41 évesen nyugdíjba mentem című blogbejegyzésemben az akkori legfrissebb
gondolataim adtam közre, de most az eltelt fél év után is van még mit mondanom
a témában.
John C.
Maxwell Leadership Gold című könyvében olvastam, hogy „az emberek embereknek
mondanak fel, nem cégeknek” mondatot, ami pontosan leírja azt az
élethelyzetet, amiben meghoztam a felmondási döntésem és távoztam az állami
katedráról.
A vidéki
kisvárosban olyan méltatlan munkakörnyezetben tanítottam, ahol maga a
városvezetés a lakosság tudatlanságban tartásában volt érdekelt, a szülők nem
rendelkeztek motivációval gyermekük taníttatását illetően, nem tisztelték a
tudást és a tanárokat, akik passzívak, kiábrándultak és hitevesztettek voltak.
A vezetők
csak a pozíciójuk felé mutattak lojalitást és a törvények, jogszabályok és
rendeletek mellé saját belső szabályokat is hoztak, amelyek nagy részét le sem
merték írni, valamint az élethelyzetnek és a beszédpartnernek megfelelően
bármikor megváltoztattak.
Ezek a
körülmények megkeserítették a tantestület életét és munkáját, amely idővel átragadt
a tanulókra is.
Az
intézményből a tantestület több, mint tizede távozott és elindult az
átszervezés is, amely jelzésértékű.
Az állami Intézményfenntartó
vezetősége részéről ekkoriban megfogalmazódtak olyan gondolatok, hogy a
státusztörvényt elutasító pedagógusok cserben hagyták a diákjaikat, ami
valójában inkább a munkakörnyezet, a kiszolgáltatottság, a rabszolgának
tekintés, a tanári jó ötletek vezetők általi kisajátításának és elismerés-elvonásának,
a feleslegesnek, haszontalannak, jelentéktelennek és pótolhatónak tartottság, a
többek helyett történő ingyen munkavégzésnek, az érdemek és a tehetség
elhazudásának az elutasítását jelentette.
Ezt a sort
érzelmi, lelki, értelmi és egészségi károsodást okozó számtalan körülménnyel
tudnám folytatni, de a tanulság az, hogy ha ezekből egy is fennáll és munkavállalóként
érezzük a negatív hatásait, gondolkodás nélkül távoznunk kell az adott
”munkahelyről”, ami sosem lesz valódi álláshely, hiszen valódi előrelépést nem
fog biztosítani, csak belefullaszt a mindennapi teendőkbe, általában mások
teendőibe.
Ezt
személyesen tapasztaltam abban a 20 évben, amit a köznevelésben töltöttem és
szolgalelkűen, szorgalmasan végeztem mások munkáját is a sajátom mellett 1
(szerény pedagógus) fizetésért.
A
kiemelkedő készségeim miatt már gyerekkoromban szakmai tehetségnek számítottam,
amit a munkahelyi vezetők furkálással, ellehetetlenítéssel, hitelrontással és karaktergyilkossággal
”gondoztak” tovább, ez vezetett el végül oda, hogy a státusztörvény
segítségével végül a gyenge szintű vezetést elutasíthattam.
Az ilyen
káros szemléletű vezetők nem tanulták meg a legfontosabb leckét, hogy a valódi
vezetés a kölcsönösségen alapszik, tehát a rossz vezető nem érdemli meg a jó
munkatársat!
Ezt bátran
ki merem jelenteni, hiszen közel 30 éve vezetek embereket és közösségeket.
A
vezetőknek végre el kell sajátítani az emberek helyes vezetésének az útját,
amivel olyan munkakörnyezetet teremthetnének, amelyben a munkatársak kiválóan, kiválónak,
hasznosnak, megbecsültnek és fontosnak érezhetik magukat, ezáltal képessé válhatnak
többet teljesíteni.
Ehelyett olyan
utasításokat kapnak a munkavállalók, mint a korábbi személyes ”kedvenceim”:
- amit 20 perc alatt el lehet végezni, azt 2 óra
alatt végezzük el, hogy menjen a munkaidő és le tudjuk adminisztrálni, vagy
- ha már
felkeltünk csináljunk valamit.
Ilyet csak
„órafigyelő” vezető mondhat, aki körbeveszi magát órákkal és egész nap nézegeti
azokat, közben nyilvánosan mondogatja és hivatalosan rögzíti is, hogy aznap már
mennyit dolgozott…
Ez a
tevékenység kiegészül az „épp elég” magatartással, ami garantálja
számukra, hogy épp eleget teljesítsenek és dokumentáljanak ahhoz, hogy mindig
be tudják bizonyítani a munkaadójuknak azt, hogy mennyi mindent tettek a
szervezet előrehaladásáért, tehát a következő átszervezésnél, vagy leépítésnél ők
mindenképpen a nyertes oldalra kerülhessenek.
A
pedagógusok nagy része a harmadik csoportba tartozik, ők a „gondolatban
távollevők”, akik a rossz vezetés miatt sosem tudnak szellemi otthonra
találni munkahelyükön, ezért zárkózottá és passzívvá válnak.
Ez a 3
csoport szintén Maxwelltől származik és kiválóan leírja miért is
működésképtelen jelenleg a köznevelés, ami mára – 2023-2024. tanév végére – oda
vezetett, hogy képesítés és képzettség nélküli munkavállalókkal és megfáradt
idős pedagógusokkal szükséges pótolják a szakmai tehetségeket.
Szakmai
kompetenciákkal nem rendelkező fiatalok, valamint visszatért ingerült nyugdíjasok
tanítják a - kreativitást, az új módszerek és eszközök használatát igénylő - tanulókat,
akiktől később elvárja a világ az iskolában - a korszerű tudás és a naprakész
tapasztalatok által - elsajátítottak kompetens és attitűdszintű hatékony és
eredményes felhasználását.
Tehát ne a tanulóinkban keressük a hibát, hanem a tanulmányi környezetükben!
Ha olyanok
tanítják őket, akik még nem, vagy már nem képesek fejlődni, akkor ne
csodálkozzunk, hogy a tanulók képtelenek tanulni és fejlődni, bármiben is
hatékonyan teljesíteni, vagy csak tisztelni a tudást…
Jómagam a
felmondásom óta eltelt félévben új szakmát is tanultam, a 3 egyetemi diplomám
mellé Ingatlanközvetítő szakember képzettséget is szereztem, amelyet
ingatlanbefektetőként nagymértékben hasznosítani tudok, valamint reményeim
szerint sokaknak segíthetek otthont találni.
Azonban az
idő nagy részét azzal töltöttem, hogy megerősítettem a családi kötelékeimet, új
barátokat találtam, rendbe tettem az egészségemet, vásároltam 2 új ingatlant, emellett
megduplázódott a nálam zenét tanulni vágyó növendékeim száma és még soha
életemben nem volt ennyi fellépésem, ráadásul a saját darabjaimat interpretálhatom
széles közönségrétegeknek a feleségemmel és a lányaimmal, a barátaimmal, valamint
a mentorált tehetségekkel és gyakornokokkal.
Végre van
időm a művésztanári hivatásomra, amire a hazám a legmagasabb szinten kiképzett.
Úgy érzem,
hogy visszakaptam önmagam, a személyiségem és a szabadságom, ezáltal sokkal
hasznosabb lehetek a közönségnek és a közösségnek is, mint egy munkahelyre
bezárva és méltatlanul elfelejtve.
A fő
tanulság tehát:
Ilyen pozitív életesemények bárkivel történhetnek, ha a kedvezőtlen és
káros környezetét megváltoztatja és képessé válik fejlődni és másoknak segíteni!
Debrecen, 2024. Május Domokos János Antal
Trombitaművész-tanár,
Karmester,
Nemzeti
ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,
Szakvizsgázott
pedagógus, Közoktatási vezető,
a
Művészi
Zene Kör
tehetségmenedzselő szervezet és
az
Alternatív
Lehetőségek Művészeti Akadémia
vezetője