Élményfogyasztás a köznevelésben

👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

 

            A XXI.századi köznevelési változásokat érintő blogbejegyzés-sorozatom második témája a köznevelést hamarosan átalakító legfőbb igény, az oktatásszolgáltatás felhasználóinak élményfogyasztás-kiterjedése.

A sorozat első bejegyzése a Generációváltása köznevelésben címen jelent meg.

A harmadik téma a Tehetséghasznosulás a köznevelésben, a negyedik a Digitális közösségépítés a köznevelésben és az ötödik a Brand-alkotás a köznevelésben címen kerül majd közreadásra.

Akármerre is járunk a mindennapokban, mindenhol szembeköszön az élményszolgáltatás, hiszen a szervezetek igyekeznek minél többet biztosítani a fogyasztók számára.

Az új fogyasztói társadalom új szokásokat sajátított el, amely legfőbb szempontja a személyes választás lehetőségének megszerzése és megtartása.

Legjelentősebb generációnak az Y generáció számít, aki nem csak eligazodik az innovációk között és hasznosságuk szerint rendszerezi azt, hanem képes a piaci igényeket irányítani innovatív ötleteivel és korszerű elvárásaival.

Mint minden tevékenységben – ez a generáció - a munkavégzésben is az élményfogyasztást tartja elsődlegesnek a köznevelésben ez az élménypedagógia kialakításában és az arra fogékony tanulói generációk - az abszolút demokráciából ismert szabályok szerint történő – irányításában mutatkozik meg, amely az idősebb generációk számára gyakorta érthetetlen, népszerűtlen és elfogadhatatlan lehet.

Az eredetre való koncentrálás során azonban kiderül, hogy a mai 30-as generációk és az őket követő tanulói közösségek között – az informatikai készségek napi gyakorlatban nélkülözhetetlen alkalmazása miatt – rengeteg olyan illeszkedési pont és közös élményforrás megtalálható, amely az idősebb generációk egyike között sem jellemző, hiszen ők a ragaszkodás örömét az anyagi javak gyarapításában korábban már megtalálták.

Az Y-Z és az Alfa generációk mindannyian sikerkövető magatartásformákat sajátítottak el ráadásul játékos formában, amely képessé teszi őket az összefogásra, tehát szükségszerűen ragaszkodhatnak a támogató projektmunkákhoz, a kudarctapasztalatok feldolgozásában viszont csak abban az esetben képesek példamutatóan megnyilvánulni, ha képzésük során olyan – a kitartást megkövetelő – közösségi tevékenységekkel is találkozhattak, mint amilyen a zenetanulás, vagy a sport.

Az Y generáció talán a legalkalmasabb arra, hogy az algoritmikus gondolkodást - akár az élményspecifikus  web 3.0 keretrendszerben működő interaktív közösségi és személyi hálón belül is - továbbadja, amely az egyes feladatokra fordítható energia- és időmennyiséget, valamint a felmerülő probléma- és megjelenő hibalehetőségeket is minimálisra csökkentheti, így fenntartható élménymegosztást tesz lehetővé a köznevelésben is.

Az élmény- és tudásfogyasztás tekintetében is vezető szerepet tölt be ez a korosztály, hiszen a digitális térben megszokottakhoz hasonlóan – ahol elvárják tőlük a tetszésnyilvánítást – mindent hasznosságának megfelelően értékel és véleményét nyilvánosan meg is osztja, így támogatva a kollektív tudás- és tapasztalat-megosztást.

A köznevelési szakmai szolgáltatások tehát, mint termékek jelennek meg az új generációk között, akik már nem csak a személyes, hanem a globálisan kiterjedt térben is képesek és hajlandóak lelkesen megosztani elégedettségüket, vagy elégedetlenségüket, ami az intézményi marketing szempontjából meghatározó lehet.

A tudásszerzés és tudásmegosztás már nem csak az egzisztencia fenntartásáról szól, hiszen - a digitális térben megtapasztalt élményszerű alkotófolyamatokból származó – bevételük gyors gyarapodásuk alapjául szolgálhat bármikor, hanem a munkafolyamatokat életük részeként azonosítják, ami azzal jár, hogy képtelenek olyan feladatokat ellátni, amelyekkel nem képesek azonosulni, bármilyen is legyen az ellenszolgáltatás minősége, vagy mértéke.

Az általuk megálmodott életpályakép illeszkedése szerint fogalmazzák meg céljaikat és tudatos lépéseket tesznek azok elérése érdekében, amelyben a munkavégzés elhivatottságot nem, biztonságérzetet viszont kialakíthat számukra.

A helyes döntéseket meghozó munkáltatók ezt a biztonságérzetet adják meg a munkavállalók számára, akik cserébe az értékrendjükkel ellentétes feladatokat is hajlandóak elvégezni.

Ez a hajlandóság azonban csak a munkaidőre korlátozódik, azon túl ismét a személyes élmények dominálnak a Z generáció aktívvá válása azonban új kihívásokat tartogat a köznevelés számára, hiszen ők – jellemzően kialakult média- és szórakozási függőségükből adódóan – szívesebben tartózkodnak otthonaikban akár magányosan is, minthogy cserébe unalmas, monoton munkafolyamatokat, adminisztrációs tevékenységeket folytassanak, mindezt folytonos kontroll alatt végezve.

Érthetően számukra a legkevésbé sem vonzóak a mai munkalehetőségek, így a köznevelésben sem találhatják meg hasznosulásukat, aktív illeszkedésüket.

Huszonéves korukra kialakult tudásuk azonban rendkívül hasznos lehet a köznevelés számára, hiszen gyakran rendszergazdai szinten ismerik a programozást, valamint képesek lehetnek olyan alkalmazások megalkotására, amely automatizálná, majd robotizálná a monotonabb adatbázis-menedzselési feladatokat, amelyek talán a legtávolabb állnak az élményszerű munkavégzéstől és élményfogyasztástól J

Az ő munkába lépésükkel új elvárások jelentkeznek, munkában tartásuk viszont – az új alapfeltételek kialakításával - egyenesen kihívássá válhat, hiszen ők minden tevékenységükkel kapcsolatban egy kérdéskörre koncentrálnak: a személyes haszon tárgykörére…

 

FIGYELJÜNK AZ EGYENSÚLYRA!!!

A hozzáadott érték ne csak ígéret legyen és üres csomagolás, hanem valódi tartalom

Mi az élmény a köznevelésben?

            Tanulóként, szülőként, vezetőként és pedagógusként egyaránt fontosak a köznevelési élmények.

Ezek meghatározóan olyan tevékenységek, intézményi szolgáltatások, naprakész módszerek és korszerű eszközök köré csoportosulnak, amelyek egy hétköznapi – mint pl.: az otthoni - környezetben nem jelennek meg.

Ha pl.: a háztartások nagy részében elérhető a 2D nyomtató, akkor az intézmények 3D nyomtatók alkalmazásával tudják fokozni a tanulók inspirációját és a pedagógusok motivációját a munkafolyamatok iránt.

Az ilyen módszerekkel elérhető, hogy egy tanuló se unatkozzon a tanórán és a pedagógusok se vágyjanak otthonukban elvégezni feladataik nagy részét, ezzel komoly szabadidő- és energiaelvonást eredményezve a családjuk tekintetében.

            Természetesen – a külső és belső feltételek hiányosságai miatt - nem várhatjuk el, hogy minden egyes tanóra az élménypedagógia többletadottságai által kerüljön megszervezésre, olykor az átlagos/hétköznapi élmények és a különleges/maradandó élmények egyensúlya teszi teljessé a személyes fejlődést és a szakmai továbbfejlesztést.

Az átlagos élmények felhasználása közvetlen, hiszen a szülői házban szinte azonnal hasznosulnak, egy egyszerűbb – a szokványostól eltérő – megvalósítás révén.

Általuk – és a tanulón keresztül - a szülők is részesülnek az edukációs javakból, a hasznosítható értékekből.

A különleges élmények hatása hosszútávú, hiszen közvetetten hasznosul a tanuló – valószínűleg idősebb – életszakaszában, amikor olyan problémával találja szemben magát, amelyre a felidézett élmény nyújthat praktikus megoldást.

Egy ilyen különleges élmény által az átélő a környezete könnyen követhető vezetőjévé válhat, hiszen az éppen felmerülő problémája többeket érinthet, így a problémamegoldás tekintetében egy azonos vakcsoportban azonosulhatnak, amelyből a felidézett élmény által emelkedhet ki a - különleges élményt megtapasztalt - választott vezető.

Az ilyen élmények megszerzéséért komoly áldozatokat hozhatnak a szülők, így valóban versenyképes intézmények alakulhatnak ki általa, a sztenderdizált folyamatok megőrzése mellett.

Az élmény tehát a jelen kulcsszava a köznevelésben, amely a tudatosan progresszív jövőbe vezet.

 

Mitől és hogyan lesz élmény a munka, a tanítás?

            Ahhoz, hogy az élménydinamikát megérthessük először a ”kiadói” oldalt szükséges tanulmányozni.

Minden intézmény szeretne élvonalbeli tanulókat kinevelni, még ha ezt nem is vallja be a pedagógiai programjában.

Az intézmény valódi eredményeit és azok révén versenyképességét, létjogosultságát az erőforrásai határozzák meg.

Amennyiben ezek az erőforrások a személyi feltételeken keresztül hasznosulnak a tehetséges tanulók körében az intézmény széles körben kiterjesztheti hírnevét, amely bizalmat és biztonságérzetet nyújt a felhasználóknak.

Tehát ahhoz, hogy visszakapjunk többször kell adjunk, mint a jó kandalló esetében, amely ha rendesen meg van rakva tüzelőanyaggal hosszasan ontja magából a kellemes meleget, felmelegítve egész környezetét.

Egy felkészült vezető képes megteremteni az élmény és a munka fúzióját intézményében, így a pedagógusok sokat olyan élményt kaphatnak, amit rögtön továbbadhatnak a tanulói közösségnek, akik kimagasló teljesítményükkel hamar visszaadják ezeket az értékeket.

Ha azonban a vezetési stílus a megvonásokra épül, erkölcsileg hamar kimerül az intézmény szervezeti kultúrája és maradandó károk keletkeznek, amit napjainkban lehetetlen eltüntetni a digitális platformok sokszorozó jellege miatt.

Bízzunk benne, hogy ez utóbbi egyre kevesebb esetben fordul elő a köznevelés irányításban J

A helyes úton haladó intézmény biztosítja a személyes megjelenés és a szakmai jelenlét élményét is, így minden résztvevő és felhasználó szívesen vesz részt a tevékenységfolyamatokban.

Részt venni egy előremutató projektben már önmagában élmény, hiszen a kvalitásainkat kihasználva segíthetjük az emberiség csoportjainak problémáit megoldani, azonban ezáltal referenciákat is szerezni kiemelten értékes, átlagon felüli tapasztalatszerzést jelent, amely által a szaktudás szélesebb dimenziókban válik hasznossá.

A lokális szükségletek és személyes igények az élmények felhasználhatóságát és azok intenzitását is meghatározzák, hiszen a befogadhatóság és a natív illeszkedés alapfeltételei az élménydinamika működésének.

A működtető minden esetben az intézményvezetés, hiszen ő a tisztsége révén szinte korlátlan lehetőségeket teremthet a humánerőforrás számára, akik tudásuk és tapasztalatuk megosztásával tovább dúsíthatják a köznevelési edukációs élményeket.

A felhasználói oldalon a tanulók közvetlenül, a szülők és a későbbi munkahely pedig közvetetten hasznosul ezekből az élményekből, amelyek az elégedettségmérés és a tehetségkövetés által újrahasznosulnak az intézmény életében.

Az élménydinamika tudatos koordinálása tehát az újrahasznosítható értékek valódi forrása a köznevelésben.

 

Mitől és hogyan lesz élmény a tanulás?

            A ”befogadói” oldal szükségleteinek és igényeinek feltárása nélkül nehezen válhat élményszolgáltatóvá egy köznevelési intézmény.

Míg a pedagógusok a juttatásaikért cserébe eltekinthetnek a munkaélménytől - és bár a kiégéshez, az egészségkárosodáshoz és/vagy a pályaelhagyáshoz napról napra közeledve is, de azért rávehetőek a monoton feladatellátásra – ugyanez nem mondható el sem a tanulókról, sem a szülőkről.

Az Y generáció hatása már a beiskolázásnál tapasztalható, hiszen a jelenlegi 30+ életkorú szülők a személyes térben megszerezhető információk hitelességét az online térben is megmérik és az így kapott információk alapján választják meg legfontosabb értékük – a gyermekük – számára a legmegfelelőbb nevelési környezetet, ahol majd a hétköznapok legtöbb idejét a leghasznosabban, értékes tudással és valódi tapasztalatokkal gazdagodva töltheti.

A tanulás alapfeltétele a kölcsönös tisztelet megteremtése lett az edukációs környezetben, így az anakronisztikus tekintélyparancsoló attitűdök néha akár társadalomkulturális válsághelyzeteket is teremthetnek.

Csak olyan vezető és pedagógus tud tiszteletet kapni, aki maga is képes azt megadni a tanulóknak és embertársainak, hiszen mindannyian emberek vagyunk, a magunk hibáival, azonban igyekezzünk egymás erősségeire koncentrálni a tiszteletteljes morál fenntartásához!

Az élménytanulás 3 alappillére:

-          proaktív alkotás (olyan konstruktív folyamatok kialakítása, amelyek közösségi hasznosulása a jelenben és a jövőben is magas lehet)

-          korszerű IKT eszközök és naprakész módszerek (az anakronista gondolkodás és hozzáállás natív attitűdre és algoritmikus szemléletre váltása a hétköznapokban is)

-          progresszív interaktivitás (példaértékű kooperáció fenntartása a munkafolyamatokban)

 

Az élménytanulás és az élménytanítás segítségével a tehetségkinevelés folyamata teljessé válhat, hiszen egy olyan intézményben, ahol a tanulás és a tanítás élménye könnyen hozzáférhető több tehetség érkezik mind a tanulók, mind a pedagógusok részéről, de a szülői kapcsolattartás és szerepvállalás is kiegyensúlyozottá válhat.

Az élményígéretek valóra válásával – a pedagógusokkal - több értékes tudás és tapasztalat érkezik és – a végzős tanulók továbbtanulásával - távozik is az intézményből, amely globális hatása jelentős, hiszen az online térben minden megszerzett tanulói, szülői és pedagógusi élmény nyilvánossá válik, amely marketingértéke felbecsülhetetlen.

Az élményforrások és az élménypedagógia a köznevelésben tehát – az élményígéretektől indulva, a felhasználói és munkáltatói márkán keresztül végül - társadalomkulturálisan is hasznossá válik, valamint a lokális közösség szakmai és személyes térben megosztható elsődleges élményforrásává.

Egy köznevelési intézmény élményszolgáltatóvá válásával valódi élet indul meg és megfelelő szakmai és személyes kapcsolati tőke halmozódik fel a kiemelkedő tehetségek kiválasztásához és továbbfejlesztéséhez.

A kiemelkedő tehetségek szegmentálása a vezetők, a pedagógusok, a tanulók és a szülők körében is kiemelt feladat, hiszen ez az elsődleges erőforrása az intézményi innovációnak és a továbbfejlesztésnek, amelyet ki-ki a saját körében progresszíven teljesíthet, segítve ezzel a többi szegmens hatékony működését.

 Az élményedukációs szolgáltatások és a háttértámogatása naprakész működéséhez azonban meghatározó alapfeltételek teljesülésére van szükség:

-          Korszerű eszközök és naprakész módszerek alkalmazása az élményfokozáshoz

-          Eljutás a személyes edukációs élmények és a személyre szabott élmény-tudásanyag felé

-          Ötletek helyett kidolgozott tervek alkalmazása a köznevelési élményfogyasztásban

-          A mit helyett a hogyan-ra koncentrálás

-          Az élményérték a mennyiség helyett a minőség-re váltása (prémium élményszolgáltatások és termékek megjelenése és használata)

-          A hasznosulás az értékmegőrzés helyett az értékteremtésben megjelentetése az élményfogyasztásban

-          Globális nézőpont és komplex hozzáállás kialakítása – IQ-EQ és SQ fejlesztés megjelenése az élményedukációban

-          A tudásfogyasztás üzleti potenciáljának meghatározása és érték-kiválasztódás az élményedukációs kínálatban

(a személyes és célközönségi problémamegoldás (pl.: pihenés közben játékos tanulás) üzlet-szakmai értékei - individuális és közösségi problémákra (pl.: szabadidőhiányra) talált hatékony megoldások árképzése)

PROBLÉMAFELTÁRÁS:

            Jelenleg túl kevés szakember végez el túl sok feladatot a köznevelésben, így maximális hőfokon és teljesítménnyel – fenntarthatatlan energia- és értékidő-veszteség és mérsékelten hatékony forrásfelhasználás, valamint jelentős egészségkárosodás mellett – végzik a saját és munkatársaik munkáját is, akik különböző ürügyekkel bátran ráterhelik a szorgalmasabb kollégáikra saját terheiket.

A leggyakoribb, hogy úgy állítják be saját – magukat sajnálatra méltóan túlterhelő – munkájukat, hogy az rajtuk kívül mindenkinek könnyebb, egyszerűbb és gyorsabb legyen elvégezni, így ők a ”fontosabb”, magasabb rendű feladataikkal foglalkozhatnak, amelyek állításuk szerint valóban hasznosak a közösségre nézve.

Mivel a jelenlegi bérezési rendszer nem teljesítmény- és tevékenységalapú, ezért a gyakorlatban a legtöbb – a valóban hatékony napirend megtervezését és végrehajtását nem ismerő, vagy el nem ismerő – pedagógus és vezető a munkafolyamatait a teljes munkaidőben kényelmesen elosztva végzi, amellyel az egy adott feladatkörre szánható időfelhasználás akár 4-5x nagyobbá válhat az elvárhatóhoz képest.

Jellemző probléma ez a köznevelésben, a közegészségügyben és a közmunka programban is…

10 nézi, amit 1 csinál!!!

 

            Ez a komfortos feladatellátási modell azért az átlag pedagógusok túlnyomó többségének – a megszokásokból adódóan – előnyös, hiszen a nevelési feladatokon kívül nincs más elvárás velük szemben.

Mivel szolgálatai kizárólag a benntöltött munkaidejében állnak rendelkezésre – önértékelése szerint - csak átlagfeladatokat képes ellátni, ezen felül sem mennyiségben, sem minőségben nem vállal több szerepet.

Többüknek sajnos az ambicionális adottságaikon túl az önbecsülésükkel és az önbizalmukkal is komoly problémák lehetnek, hiszen ők el is hiszik, hogy képtelenek olyan többletfeladatokat ellátni, amely esetleg kiemelkedést, megjelenést és megbecsülést hozhatna számukra.

            A jelenleg fennálló problémák ezek anomáliái, ugyanis legtöbbjük visszavezethető a nem kellő tájékozottsággal, vagy felkészültséggel kiosztott és ezek után személyes és szakmai illeszkedést nem mutató munkakörnyezetben elvégzett feladatokról, amelyek természetesen – helytelen ellátásukból adódóan – újabb és újabb problémákat hozhatnak felszínre, amellett hogy több alkalommal is meg kell oldani az adott problémát.

            A feladatkörök nevelési szegmensre történő sztenderdizálása – amellett, hogy a munkaerőhiányt az átlagpedagógus által elvégezhető szolgálatok tudatosításával megoldotta - a tevékenységek túlzott rugalmasságát hozta magával, ezért a pedagógusok előre nem látható módon látják el napi szolgálatukat.

Gyakran csak néhány órával a nevelési feladatokkal töltött munkaidő kezdete előtt derül ki, hogy aznap milyen szakszerű helyettesítési feladatokat kell, hogy elvégezzenek, amelyhez rendszerint nincs képesítésük és kompetenciájuk.

Már egy ilyen munkanap is összezavarhatja a tervező munkát és a kollektív rendet, hát még, ha rendszeres problémáról van szó.

Mivel a jelenség globális méreteket ölt, minden intézmény a saját hatáskörében teheti kiegyenlítetté a viszonyokat.

Ez az elvárások konkrét meghatározásával kezdődik és a munkafolyamatok – algoritmikus meghatározásával –folytatódik, hiszen senki sem képes a tudatos jelenlétet nélkülözve sokáig hatékonyan tevékenykedni.

Egy korszerűen proaktív és progresszív szakember képes előre dolgozni, úgy hogy az aznapi feladatai elvégzése után előkészíti a másnapiakat és a következő hét, vagy hónap nagyobb projektjeit is átgondolja, így gyakran a szabadidővel való versenyfutásból is győztesen kerülhet ki.

Munkafolyamataik rendezettek, a – gyakran csak - saját maguk által meghatározott feladatok precíz munkavégzéssel kerülnek lezárásra és az átlagostól eltérő, attól kiemelkedően jobb teljesítményhasznosulással és hozzáadott értékkel.

A vezetők ezeket a munkatársakat készséggel hagyják egyedül dolgozni, hiszen eredményeiket a tejes kollektíva örömmel felhasználja a szervezetfejlesztésben.

Ha azonban ezeket a szorgalmas és tehetséges munkaerőinket túl sokáig egyedül hagyjuk, visszafordíthatatlanul kiemelkedhetnek az átlagból, ezért állandó támadásokat fognak megélni a kollegáik részéről.

A lelki terror és erkölcsi megalázottság egészségkárosodást is okozhat a saját erőforrásaikat végletekig és egyedül hagyottan kihasználó munkatársaknál, akik erre reagálva alaposan átgondolják helyzetüket és a mihamarabbi váltás mellett dönthetnek.

Ennek következménye óriási veszteség lehet, hiszen egy esetleges munkahelyváltással nem csak a jó példát, a kimagasló teljesítményt, a hozzáadott értékhasznosulást, hanem a jövőbeli kiváló ötleteit is vetélytársainkhoz viheti a tehetség, aki munkakörnyezetében nem jutott elég élményhez és támogatáshoz.

Szomorú, de gyakori jelenség ez…

            Bár a Fenntartó a törvények és a sztenderdizáció mellett komoly szabályozási rendszert és protokollt határozott meg a szakmai fluktuáció mérséklésére és a szakképzett munkaerő praktikus elhelyezésére is, a jelenkori sajátosságok azért egyre nagyobb hatást gyakorolnak a köznevelési folyamatokban is, így a belső ellenőrzés és a mérés-értékelési rendszer is személyre és munkakörre szabottakká válhatnak majd idővel, hiszen a társadalomkulturális változásokkal semmilyen hatékonyan működő szervezet nem állhat szemben.

            Ha a frontális oktatást nevezhetjük 1.0 alaprendszernek, az IKT eszközök a nevelésben történő megjelenését 2.0 verziónak, akkor a személyre szabott és interaktív edukáció lesz a köznevelési szolgáltatások 3.0 fejlődési szintje!

Ennek a megjelenése személyközpontúvá teheti a köznevelési élményfogyasztást, amely már rövidtávon is sok belső feszültséget feloldhat és megerősítheti a személyes kapcsolatokat, valamint egyszerűsítheti a szakmai folyamatokat.

Túlélni és megélni a változásokat minden korban időtállóvá és hitelessé teszi a résztvevőket!

 

Debrecen, 2019. Február 2.

Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester,

Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,

Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,

     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és

az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője