BECS-engettek!!!
Még
élénken él emlékeimben az előző tanév élmény- és tanulságáradata, aminek
gyakran önkéntelenül is szerepet nyert, vagy csak kapott részese lettem és már
kinyitott az újabb tanév,
körvonalazódnak a Belső Ellenőrzési Csoportfeladatok, a rögzített és a látens szabályok!
körvonalazódnak a Belső Ellenőrzési Csoportfeladatok, a rögzített és a látens szabályok!
Az évvégére kialakult belső feszültségáradatot
hosszú évek alatt is nehéz lesz elfelejteni, hiszen a rengeteg intrika és viszálykodás
révén gyakorlatilag darabjaira hullott az intézményi kapcsolati háló.
Már a korábbi években megszűntek a
barátságokon, partnerviszonyon, támogatáson, segítőkészségen és személyes
pozitív viszonyokon alapuló kapcsolatok, azonban a helyüket csupán egyetlen
funkció vette át:
az elüzletiesedett ÉRDEK.
Az intézményi HR
folyamatokat tekintve nem használható a fluktuáció szó, hiszen gyakorlatilag
tömeges pedagógusi pályaelhagyás alakult ki az utolsó napokra.
Voltak, aki hosszú évek után a
gyermekvállalás, mások a magánvállalkozás mentőövét ragadták meg, hogy életüket
mentsék a gyorsan változó köznevelési óceánból.
Az egyetemes tudás szilárd
szabályrendszeréhez szokott átlagpedagógusok képtelenek feldolgozni az
infokommunikációs korszak digitális társadalomkulturális modelljének új sztenderdjeit,
szokásrendszereit, hiszen sem a felsőfokú képzés során, sem a hétköznapi
életükben nem tapasztaltak hasonló - gyorsreagálást és túlélő alkalmazkodást igénylő
– feladatteljesítési elvárást.
Az
intézményi PR is hasonló válságos időszakot él meg, hiszen a városi
információterjedés is fokozottan felgyorsult és a belső hibalehetőségek és
elégtelenségek híre azonnal elterjed a szakmai csatornákon keresztül. Sem a
belső, sem a külső pozitív kommunikáció nyomai nem tapasztalhatók a tanulókért és
fennmaradásért folyó elszemélytelenítő versenyhelyzetben.
Városi vezetés szinten is tapasztalható
egy újfajta intézményi érték- és brandszelekció, amely a kulturálisan
elkényeztetett megyeszékhelyeken a meghatározó intézmények, csoportok, valamint
előadó- és alkotóművészek támogatás-, illetve partnerkapcsolat-megvonásában
szintén megfigyelhető.
Az
újonnan kialakult helyzetben az egyetemes értékek átörökítése, a digitális
korba történő átmentése így szinte lehetetlen feladatnak bizonyul mind
személyes, közösségi, mind intézményi, vagy lokális szinten. Az új – gyakran
kialakult értékrendszerrel, vagy szakmai profillal nem rendelkező – kulturális
és intézményi szereplők feltételrendszerei monopóliumhelyzetet teremtenek
számukra, hiszen sem értékteremtési-értékmegőrzési, sem élményteljesítés, vagy magaskultúrális
szolgáltatási célokat nem tartalmazó programjuk kompenzációs elvárása is hasonló
értéktelenséget és feltétel- és igénynélküliséget vár el, ezzel még jobban megerősítve
az értéktelen, elüzletiesedett kapcsolatrendszereket.
Ebben
az új – személyes kapcsolatokat nélkülöző – digitális világban az intézmények
kiemelt - egyre bővülő információs adatbázist és fokozódó teljesítményelvárást
tartalmazó - feladata az új, digitális társadalomkulturális szabályrendszerek
széleskörű edukálása, praktikusságát népszerűsítő közreadása.
Az új – gazdaságilag
független – 58 tankerületi központ megalakulása új reményekkel kecsegteti az
összes köznevelési szereplőt, hiszen az intézmények új –
pénz-digitális-fenntarthatósági témahét - programokkal gazdagodhatnak, az intézményvezetők
visszanyerhetik humánerőforrás-kiválasztási hatáskörüket, a pedagógusok új szakmai
célokat tűzhetnek ki és a tanulók felújított környezetben kezdhetik meg a
szellemi gyarapodást, a korszerű ismeretek befogadását, feltéve, ha kapnak
ilyet.
Az inspiráció
kialakítását és a motiváció fenntartását szolgálóvezetőként gyakran lehetetlen
körülmények között teljesítő pedagógusok számára komoly gondot jelent a
meghatározhatatlan – információs fekete lyukba került – megújult benntöltendő
munkaidőszámítás és munkaszüneti szabadságteljesítés kommunikációs feldolgozása,
hiszen a gyakorlatban minden intézményvezető a saját elképzelése – és
jogszabály-értelmezése – szerint alkalmazza ezeket az alapvető rekreációs
módszereket.
Az
előző években kialakult intézményi információzavar az új tanévre sem tisztult
és jelentős komplikációkat eredményez a folyamatos szakmai működésben és a
közösségi kohézió fenntartásában.
Ahhoz, hogy a tanulói és szülői
környezet ebből az interaktív kommunikációs hiányosságból semmit ne észleljen,
előbb intézményvezetői szinten kell érzékelni a problémát és változás-, esetleg
válságmenedzselési módszerekkel korrigálni a kialakult helyzetet, amire az
elmúlt évek kényelmes, nyugodt, kiváró és ráhagyó vezetői hozzáállásait
tekintve még nem volt példa.
A komfortos vezetői széket elhagyni hatalmas
indok és elengedhetetlen ok szükségeltetik, hiszen ülve a lehető legnagyobb
biztonságérzet tapasztalható, szemben a felállással és járással.
A – manapság oly ritka - karizmatikus szolgálóvezetőket
ezért nevezik álló embernek, hiszen – idejükben - minden megpróbáltatást
becsülettel kiálltak a közösség érdekében, feláldozva saját komfortzónájukat,
hozzáállásukkal minden helyzetben idézhető szavakat és edukálható, példaértékű hozzáállást
biztosítva környezetüknek. A mai kor azonban még ennél is többet vár a szellemi
vezetőktől, méghozzá a közösség megtartása helyett a közösségépítő, mobilis –
élenjáró és nem másokat követő - szerepvállalást.
A
változások - mint az élet örök körforgásának - kulcsa tehát az intézményvezetői szint hatékony és jótékony
működésében rejlik, amely – a többi szinttel együtt – hamar összeroppant a köznevelési
óceán gyors változásainak pusztító viharában.
Fej-kapkodva, forrás- követve, de ritkán
praktikus – követhető, legitim és helyes - út-kijelölve és pozitív példa-teremtve
küzdenek a fennmaradásért és a levegőhöz jutásért ebben a köznevelés
információs óceánban a spirituális intelligenciát legritkábban használó,
kizárólag a lobbifaktorból táplálkozó intézményvezetők,
akik a helyes döntéseket minden
alkalommal elcserélik a könnyebb választás lehetőségére, amikor csak a
legkevesebb felelősségvállalással, a becsület kizárásával lehet gyors
döntéseket hozni.
A
pedagógusok, mint – többségében pacifista, szelíd filantróp nézeteket valló – beletörődők
követik a kontrollhiánytól vak, süket és gyakran néma kapitányokat és – a
közösségükből olykor félszemű prófétaként kiemelkedő – önjelölt prédikátorokat,
akik mindig csak késéssel képesek érzékelni – meglátni, meghallani és megbeszélni
– még az alapvető változásokat is és kizárólag visszhang-követre – minden
oldalról biztonságosan visszaverődve - készségesek megtenni a szükséges
intézkedéseket.
Az
új tanév új pedagógusminősítéseket és szakmai továbbképzéseket is tartogat a pedagógiai
szereplők számára, méghozzá igen széleskörű paletta-választási potenciált nyújtva,
azonban az intézményvezetők részére – akik zömében túlmentek a 15éves
tudás-korszerűségi lélektani határon - már jóval kevesebb opció áll fenn a
korszerű és naprakész menedzservezetői, valamint az infokommunikációs szellemi
vezetői ismeretek megszerzésére.
Az új szabálytáblákkal
felszerelt új utakon elavult tudással vezetők nélkülözik a biztonságos
vezetésérzetet és – az eseményeket velük együtt átélő - környezetüket is
veszélybe sodorják.
Akárcsak a közúton a köznevelés útjain
is friss, naprakész tudásra van szükség, a finomérzékelés – legalább
készségszintű, de inkább rutinszintű - továbbfejlesztése mellett.
Továbbra is hiánycikkek
a közoktatásban a vezetői szellemi alkotások, termékek, publikációk, tapasztalatok
közreadásai, amivel elősegíthetővé válna az egymástól tanulás lehetősége.
A digitális világ szabályaival
szembefordulva szakmai titokként kezelik a nyilvános adatokat, a közérdekű és
az átláthatóságot szolgáló információkat, így nem jöhetnek létre közértékű publikációk.
A
vezetők többsége köztudottan rosszul bánik a nyilvánossággal és a legitim médiumokkal.
Gyakran még a kapcsolatépítés igénye sem
mutatkozik meg, a kooperáció pedig elképzelhetetlen.
Ez paradoxonhoz vezet, hiszen egyik
oldalról az intézmények óriási küzdelmet folytatnak egy-egy fő tanulóstátuszért,
a másik oldalon pedig a nyilvánosság pozitív hatásait - az intézményvezetők
állásfoglalása alapján - kizárják falaik közül, a pozitív statisztikai adatok
miatti szükségtelenségre hivatkozva.
A médiumok kizárásával a digitális
kompetencia professzionális használatát sem alkalmazó vezetők egyedül maradnak
az infokommunikációs kor szabályainak értelmezésében, így teremtve újabb
veszélyhelyzetet.
A globális média önmegvalósítási
üzenetének elferdített fordítása minden esetben a szükséges kooperáció
kialakulásának hiányát eredményezi az intézményi folyamatokban, amit a
gyakorlatban az eredménytelenség, az elmaradás és a terméketlenség megjelenése követ.
Ma
még hűen követi az intézményi test a fejet, azonban már rég megjelentek a
betegség első tünetei. Beteg a szív, beteg az ér- és az anyagcsererendszer, a
túl sok szennyezőanyagtól már alig áramlik a vér és lassan leállnak a végtagok…
A bénultságot későn – és az időmúlást a valósnál lassabban - érzékelő vezetők nem
vették észre az információgerjedést, amiben az egyik csatornán túl sok, a
másikon túl kevés információ áramlásával a negatív hullámok egyre jobban felgerjesztették
egymást, ezzel tönkretéve a harmóniát.
A gyors vezetői beavatkozás sosem
elegendő a gyógyuláshoz, mindig csak az érzékelhető tüneteket kezeli.
Az egészség megőrzése érdekében azonban
alapos terápiára van szükség, amely új fundamentum közös letételét követeli meg
a szereplőktől, a közösségi életesemények jótékony hatásainak kihasználásával.
A
konklúzió tehát, hogy amíg a korszerű tudással rendelkező, intézményi menedzservezetők
– a mátrix egy pontjaként azonosuló - tömeges
entitásukat nem váltják át – a közösségi hálóból kiemelkedő, magas társadalmi
és kulturális szerepvállalást kialakító – korszerűen személyes identitássá és
amíg a individuális hatás helyett csak a kollektív élményt preferálják, addig az
intézmények folyamatosan elveszíthetik vonzóerejüket és a profilukhoz natív
módon illeszkedő, meghatározó, befogadni- és adni is képes edukátor személyiségeiket,
a jelen és a jövő – változástűrő-készségekkel rendelkező - gondolkodóit, tudósait,
alkotóit és előadóit.
Debrecen, 2016. Augusztus 22.
Domokos János Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester,
Zeneszerző, Szövegíró,
Szakvizsgázott pedagógus,
Közoktatási vezető,
a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő
szervezet vezetője