Fordító - Translate

DOMOKOSMUSIC

DOMOKOSMUSIC Ars Poetica: Zeneszerzői küldetésem, hogy új hangvételű - Smooth Art stílusú - művek komponálásával befogadhatóbbá tegyem...

2016. augusztus 27., szombat

BECS-engettek!!!



BECS-engettek!!!

            Még élénken él emlékeimben az előző tanév élmény- és tanulságáradata, aminek gyakran önkéntelenül is szerepet nyert, vagy csak kapott részese lettem és már kinyitott az újabb tanév,
körvonalazódnak a Belső Ellenőrzési Csoportfeladatok, a rögzített és a látens szabályok!
Az évvégére kialakult belső feszültségáradatot hosszú évek alatt is nehéz lesz elfelejteni, hiszen a rengeteg intrika és viszálykodás révén gyakorlatilag darabjaira hullott az intézményi kapcsolati háló.
Már a korábbi években megszűntek a barátságokon, partnerviszonyon, támogatáson, segítőkészségen és személyes pozitív viszonyokon alapuló kapcsolatok, azonban a helyüket csupán egyetlen funkció vette át:
az elüzletiesedett ÉRDEK.
Az intézményi HR folyamatokat tekintve nem használható a fluktuáció szó, hiszen gyakorlatilag tömeges pedagógusi pályaelhagyás alakult ki az utolsó napokra.
Voltak, aki hosszú évek után a gyermekvállalás, mások a magánvállalkozás mentőövét ragadták meg, hogy életüket mentsék a gyorsan változó köznevelési óceánból.
Az egyetemes tudás szilárd szabályrendszeréhez szokott átlagpedagógusok képtelenek feldolgozni az infokommunikációs korszak digitális társadalomkulturális modelljének új sztenderdjeit, szokásrendszereit, hiszen sem a felsőfokú képzés során, sem a hétköznapi életükben nem tapasztaltak hasonló - gyorsreagálást és túlélő alkalmazkodást igénylő – feladatteljesítési elvárást.
            Az intézményi PR is hasonló válságos időszakot él meg, hiszen a városi információterjedés is fokozottan felgyorsult és a belső hibalehetőségek és elégtelenségek híre azonnal elterjed a szakmai csatornákon keresztül. Sem a belső, sem a külső pozitív kommunikáció nyomai nem tapasztalhatók a tanulókért és fennmaradásért folyó elszemélytelenítő versenyhelyzetben.
Városi vezetés szinten is tapasztalható egy újfajta intézményi érték- és brandszelekció, amely a kulturálisan elkényeztetett megyeszékhelyeken a meghatározó intézmények, csoportok, valamint előadó- és alkotóművészek támogatás-, illetve partnerkapcsolat-megvonásában szintén megfigyelhető.
            Az újonnan kialakult helyzetben az egyetemes értékek átörökítése, a digitális korba történő átmentése így szinte lehetetlen feladatnak bizonyul mind személyes, közösségi, mind intézményi, vagy lokális szinten. Az új – gyakran kialakult értékrendszerrel, vagy szakmai profillal nem rendelkező – kulturális és intézményi szereplők feltételrendszerei monopóliumhelyzetet teremtenek számukra, hiszen sem értékteremtési-értékmegőrzési, sem élményteljesítés, vagy magaskultúrális szolgáltatási célokat nem tartalmazó programjuk kompenzációs elvárása is hasonló értéktelenséget és feltétel- és igénynélküliséget vár el, ezzel még jobban megerősítve az értéktelen, elüzletiesedett kapcsolatrendszereket.
            Ebben az új – személyes kapcsolatokat nélkülöző – digitális világban az intézmények kiemelt - egyre bővülő információs adatbázist és fokozódó teljesítményelvárást tartalmazó - feladata az új, digitális társadalomkulturális szabályrendszerek széleskörű edukálása, praktikusságát népszerűsítő közreadása.
Az új – gazdaságilag független – 58 tankerületi központ megalakulása új reményekkel kecsegteti az összes köznevelési szereplőt, hiszen az intézmények új – pénz-digitális-fenntarthatósági témahét - programokkal gazdagodhatnak, az intézményvezetők visszanyerhetik humánerőforrás-kiválasztási hatáskörüket, a pedagógusok új szakmai célokat tűzhetnek ki és a tanulók felújított környezetben kezdhetik meg a szellemi gyarapodást, a korszerű ismeretek befogadását, feltéve, ha kapnak ilyet.
Az inspiráció kialakítását és a motiváció fenntartását szolgálóvezetőként gyakran lehetetlen körülmények között teljesítő pedagógusok számára komoly gondot jelent a meghatározhatatlan – információs fekete lyukba került – megújult benntöltendő munkaidőszámítás és munkaszüneti szabadságteljesítés kommunikációs feldolgozása, hiszen a gyakorlatban minden intézményvezető a saját elképzelése – és jogszabály-értelmezése – szerint alkalmazza ezeket az alapvető rekreációs módszereket.
            Az előző években kialakult intézményi információzavar az új tanévre sem tisztult és jelentős komplikációkat eredményez a folyamatos szakmai működésben és a közösségi kohézió fenntartásában.
Ahhoz, hogy a tanulói és szülői környezet ebből az interaktív kommunikációs hiányosságból semmit ne észleljen, előbb intézményvezetői szinten kell érzékelni a problémát és változás-, esetleg válságmenedzselési módszerekkel korrigálni a kialakult helyzetet, amire az elmúlt évek kényelmes, nyugodt, kiváró és ráhagyó vezetői hozzáállásait tekintve még nem volt példa.
A komfortos vezetői széket elhagyni hatalmas indok és elengedhetetlen ok szükségeltetik, hiszen ülve a lehető legnagyobb biztonságérzet tapasztalható, szemben a felállással és járással.
A – manapság oly ritka - karizmatikus szolgálóvezetőket ezért nevezik álló embernek, hiszen – idejükben - minden megpróbáltatást becsülettel kiálltak a közösség érdekében, feláldozva saját komfortzónájukat, hozzáállásukkal minden helyzetben idézhető szavakat és edukálható, példaértékű hozzáállást biztosítva környezetüknek. A mai kor azonban még ennél is többet vár a szellemi vezetőktől, méghozzá a közösség megtartása helyett a közösségépítő, mobilis – élenjáró és nem másokat követő - szerepvállalást.
            A változások - mint az élet örök körforgásának - kulcsa tehát az intézményvezetői szint hatékony és jótékony működésében rejlik, amely – a többi szinttel együtt – hamar összeroppant a köznevelési óceán gyors változásainak pusztító viharában.
Fej-kapkodva, forrás- követve, de ritkán praktikus – követhető, legitim és helyes - út-kijelölve és pozitív példa-teremtve küzdenek a fennmaradásért és a levegőhöz jutásért ebben a köznevelés információs óceánban a spirituális intelligenciát legritkábban használó, kizárólag a lobbifaktorból táplálkozó intézményvezetők,
akik a helyes döntéseket minden alkalommal elcserélik a könnyebb választás lehetőségére, amikor csak a legkevesebb felelősségvállalással, a becsület kizárásával lehet gyors döntéseket hozni.
            A pedagógusok, mint – többségében pacifista, szelíd filantróp nézeteket valló – beletörődők követik a kontrollhiánytól vak, süket és gyakran néma kapitányokat és – a közösségükből olykor félszemű prófétaként kiemelkedő – önjelölt prédikátorokat, akik mindig csak késéssel képesek érzékelni – meglátni, meghallani és megbeszélni – még az alapvető változásokat is és kizárólag visszhang-követre – minden oldalról biztonságosan visszaverődve - készségesek megtenni a szükséges intézkedéseket.
            Az új tanév új pedagógusminősítéseket és szakmai továbbképzéseket is tartogat a pedagógiai szereplők számára, méghozzá igen széleskörű paletta-választási potenciált nyújtva, azonban az intézményvezetők részére – akik zömében túlmentek a 15éves tudás-korszerűségi lélektani határon - már jóval kevesebb opció áll fenn a korszerű és naprakész menedzservezetői, valamint az infokommunikációs szellemi vezetői ismeretek megszerzésére.
Az új szabálytáblákkal felszerelt új utakon elavult tudással vezetők nélkülözik a biztonságos vezetésérzetet és – az eseményeket velük együtt átélő - környezetüket is veszélybe sodorják.
Akárcsak a közúton a köznevelés útjain is friss, naprakész tudásra van szükség, a finomérzékelés – legalább készségszintű, de inkább rutinszintű - továbbfejlesztése mellett.
Továbbra is hiánycikkek a közoktatásban a vezetői szellemi alkotások, termékek, publikációk, tapasztalatok közreadásai, amivel elősegíthetővé válna az egymástól tanulás lehetősége.
A digitális világ szabályaival szembefordulva szakmai titokként kezelik a nyilvános adatokat, a közérdekű és az átláthatóságot szolgáló információkat, így nem jöhetnek létre közértékű publikációk.
            A vezetők többsége köztudottan rosszul bánik a nyilvánossággal és a legitim médiumokkal.
Gyakran még a kapcsolatépítés igénye sem mutatkozik meg, a kooperáció pedig elképzelhetetlen.
Ez paradoxonhoz vezet, hiszen egyik oldalról az intézmények óriási küzdelmet folytatnak egy-egy fő tanulóstátuszért, a másik oldalon pedig a nyilvánosság pozitív hatásait - az intézményvezetők állásfoglalása alapján - kizárják falaik közül, a pozitív statisztikai adatok miatti szükségtelenségre hivatkozva.  
A médiumok kizárásával a digitális kompetencia professzionális használatát sem alkalmazó vezetők egyedül maradnak az infokommunikációs kor szabályainak értelmezésében, így teremtve újabb veszélyhelyzetet.
A globális média önmegvalósítási üzenetének elferdített fordítása minden esetben a szükséges kooperáció kialakulásának hiányát eredményezi az intézményi folyamatokban, amit a gyakorlatban az eredménytelenség, az elmaradás és a terméketlenség megjelenése követ.
            Ma még hűen követi az intézményi test a fejet, azonban már rég megjelentek a betegség első tünetei. Beteg a szív, beteg az ér- és az anyagcsererendszer, a túl sok szennyezőanyagtól már alig áramlik a vér és lassan leállnak a végtagok… A bénultságot későn – és az időmúlást a valósnál lassabban - érzékelő vezetők nem vették észre az információgerjedést, amiben az egyik csatornán túl sok, a másikon túl kevés információ áramlásával a negatív hullámok egyre jobban felgerjesztették egymást, ezzel tönkretéve a harmóniát.
A gyors vezetői beavatkozás sosem elegendő a gyógyuláshoz, mindig csak az érzékelhető tüneteket kezeli.
Az egészség megőrzése érdekében azonban alapos terápiára van szükség, amely új fundamentum közös letételét követeli meg a szereplőktől, a közösségi életesemények jótékony hatásainak kihasználásával.
            A konklúzió tehát, hogy amíg a korszerű tudással rendelkező, intézményi menedzservezetők
– a mátrix egy pontjaként azonosuló - tömeges entitásukat nem váltják át – a közösségi hálóból kiemelkedő, magas társadalmi és kulturális szerepvállalást kialakító – korszerűen személyes identitássá és amíg a individuális hatás helyett csak a kollektív élményt preferálják, addig az intézmények folyamatosan elveszíthetik vonzóerejüket és a profilukhoz natív módon illeszkedő, meghatározó, befogadni- és adni is képes edukátor személyiségeiket, a jelen és a jövő – változástűrő-készségekkel rendelkező - gondolkodóit, tudósait, alkotóit és előadóit.

Debrecen, 2016. Augusztus 22.                                                                  
Domokos János Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester, Zeneszerző, Szövegíró,
Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,
     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet vezetője