Az Artistic Music Kottakiadó nevében GRATULÁLUNK A II. Otthoni Dallamok Online Furulyaverseny szervezőinek, résztvevőinek és a felkészítő tanároknak is!
Reméljük kottáink sok furulyásnak okoznak majd örömet! 😎🧾📨🎶♻️🆒
DOMOKOSMUSIC Ars Poetica: Zeneszerzői küldetésem, hogy új hangvételű - Smooth Art stílusú - művek komponálásával befogadhatóbbá tegyem...
Az Artistic Music Kottakiadó nevében GRATULÁLUNK A II. Otthoni Dallamok Online Furulyaverseny szervezőinek, résztvevőinek és a felkészítő tanároknak is!
Reméljük kottáink sok furulyásnak okoznak majd örömet! 😎🧾📨🎶♻️🆒
Rendes
rablás a köznevelésben
Következő
bejegyzésemnek a ”Rendes rablás a köznevelésben” címet adtam és még, ha személyes
érintettségem okán érzelmileg nagymértékben terhel is, igyekszem objektíven
megjeleníteni korunk egyik legfontosabb kollektív plagizálási problémáját,
amely folyamatos terjedéssel veszélyezteti a hiteles tartalomszolgáltatást a
fenntartó és a nyilvánosság felé, ezért szükséges önálló gondolatokkal is
koncentrálnom rá.
Bízom benne,
hogy az elmúlt 3 évben összegyűjtött tapasztalataim sokaknak segítenek
eligazodni és megtalálni a lelkiismeretileg is helyes utat!
Annyit elöljáróban hozzáteszem, hogy előadó- és alkotóművészként is motivált vagyok a jogtiszta felhasználás tekintetében, azonban az Artisjus Jogvédő Szervezet Komolyzenei Egyesületének rendes tagjaként viszont kifejezetten küldetésemnek tekintem a törvényes szellemi felhasználás attitűdjének népszerűsítését és terjesztését a köznevelési környezetben.
Az első fontosabb lépés a probléma
megszüntetésében a megértés.
Jómagam –
sokoldalú tevékenységeimnek és szorgalmas érdeklődésemnek köszönhetően – kiterjedt
tájékozottságra tettem szert a szellemi termékek jogvédelme területén,
hiszen előadóként, alkotóként, tehetségmenedzserként, vezetőként és tartalomszolgáltatóként
is érintett vagyok e témakörben.
Ahogy
személyesen távol tarom magam mindennemű szellemi károkozástól, úgy a környezetemben tevékenykedőktől is elvárom
ugyanezt.
Ahogy személyesen a szerzőt, úgy morálisan a művét is megilleti a tisztelet, amiért a dimenzionált környezetét fejlesztő szándékkal javítani szándékozik.
A második lépés a szabálykövetés, amely elengedhetetlen a
tisztességes tartalommegosztáshoz, akár nyilvános, akár személyes térben
történik.
Mivel a
köznevelés kiemelt figyelemközpontban helyezkedik el, fokozott óvatossággal szükséges
továbbadnunk a szellemi eltulajdonítást megelőző ismereteket és tapasztalatokat
a minket követő generációknak.
Ahogy a szakmai
környezetemben személyes kutatómunkát végeztem kiderült, hogy valamely tehetségtelen,
kreativitáshiányos intézményvezetők támogatják,
egyes esetekben pedig külön kérik a vetélytársnak tekintett intézmények szakmai
programjainak lerablását.
Erre több
módszer is létezik, ezért alakulhatott ki mára a – szinte szorgos kis mozgalommá
fejlődő - rendes rablás látens szabályrendszere a köznevelésben, amelyet egyre
több pedagógus és vezető is láthatóan előszeretettel alkalmaz.
Attól mert nem
kívánjuk értékesíteni az elrabolt, vagy lemásolt szellemi termékeket, még nem
válunk rendes felhasználókká, tehát ellentételeznünk szükséges a felhasznált
szellemi javakat!
Az egyik módszer, amikor a személyes, vagy szakmai ismeretségi körből érkező pozitív tapasztalatokat azonos formában átültetik saját intézményük programkörnyezetébe a forrásalkotó tudta és beleegyezése nélkül.
A másik módszer a szakmai érdek-közeltartás, amellyel a kreatív szakembereket - szimpátiát színlelő magatartással - megtévesztő szaktársaik releváns információkat szereznek, amiket saját ötletükként továbbíthatnak vezetőik felé, jutalmat és előléptetést remélve szolgálataikért.
A
harmadik módszer a szakmai, vagy személyes nyomonkövetés,
amely a személyes és a digitális térben is hatékonyan működik.
Ez utóbbi a közösségi oldalak, blogok és a tartalommegosztó platformok terjedésével szinte játékos, élményszerű formában történhet, úgy hogy az ötletforrás személyek észre sem veszik.
A
negyedik módszer a személyes megjelenés,
amikor az ”adatgyűjtő” személyes jelenléte során szerzi meg a hasznos ötleteket
és programokat, észrevétlenül elvegyülve a rendezvényen megjelent tömegben, a programszolgáltatást
jogosítottan élvező közönségben.
Az, hogy miért olyan aktuális ez a
téma még mindig azt jól mutatja, hogy idén Június 6-án hatályba lépett a szerzői
jogi törvény módosított változata, amely az online platformok protokollját
részletesebben és szigorúbban szabályozza.
A törvényi
szabályozás szerint a digitális tartalmakhoz történő hozzáférés és azok
felhasználása egyszerűbbé válik, ugyanakkor az alkotók, az előadók és a felhasználók
jogviszonyait világosabbá teszi.
A Szellemi
Tulajdon Nemzeti Hivatala segíti az alkotókat a jogosítás folyamatában,
legfőképpen azzal, hogy a szellemi termékeket nemzetközi jogvédelem alá veszi.
A digitális
tanrendhez illeszkedően a szerzői jogvédelem egyre több szegmense láthatóvá
válik az átlagos felhasználóknak is, akik a szerzői jogi törvény részleteinek tanulmányozásával
megismerhetik a törvényileg helyes magatartásformákat, az online térben
felhasznált anyagokhoz kapcsolódó érintettségüknek megfelelően.
Néhány
részletet itt és most is közreadok, annak érdekében, hogy a digitális
jogvédelem iránya körvonalazódhasson.
A digitális
tartalmak kutatási céllal és adatgyűjtési jelleggel szabadon felhasználhatóak,
a közösségi társadalomkulturális gyarapodás érdekében.
Emellett szórakoztatási
céllal paródia műfajban egyes – vélhetően a közszerepléseket érintő –
tartalmak az alkotók engedélye nélkül is felhasználhatóak és szabadon
átdolgozhatóak.
Az alkotó-
és előadóművészek tevékenységeinek feltételei is szabályozottabbá váltak, a méltányos
díjazásuk és a szellemi termékeiket felhasználók által történő részletes
tájékoztatás tekintetében is történtek előrelépések.
Alkotó- és
előadóművészként szakmailag nagyon pozitívnak értékelem ezt a tisztességesre
és igazságosra módosított szerzői jogi törvényt, hiszen személyesen is
rengeteg alkalommal váltam károsultjává a szellemi tulajdon eltulajdonításának
és jogtalan felhasználásának.
Rendkívül
bosszantó, méltatlan és mélyen sértő élethelyzetek azok, amikor az ötleteinket illetéktelenek
– előrejutás és haszonszerzés céljából, vagy csak kényelemből - engedély nélkül
felhasználják és az szerzőként a tudomásunkra jut.
Hazánkban a szellemi
ipar olyan szűk kiterjedésű, hogy idővel minden ilyen jogsértés nyilvánosságra
kerül és kellemetlenségek, vagy akár jogi incidensek válhatnak belőlük.
Ezért is
tanácsolom a megelőzését ezeknek a nemkívánatos élethelyzeteknek,
amelyeknek – minőségükből adódóan – nem lehetnek nyertesei, egyik oldalon sem.
Az alkotókat, az előadókat és a felhasználókat
– szerepkörüknek megfelelően – külön-külön jogdíj illeti meg és a módosított
törvény már kötelezi a közösségi platformok üzemeltetőit a feltöltött tartalmak
felhasználásának ellentételezéseként a jogdíjak megfizetésére. Fontos tudni,
hogy a megrendelésre készített anyagok esetében a megrendelő kérheti a szerzői,
az előadói és a felhasználói jogok – és természetesen a jogdíjak – átruházását
az általa megfizetett díjazás ellentételezéseként, de születhet olyan
megállapodás, amikor minden egyes felhasználás után megoszlanak a jogok és az
azok után járó jogdíjak.
Gyakran előfordul, hogy intézményi
felhasználásra a pedagógus kollégák zenei, képi és szöveges tartalmakat
használnak fel a digitális tér bőséges forrásaiból, de ebben az esetben a
felhasználó pedagógusoknak nem keletkezik jogdíjfizetési kötelezettsége, hiszen
társadalomkulturális felhasználási mód valósul meg, nem üzleti célú, tehát
nincs bevétel.
Mivel a
tudásintenzív felhasználás segíti az innovációt, hazánkban a szellemi termékek
szerepe igen jelentős, de őszintén mondhatjuk, hogy globális szinten is exportjelentőségű.
Tehát azzal,
hogy szerzőként, alkotóként és felhasználóként tudatosabban felkészülünk az
érdekeink és jogaink védelmére, egyúttal a közös nemzeti tudáskincsünket is
megőrizhetjük és értékesíthetjük az utána érdeklődők és arra érdemesek részére.
Ennek a blogbejegyzésemnek a célja az, hogy a
köznevelés szereplői és a kapcsolódó érintettek is tudatosabbá váljanak a
szellemi termékek jogvédelmével kapcsolatban.
Jelenleg a
hazai alkotók sajnos még fejlettlen szinten állnak a szellemi termékek és szolgáltatások
hasznosításának tekintetében, részben a tájékozatlanságuk, részben pedig
az érdektelenségük miatt és ez is hozzájárul a globális szinten kevés
sikertörténetünkhöz.
Az
innovációt hátráltatja, hogy a magyar ötleteket és találmányokat az alkotók képtelenek
értékesíteni monetáris szinten, így egzisztenciájuk csupán szellemi alapon
áll.
Magában az
ötlet nem állja meg a helyét semmilyen piacon anélkül, hogy használható
terveket, modelleket, marketingstratégiát és a megvalósításhoz szükséges –
a tudás-, valamint tapasztalatmegosztást célzó - szervezési, ellenőrzési,
értékelési és továbbfejlesztési lehetőségekkel kiegészítenénk.
Tehát ma már nem elég kreatív és innovatív munkavállalóvá
válni, hanem vállalkozói, üzletemberi, de még befektetői
szerepkörben is tájékozottá kell válni ahhoz, hogy a szellemi termékeink értékeit
– az illetéktelenek kizárásával és a nemzetközi jogvédelem alkalmazásával – személyesen
magunk hasznosíthassuk.
A legnagyobb
tévedés az, amikor azt képzeljük, hogy a nyilvános publikációval eleget tettünk
a jogvédelem, vagy az oltalom elvárásainak és mások emiatt nem kívánnak üzleti
hasznot húzni a nyilvánosan megosztott szellemi termékeinkből.
A nyilvános
megosztás révén maga az alkotás, vagy előadás témája – gyakran a
részleteivel együtt is – másolhatóvá válik és a legtöbbször az üzleti
életben tájékozott másoló, tehát a tolvaj értékesíti azokat.
Tehát a
publikálást minden esetben meg kell előzze a jogvédelem és az oltalom alá
vétel!
A másik probléma,
amikor a szellemi termék eltulajdonítása iránti félelem miatt az alkotó nem is
kívánja nyilvánosságra hozni ötleteit, termékeit, vagy szolgáltatásait.
Ekkor az
alkotó el sem juthat arra a szintre, hogy szellemi termékeit megismerhessék és
azokkal személyeket, vagy közösségeket segíthessen.
A megoldás
az, hogy a szakmai tudás, tapasztalat és attitűd mellé szükséges a
korszerű közgazdasági, valamint a naprakész marketingismereteket
is elsajátítani, ezek segíthetik azt, hogy az alkotók ne kerüljenek
kiszolgáltatott helyzetbe.
Sokat tanulhatunk a nemzetközi cégektől és
intézményektől, akik a szellemi piacon a termékek és szolgáltatások mellett az
alkotói, az előadói, a felhasználói, a termelési, a gyártói, a kereskedelmi, a
hirdetői, a terjesztési, az importőri, az értékesítési, a kutatási, a
fejlesztési, az innovációs és a profitszerzési jogot is birtokolják, valamint
menedzselik is azokat.
Ez persze
mind-mind pénzbe kerül, azonban nem véletlen, hogy a vezető cégek ennyit
invesztálnak a jogvédelem megszerzésére, fenntartására és érvényesítésére,
hiszen a befektetéseik a felhasználás révén sokszorosan megtérülnek.
A tudatos feltalálók, vagy ötletelők akár 1 –
megtervezett és kidolgozott változatú - szellemi termékük értékesítésével is
képesek élethosszig tartó egzisztenciális biztonságot teremteni maguknak
és eljött az ideje, hogy ennek módszerét a magyar fiatal gondolkodók, szellemi
alkotók is elsajátítsák. Ennek első lépése a társadalomkulturális hasznosulási
szemlélet és az azzal járó alkotói ökoszisztéma kialakítása, ami azt
jelenti, hogy a lehető leghasznosabb tevékenységekkel szükséges szolgálni
és kiszolgálni a célközönséget úgy, hogy a személyes problémamegoldást
szolgáló szolgáltatást, vagy terméket szakmai tudással és tapasztalatokkal
alkossuk meg, majd illeszkedő eszközöket és módszereket is kapcsoljunk
hozzá. Ekkor már teljesértékű alkotást leszünk képesek portfoliószerűen
közreadni és jogi, valamint anyagi tekintetben is a legtöbb szabadalmat, oltalmat
és védettséget is birtokolhatjuk. Legfőbb érdekünk tehát, hogy a jogvédelem
területén tudatossá váljunk és algoritmikus gondolkodással menedzseljük a tervezést,
szervezést, megvalósítást, ellenőrzést és továbbfejlesztést,
tehát a teljes innovációs folyamatot.
Mivel a köznevelésben elvárás a tudás és a
tapasztalatok megosztása, hiszen ez működteti az innovációt és biztosítja a
fejlődést, kiemelten fontos, hogy az törvényesen, jogszerűen és
szabálykövetően történjen meg, mások, vagy saját magunk megkárosítása
nélkül, így szükségessé válik a szemléletváltás és az új –
tudatosabb, tájékozottabb, tiszteletteljesebb és tisztességesebb – szokások
kialakítása és fenntartása ezen a területen.
Alkotóvá és
befektetővé válni nem könnyű feladat, de mindkettőre szükség van ahhoz,
hogy társadalomkulturális szinten – a folyamatos fejlődést biztosító - hosszú
távon is fenntartható változásokat eredményezzünk és határozottan,
karizmatikusan menedzselhessük azokat.
Először csak
alkossunk, aztán védjük is meg az alkotásunkat a jogosítás
során, majd ezután nyugodtan közreadhatjuk szélesebb körben is
szellemi termékeinket és szolgáltatásainkat.
Amennyiben
viszont nem kívánjuk a szellemi, erkölcsi és anyagi hasznát kihasználni az
alkotásunknak és az azzal járó jogoknak, akkor egyben - egy teljesértékű
portfolióként - értékesíthetjük azokat, így már a társadalomkulturális
hozzáadott értéke is megsokszorozódik.
A
problémamegoldó innovációk megalkotása nem csak az alkotó, hanem az érintett
közösség, célközönség, intézmény, szakma és akár társadalomkulturális terület versenyképességét
is növelheti a szellemi termékek és szolgáltatások jogosítása révén, amely után
a szellemi javak gyakorlati hasznosságú problémamegoldásokká válhatnak
szélesebb dimenziókban is.
A rendes
rablás – tehát a szándékos megkárosítást mellőző szabad, de jogtalan
felhasználás – a kleptokrácia irányításával
történő protokollja feltételezhetően hamarosan megszűnhet, de nem azért, mert
önszántukból tisztességesebbé válnak a felhasználók, hanem azért, mert a
digitális tér látens szabályaiból látható jogszabályok és törvények alakulnak
ki.
Folyamatosan ingyenes
tartalmakat keresünk, de egyre több kellemetlen incidens jelenhet meg
velünk szemben, amikor azokat megpróbáljuk jogtalanul felhasználni.
A google és a leányvállalatai - mint
amilyen a YouTube is - akár jogdíjköveteléssel is előállhatnak egy-egy
engedély nélkül felhasznált videó, hang, zene, vagy akár kép miatt.
Attól, mert
nem kívánjuk értékesíteni a tartalmakat, még helytelen és tisztességtelen az
engedély nélküli felhasználásuk, amit a tartalomszolgáltatók és jogvédők vélhetően
egyre komolyabb szankciókkal súlytanak amellett, hogy a globálisan megalkotott
szabályozással képessé válnak egész társadalomkulturális közösségeket is a helyes
döntések felé terelni.
Senki
se hozza magát jogilag kellemetlen helyzetbe!!!
Tartsuk tiszteletben az alkotók jogait
és kérjünk engedélyt a felhasználásra, vagy egyszerűen csak keressünk
ingyenesen felhasználható tartalmakat a digitális térben is!
Bízom benne, hogy ezzel a
blogbejegyzésemmel is többeknek segíthettem tudatosabbá válni.
Debrecen, 2018. Június
17. - 2021. Június 12.
Domokos János
Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester,
Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,
Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,
a Művészi
Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és
az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője
Ebben
a blogbejegyzésben a digitalizáció elvárásait és követelményeit szándékozom
tárgyalni saját gondolataim segítségével.
Az előző Digitalizáció
a művészetoktatásban című blogbejegyzésem még a koronavírus első hulláma
idején íródott és hasznos előtanulmány lehet, de mostanra már a harmadik hullámon
is túl vagyunk, ezért sok gyakorlati tapasztalat felhalmozódott mára.
A koronavírushelyzet kellemetlenségeinek
mérséklődésével együtt szükséges gondolkodnunk azon, hogy milyen hagyományokat tartunk
meg és milyen új szokásokat alakítunk ki, mind a személyes, mind pedig a
digitális térben a művészeti iskolával kapcsolatban.
Egy olyan intézménytípus, mint a művészeti iskola
nagymértékben kitett a célközönségváltozásoknak, hiszen minden tanévben
újra és újra összegyűjti a teljes ügyfélkörét, részben már korábban, részben
újonnan beiratkozott növendékekből, minden egyes tanszakon.
Az, hogy ez az infokommunikációs korban milyen
nehéz feladat, mindenki érzi, de ezt egy világjárvánnyal kiegészítve, szinte
már lehetetlen.
Ezért is olyan érthetetlen, hogy a művészeti iskolák jelentős
hányada még csak el sem kezdte a digitalizációt a beiskolázás területén és még
kisebb hányada rendelkezik folyamatos feltöltéssel a videomegosztó csatornáján,
valamint tartalommarketing stratégiával menedzselt közösségi médiamegjelenésekkel.
Amelyik intézmény élén felelős vezetők állnak, mindenképpen segítik
művésztanáraik munkáját azzal, hogy rendelkezésükre bocsátják ezeket a ma már
alapvető digitális megjelenési és állandó jelenlétet biztosító
lehetőségeket.
A művésztanárok pedig tovább segíthetik a beiratkozást
a növendékek és szüleik számára, akik az otthonuk kényelmében bármikor
kitölthetnek egy digitális jelentkezési lapot.
Egy ilyen platform akár automatizálásra is
alkalmas, ami megkönnyítheti mind a művésztanárok, a vezetők, az
adminisztrátorok, mind pedig a fenntartói ellenőrök munkáját, hiszen olyan
értékes – akár lejárati dátummal ellátott - digitális adatok kerülhetnek be az
adminisztrációs rendszerbe, amely egyszerűbbé és átláthatóbbá tehetik a
mindennapi munkavégzést.
Jelenleg több vezető azt az utat
választja, hogy elönti a munkatársakat olyan napi rutinfeladatokkal, amelyeket
a digitalizáció segítségével gyorsabban és egyszerűbben el lehetne végezni, de
az analogitás fenntartása miatt a valóban értékes fejlesztési tevékenységekre
és innovációs lehetőségekre nem marad energiája a tantestületnek.
A megoldás: Egyszerűen legyen elvárás és egyben
biztosított is az, hogy minden művésztanár gondolkozzon el azon, hogy ő személy
szerint hogyan járulhat hozzá a kollektív fejlődéshez! Ki lehet tölteni a
munkaidőt valódi hasznosulást nem biztosító feladatellátással is, de akár valóban
hatékony és hasznos – tehát az értékmenedzselést és az innovatív
fejlődést szolgáló – tevékenységekkel is.
Én személy szerint ez utóbbit képviselem és a
környezetemben élők nehezen tudják elképzelni hogyan jut mindenre elegendő
időm, ugyanakkor a válasz mindenkinek könnyen hozzáférhető: a digitalizáció
segítségével!!!
Algoritmikus gondolkodással
kialakított tervezéssel, szervezéssel, megvalósítással, értékeléssel,
továbbfejlesztéssel és ezek állandó folyamatmenedzselésével teszem lehetővé,
hogy minden tevékenységemre a megfelelő időt tudjam áldozni, de mindig csak
annyit, amennyit az adott munkafolyamat megkövetel, így elméletben nem
szenvedek el felesleges időveszteséget.
A gyakorlatban azonban sokkal dinamikusabban működnek
ezek a folyamatmenedzselések és az előkészítéssel általában több idő eltelik a
tervezettnél, tehát a gondolkodás és az azzal töltött érdemi idő meghatározza a
tevékenységek későbbi sikerét, ezért mindig annyi feladatot vállalok, amennyit
biztonságosan és becsületesen el tudok végezni.
Már az előkészítésnél és a felkészülésnél elképzelem hogyan
tudnék értéket teremteni, értéket megosztani, értéket – széleskörben is - közvetíteni,
értéket fenntartani és értéket megőrizni, hiszen a mai kornak ezek a helyes – hogyan-nal
kezdődő – kérdései meghatározóak az előmenetelben.
Ezeknek a helyes kérdéseknek a hiányában azonban egy
intézmény a napi túlélésre kárhoztatott a hosszútávú fennmaradás
helyett, amelyek jelei már megmutatkozhatnak a kapcsolati mintázatokban, de
akár a célközönségelérésekben is, tehát abban, hogy egyre kevesebb növendék
választja az adott művészeti iskolát, függetlenül a mindenkori vírushelyzettől.
A látens - digitalizációt nélkülözésből származó –
problémák már valószínűleg a pandémia előtt is fennálltak az adott intézmény
esetében, a válsághelyzet csak felerősítette és láthatóvá tette a
kisebb problémákat is.
Ahhoz, hogy a kialakult válsághelyzetet hasznos
változássá tudjuk konvertálni, előbb válságmenedzselési, majd változásmenedzselési
stratégiákkal szükséges megerősítenünk a művészeti iskola működését.
Alapvetően ez a beavatkozás már elegendő lehet a
túléléshez, azonban a – hosszútávú fennmaradáshoz vezető - helyes út
megköveteli a stratégiai (3-5éves), a taktikai (1-2 éves) és az operatív
(féléves, negyedéves, havi, heti és napi) célok meghatározását és
megvalósítását is.
Ezen a szinten már látszik, hogy nem csak beszéddel, célkitűzéssel,
vagy tervezéssel, hanem konkrét cselekvéssel is képessé kell válni a digitalizáció
használatára, tehát gondolati és cselekvési szinten is szükséges elsajátítani a
digitalizációs attitűdöt.
A digitalizáció alapvetően
változtatja meg az abban résztvevők szemléletét, így elkötelezetté
válnak a folyamatos fejlődés iránt, sokkal kritikusabban önértékelik a saját
munkájukat és könnyebben megtalálhatják az illeszkedésüket, valamint a szakmai
és társadalmi szerepvállalásukat az edukációs ökoszisztémában.
Tehát minden olyan napi rutinfeladat, amely könnyen
automatizálható – és ezek nagy része valójában egyszerű adatmenedzselési
tevékenység – kerüljön bele a digitalizációs stratégiába és kezdődjön el
a valódi digitalizáció a művészeti iskolákban is!
Azok az intézmények, amelyek a digitalizációt – a
kötelező adminisztrációs felületek használatától eltekintve – még nem kezdték
el, a közeljövőben halmozottan hátrányos helyzetbe kerülnek majd és a saját
hosszútávú fennmaradásukat veszélyeztetik.
A művészeti
iskola kiemelten fontos digitalizációs teendői:
1. digitalizációs szemlélet
elsajátítása
2. algoritmikus gondolkodás
kialakítása és fenntartása
3. informálisan értékes honlap
szerkesztése
4. közösségi médiaoldal
létrehozása és működtetése
5. közösségi médiacsoport
létrehozása és működtetése
6. videomegosztó csatorna
létrehozása és folyamatos feltöltése tartalmakkal
7. digitális űrlapok
szerkesztése és adatgyűjtése
8. emaillistaépítésre épülő
automatizációs rendszer kiépítése és működtetése
9. tartalommarketing stratégia
kialakítása és fenntartása
10. mérés-értékelés automatizálása
11. önértékelés és külső elégedettségmérés
automatizálása
12. be- és kifizetési rendszer automatizálása
13. alapfunkcionális értesítési rendszer
automatizálása
14. innovációs ötlet- és tapasztalatmegosztási felület kialakítása
15. szegmentált célközönségmenedzselés (régi és új beiratkozók, segítők, partnerek, támogatók, szponzorok, vetélytársak…)
Láthatjuk, hogy milyen sok területen segítheti
munkánkat a digitalizáció és még ezen túl is vannak látens előnyei, amelyek
sokkal erősebbé teszik a szervezeti kultúrát és segítséget nyújtanak a folyamatmenedzselésben,
valamint az átláthatóság kialakításában és a hatékony, hasznos eredményesség
fenntartásában. Mivel mi a művészeti iskolában az elégedettségért és az
élményért dolgozunk, kiemelten fontos, hogy a bizalom folyamatosan fenntartható
legyen a különböző – vezető, művésztanár, szülő, növendék, segítő, partner,
támogató és szponzor - szereplők között.
A személyreszabott segítségnyújtásnál nincs is
jobb bizalomnövelő eszköz, amit a digitalizáció segítségével könnyedén
megvalósíthatunk. Paradox módon minél távolabb kerülünk egy adott szereplőtől a
személyes térben, annál közelebb kerülhetünk - az adatgyűjtések segítségével - a
digitális térben, hiszen ott azonnal láthatjuk a személyes problémákat és mi
szabályozhatjuk a kapcsolattartás minden szegmensét, mint pl.: a
kapcsolattartás módját, eszközét, időpontját, időtartamát, tartalmát, témáját…
Mivel a
művészeti iskolák szervezeti kultúrája inkább a nagyvállalatokéra hasonlít,
fontos, hogy ennek ellenére megőrizzék a rugalmasságukat és személyesebb
segítséget legyenek képesek nyújtani, gyorsabban hozhassanak meg döntéseket
akár a kisebb hatáskörrel rendelkező szinteken is és egyszerűbbé, gyorsabbá
váljon a célközönségelérés.
Kezdetben akár ezek az egyszerű – a személyre
szabhatóságot biztosító - fejlesztések is garantálhatják az adott művészeti
iskola túlélését, azonban a hosszútávú fennmaradáshoz nem lesz elég az
alkalmazásuk, ahhoz a szokások, a szükségletek, az igények, az elvárások, az előnyök
és a kedvezmények fontossági sorrendbe állítása és figyelemmel kísérete is
elengedhetetlen lesz.
A
tapasztalat azt mutatja, hogy a művészeti órákra a növendékek magukkal hozzák a
személyes és környezeti problémáikat, ami ronthatja a teljesítményüket
és elterelheti a figyelmüket a valóban fontos dolgokról, mint amilyen a
művészet és a fejlődés is.
A
művésztanárok így kénytelenek előbb a válságmenedzseléssel, majd ezután a
változásmenedzseléssel foglalkozni a növendék esetében, ami a gyakorlatban azt
jelenti, hogy az óra eleji kondíciófelmérő szakasz sokkal hosszabbra
nyúlik az elvárhatónál és a kedélyjavító beszélgetés alapfeltétellé válik,
hiszen ennek hiányában nem is kezdődhet el a művészeti óra.
Hogy jó-e, vagy rossz-e ez a – digitalizációval járó –
felgyorsulás azt lehet vitatni, de akkor is el kell fogadni, hiszen nem
tehetünk ellene, így kénytelenek vagyunk együtt élni vele, de jobb, ha már a
játékszabályai szerint megtanuljuk élvezni is az előnyeit.
Amikor az
óceánok mélyére optikai kábeleket fektetnek le csak azért, hogy néhány
századmásodperccel gyorsabb legyen két földrész között a tőzsdei kereskedés,
nem kérdés, hogy a digitalizáció valójában az időmenedzselésről szól,
tehát az nyeri a játékot, aki hamarabb hozzájut minél nagyobb mennyiségű és
fokozottan értékes adathoz és azt képes gyorsan feldolgozni és felhasználni is.
Nincs ez
máshogy a művészetoktatásban sem, hiszen elég csak arra gondolnunk, hogy a
növendékek miért pont a mi művészeti szolgáltatásunkat kívánják igénybe venni?!
Hát azért, mert megnyertük az idővel vívott csatát és rólunk értesültek a
legkorábban, tehát hozzánk iratkoztak be.
Ez a tény
azonban nem jelenti azt, hogy meg is tudjuk tartani a korábban beiratkozókat, ugyanis
egy – a digitális térben – vonzóbb és több előnyt biztosító másik művészeti
iskola bármikor elvonzhatja a növendékeinket, ezáltal jelentős károkat okozva az
osztályokban, csoportokban.
Az újonnan megjelent, ambiciózus vetélytársaink
legtöbbször nem rendelkeznek a szakértelmükből és a tapasztalataikból adódó nyugalommal,
ezért a célközönség számára mindig a lehető legkönnyebb és leggyorsabb szolgáltatáselérést
biztosítják, ezzel kompenzálva a hiányosságaikat, ráadásul nem ismerik és nem
is hajlandóak megismerni az intézmények között fennálló – korábbi
megegyezéseken alapuló – látens szabályokat, így szándékoznak elérni azokat a
célközönségszegmenseket is, amelyeket egy anakronisztikusabb szemlélettel
rendelkező intézmények már nem képesek, vagy a megállapodások szerint nem
tehetnek meg.
Ezeket a
háttérinformációk elemzése után kiemelten fontossá válik, hogy már a
beiratkozás is egyszerű, gyors és könnyű legyen, tehát a jelentkezés digitális
platformját is felhasználóbarát és hibabiztos módon szükséges megszerkeszteni
úgy, hogy a lehető leginteraktívabb formában képes legyen a kapcsolattartás
elvárásainak teljesítésére és természetesen biztosítsa a legmagasabb szintű
adat- és jogvédelmet.
Ezek az
elvárások minden művészeti iskola előtt már megjelentek, azonban nem mindegyik
intézmény észlelte őket, ezért a tájékozatlanságuk okozta lemaradásuk
meghatározhatja a közeljövőjük sikerességét.
A feladat adott: egy hibridüzemmódot szükséges
kialakítani a művészeti iskola működtetésében, ami azt jelenti, hogy a
személyes térben szükséges megőrizni a személyreszabott segítségnyújtás
lehetőségét, amit a digitális térben megszerzett tapasztalati adatok
segítenek személyes segítséggé konvertálni. A digitális térben automatizált
feladatok hasznos – idő, energia, pénz, kapcsolati háló…- erőforrásokat
szabadítanak fel, így a személyes térben is megindulhat az innováció és
a valódi proaktív és progresszív fejlődés.
Tehát a
látens digitalizációs folyamatok segítségével alakulhat csak ki az az ügyfélélmény,
ami hosszútávú bizalmat, hírnevet és reputációt biztosít majd művészeti
iskolánknak, hiszen a szereplők kiválóan érzik majd magukat a teljesértékű
erkölcsi, szellemi, lelki és érzelmi környezetünkben, mondhatni minden
tekintetben otthonra lelnek művészeti iskolánk látható és látens falain belül.
Ennek az utópiának a kialakításához és
megvalósításához maga a növendékek és szülők élményein alapuló művészeti edukációs
márkánk, a művésztanárok tapasztalataiból kialakuló munkaadói márkánk
és a kiemelkedő növendékek által meghatározott tehetségmárkánk egyensúlyi
állapota szükséges. Akik azon gondolkodnak, hogy megvárják, amíg egy közeli
intézmény kiépíti a szükséges márkaépítési stratégiáit és ezeket jó diákként egyszerűen
lemásolják, azokat el kell keserítenem, ugyanis minden intézmény más és más
szervezeti kultúrával, hagyományokkal, szokásokkal és szegmentált
célközönségekkel, egyszerűbben fogalmazva más kulturális környezettel rendelkezik,
ezért mások tudása, mások tapasztalatai, mások eszközei és mások módszerei használhatatlanok
és alkalmatlanok lesznek a felhasználásra.
Minden művészeti iskolának ki kell alakítani
a saját digitalizációját!!!
Ez a tény valóban nyugtalanítóan hangzik a
legtöbbeknek, de a digitalizáció is - mint minden más - tanulható, ha megfelelő
fejlesztési igénnyel, innovációs szükségletekkel, tájékozottsággal és
szorgalommal rendelkezünk.
Amint a
helyes útra lépünk és a digitalizációval a lehető legnagyobb hasznosulást
érjük el a társadalmi szerepvállalásunkkal – az edukálással – kapcsolatban,
többé már nem kerülhetünk kiszolgáltatott helyzetbe, hiszen kialakulnak a
megfelelő – tapasztalatainkra és ismereteinkre alapuló – mintázataink és
protokolljaink, amelyek a folyamatos jelenlétet igénylő változásmenedzselésünk
és az alkalmi megjelenést megkövetelő válságmenedzselésünk alapját adják.
A
digitalizáció tehát nem cél, hanem egy eszköz, amely kiszűri a
problémaforrásokat, kizárja a hibalehetőségeket még azelőtt, mielőtt azok
kialakulnának, így egyfajta passzív közeljövő-jóslásra is alkalmas, hiszen megmutatja
a helyes döntéseket azáltal, hogy jelzi, milyen krízishelyzeteket szükséges
elkerülnünk és csökkenti a negatív következményekkel járó élethelyzetek
kialakulásának lehetőségét.
A kisebb részfeladatok automatizálására már rengeteg
alkalmazás létezik, de akár a teljes intézményt menedzselni lehet vállalatirányítási
rendszerek alkalmazásával, amely a versenyszférában egy már működő, jól bevált
gyakorlat.
A
vállalatirányítási rendszer hatékonyságát jelzi az is, hogy képes minden
folyamat minden szereplőjét és minden erőforrásszükségletét monitorozni,
ezáltal már a kisebb hiányosságok is kiszűrhetőek és persze a nagyobb problémaforrások
is elkerülhetőek még azelőtt, hogy kialakulhattak volna. Könnyedén beállítható
a kapcsolattartási protokoll, így a rendszer üzenetet küld az érintetteknek pl.:
egy-egy határidő lejártáról, tehát kizárhatóak a késések, csúszások,
elégtelenségek és hiányosságok a teljes művészeti iskola működési
protokolljából és gyakorlatából is. Egy olyan széleskörű feladatellátással
rendelkező és több munkatársat foglalkoztató intézmény, mint a művészeti
iskola teljes mértékben élvezheti a nagyvállalatok összeadódó szakértelmét
és tapasztalatát, valamint a kisvállalatok rugalmasságát, tehát a hatékony
digitalizációs hibridüzemmód – amit már korábban említettem – minden tekintetben
adott.
Jelenleg ott tartunk, hogy a Fenntartó által
biztosított és folyamatosan fejlesztett adminisztrációs adatszolgáltatási platformok,
mint amilyen a KIR, a Kréta és a Poszeidon is, megadták a digitalizáció irányát
a művészeti iskolákat is érintve, azonban számtalan olyan napi rutinfeladat
automatizálása lehetséges még, amely megkönnyíti az érintettek munkáját, vagy
akár az életét is.
Gondoljunk
csak a digitális beiratkozás lehetőségére, amely a papír alapú elődjétől
eltérően képes softinfokat is megosztani, de a művészeti iskolával kapcsolatban
kialakult márkahűséget is megerősítheti, így megkönnyítve a beiratkozók
döntését a beiratkozás javára.
Tehát képek,
videok és szöveges tartalmak hibrid kombinációjából egy olyan élménygazdag beiratkozási
platformot és azon belül korszerűen tartalmas jelentkezési lapot lehet intézményi
szinten sztenderdizálva lefejleszteni, amely hitelesen tükrözi a művésztanárok
eredményeit és a vezetőség szemléletét a növendékek fejlődésével kapcsolatban.
Egy ilyen felület képes megmutatni a művészeti iskola múltját, jelenét és
jövőjét is. Miért hagynánk ki egy ilyen korszerű és hatékony lehetőséget, ha
garantálhatja az aktív beiratkozásokat?!
Akit eddig nem győzött meg az, hogy a digitalizációra érdemes
erőforrásokat áldozni, az ezután biztosan kénytelen lesz felhasználni és
kihasználni az előnyeit, ugyanis a legkevesebb erőfeszítést kívánó régi beiratkozók
esetében a bizonytalanságot bizonyossággá konvertálhatja és a legnagyobb
energiabefektetést elváró új beiratkozók esetében is megfelelő vonzóerőt
biztosíthat anélkül, hogy személyesen találkoznánk velük.
A
digitalizáció nyújtotta lehetőségek lehetővé teszik, hogy személyesebbé tegyük
az ügyfélélményt és a saját személyiségünket megmutathassuk a digitális térben
is, ahol a szavak helyett a képek képviselhetnek minket. Ennek az egész
eljárásnak a legnagyobb haszna, hogy végül megtarthatjuk a régi növendékeket
és új beiratkozókat is megnyerhetünk a művészeti iskolánknak.
Az elégedettségmérési kérdőívek tovább mélyíthetik a
digitalizációs protokollt, hiszen segítségükkel akár minden problémáról
értesülhetünk és felhasználhatjuk a tapasztalatokat a továbbfejlesztéskor
azért, hogy még személyreszabottabb segítséget nyújthassunk a növendékeknek és
a szülőknek. Ezeket az eredményeket és szöveges értékeléseket elhelyezhetjük a
jelentkezési lapon és a honlapon is, ahol szintén erősítik a kötődést művészeti
iskolánk iránt, további illeszkedési pontokat biztosítva.
Már egy-két -
ezekhez a problémafeltáró információkhoz – hasonló, kiemelten értékes adat
megszerzéséért megéri a digitalizációt fokozni, azonban ezekhez hasonló adatok
napi szinten is megjelenhetnek általa, amelyek segítenek hatalmas ugrásokkal
továbbfejlődni.
A legegyszerűbb és legolcsóbb, ha a munkatársak
között felosztjuk azokat a feladatokat, amelyeket a célzott továbbképzéseken
megszerzett ismeretekkel könnyedén el lehet végezni. Ebben az esetben a
kollegáknak nem jelent többletterhelést az amúgy érdekükben álló digitális
fejlesztési, vagy fenntartási feladatok ellátása, így költséghatékonyan fenntartható
a fejlődés és megelőzhető az intézményünkben ki- és túlképzett munkaerő
elvonzása más intézmények által. A tisztességesség elve megköveteli, hogy a
művészeti iskolánk segítségével megszerzett többlettudás és értékes tapasztalatok
hasznosulása az anyaintézményben történjen meg és ne más intézmények
részesüljenek az értékekből.
Tehát a digitalizációt alapvetően végigkíséri ez a hibriditás,
amely lehetővé teszi a költségcsökkentést és a bevételnövelést, ami
esetünkben gyakorlati problémacsökkentés és értéknövelés.
Csökkentheti
és kizárhatja a hibákat és a kockázatos incidenseket, növelheti a hatékonyságot
és a kreativitást, mérsékelheti a monotonitást és a kiégés veszélyét, fokozhatja
az innovációt és a hosszútávú fenntarthatóságot, minimalizálhatja az általános
adminisztratív erőforrás-felhasználást és maximalizálhatja, valamint átláthatóvá
teheti a szakmai értékmenedzselést, egyfajta mastermind-flow
kialakításával és fenntartásával. A digitalizációval egyszerűen világossá válnak mindenki számára a teendők és jobban átláthatják a folyamatokat, ami által eltűnhetnek a munkavégzést gátló korlátok, a szereplők felelősséget vállalhatnak a munkájukért és a közös előmenetelért, valamint kevésbé fogják egymást hátráltatni, de akár ki vehetik részüket az innovációt elősegítő közös fejlesztő gondolkodásból is. Ekkor - a mastermind révén - válik igazán hatékonnyá a digitalizáció.
A
digitalizációt nem az informatikusok fogják demokratizálni, tehát széles körben
elterjeszteni, hanem olyan kreatív és hiteles szakemberek, mint a művésztanárok,
akik hamarosan képessé válnak a klasszikus értékeket és tudást a korszerű
eszközök és módszerek segítségével közreadni úgy, hogy azok a teljes közösség
életét szebbé, jobbá és egyszerűbbé tegyék.
Remélem ebben sok művésztanárt személyesen is segíthetek!Az űrlap alja
Debrecen, 2021. Május
22. Domokos János Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester,
Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,
Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,
a Művészi
Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és
az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője