Fordító - Translate

DOMOKOSMUSIC

DOMOKOSMUSIC Ars Poetica: Zeneszerzői küldetésem, hogy új hangvételű - Smooth Art stílusú - művek komponálásával befogadhatóbbá tegyem...

2018. március 29., csütörtök

2018 a családok éve


2018 a családok éve
        

Család
Mit jelent ez 2018-ban?
-          a keresztény kultúrában alapvető klasszikus érték
-          a multikultúrában már negativizáló tényező, mivel felismerhető a szándék, hogy a családtagok helyett legalább a barátok megválasztásának legyen lehetősége, így a család alapfunkcióiban kerül szembe a barátsággal
-          a tömegkultúrában pedig maga a lázadás célpontja már a babyboom generáció megjelenése óta, akik már fiatalon azt kívánták, hogy ”tűnjön el a szüleik generációja”

Tágabb értelemben család lehet az a közösség is, amely egy közös értékrendben meghatározott illeszkedési pontok, feltételek, szükségletek, igények, elvárások, érdekek, érdeklődés, tulajdonságok, sajátosságok, vagy jellegzetességek szerint azonosíthatóan és egyedi szervezeti kultúrája tekintetében elismerten összetartozik.
Tekintve, hogy a család, mint szervezet tudatos fejlesztéssel működtethető a legegyszerűbben, fontos hogy megfelelő materiális és immateriális potenciálforrásokkal, valamint kognitív implementáló folyamatokkal rendelkezzen a fejlődés tekintetében.
Amint az erőforrások tudatosításra kerültek, alapvető fontosságú a szerepvállalások kialakítása és továbbfejlesztése, amellyel a szervezeti kultúra korszerűen koordinálható.
Jómagam több ilyen szervezeti struktúrának személyesen és szakmai tekintetben is vezetője vagyok, a saját családomtól, a művészeti akadémiámon, a tehetségmenedzselő szervezetemen, a kiadón és a zenekaromon keresztül meghatározhatatlan összetartozású, látens szakmai közösségekig, akikre napi tevékenységeimmel hatással vagyok és lehetek.
Kénytelen voltam önálló közösségeket kialakítani és a kollektív fejlődés érdekében fenntartani is, hiszen egy magamfajta nagycsaládos, fiatal, ambiciózus és sokoldalú karrierrel rendelkező szakmai tehetség igen nehezen jut meghatározó társadalomkulturális közéleti lehetőségekhez a mára kialakult rendkívül rosszindulatú, irigykedő, érdekféltő és hátráltató, erőszakkal irányított elüzletiesedett szakmai világban.
Mivel személyes és szakmai kiterjedésem több érdekvédelmi csoport tevékenységeit is hátrányosan érinti, legfeljebb gyengéd erőszakkal kivitelezett támadásokra és aktív ötletforrásként történő kihasználásra számíthatok a valódi támogatás helyett.
Tekintve, hogy támogatást sosem kértem az előmenetelemhez, lelkiismeretileg kiegyensúlyozott helyzetet alakíthattam ki, hiszen nem tartozom senkinek még csak szívességgel sem, azonban büszke vagyok rá, hogy sok szakembernek személyes segítséget nyújthattam és nyújthatok ma is a karrierépítésben, életpálya-menedzselésben és a problémamegoldásban.
A környezetemben működő entrópikus erők igyekeznek mindent megtenni, hogy – a hozzám hasonló korúakhoz hasonlóan - sértően és megalázóan rámbizonyítsák a hideg, érzéketlen, törtető fiatal férfiképet, amelyet minden érzelemdús alkotásommal és előadásommal megcáfolok, legnagyobb bosszúságukra.
Ha korábban feldúltan érintett is a velem szemben alkalmazott eljárásrend mára elfogadtam ezt az egyoldalú érdekféltő törekvést, de mégis igyekszem ismereteimet folyamatosan elmélyíteni a gyakorlati megértés irányába.
            Legnagyobb meglepetésemre nem csak a köz-, hanem a versenyszférában is hasonló tapasztalatokat osztanak meg a fiatal szakemberek, így az elégedetlenséget megtapasztalók mára sajnos abszolút többségbe kerültek világ- és szakmák-szerte.

Figyelem!
Az alábbi szöveg a nyugalom megzavarására alkalmas részeket tartalmazhat!
A támadói oldalon legalább két vakcsoportot is azonosítani lehet:
1.      a jellemző személyes kapcsolatokkal nem rendelkezők vakcsoportja
2.      a meghatározó szakmai karrierrel nem rendelkezők vakcsoportja

A helytelen vezetéskultúrát gyakorló – gyakran mindkét jellegzetességgel rendelkező - vezetők e két vakcsoportba olyan kollegákat gyűjtenek, akik azonosulni tudnak az adott vakcsoport negatívumaival és entrópikusan sikerpusztító meggyőzéssel, valamint érzelmi megtévesztéssel erőszakos irányítás mellett hagyják, hogy az újonnan bekerült kollega komfortérzete megtartásának előnye mellett ne is akarjon javítani helyzetén, szakmai előmenetelén és személyes megítélésén.
Miután a legfontosabb sikerszerzési lehetőségek már megszűntek az adott személy számára, már elhivatottan lesz képes a vakcsoportot irányító vezető – gyakran kizárólag személyes - érdekei szerint cselekedni és beállni a sorba, az egy-egy – a sorból kiemelkedő – tehetséget megalázó, bizalomvesztéssel kompromittáló helyzetekbe taszító támadási alkalmakkor.
Ezen támadó személyes alkalmak és digitális platformok fontos erőforrása a primitív, hitelrontó szakmai féltékenység és a rosszindulatú, erőszakos érdekféltés, jellemzően minden sikermotívum irányába, amely a kreatívabb személyeknek lehetőséget adhat a megbecsülésre.
            A humánerőforrás-menedzsmentre alkalmatlan vezetők eszközei közül ezek a legkedveltebbek, mert így a felelősséget a vakcsoportjába került – és saját önző érzelmei szerint formált, határozatlan személyiségű – kollegáira terhelhetik.
Ez akkor is előnyös lehet, ha az egyébként a vezetői munkakörébe tartozó monoton adminisztrációs, vagy szervezési feladatokat szándékai szerint nem kívánja elvégezni, de mindig megtalálja a vakcsoportjában arra legalkalmasabb feladatellátókat, akik – a felsővezetők előtt szakszerűen eltitkolt - többletmunkájukkal hozzásegíthetik az átlagos gondolkodású vezetőt a szakmai előmeneteléhez.
Amint kiderül, hogy egy beosztott értelmes ötleteivel segítheti érdekérvényesítését, rögtön elkezdődik az ötletlerablás, tehát a szellemi betakarítás, amelynek előnyei jobb fényben tüntetik fel az azokat illetéktelenül felhasználó vezetőt.
Azonban, ha ezt a beosztott szóvá teszi, vagy esetleg nyilvános ötletmegosztásával jelzi a felsővezetőknek, rögtön megindul a népszerűséget és a hitelt célzó támadási hullám a mentorálltjaiból álló vakcsoportot irányító – a lobbirendszerben régóta mérgeződő - vezető felől, aki mindenáron megőrzi pozícióját a képzettebb, kreatívabb, gyorsabb és intelligensebb szakmai tehetségekkel szemben.
A státuszféltés mindenekelőtt álló alapfunkcióvá vált a legtöbb intézményben, ahol a klasszikus család-modellre jellemző sajátosságokkal nem rendelkező, vagy azt megtagadó életstílust képviselő idősebb vezetők nyertek irányítói jogosultságot.
Kollektív napi tapasztalat sajnos, hogy a legtöbb közösségi dimenzióban - tehát még a munkahelyen is - a legérzékenyebb pontot támadják: a családot, emiatt sok szakmai tehetség érzelmileg terhelten kényszerül elvégezni napi rutinfeladatait és emiatt teljesítménye, vagy vállalkozókedve idővel romolhat.
Mivel a család a sikerhez vezető fejlődés legfőbb erőforrása, a kiemelkedő szorgalommal és intelligenciával rendelkező tehetségek rövid úton kiváló lehetőségekhez juthatnak általa, a – fejlődés szolgálata helyett a lobbirendszert kiszolgáló - rögzített státuszban hatáskört betöltő vezetők számára ez elfogadhatatlan alternatíva lenne, tehát kollektív szintű negativizáló kampányt kezdeményezhetnek megelőzése érdekében.
A nemzetközi közélet színterén szintén szembekerült a család a trendi karrierépítési potenciállal, hiszen a tudatosan proaktív fiatal nőket meggyőzték arról, hogy valódi szakmai előmeneteli- és szerepvállalási lehetőséget kaphatnak az alapvetően férfigondolkodású és erőszakosan férfias irányítású üzleti világban.
Az alapvetően keresztény attitűddel rendelkező Európa jelenlegi közélete is alátámasztja ezt a jelenséget, hiszen először a tömegkultúra, majd a multikultúra jellegzetességeit kezdte visszatükrözni, így a közös Európa-családi hasonlóságok szembe kerültek az üzleti, valamint a közéleti érdekekkel és napjainkra a meghatározó különbségek váltak az azonosítható értékek szemléletközpontjába, amely az elfogadott viselkedéskultúrát hivatott megteremteni.
A normaváltozások szintjén különös értékrend kezd kialakulni, amely a nyugdíjas célközönség anyagi- és tapasztalati forrásából kíván hasznosulni, gyarapodni.
A hazai közélet szintjén is megmutatkozik ez a tendencia, hiszen manapság a hazai vezető közgondolkodás az üzletileg befolyásos 60+ korosztály kiszolgálására rendelkezett be.
            Jelentős veszélyforrást hordozhat magában a nyugdíjas szervezeteken keresztül életfogytiglan visszaalkalmazott vezetők pozíciójának megtartása, hiszen számukra egyetlen motivációs forrást jelenthet a munka világában bennmaradás lehetősége, a személyes érdekből történő haszonszerzés és sosem a közösség, esetleg az általuk vezetett intézmény előmenetele.
Különösen válságossá válhat a helyzet, ha az ilyen keretek között tovább alkalmazott – megélhetési - vezetők megtartják korszerűtlen, gyakran mérgező hatású, helytelen szokásrendszereiket, amelyekkel a korban – a pályakezdő gyakornok emberi erőforrással - megfiatalodó tantestületeket tartósan félrevezető és megtévesztő hozzáállásra képzi, valamint szorgalmazza és elvárja saját értékrendszere személyes betartását, intézményi alkalmazását.
Ezek az – egyértelműen a példaként elöljárásra, példamutatásra megválasztott vezetők felelősségébe tartozó - alapfeltételek az adott kapcsolati rendszerben visszafordíthatatlan károkat okozhatnak, hosszú távon lokális társadalomkulturális keretek közé kerülve több generáció közéleti attitűdjét is meghatározhatják, a helytelenül alkalmazott lobbitevékenységekkel és a tartós válsághelyzetet káros hagyományok fenntartásával korlátozva a sikeres kapcsolatépítés és a szakmai kiterjedés lehetőségét.
Szomorú, már szinte tragikus, hogy a nyugdíjas korú vezetői modell kialakulásában – a fiatalabb generációk által értékeléssel azonosítottan – olyan szegmensek találhatóak, amelyek semmilyen illeszkedési pontot, követhető példát nem tartalmaznak az utókor számára.
Míg a korábbi korok idősebb vezetői hatalmas tudásukkal és széleskörű tapasztalataikkal széles körben hasznosulva segítették a felnövekvő követőket, addig ez a ma élő propagandista bölcskorúakról egyáltalán nem mondható el.
Modortalan, agresszív viselkedésükkel rendszerint megfélemlítik környezetüket és törvény felett állónak tudatosítva magukat elhitetik velük, hogy mindent megtehetnek, hiszen mindenkinek egyet kell érteni közmérgező nézeteikkel, ezért nem is lehetnek tanúk.
Ez – a digitális demokráciában szocializálódott fiatalabb generációknak – igencsak furcsa lehet, hiszen manapság mindenki kép- és hanganyag készítésére alkalmas adatrögzítő eszközökkel járkál, ezen kívül a legtöbb intézmény kamerarendszerrel is ellátott.
A tájékozatlanság és a digitális világbeli tudatlanság veszélyes helyzetekbe sodorhatja a naprakész információkkal, vagy korszerűen hatékony – személyes- és digitális térben egyaránt alkalmazható - tudással nem rendelkező idősebb vezetőket, akik háttértámogatóik segítségével vélhetően minden felelősségre, vagy proaktív tudásintenzív munkavégzés vonás alól kivonást nyernek a jövőben is.
Gyakori probléma lehet szórakozottságuk, passzivitásuk és problémaelengedő-hajlandóságuk, amellyel a fiatal gyakornokokat is helytelen kiképzéssel rossz irányba terelhetik.
Mivel ez az abszolút szabadsághoz ragaszkodó általános attitűd egész életpályájukat végigkísérte, nyugdíjazásuk idejére nem rendelkeznek méltó elismerésekkel, valódi eredményekkel, fontos kötődésekkel, csak háttértámogatókkal, akik hajlandóak a hátukon történő felkapaszkodás illúzióját évtizedekig biztosítani tájékozatlanabb társaik számára.
Azonban meg kell jegyezni, hogy ezek a negatív példák is lehetnek tanulságosak, hiszen a fiatalabb szakemberek rajtuk keresztül felismerhetik az alapfunkcionális tévedéseket, amelyeket szigorúan kizárhatnak tudatosan megtervezett szakmai előmenetelükből.
Mivel a következő években nyugdíjba vonuló vezetők – ideértve a közszférában tevékenykedő intézmény-, pedagógus- és kulturális vezetőket is – a vállalt passzív életstílusuknak köszönhetően nem rendelkeznek sokoldalú menedzseri tevékenységekkel, egzisztenciálisan is kiszolgáltatott helyzetbe kényszerítették magukat, így rászorulóként kénytelenek visszaállni a mai megváltozott elvárásokat támasztó, professzionálisan proaktív, felelősségteljes és sikerkövető tisztségviselői szerepkörökbe.  
A világszerte terjedő ”vedd el, ami kell” hozzáállás alkalmazása különösen veszélyessé válhat, amennyiben a megfáradt és rosszindulatú vezetők generációkon átívelő tisztségbetöltésükben helytelen megnyilvánulásokkal mutatnak példát az elszemélytelenítő digitális világban nevelkedő új típusú generációk számára, akik így – mivel képzési idejük alatt tiszteletet és megbecsülést nem kaptak, dühvel, erővel – könyörtelenül és tiszteletlenül távolíthatják el az ambicionális útjukban álló, egyre gyengülő hatású vezetőket.
Amelyik intézmény, vagy szervezet ehhez hasonló helyzetbe kerül, komoly és tartós válsághelyzettel számolhat, ami egészen biztosan egzisztenciális megrendülésig vezetheti az adott kollektíva humán-erőforrását.
Természetesen a nyugdíjas szervezeteken keresztül történő visszaalkalmazás elfogadható szükséglete korunknak, hiszen amíg a köznevelés még szakmai utánpótlás-hiánnyal rendelkezik, a szakképzett nyugdíjasok a munka világába történő újraintegrálása szükségszerűen és praktikusan életképes igény; viszont a vezetői tisztségek nyugdíjas kortól történő megtartása már kétségesként kategorizálható stratégiai döntés, ugyanis a kollektív fejlődés tekintetében nem rendelkeznek valódi munkaerő-potenciállal, sem innovatív tudás-, vagy ötletforrással, kizárólag évtizedes tapasztalatukkal támogathatják a közösséget.
A megélhetési vezetők szerepének valódi hasznosulású animátor-szolgálóvezetők általi betöltésével tehát pozitív jövőkép és megvalósítható – tudásintenzív – intézményi fejlődés érhető el, hiszen a diplomatikus immateriális és demokratikus digitális térben is sikeres, új típusú, hiteles és bizalom-interaktív vezetők az individuális egzisztenciafejlesztés helyett a közösségi fejlődést helyezik tevékenységeik központjába, az intézmény – mint dimenzionált család – szakmai előmeneteli lehetőségeinek felkutatása és tartós fenntartása érdekében.
A fenntarthatóság kiemelten fontos szempont a pozitív jövőkép kialakítása és a felelős viselkedéskultúra – generációkon keresztül történő – kollektív fenntartása érdekében.
A mai kor a legtöbb tekintetben összkomfortos feltételeket biztosít személyes és szakmai életünkhöz is, így a kollektív javakhoz könnyen hozzáférő vezetők esélye a helytelen döntések meghozatalára igen nagy, ami a fiatal generációk jövőbeli forrásmegszűnésének kockázatát foglalja magában.
Alapvető újkori szabály, hogy ahol sok energia fogy, az gyorsan pusztul.
Ez az alapja a korszerű életvitelnek, a tudatos táplálkozásnak, a környezettudatos takarékosságnak és az üzleti életnek is, hiszen elég csak a prémium minőségű termékekre pl.: autókra gondolni, amelyek kiemelkedő értéküket magas vételár – alacsony üzemeltetési és fenntartási költségek egyensúlyban őrzik.
Ez kiterjedten a szellemi tőkére is igaz, hiszen a tudásintenzív szférában, mint amilyen a kultúra és a nevelés is hatalmas értékpotenciál mutatkozik - innovatív ötletek, korszerű gyakorlatok implementálható formájában - amit a mai kor vezetői – a hirtelen haszonszerzés, vagy az előnyösebb érdekhez jutás reményében – helytelen, erőszakos kizsákmányoló stratégiával irányítanak.
            Bölcsebb vezetők ismerik a fegyelem, a kitartás és a türelem fejlődésgeneráló fogalmát és nem kívánják - egyoldalú felhasználással - rövid idő alatt eltüntetni a közértékeket, így elbírálásuk az utókor perspektívájában is kedvező marad, míg a telhetetlenül mohó vezetők becstelen, gátlástalan gazemberként jelennek meg már a jelenkori környezetük megítélésében is, tehát esetleges pozitív cselekedeteik is erőteljes eltagadásba és feledésbe vesznek.
Gondoljunk csak a történelem globális viszonylatában pusztító következményeire, amelyek azért történhettek meg, mert az internet tudatos világa előtt élő átlagembertömegek hittek az őket – betanult karizmatikusság-érzetkeltő, kultuszteremtő befolyásolással – vezetők korlátok nélkül és magukat törvény felett állónak közvetítve bármit megtehettek, megtorlás nélkül.
            A közéletben folytatott animátor-szolgálóvezetői tevékenységek – különös tekintettel a közszereplők példaértékű szerepvállalásai – minden civilizált korban az abszolút egyensúly és demokrácia irányába mutattak, amellyel kijelölték a fejlődés helyes mértékét is.
Az infokommunikációs korban a – könnyen hozzáférhető üzleti nyersanyagokból profitáló - személyes tér mellé a – tudásintenzív adatforgalmú - digitális megjelenés is elvárásként társult, ahol vezetőként új, látens normarendszer alkalmazásával mutathatunk példát a minket követő közösségnek, mint a ma kiterjesztett nagy családjának.
            2018-ban a család került a klasszikus értékek figyelemközpontjába, így civilizált egyénként, értelmes szülőként, művelt pedagógusként és helyes döntéseket hozó, hiteles animátor-szolgálóvezetőként saját felelősségünk a családunk és vele a közösségünk védelme a káros befolyásoktól, valamint a közösségi tekintetben is hasznos szakmai karrierek kialakítása és fejlesztése korszerűen hatékony, implementáló tevékenységekkel annak érdekében, hogy családjaink jövője méltóképpen biztosítva legyen; számomra ezt jelenti 2018, a családok éve!


Debrecen, 2018. Február 9.

Domokos János Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester,
Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,
Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,
     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és
az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője


2018. március 1., csütörtök

Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia és a Jövő Zenéje Tehetségmenedzselési Program


Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia
és a Jövő Zenéje Tehetségmenedzselési Program
Mivel a személyes és a digitális térben is nagy érdeklődés mutatkozott ALMA Közösségi Zene Ház Projekt – COncerto DEbrecen Dalház divíziós edukációs előadásaink iránt – amely csak a blogon sokezer nézettséget ért el csupán 3 hónap alatt – és személyesen is többször kérték foglaljam össze a lényegét úgy döntöttem engedek a kérésnek, hátha másnak is megjön a kedve az enyéimhez hasonló innovatív alapító ötletek gyakorlati megvalósításához. J
            Ha egyszerűen szeretném magfogalmazni mi is az ALMA, azt mondom:
az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia – ALMA a valódi választás lehetősége!

Lényege: új módszerek alkalmazása új eszközök segítségével.

Az ALMA Akadémia 2017-es indulásakor két projekthelyszínen kezdte meg működését; önálló művész-tehetségmenedzselési programmal és digitális tantervvel rendelkezik elsősorban a zenei tehetségek korszerű fejlesztése érdekében.
Az akadémiára történő bekerülés feltétele, hogy a résztvevő rendelkezzen azonosítható tehetségjegyekkel, amelyeket egyedi szempontok szerint határoztam meg.

Tehetségazonosítás az ALMA Akadémián:
            Ahhoz, hogy egy zenei tehetséget az infokommunikációs kor elvárásai szerint azonosíthassunk az alábbi szempontok közül legalább egynek teljesülni szükséges:
-          Kiemelkedő zenei teljesítmény
-          Önálló szerepvállalás és tapasztalatszerzési szándék
-          Társadalomkulturális érzékenység
-          Készségszintű művészi alapfunkciók
-          Sikerkereső, alkotó személyiség
-          Közösségi hasznosulású kreativitás
-          Sokoldalú megjelenés
-          Kiterjedt képzelőerő
-          Meghatározó kitartás és tűrőképesség
-          Dinamikus fejlődőképesség

A tehetségazonosítás gyakorlati feladatai után további négy szinten folytatódik a tehetség készség- és rutinfejlesztése, amelyeket egyedi művésztehetség-modellben rögzítettem:
Domokos – Művésztehetség-modell (2017) - Tenyéralak
1.      Tehetségkészség (gyakorlati tapasztalat) – begyakorlott legyen, ne csak információ szintű, TEHETSÉGAZONOSÍTÁS szintje
2.      Nevelés (műveltség-, ismeret- és tudásszint) – értelmileg átlagos, érzelmileg elmélyült és szellemileg magas fokú legyen, TEHETSÉGGONDOZÁS szintje
3.      Elismertség (általános megbecsültség) – egyensúlyban legyen, tehát ne alul-, vagy túlértékelt, TEHETSÉGMENTORÁLÁS szintje
4.      Hasznosulás (gyakorlati illeszkedés) – hétköznapi, emberközpontú haszna legyen, TEHETSÉGMENEDZSELÉS szintje
5.      Tér-idő (környezeti kiterjedések) – megfelelő legyen, jó időszakban, jó lokációban, TEHETSÉGKÖVETÉS szintje

több info:



ALMA SZÁR – Szolgáltatások Általános Rendszere
a projekt megalkotója, kizárólagos tulajdonosa és jogos működtetője: a MŰVÉSZI ZENE KÖR vezetősége

a projekt célja:
- az aktív és interaktív tablet-alapú digitális zeneoktatás előtérbe helyezése
- az élménygazdag, személyiségfejlesztő sikeres önkifejezés kialakítása dinamikus, fiatal előadók segítségével
- a művészi zene iránti érdeklődés felkeltése és fenntartása
- az egyetemes zenekultúra megőrzésével innovatív, korszerű problémamegoldási módszerek és eszközök tudatosítása
- művészeti értékmegőrzés, értékközvetítés és értékteremtés
- kohéziós csoportkooperáció kialakítása
- a magas- és multikulturális lehetőségbiztosítás és esélyteremtés
- a szabadidő koncentráltan hasznos és hatékony felhasználása
- egyedi módszer- és eszközrendszer ismertetése, tudatosítása és népszerűsítése
- a közösségi zene alkotó- és előadó-folyamatainak továbbfejlesztése
- a tanulás és a továbbtanulás szakmai támogatása
- a tanulmányi értékeredmények javításának motiválása
- a hasznosuló sokoldalúság kialakítása és fejlesztése
- tisztességes szakmai figyelem és személyes gondoskodás biztosítása
- fellépési lehetőségek biztosítása meghatározó rendezvényeken
- naprakész szakmai tapasztalatok és ötletek megosztása
- elméleti és gyakorlati fejlesztés kiegyenlítése
- versenyképes tehetségmenedzselés
- korszerű készségfejlesztés
- szakmai utánpótlás-nevelés
- vizsgára és felvételire való felkészítés
- közösségfejlesztés és közönségnevelés

- a projekt időtartama: 10 félév, a 10 program tematikája szerinti edukációs felosztásban;
a 3 alapprogram a teljes projektidőtartam alatt megjelenik, elmélyítő jellegű, választható irányspecializációval;
Az egymást követő programokba történő bekerülés feltétele a min. 3,0 tanulmányi átlageredmény megléte és annak folyamatos javulása!

a programok időtartama: 1 program 1 félév (6 hónap) időtartamú

a projekt alapelve: a közösségi zene iránt érdeklődők számára korszerű és élményszerű közös zenei edukációs lehetőségek biztosítása

a projektelőadások rendszere és rendszeressége:  
a projektelőadások ciklus-rendszerben elérhetőek,
az A-ciklus 120 perc/alkalom, a B-ciklus 90 perc/alkalom, a C-ciklus 60 perc/alkalom időtartamban kínál fejlődési lehetőségeket;
a minden hónap páratlan heteiben megtartott előadások után a páros hetekben egyéni felkészülés, gyakorlati tudásszintetizálás következik;
az előadások praktikusan 2 heti rendszerességgel szerveződnek, tehát folyamatossá válhat a készségfejlesztés, de megfelelő szabadidő jut az egyéni önfejlesztésre, felkészülésre, kísérletezésre, alkotásra és egyéb szabadidős tevékenységekre is

a csoportösszetétel: minimum 3 fő, dallam-akkord-ritmus szerepkörök szerint;
a szerepkörök műsoronként változnak, így minden játékos minden szerepkörrel megismerkedhet;

az alaplétszám megjelenése szükségfeltétel a közös fejlődés és a közösségi zenélés hatékonysága érdekében

a projekt rendje:
-          Augusztus: csoportszervezés; előadói bemutató előadások
-          Szeptember – December: előadások (I. félév)
-          Január: I. programzárás; beszámoló
-          Február – Május: előadások (II. félév)
-          Június: II. programzárás; beszámoló
-          Július: promóció; jelentkezés

TOVÁBBI INFO: E-mail: muveszizenekor@gmail.com


ALMA MAG – Minőségközvetítési Alapprogram Generáldimenzionálása

-          Prémium minőségű művészeti szolgáltatásaink feltétele a kölcsönös támogató attitűd kiterjesztése, a partnerkapcsolatok ápolása.
-          Élményalapú edukációnk célja a tudatos, tisztességes és takarékos fejlődésirányítás,
a dinamikus fejlődőképesség biztosítása.
-          Kiemelkedő fejlődési teljesítmény kizárólag a korszerű tehetségmenedzselési programunkkal eredményezhető.
-          Programjaink résztvevői számára kiemelt lehetőség az önálló szerepvállalási és tapasztalatszerzési szándék koordinált menedzselése.
-          Szervezett társadalom- és magaskulturális érzékenyítési programjaink jótékony-hatékony többletismereteket és tapasztalatokat biztosítanak a teljes felhasználó háló számára.
-          Készségszintű művészi alapfunkciók kialakításával hatékony rutinfejlesztés eredményezhető.
-          A sikerkereső, kreatív alkotó-előadó személyiségek helyes irányú fejlesztését
a kis létszámú projektcsoportjaink biztosítják.
-          Rövidtávú célzott eredményeink a közösségi hasznosulású, tudásintenzív kreativitás kialakítása és továbbfejlesztése.
-          Hosszútávú célzott eredményeink a meghatározó kitartás, valamint
a tűrőképesség kialakítása és továbbfejlesztése.
-          Akusztikus, elektronikus és digitális hangszereink, eszközeink és módszereink segítségével sokoldalú megjelenést biztosítunk.
-          Egyedi, perspektivikus élményalapú szakmai minősítési szempontjaink alkalmazásával és előadóink személyes tapasztalatforrású különvéleményei alapján naprakész és objektív mérés-értékelés-továbbfejlesztési keretrendszert koordinálunk.
-          Szervezett, közösségteremtő és közönségművelési értékű eseményeink kiemelten értékközvetítő céllal kerülnek megrendezésre.



Érzékelhetően az akadémikus gondolkodást felváltja az alkotó, kreatív művészi szemlélet, amely teret enged a tehetségmenedzselésben aktív alkotói kísérletezésnek.
Az ALMA Akadémia szándékaink szerint teret enged ezeknek a kreatív alkotófolyamatoknak, a helyes és korszerű személyfejlesztés érdekében.
Az alábbi összehasonlító táblázat tudatosítja a különbségeket a hagyományos zeneiskolai képzés és az ALMA edukáció között.

ALMA - összehasonlító táblázat
szempontok
hagyományos zeneiskolai képzés
ALMA edukáció
sikerközvetítés
előrögzített interperszonális mediálás
kreatív interaktív mediálás
célközönség-elérés
személyiségfejlesztő individuális képzés tapasztalt szaktanárokkal
szerepvállaló közösségi zenefejlesztő, tehetségmenedzselő edukáció sokoldalú, kreatív és tapasztalt előadó- és alkotó-művésztanár előadókkal
jellemző kulturális kiterjedés
zenekultúra és egyetemes kultúra
magaskultúra és társadalomkultúra
képzési szerepvállalás
szakmai alapfunkciókat tanul
személyes szerepköröket tanul
interpretáció típusa
motivált előadás
inspirált alkotás és motivált előadás
tanulási folyamat
passzív szabálykövető másolás
aktív tapasztalati önkifejezés
tudásintenzitás
klasszikus egyetemes ismeretanyag
és tudásmegosztás
korszerű és naprakész ismeretek
és gyakorlati kompetenciák
alkalmazott eszközök
akusztikus, vagy elektronikus
akusztikus, elektronikus és digitális
alkalmazott módszerek
külön elméleti és gyakorlati tanmenet 
szintetizált és szinkronizált
elméleti és gyakorlati program
társadalomkulturális cél
értékmegőrzés - értékközvetítés, közművelés, közönségnevelés,
IQ - EQ készségfejlesztés
értékteremtés - értékközvetítés,
kooperatív hasznosulás,
szerepvállalás kialakítása,
IQ - EQ – SQ készség- és rutinfejlesztés
gyakorlati forma
és értékelés
formális oktatás, frontális nevelés
sztenderdértékeléssel

nonformális és informális képzés,
párhuzamos fejlesztés (az edukációs előadóval együtt zajlanak a folyamatok)
egyedi értékelési keretrendszerrel
érzékenyítés
kudarckerülés iránt
sikerkövetés iránt
bemeneti elvárás
zenei fogékonyság
nyitott személyiség
kimeneti elvárás
művelt személyiség,
klasszikus képzettség
sokoldalú szolgálóvezető,
kompatibilis képzettség





Az egyetemről minden egyes diplomám megszerzése után további kérdések merültek fel bennem, amelyekre nem kaptam választ az állami fenntartású zeneiskolák és művészeti iskolák művésztanáraként tevékenykedve és egyre nagyobb ambíciót éreztem a privát- és versenyszférában szerzett edukációs és interpretációs tapasztalataim felhasználására.
Mivel idén már 30 éve vagyok színpadon – tekintve, hogy koragyermekkoromtól az ének-zenei általános tanulmányaim mellett a zeneiskolában is rendszeresen felléptem – elérkezettnek láttam az időt széles körben, nyilvánosan megosztani tudásom és tapasztalataim.

Sikerkeresés = a sikeres programok, személyek módszereinek, eszközeinek felkutatása
Sikerkövetés = a sikeres programok, személyek módszereinek, eszközeinek edukációs elsajátítása
Sikerközvetítés = a sikeres programok, személyek módszereinek, eszközeinek megosztása

A JAZZ FIVE korszerű tehetségmenedzselési programja az új ismeretek elsajátítása mellett INGYENES fejlődési és szinten tartási lehetőséget biztosít a szakmai utánpótlásképzésben részt vevőknek, valamint a műkedvelőknek egyaránt.
A program célja a kiemelkedő tehetségek naprakész szakmai tanácsokkal, tapasztalatokkal való segítése, szakmai pályájuk követése. 
A program során kiemelkedő teljesítményt nyújtó növendékek részére közös fellépési - magas szintű előadói rutinszerzési - lehetőségeket biztosítunk.
A közönségnevelési és közművelődési szempontok alapján összeállított – oktató és fejlesztő jellegű - magas társadalmi és művészi értékű interaktív előadás, hangszerbemutatóval és HD háttérvideókkal színesítve, a kor és a helyi igényeket szem előtt tartva fejleszti a tanulni és zenélni vágyó hallgatókat.
A zenei nevelés és a közös zenélés során kialakított kiegyensúlyozott légkör társadalmi értékfaktorával rendkívül kedvező feltételeket biztosít a közismereti tanulmányok során elsajátítani kívánt ismeretanyag rögzítéséhez, valamint a programban részt vevő tehetségek személyiségfejlődései és – szorgalommal párosulva - gyors fejlődési képességei példaértékű motivációs erővel bírnak társas kapcsolataik során.
A legmagasabb szintű zenei elvárásokra felkészülve a növendékek egyéni és társas kompetenciái jelentősen megerősödnek és stabilizálódnak a tanulmányok során, hiszen az aktuális feladatokat, vagy problémákat - a zenei nyelvrendszerben - közösen megoldva hatékony tapasztalatszerzési és módszermegosztási, valamint kiterjedt mentális értéknövekedés tapasztalható.
A JAZZ FIVE tehetségmenedzselési program zenei anyaga teljes mértékben illeszkedik a komolyzenei és szórakoztató zenei tanszakok alap- és középfokú tantervéhez , így a kitartó – és így jelentős repertoárt kialakító - növendékek hatékony segítséget kapnak – a szakmai szintjüknek megfelelő – műsoruk tudatos kialakításához, előadási darabjaik művészi szintre fejlesztéséhez, valamint bizonyítványaik egyszerűbb megszerzéséhez.
Művészeti intézmények és tehetségpontok számára tehetségmenedzselési, fejlesztő közművelődési rendezvényekre, közösségi, kulturális és művészeti programokra ajánlunk a kulturális szervezők, intézményvezetők figyelmébe!!! 
A programzáró bemutató koncertek előtt lehetőség nyílik a legkorszerűbb zenei ismeretanyagok elsajátítására kötetlen, játékos tanulási és hatékonyan aktív kikapcsolódási formában - korszerű IKT eszközök segítségével -, elméleti és gyakorlati szinten egyaránt. Az elméleti – kottalejegyzési és alapvető zenei - ismeretanyagok elsajátítása után a növendékek gyakorlati szinten – a legmodernebb ingyenes digitális kottaíró és digitális hangszeres alkalmazások segítségével - hasznosítják a legfrissebb információkat.
Az ingyenes képzést követő koncert során a JAZZ FIVE zenekar professzionális szinten mutatja be a hallgatóknak a legújabb ismeretek alkalmazási területeit a közös zenélés örömével kiegészítve. 
A programba elsősorban ÉNEKFAFÚVÓS (furulya, klarinét, szaxofon, fuvola), RÉZFÚVÓS (trombita, kürt, tenorkürt, harsona, tuba), BILLENTYŰS (zongora, orgona, szintetizátor) és AKKORDIKUS (gitár, ütő) tanszakon tanuló növendékek jelentkezését várjuk!!!
A programok szellemi-, fejlesztői és megvalósítási tulajdonjogainak birtokosai a Művészi Zene Kör vezetői.


MŰVÉSZI ZENE KÖR tehetségmenedzselő szervezetem tevékenységei


Digitális zenetanulás tablettel:
Ez a Domokos Módszer-keretrendszer módszertani szolgál alapul a nagy érdeklődést generáló ALMA – Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia számára, ahol a Közösségi Zene Projekten belül jelenleg a DALHÁZ Projektdivízió kezdte meg a zenei edukációs tartalmak megosztását, kimagaslóan nagy sikerrel.
a siker alapja a kreativitás és azon belül az alkotóművészet előtérbe helyezése, amely ebben a formában egyedülállóan hasznos módszer az amúgy is nagy alkotókedvvel rendelkező Z és ALFA generációk körében.
Mivel módszer-keretrendszerem a fiatalabb generációk erősségeit használja fel folyamatos a sikerélmény és a motiváció, valamint kiterjedt mértékű az inspiráció a digitális zenei előadásokon hétről hétre, ahol a hagyományos akusztikus és elektromos hangszereken kívül korszerű digitális hangszerek és tabletek is felhasználásra kerülnek az élményközpontú kreatív zenei alkotófolyamatok során.
Ezek a lehetőségek és a folyamatosan érkező művésztanári tapasztalatok hozzásegítettek a pozitív zenei digitalizációs jövőkép megalkotásához, ahol egyértelműen központi szerepet kap a robottechnika és az általános mesterséges intelligencia, mind az előadói, mind pedig az alkotóművészi szerepkörök dimenzionálásában, a személyes/emberi elméhez kapcsolódó, támogató jellegű robotizált és automatizált infokommunikációs technika (IKT) kiterjesztésében.
A mesterséges intelligenciát aktívan felhasználó folyamat hamarosan a köznevelési intézmények területén is megjelenhet, amennyiben nő azon vezetők száma, akik hajlandóak elállni a digitális fejlődés útjából.

A jövő edukáció-potenciálja:
1.      teljes értékű, személyre szabott szereptematikus oktatás és nevelés
2.      natívan hasznosuló tehetség- és alkotó jellegű tudásfelhasználás
3.      robotvezérelt interaktív tartalommegosztás
4.      mesterséges intelligencia-támogatás a mindennapokban
5.      IKT okoseszközök monopóliuma
6.      digitális intézményi IOT-keretrendszer
7.      VR és min. 7D alkotói projekt- és közösségi környezet
8.      információszükséglet-és szakmaorientált digitális tananyag
9.      24h aktivitású digitális tanárszerep és online-mentorálás
10.  24h aktivitású digitális vezetői szerep és online-menedzselés


Debrecen, 2018. Január 21.

Domokos János Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester,
Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,
Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,
     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és
az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője