Fordító - Translate

DOMOKOSMUSIC

DOMOKOSMUSIC Ars Poetica: Zeneszerzői küldetésem, hogy új hangvételű - Smooth Art stílusú - művek komponálásával befogadhatóbbá tegyem...

2019. július 2., kedd

Élményfogyasztás a köznevelésben 👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅


Élményfogyasztás a köznevelésben

👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

 

            A XXI.századi köznevelési változásokat érintő blogbejegyzés-sorozatom második témája a köznevelést hamarosan átalakító legfőbb igény, az oktatásszolgáltatás felhasználóinak élményfogyasztás-kiterjedése.

A sorozat első bejegyzése a Generációváltása köznevelésben címen jelent meg.

A harmadik téma a Tehetséghasznosulás a köznevelésben, a negyedik a Digitális közösségépítés a köznevelésben és az ötödik a Brand-alkotás a köznevelésben címen kerül majd közreadásra.

Akármerre is járunk a mindennapokban, mindenhol szembeköszön az élményszolgáltatás, hiszen a szervezetek igyekeznek minél többet biztosítani a fogyasztók számára.

Az új fogyasztói társadalom új szokásokat sajátított el, amely legfőbb szempontja a személyes választás lehetőségének megszerzése és megtartása.

Legjelentősebb generációnak az Y generáció számít, aki nem csak eligazodik az innovációk között és hasznosságuk szerint rendszerezi azt, hanem képes a piaci igényeket irányítani innovatív ötleteivel és korszerű elvárásaival.



Mint minden tevékenységben – ez a generáció - a munkavégzésben is az élményfogyasztást tartja elsődlegesnek a köznevelésben ez az élménypedagógia kialakításában és az arra fogékony tanulói generációk - az abszolút demokráciából ismert szabályok szerint történő – irányításában mutatkozik meg, amely az idősebb generációk számára gyakorta érthetetlen, népszerűtlen és elfogadhatatlan lehet.

Az eredetre való koncentrálás során azonban kiderül, hogy a mai 30-as generációk és az őket követő tanulói közösségek között – az informatikai készségek napi gyakorlatban nélkülözhetetlen alkalmazása miatt – rengeteg olyan illeszkedési pont és közös élményforrás megtalálható, amely az idősebb generációk egyike között sem jellemző, hiszen ők a ragaszkodás örömét az anyagi javak gyarapításában korábban már megtalálták.

Az Y-Z és az Alfa generációk mindannyian sikerkövető magatartásformákat sajátítottak el ráadásul játékos formában, amely képessé teszi őket az összefogásra, tehát szükségszerűen ragaszkodhatnak a támogató projektmunkákhoz, a kudarctapasztalatok feldolgozásában viszont csak abban az esetben képesek példamutatóan megnyilvánulni, ha képzésük során olyan – a kitartást megkövetelő – közösségi tevékenységekkel is találkozhattak, mint amilyen a zenetanulás, vagy a sport.

Az Y generáció talán a legalkalmasabb arra, hogy az algoritmikus gondolkodást - akár az élményspecifikus  web 3.0 keretrendszerben működő interaktív közösségi és személyi hálón belül is - továbbadja, amely az egyes feladatokra fordítható energia- és időmennyiséget, valamint a felmerülő probléma- és megjelenő hibalehetőségeket is minimálisra csökkentheti, így fenntartható élménymegosztást tesz lehetővé a köznevelésben is.

Az élmény- és tudásfogyasztás tekintetében is vezető szerepet tölt be ez a korosztály, hiszen a digitális térben megszokottakhoz hasonlóan – ahol elvárják tőlük a tetszésnyilvánítást – mindent hasznosságának megfelelően értékel és véleményét nyilvánosan meg is osztja, így támogatva a kollektív tudás- és tapasztalat-megosztást.

A köznevelési szakmai szolgáltatások tehát, mint termékek jelennek meg az új generációk között, akik már nem csak a személyes, hanem a globálisan kiterjedt térben is képesek és hajlandóak lelkesen megosztani elégedettségüket, vagy elégedetlenségüket, ami az intézményi marketing szempontjából meghatározó lehet.

A tudásszerzés és tudásmegosztás már nem csak az egzisztencia fenntartásáról szól, hiszen - a digitális térben megtapasztalt élményszerű alkotófolyamatokból származó – bevételük gyors gyarapodásuk alapjául szolgálhat bármikor, hanem a munkafolyamatokat életük részeként azonosítják, ami azzal jár, hogy képtelenek olyan feladatokat ellátni, amelyekkel nem képesek azonosulni, bármilyen is legyen az ellenszolgáltatás minősége, vagy mértéke.

Az általuk megálmodott életpályakép illeszkedése szerint fogalmazzák meg céljaikat és tudatos lépéseket tesznek azok elérése érdekében, amelyben a munkavégzés elhivatottságot nem, biztonságérzetet viszont kialakíthat számukra.

A helyes döntéseket meghozó munkáltatók ezt a biztonságérzetet adják meg a munkavállalók számára, akik cserébe az értékrendjükkel ellentétes feladatokat is hajlandóak elvégezni.

Ez a hajlandóság azonban csak a munkaidőre korlátozódik, azon túl ismét a személyes élmények dominálnak a Z generáció aktívvá válása azonban új kihívásokat tartogat a köznevelés számára, hiszen ők – jellemzően kialakult média- és szórakozási függőségükből adódóan – szívesebben tartózkodnak otthonaikban akár magányosan is, minthogy cserébe unalmas, monoton munkafolyamatokat, adminisztrációs tevékenységeket folytassanak, mindezt folytonos kontroll alatt végezve.

Érthetően számukra a legkevésbé sem vonzóak a mai munkalehetőségek, így a köznevelésben sem találhatják meg hasznosulásukat, aktív illeszkedésüket.

Huszonéves korukra kialakult tudásuk azonban rendkívül hasznos lehet a köznevelés számára, hiszen gyakran rendszergazdai szinten ismerik a programozást, valamint képesek lehetnek olyan alkalmazások megalkotására, amely automatizálná, majd robotizálná a monotonabb adatbázis-menedzselési feladatokat, amelyek talán a legtávolabb állnak az élményszerű munkavégzéstől és élményfogyasztástól J

Az ő munkába lépésükkel új elvárások jelentkeznek, munkában tartásuk viszont – az új alapfeltételek kialakításával - egyenesen kihívássá válhat, hiszen ők minden tevékenységükkel kapcsolatban egy kérdéskörre koncentrálnak: a személyes haszon tárgykörére…

 

FIGYELJÜNK AZ EGYENSÚLYRA!!!

A hozzáadott érték ne csak ígéret legyen és üres csomagolás, hanem valódi tartalom


Mi az élmény a köznevelésben?
            Tanulóként, szülőként, vezetőként és pedagógusként egyaránt fontosak a köznevelési élmények.
Ezek meghatározóan olyan tevékenységek, intézményi szolgáltatások, naprakész módszerek és korszerű eszközök köré csoportosulnak, amelyek egy hétköznapi – mint pl.: az otthoni - környezetben nem jelennek meg.
Ha pl.: a háztartások nagy részében elérhető a 2D nyomtató, akkor az intézmények 3D nyomtatók alkalmazásával tudják fokozni a tanulók inspirációját és a pedagógusok motivációját a munkafolyamatok iránt.
Az ilyen módszerekkel elérhető, hogy egy tanuló se unatkozzon a tanórán és a pedagógusok se vágyjanak otthonukban elvégezni feladataik nagy részét, ezzel komoly szabadidő- és energiaelvonást eredményezve a családjuk tekintetében.
            Természetesen – a külső és belső feltételek hiányosságai miatt - nem várhatjuk el, hogy minden egyes tanóra az élménypedagógia többletadottságai által kerüljön megszervezésre, olykor az átlagos/hétköznapi élmények és a különleges/maradandó élmények egyensúlya teszi teljessé a személyes fejlődést és a szakmai továbbfejlesztést.
Az átlagos élmények felhasználása közvetlen, hiszen a szülői házban szinte azonnal hasznosulnak, egy egyszerűbb – a szokványostól eltérő – megvalósítás révén.
Általuk – és a tanulón keresztül - a szülők is részesülnek az edukációs javakból, a hasznosítható értékekből.
A különleges élmények hatása hosszútávú, hiszen közvetetten hasznosul a tanuló – valószínűleg idősebb – életszakaszában, amikor olyan problémával találja szemben magát, amelyre a felidézett élmény nyújthat praktikus megoldást.
Egy ilyen különleges élmény által az átélő a környezete könnyen követhető vezetőjévé válhat, hiszen az éppen felmerülő problémája többeket érinthet, így a problémamegoldás tekintetében egy azonos vakcsoportban azonosulhatnak, amelyből a felidézett élmény által emelkedhet ki a - különleges élményt megtapasztalt - választott vezető.
Az ilyen élmények megszerzéséért komoly áldozatokat hozhatnak a szülők, így valóban versenyképes intézmények alakulhatnak ki általa, a sztenderdizált folyamatok megőrzése mellett.
Az élmény tehát a jelen kulcsszava a köznevelésben, amely a tudatosan progresszív jövőbe vezet.

 

Mitől és hogyan lesz élmény a munka, a tanítás?
            Ahhoz, hogy az élménydinamikát megérthessük először a ”kiadói” oldalt szükséges tanulmányozni.
Minden intézmény szeretne élvonalbeli tanulókat kinevelni, még ha ezt nem is vallja be a pedagógiai programjában.
Az intézmény valódi eredményeit és azok révén versenyképességét, létjogosultságát az erőforrásai határozzák meg.
Amennyiben ezek az erőforrások a személyi feltételeken keresztül hasznosulnak a tehetséges tanulók körében az intézmény széles körben kiterjesztheti hírnevét, amely bizalmat és biztonságérzetet nyújt a felhasználóknak.
Tehát ahhoz, hogy visszakapjunk többször kell adjunk, mint a jó kandalló esetében, amely ha rendesen meg van rakva tüzelőanyaggal hosszasan ontja magából a kellemes meleget, felmelegítve egész környezetét.
Egy felkészült vezető képes megteremteni az élmény és a munka fúzióját intézményében, így a pedagógusok sokat olyan élményt kaphatnak, amit rögtön továbbadhatnak a tanulói közösségnek, akik kimagasló teljesítményükkel hamar visszaadják ezeket az értékeket.
Ha azonban a vezetési stílus a megvonásokra épül, erkölcsileg hamar kimerül az intézmény szervezeti kultúrája és maradandó károk keletkeznek, amit napjainkban lehetetlen eltüntetni a digitális platformok sokszorozó jellege miatt.
Bízzunk benne, hogy ez utóbbi egyre kevesebb esetben fordul elő a köznevelés irányításban J
A helyes úton haladó intézmény biztosítja a személyes megjelenés és a szakmai jelenlét élményét is, így minden résztvevő és felhasználó szívesen vesz részt a tevékenységfolyamatokban.
Részt venni egy előremutató projektben már önmagában élmény, hiszen a kvalitásainkat kihasználva segíthetjük az emberiség csoportjainak problémáit megoldani, azonban ezáltal referenciákat is szerezni kiemelten értékes, átlagon felüli tapasztalatszerzést jelent, amely által a szaktudás szélesebb dimenziókban válik hasznossá.
A lokális szükségletek és személyes igények az élmények felhasználhatóságát és azok intenzitását is meghatározzák, hiszen a befogadhatóság és a natív illeszkedés alapfeltételei az élménydinamika működésének.
A működtető minden esetben az intézményvezetés, hiszen ő a tisztsége révén szinte korlátlan lehetőségeket teremthet a humánerőforrás számára, akik tudásuk és tapasztalatuk megosztásával tovább dúsíthatják a köznevelési edukációs élményeket.
A felhasználói oldalon a tanulók közvetlenül, a szülők és a későbbi munkahely pedig közvetetten hasznosul ezekből az élményekből, amelyek az elégedettségmérés és a tehetségkövetés által újrahasznosulnak az intézmény életében.
Az élménydinamika tudatos koordinálása tehát az újrahasznosítható értékek valódi forrása a köznevelésben.
 

Mitől és hogyan lesz élmény a tanulás?
            A ”befogadói” oldal szükségleteinek és igényeinek feltárása nélkül nehezen válhat élményszolgáltatóvá egy köznevelési intézmény.
Míg a pedagógusok a juttatásaikért cserébe eltekinthetnek a munkaélménytől - és bár a kiégéshez, az egészségkárosodáshoz és/vagy a pályaelhagyáshoz napról napra közeledve is, de azért rávehetőek a monoton feladatellátásra – ugyanez nem mondható el sem a tanulókról, sem a szülőkről.
Az Y generáció hatása már a beiskolázásnál tapasztalható, hiszen a jelenlegi 30+ életkorú szülők a személyes térben megszerezhető információk hitelességét az online térben is megmérik és az így kapott információk alapján választják meg legfontosabb értékük – a gyermekük – számára a legmegfelelőbb nevelési környezetet, ahol majd a hétköznapok legtöbb idejét a leghasznosabban, értékes tudással és valódi tapasztalatokkal gazdagodva töltheti.
A tanulás alapfeltétele a kölcsönös tisztelet megteremtése lett az edukációs környezetben, így az anakronisztikus tekintélyparancsoló attitűdök néha akár társadalomkulturális válsághelyzeteket is teremthetnek.
Csak olyan vezető és pedagógus tud tiszteletet kapni, aki maga is képes azt megadni a tanulóknak és embertársainak, hiszen mindannyian emberek vagyunk, a magunk hibáival, azonban igyekezzünk egymás erősségeire koncentrálni a tiszteletteljes morál fenntartásához!

Az élménytanulás 3 alappillére:
-          proaktív alkotás (olyan konstruktív folyamatok kialakítása, amelyek közösségi hasznosulása a jelenben és a jövőben is magas lehet)
-          korszerű IKT eszközök és naprakész módszerek (az anakronista gondolkodás és hozzáállás natív attitűdre és algoritmikus szemléletre váltása a hétköznapokban is)
-          progresszív interaktivitás (példaértékű kooperáció fenntartása a munkafolyamatokban)

 



Az élménytanulás és az élménytanítás segítségével a tehetségkinevelés folyamata teljessé válhat, hiszen egy olyan intézményben, ahol a tanulás és a tanítás élménye könnyen hozzáférhető több tehetség érkezik mind a tanulók, mind a pedagógusok részéről, de a szülői kapcsolattartás és szerepvállalás is kiegyensúlyozottá válhat.
Az élményígéretek valóra válásával – a pedagógusokkal - több értékes tudás és tapasztalat érkezik és – a végzős tanulók továbbtanulásával - távozik is az intézményből, amely globális hatása jelentős, hiszen az online térben minden megszerzett tanulói, szülői és pedagógusi élmény nyilvánossá válik, amely marketingértéke felbecsülhetetlen.
Az élményforrások és az élménypedagógia a köznevelésben tehát – az élményígéretektől indulva, a felhasználói és munkáltatói márkán keresztül végül - társadalomkulturálisan is hasznossá válik, valamint a lokális közösség szakmai és személyes térben megosztható elsődleges élményforrásává.
Egy köznevelési intézmény élményszolgáltatóvá válásával valódi élet indul meg és megfelelő szakmai és személyes kapcsolati tőke halmozódik fel a kiemelkedő tehetségek kiválasztásához és továbbfejlesztéséhez.
A kiemelkedő tehetségek szegmentálása a vezetők, a pedagógusok, a tanulók és a szülők körében is kiemelt feladat, hiszen ez az elsődleges erőforrása az intézményi innovációnak és a továbbfejlesztésnek, amelyet ki-ki a saját körében progresszíven teljesíthet, segítve ezzel a többi szegmens hatékony működését.
 Az élményedukációs szolgáltatások és a háttértámogatása naprakész működéséhez azonban meghatározó alapfeltételek teljesülésére van szükség:
-          Korszerű eszközök és naprakész módszerek alkalmazása az élményfokozáshoz
-          Eljutás a személyes edukációs élmények és a személyre szabott élmény-tudásanyag felé
-          Ötletek helyett kidolgozott tervek alkalmazása a köznevelési élményfogyasztásban
-          A mit helyett a hogyan-ra koncentrálás
-          Az élményérték a mennyiség helyett a minőség-re váltása (prémium élményszolgáltatások és termékek megjelenése és használata)
-          A hasznosulás az értékmegőrzés helyett az értékteremtésben megjelentetése az élményfogyasztásban
-          Globális nézőpont és komplex hozzáállás kialakítása – IQ-EQ és SQ fejlesztés megjelenése az élményedukációban
-          A tudásfogyasztás üzleti potenciáljának meghatározása és érték-kiválasztódás az élményedukációs kínálatban
(a személyes és célközönségi problémamegoldás (pl.: pihenés közben játékos tanulás) üzlet-szakmai értékei - individuális és közösségi problémákra (pl.: szabadidőhiányra) talált hatékony megoldások árképzése)


PROBLÉMAFELTÁRÁS:
            Jelenleg túl kevés szakember végez el túl sok feladatot a köznevelésben, így maximális hőfokon és teljesítménnyel – fenntarthatatlan energia- és értékidő-veszteség és mérsékelten hatékony forrásfelhasználás, valamint jelentős egészségkárosodás mellett – végzik a saját és munkatársaik munkáját is, akik különböző ürügyekkel bátran ráterhelik a szorgalmasabb kollégáikra saját terheiket.
A leggyakoribb, hogy úgy állítják be saját – magukat sajnálatra méltóan túlterhelő – munkájukat, hogy az rajtuk kívül mindenkinek könnyebb, egyszerűbb és gyorsabb legyen elvégezni, így ők a ”fontosabb”, magasabb rendű feladataikkal foglalkozhatnak, amelyek állításuk szerint valóban hasznosak a közösségre nézve.
Mivel a jelenlegi bérezési rendszer nem teljesítmény- és tevékenységalapú, ezért a gyakorlatban a legtöbb – a valóban hatékony napirend megtervezését és végrehajtását nem ismerő, vagy el nem ismerő – pedagógus és vezető a munkafolyamatait a teljes munkaidőben kényelmesen elosztva végzi, amellyel az egy adott feladatkörre szánható időfelhasználás akár 4-5x nagyobbá válhat az elvárhatóhoz képest.
Jellemző probléma ez a köznevelésben, a közegészségügyben és a közmunka programban is…
10 nézi, amit 1 csinál!!!
 
            Ez a komfortos feladatellátási modell azért az átlag pedagógusok túlnyomó többségének – a megszokásokból adódóan – előnyös, hiszen a nevelési feladatokon kívül nincs más elvárás velük szemben.
Mivel szolgálatai kizárólag a benntöltött munkaidejében állnak rendelkezésre – önértékelése szerint - csak átlagfeladatokat képes ellátni, ezen felül sem mennyiségben, sem minőségben nem vállal több szerepet.
Többüknek sajnos az ambicionális adottságaikon túl az önbecsülésükkel és az önbizalmukkal is komoly problémák lehetnek, hiszen ők el is hiszik, hogy képtelenek olyan többletfeladatokat ellátni, amely esetleg kiemelkedést, megjelenést és megbecsülést hozhatna számukra.
            A jelenleg fennálló problémák ezek anomáliái, ugyanis legtöbbjük visszavezethető a nem kellő tájékozottsággal, vagy felkészültséggel kiosztott és ezek után személyes és szakmai illeszkedést nem mutató munkakörnyezetben elvégzett feladatokról, amelyek természetesen – helytelen ellátásukból adódóan – újabb és újabb problémákat hozhatnak felszínre, amellett hogy több alkalommal is meg kell oldani az adott problémát.
            A feladatkörök nevelési szegmensre történő sztenderdizálása – amellett, hogy a munkaerőhiányt az átlagpedagógus által elvégezhető szolgálatok tudatosításával megoldotta - a tevékenységek túlzott rugalmasságát hozta magával, ezért a pedagógusok előre nem látható módon látják el napi szolgálatukat.
Gyakran csak néhány órával a nevelési feladatokkal töltött munkaidő kezdete előtt derül ki, hogy aznap milyen szakszerű helyettesítési feladatokat kell, hogy elvégezzenek, amelyhez rendszerint nincs képesítésük és kompetenciájuk.
Már egy ilyen munkanap is összezavarhatja a tervező munkát és a kollektív rendet, hát még, ha rendszeres problémáról van szó.
Mivel a jelenség globális méreteket ölt, minden intézmény a saját hatáskörében teheti kiegyenlítetté a viszonyokat.
Ez az elvárások konkrét meghatározásával kezdődik és a munkafolyamatok – algoritmikus meghatározásával –folytatódik, hiszen senki sem képes a tudatos jelenlétet nélkülözve sokáig hatékonyan tevékenykedni.
Egy korszerűen proaktív és progresszív szakember képes előre dolgozni, úgy hogy az aznapi feladatai elvégzése után előkészíti a másnapiakat és a következő hét, vagy hónap nagyobb projektjeit is átgondolja, így gyakran a szabadidővel való versenyfutásból is győztesen kerülhet ki.
Munkafolyamataik rendezettek, a – gyakran csak - saját maguk által meghatározott feladatok precíz munkavégzéssel kerülnek lezárásra és az átlagostól eltérő, attól kiemelkedően jobb teljesítményhasznosulással és hozzáadott értékkel.
A vezetők ezeket a munkatársakat készséggel hagyják egyedül dolgozni, hiszen eredményeiket a tejes kollektíva örömmel felhasználja a szervezetfejlesztésben.
Ha azonban ezeket a szorgalmas és tehetséges munkaerőinket túl sokáig egyedül hagyjuk, visszafordíthatatlanul kiemelkedhetnek az átlagból, ezért állandó támadásokat fognak megélni a kollegáik részéről.
A lelki terror és erkölcsi megalázottság egészségkárosodást is okozhat a saját erőforrásaikat végletekig és egyedül hagyottan kihasználó munkatársaknál, akik erre reagálva alaposan átgondolják helyzetüket és a mihamarabbi váltás mellett dönthetnek.
Ennek következménye óriási veszteség lehet, hiszen egy esetleges munkahelyváltással nem csak a jó példát, a kimagasló teljesítményt, a hozzáadott értékhasznosulást, hanem a jövőbeli kiváló ötleteit is vetélytársainkhoz viheti a tehetség, aki munkakörnyezetében nem jutott elég élményhez és támogatáshoz.
Szomorú, de gyakori jelenség ez…
            Bár a Fenntartó a törvények és a sztenderdizáció mellett komoly szabályozási rendszert és protokollt határozott meg a szakmai fluktuáció mérséklésére és a szakképzett munkaerő praktikus elhelyezésére is, a jelenkori sajátosságok azért egyre nagyobb hatást gyakorolnak a köznevelési folyamatokban is, így a belső ellenőrzés és a mérés-értékelési rendszer is személyre és munkakörre szabottakká válhatnak majd idővel, hiszen a társadalomkulturális változásokkal semmilyen hatékonyan működő szervezet nem állhat szemben.
            Ha a frontális oktatást nevezhetjük 1.0 alaprendszernek, az IKT eszközök a nevelésben történő megjelenését 2.0 verziónak, akkor a személyre szabott és interaktív edukáció lesz a köznevelési szolgáltatások 3.0 fejlődési szintje!
Ennek a megjelenése személyközpontúvá teheti a köznevelési élményfogyasztást, amely már rövidtávon is sok belső feszültséget feloldhat és megerősítheti a személyes kapcsolatokat, valamint egyszerűsítheti a szakmai folyamatokat.

Túlélni és megélni a változásokat minden korban időtállóvá és hitelessé teszi a résztvevőket!
 




Debrecen, 2019. Február 2.

Domokos János Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester,
Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,
Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,
     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és
az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője

2019. március 3., vasárnap

Beköszöntött a tavasz, megjelentek legfrissebb kiadványaink. 🎵🔊🌈🌞🌳🌸✅

Beköszöntött a tavasz, megjelentek legfrissebb kiadványaink. 
🎵🔊🌈🌞🌳🌸
Elkészült a Szemiotikus Szonátasorozat legújabb példánya is, 
ismét köszönjük az NKA támogatását!
Megrendelés: https://artisticmusic-arm.blogspot.com/p/vasarlasi-feltetelek.html




2019. február 18., hétfő

Generációváltás a köznevelésben, avagy humánerőforrás-menedzsment a XXI.századi intézményvezetésben 👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅


Generációváltás a köznevelésben, avagy humánerőforrás-menedzsment a XXI.századi intézményvezetésben
👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

            A következő blogbejegyzés-sorozatom első témája a generációváltás lesz, ami a XXI.századi munkaerőpiac legfontosabb változása.
A következő bejegyzésekhez viszont kis türelmet kérek, ugyanis nagy erőkkel elindult a tanfelügyeleti ellenőrzést megelőző önértékelések elindítása, amelyben vezető szerepet töltök be az állami intézményben, mind az előkészítés és a dokumentumalkotás, valamint az adatgyűjtés, mind az adatelemzés és adatszolgáltatás területén, a közismereti és a művészeti intézményi önértékelés, valamint a pedagógusi és vezetői önértékelésben is.
Ennek köszönhetően a normál esetben egy hétvége alatt elkészíthető – a szakmai tudásmegosztást célzó – blogbejegyzés ez esetben két és fél hónap időbe került, de elkészült. J
Mint a legtöbb szakma, úgy a köznevelési divízió sem kerülheti el a generációváltást, hiszen az egyre korosodó vezetők egyre nehezebben birkóznak meg a digitális kor hozta korszerű kihívásokkal, az egyre proaktívabb hozzáállást megkövetelő attitűd kialakításával és fenntartásával, valamint a digitális térben elmélyülten tájékozott fiatal – Alfa – generáció megjelenésével, a társadalomkulturális főfolyamat-változásokkal, valamint az iskola újonnan – a felhasználói szükségletekkel és igényekkel - megjelenő szerepvállalásaival.
Aki tájékozottságát a pedagógiai humánerőforrás-ellátottság felé irányította tapasztalhatja, hogy egész generációk hiányoznak a köznevelésből.
A jelenlegi 40+ korosztály korábban külföldi szerencsepróbákon mára kialakította egzisztenciális viszonyait, így jellemzően nem szándékozik szülőhazájában munkatapasztalatokat szerezni.
A pályakezdő pedagógusok pedig két táborra – a médiaköd által – megosztva
1; nem kívánnak részt venni a köznevelési folyamatokban, így másik – jellemzően a versenyszférában kollektíven vonzóvá tett - életpálya felé fordulnak,
2; szándékaik szerint a pedagógus szakmában szándékoznak elhelyezkedni, de személyre szabott feltételekkel kívánnak sajátos monopóliumhelyzetet kialakítani a fenntartónál, ami jellegben főként a csökkentett munkaidővel és a fokozott anyagi támogatásokkal, elszámolható költségekkel, valamint bérkiegészítésekkel, esetleg lakhatással és utazással is kapcsolatos.
Ez a korosztály jótékony fejlesztőhatást gyakorolhat az intézményi szervezeti kultúrára, hiszen tájékozott a korszerű eszközök és módszerek alkalmazásában, így közelebb áll a tanulói közösséghez is, mint a tapasztaltabb generációk.
            A vezetői, felsővezetői körökben megfigyelhető egyfajta jelentős elkorosodás, ami a korszerű szemléletváltás és a helyes változások útjában áll, hiszen a sokat tapasztalt, de jelentősen megfáradt idősebb vezetők már nem kívánnak – gyakran még a szervezeti kultúrát, vagy a praktikus működést közvetlenül veszélyeztető válsághelyzetekben sem – változtatni a vezetési gyakorlaton, hiszen legenda-jelenléttel, befolyáskialakítással, félelemkeltéssel, vagy paranoia-fenntartással továbbra is hatékonyan terrorizálhatják a humánerőforrást.
Az egyébként a minőségbiztosítást és a szakmai fejlődést szolgáló belső ellenőrzési mérések-értékelések sem szűrhetik ki jelenlegi formájukban a kifogásolható szegmenseket a fent említett okok miatt.
A felhasználók – tanulók, de kiemelten inkább a szülők – sem képesek tudatosan kialakítani saját szükségleteiket, így az intézmény által szolgáltatott szakmai programok vonzóereje, de méginkább az elsős tanítónő személyes rokonszenve az, ami az adott intézmény felé rögzíti az elkötelezettséget szülői részről.
Évek múltán sem derül ki sok esetben, hogy egy tanuló nem a megfelelő intézménytípusban nevelkedik, hiszen addigra már a megszokás – a változástól való félelem – az, ami megakadályozza a javító szándékú változtatást.

            Háromgyermekes szülőként és sokoldalú művésztanárként természetesen két különböző nézőpontból is szemlélhetem a jelenlegi szakmai történéseket, amit az átlagos vezetők rendszerint ”sikertörténetnek” titulálnak, azért hogy a fenntartó felé pozitív referenciákat rögzíthessenek, munkájuk leigazolásaképpen.

Maga a szakmai termék pedig a tanulói tudás, ami valójában 8 év után válik valódi mérhető értékké, így az intézmény felelőssége minden esetben áthárítható a szülői háttértámogatásra, a lelkiismereti helyzettől, vagy a vezető spirituális intelligenciájától függően.

Tehát az idősebb vezetők hozzáállásban alapvetően azt a nézőpontot képviselik, hogy ha hátra dőlve, túlélésre játszva tevékenykednek akkor is megérkezik a havibér, akkor nem kezdenek bele világmegváltó fejlesztésekbe, hiszen úgy sem lenne elég idejük kibontakoztatni az adott ötletet, vagy intézményi szellemi terméket, esetleg szolgáltatást.

Valamivel nyugdíjazás előtt mégis feltámadhat az igény, hogy valami kézzelfogható életművet ismertessenek el környezetükkel és eszelős kapkodásba kezdhetnek, túlterhelve munkatársaikat is az eddig ismeretlen mértékű erőforrás-felhasználó viselkedésükkel.

A nyugdíjazás új szabályai részben megoldják a jelenlegi vezetői és pedagógus munkaerőhiányt, viszont jelentős kompromisszum- és türelemhelyzet elé állítva a teljes kapcsolati hálót a fenntartótól, a tantestületen át egészen a felhasználókig, minőségi és mennyiségi munkavégzés ugyanis nem várható el a szakmájában hosszú évtizedeket eltöltött, idősebb korú vezetőktől, vagy pedagógusoktól, akik helyett is már hosszú ideje - sokszor szembemosolyogva, valójában feldúlva - munkatársaik dolgoznak többet.

Ilyenkor az idősebbek azt az érvet hozzák fel, hogy egy fiatal nem bírja a munkaterheket, nem szeret dolgozni, nem vállal szerepet, csak egy idősebb munkavállaló képes keményen – szolgalelkűen, szabálykövetően, az elvárásoknak és az utasításoknak megfelelően - dolgozni.

Ez a pedagógus szakmában nem igaz, hiszen az idősebb kollégák szakmai tájékozottsága a korszerű ismeretek tekintetében alacsony, viszont a korszerű szaktudás-szükséglet velük szemben magas, így az oktatható tudás-hiányukból származó hiányosságokat nevelési tapasztalatokkal kívánják helyettesíteni, ami egészen az alsó tagozat végéig működhet is.

De...

Az oktatást és művelést nem lehet kizárólag neveléssel helyettesíteni!!!

A felső évfolyamokon szerezhető szaktárgyi tudás megköveteli a korszerű módszertani és eszközhasználati készségeket, mind a pedagógus, mind az általa fejlesztett növendék esetében, különösképpen, ha az intézmény külső partnerei között későbbi potenciális munkaadók is megjelennek, akik a fiatal szakmai tehetségeket már iskolás korban kiválasztva, akár anyagilag is támogatják.

Egy fiatalabb pedagógus vagy vezető ezeket a kapcsolatokat – a növendékei érdekében és javára – hosszú távon lesz képes felhasználni, amellyel szakmai megbecsülést és személyes tiszteletet, maradandó hitelességet nyerhet magának.

Az idősebb munkavállalók esetében viszont erős motiváció a nyugdíjas évek egzisztenciális megerősítésének szándékával történő értékátcsoportosítás, amely érdekében – látens módokon - intézménye szakmai kapcsolatait is felhasználhatja személyes gyarapodása érdekében, amit már a személye körüli rosszhírkeltéssel sem lehet megakadályozni, hiszen - korából adódóan – nem érdeklik a körülötte személyes térben történtek, hogy ki mit gondol, vagy mond...

Ez különösen válságos esetekben a munkatársak szándékos hátráltatásában, vagy tudatos károkozásában is megnyilvánulhat, amit az elszenvedők szintén a betöltött tisztség iránti tisztelet miatt nem jeleznek hivatalos formában, mégis - a mai kor szenzációéhes információmegosztási szokásai miatt - az online platformokon fénysebességgel elterjednek.

            A mai digitális térben tehát semmi sem kerülheti el a nyilvános megosztást és az ezzel járó értékmérést, tehát az intézmény legjobb cégére a célközönsége által az online felületek nagyszínpadán keltett – nem kikövetelt, hanem önként vállaltjóhírkeltés, valamint a közösség – az intézmény vezetői és pedagógusai iránt tanúsított - bizalma.

Bár több intézményi tisztségviselő és szakmai szerepvállaló szeretné, de:

az internetközönséget elnémítani nem lehet!!!

            Az internetes tudásmegosztásban fokozott aktivitása miatt tájékozott generációk közül egy emelkedik ki, amely a generációváltáskor alkalmas lehet a pedagógusi és intézményi vezető szerepvállalás kialakítására, a 30+ korosztály, amely a pedagógushivatásban már közel kétévtizedes tapasztalattal is rendelkezhet és napjaink társadalomkulturális változásainak egyetlen aktív szerepvállalója.

Tekintve, hogy a jelenlegi intézménymenedzselési folyamatok nagy része a személyes ügyintézésben és a szakmai információkezelésben összpontosul a 30+ pedagógusok élvonalbeli menedzserei lehetnek a proaktív folyamatoknak.

Ennek a generációnak néhány jellemző tulajdonságát gyűjtöttem össze részben kutatótevékenységem, részben pedig saját tapasztalataim alapján.

 

30+ generáció (csak a PED szakmában jellemző tulajdonságok):

- korszerű szaktudás

- évtizedes tapasztalat – fiatal generációk körében

- proaktivitás és progresszivitás a folyamatmenedzselésben

- digitális tájékozottság

- minőségi kapcsolati háló

- tudás tisztelete

            - női szerepek megbecsülése

- elismerés utáni vágy

- bizonyítási késztetés

- ambicionált fejlődés

- számítógépes gyakorlat gyermekkortól – közel áll a fiatalabb generációkhoz

- sokoldalúság

- szakmai vezető szerepvállalás

- vállalkozási szándék

- közösségfejlesztési motiváció

- szellemi és fizikai teherbírás

- családalapítás helyett karrierépítés igénye

- élményművészetek támogatása

 

 

Nem várhatjuk, hogy a 30+ generáció megváltja a köznevelési világot, hiszen az újonnan kialakult globális és lokális társadalomkulturális válságot még a döntéshozók is képtelenek professzionálisan menedzselni, azonban ez a generáció minden eddiginél közelebb hozhatja a tudás tiszteletét és a tanulás szeretetét a tanulói korosztályokhoz, így a felnövekvő generációk – az online tér nyújtotta alternatív lehetőségek révén tudatosabban – személyre szabottan állíthatják össze az önfejlesztésükhöz szükséges tudásanyagot.

Jellemzően hajtja őket a fejlődés vágya, de tudásukat és tapasztalataikat csak a megbízható, a bizalmukat kiérdemlő szaktársaikkal osztják meg készségesen.

A koordinálásukkal – a tovább- és átképzésük potenciálja mellett - komoly elmozdulás érhető el a minőség felé, azonban jelenleg csupán innovatív ötleteiket hasznosítják vezetőik, gyakorlati szerepvállaláshoz ritkán juthatnak az intézménymenedzselés területén, hiszen a befolyásosabb és idősebb kollektív döntéshozók továbbra is fenn kívánják tartani lobbipozíciójukat a gyakorlati ügyintézés folyamatában.

A következő időszak minden bizonnyal tartogat néhány komolyabb meglepetést a jelenlegi lobbiháló erőszakos fenntartói számára, akik prioritált érdeke a változatlanság fennmaradása minden erőforrás alkalmazásával, még a fejlődés hátráltatása árán is.

            Azonban a türelem erényét gyakorolva és – a valódi hasznosítható tudásban hinni merve - egy fejlettebb, személyre szabottabb és tudatosabb köznevelési jövőképen tevékenykedő a fokozottabb megterhelést is jól tűrő – tudásmegosztás-képes – 30+ generáció lehet a legalkalmasabb, hogy a szakmai vezető szerepvállalást korszerűen kialakíthassa az elkerülhetetlen – hamarosan bekövetkező – köznevelési generációváltást követően.

Esetükben az előrelátó, tudatos hozzáállás és az élvonalbeli, példaszolgáltató viselkedéskultúra mérsékelheti a köznevelés bekerülő tanulói kollektív tudás-ideáljának észlelhető entrópiáját, amellyel már rövidtávon fokozódhatna a tanulók koncentrációja és teljesítménye, a közösségi hasznosulású tudás és tapasztalat megszerzése érdekében.

Addigis elsődleges prioritású a feszült pedagógiai munkakörnyezet optimalizálása, ahol ember embernek farkasa lehet és csak a progresszív hozzáállású vezető pedagógusok pozitív személyes példája segíthet megoldani a konfliktusokat.

Ha rosszindulatúan fordul mindkét tábor egymás felé és báránybőrbe bújt farkasnak látja a másikat, ezt tovább súlyosbítva drámai túlzásokkal minden kisebb súrlódás esetén farkasért kiáltanak a kollégák úgy a jelentősebb, elmélyültebb problémákat már nem fogják észrevenni a felsővezetők, így válságossá válhatnak a munkahelyi helyzetek.

Mielőtt tehát valakit – a megváltozott viselkedéséért, vagy a furcsa megjelenéséért – lefarkasozunk, gondoljuk át, hogy az ő tekintetében mi lehetünk a farkas és jobb csendes ragadozó üzemmódra váltani, hogy elkerüljük az állandó konfliktushelyzet-teremtést a rokonszenvet legkevésbé tanúsító kollégával. 

A munkakörülményeinkért tehát mindannyian felelősek vagyunk, így ne rohangáljunk felesleges vészkiáltásokkal a vezetőkhöz - nekik is van elég dolguk a pánikhangulat csillapításán kívül is -, egyszerűen próbáljunk meg diplomatikus, jóindulatú attitűdöt kialakítani és jó képet vágni a történésekhez, hiszen senkinek sem könnyű a mai magas társadalomkulturális elvárások szerint megszervezni az életét.





Debrecen, 2018. November 17.

Domokos János Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester,
Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,
Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,
     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és
az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője