A gyász fázisai
✝️👩🏽🏫 👨🏽🏫📚
📖 🛤🌄♻️ ✅
Az egyik előző
bejegyzésben már foglalkoztam a világjárvány okozta változásokkal, ez volt a Befektetésarányos
megtérülés a művészeti nevelésben, de igyekeztem egy
személyesebb hangvételű írást is közreadni.
A koronavírus pandémia sok új
tapasztalatot hozott, különösen a felkészültség, a tájékozottság, a praktikusság,
a szokások és az elfogadás területén, amelyek közül az utóbbi okozta a legtöbb nehézséget
számomra.
Őszintén bevallom, hogy amíg
nem kerültem közel a halálhoz, addig nem is tartottam igazán veszélyesnek ezt
az újonnan megjelenő vírust, azonban nagypapám sajnálatos megfertőződése és
gyors elhalálozása révén komoly leckét kaptam.
Ez az esemény azért volt
ennyire fájdalmas, mert nagypapám apám helyett is rengeteg törődést adott
nekem, figyelemmel kísérte az életem fontos eseményeit és bölcs tanácsaival
gyakran segítette a döntéseimet. Tőlé kaptam Antal nevem is, amit ezentúl még
büszkébben fogok viselni.
Elveszíthetünk ismerőst,
rokont és barátot is, de amikor érzelmileg ennyire közelálló embertől szükséges
búcsút vennünk, az megváltoztatja a szemléletünket, mint ahogy az én
szemléletem is megváltoztatta és a valóban értékes dolgok felé terelte a
figyelmem.
Ahhoz, hogy könnyebben
feldolgozzam a tragikus eseményt és a vele járó történéseket a szakirodalomhoz
fordultam segítségért, de sajnos a gyász 5 fő fázisán még most – amikor ezeket
a sorokat 3 hónappal az elvesztés után írom – sem voltam képes eljutni az
utolsó szintre és az az igazság, hogy még újabb 2 fázist is azonosítani tudtam.
Szóval elképzelhető, hogy ez a
blogbejegyzés kissé a ”zongoraórát adok-veszek” szituáció jegyeit fogja
hordozni, azonban a leghitelesebben ebben az időszakban tudom megosztani a
gondolataimat, amikor még intenzívek az érzéseim.
Azt remélem, hogy az átélt tapasztalatokkal
és a hozzájuk kapcsolódó ismeretekkel többek életét, vagyis inkább halálát
segíthetem, értem ezt úgy, hogy az ismeretek megosztásával az elhunyt
elengedésének folyamatát támogathatom, az életben maradtak továbblépése
érdekében.
Az első szint a tagadás!
Ebben a fázisban gyakori, hogy hirtelen annyi
érzelem tör felszínre, hogy az érintett már képtelen irányítani azokat és a
viselkedése is közömbössé, kaotikussá, érzelmileg túlfűtötté, vagy akár őrültté
válhat. Ennek az oka az, hogy a gyászoló elveszíti szinte minden kapaszkodóját,
ami eddig szilárdan segítette életét és segítségükkel élete minden mozzanatát
irányítani tudta. Szembesül vele, hogy a természet, a sors, vagy a Jóisten
szigorú törvényei, valamint az elkerülhetetlen események felett nincs hatalma,
azokat nem irányíthatja és ez a felismerés szinte megbénítja, kiüresíti,
kitörli és újraindítja az érintettet. Mivel ezt a jelenséget szinte lehetetlen
elsőre elfogadni, a legtöbben folyamatos elutasítással védekezünk ilyen tartósan
fennmaradó élethelyzetekben. A továbblépéshez szükség van arra, hogy képessé
váljunk a valódi értékeket és a nálunk magasabb szintű mozgatóerőket elfogadni,
legalább kis mértékben.
A második szint a harag!!
Ez
a természetesen megjelenő negatív érzelem meghatározza az érzelmi kiterjedéseinket
és befolyásolhatja a döntéseinket is.
Mivel a negatív
érzéseinket nehezen tudjunk leplezni a hétköznapok során, a környezetünk is
érintetté válik gyászunkkal kapcsolatban és megfelelő tájékoztatás esetén
elfogadóbban, toleránsabban fordulhatnak felénk.
Ennek a fázisnak a
meghatározó jelensége, hogy felelősöket keresünk – először az orvosok, az
ápolók, majd a családtagok körében – végül maga az elhunyt is vádolttá válik a
szemünkben, amiért megtette velünk azt, hogy itthagyott…
Legsúlyosabb
esetben saját magunkat vonjuk felelősségre, bűntudatot okozva amiatt, mert nem fordítottunk
kellő figyelmet elhunyt szerettünkre.
Ez az állapot
tartóssá válhat és olyan mértékűvé válik a fájdalom és a bűntudat okozta szenvedés,
hogy nem tudunk másra koncentrálni, csak a saját szomorúságunkra, ami mind a
gondolatainkat, mind a cselekedeteinket ebben a depressziós állapotan tartja.
Még a temetés,
vagy a búcsúztatás sem okozhat megnyugvást, csak fokozottá válik az érzelmi
váltakozás, ellenőrizhetetlen mértékben törek felszínre a legkülönfélébb
érzelmek és meghatározó viselkedésformák, akár testi-lelki tünetek és
egészségügyi problémák is.
A következő
szintre lépéshez ezeket a megváltozott jeleket szükséges a régi szokásaink
megváltoztatásával és újak megszokásával enyhíteni.
A harmadik szint az alku!!!
Az alkudozás révén a legtöbben próbálnak olyan
egyezkedést kialakítani, amely késlelteti az elhunyt elengedését.
Ez a fázis jellemzően a ”mi lett volna, ha” és a ”mi
lenne, ha” kezdetű gondolatokkal terhelt, amelyektől rendkívül nehéz
megszabadulni.
Ennek az az oka, hogy ilyen mértékű veszteség esetén
– amelyet személyes támadásnak értékelünk – beindul a védelmi mechanizmusunk és
a fájdalmas valóság lesz az az ellenségkép, amely ellen mindenáron meg kell
védenünk az elménk és a lelkünk.
A következő szintre lépéshez el kell fogadnunk a
visszafordíthatatlant és a jövőbe kell tekintenünk, a még élőkkel kell
törődnünk.
A negyedik szint a depresszió!!!!
A szomorúság szintjén kerülnek elő a legszebb
élmények, meghatározó emlékek, fényképek, videók, amelyeken az elhunyt olyan sokatmondóan,
szinte már megszólalásig élethűen néz ránk és akármilyen élethelyzetben is
jelenik meg, számunkra ő lesz a leggyönyörűbb ember abban a pillanatban. Folyamatosan
beszélünk hozzá, elmondjuk az érzéseinket és szerettünk annyira megszépül
számunkra, hogy képessé válunk személyiségünk megatározó elemeit is átadni –
felvenni az elhunyt modorát, stílusát, vagy akár a szokásait is – annak
érdekében, hogy mégtöbb közöskapcsolódási pontot találjunk, ami segíthet
emlékezni.
Ugyanis tudatosan emlékezni akarunk rá és a közösen
eltöltött időre, az emlékeinkre, amelyek segítenek enyhíteni a szomorúságunk és
megerősödni lelkileg. Ekkor a lelki történésekről és az érzelmi
változatosságról a tudatos megélésre terelődik át a fókusz, azonban később a
lelki folyamatok – különösen az évfordulók alkalmával – ismét előtérbe
kerülnek.
Úgy készülünk fel a következő szintre, hogy képessé
válunk elfogadni és elengedni.
Az ötödik szint az elfogadás!!!!!
A
szakirodalom ezt a fázist tekinti a valódi áttörésnek, ugyanis ekkor zajlanak
le azok a meghatározó folyamatok, amelyek segítenek lezárni az elhunyttal közös
életünket és a jövőbe tekintve, gondolatban és cselekvőképesen is új életet
kezdeni.
A korábban
megismert – magunkkal és a világgal összekötő - kapaszkodók ekkorra már
eltűnnek, új szokások, új hagyományok és új szemlélet veszi át a helyüket,
amelyek később új kapaszkodókat és kapcsolódási pontokat biztosíthatnak
számunkra.
Ez annak a jele,
hogy újraindulhat az élet és ismét a normáknak és az elvárásoknak megfelelően
leszünk képesek továbblépni és tevékenykedni.
Végre tudunk
koncentrálni a tervezésre, célokat határozunk meg és elkezdjük megvalósítani
azokat, ugyanis képessé válunk értelmi, érzelmi és spirituális (lelkiismereti)
szinten is megerősödni annyira, hogy új kapcsolatokat és ismereteket
szerezzünk.
A szakirodalom ezt
az öt fázist tekinti meghatározónak a gyásszal kapcsolatban, azonban
személyesen további két szintet azonosítottam.
A hatodik szint a búcsú!!!!!!
A végső búcsú, az elengedés, tehát útra
bocsátás egyszerre érzelmi elszakadás és gondolati eltávolodás is, ami a lelki
megerősödés segítségével következik be. Egyre kevesebbet gondolunk elhunyt
szerettünkre, figyelmünket kezdetben a hétköznapi tevékenységek terelik el,
majd a jövőbemutató céljaink átveszik a helyét a gyásznak. Ekkor már eltűnnek a
negatív érzelmek és tetteinkben is elbúcsúzunk úgy, hogy félrerakjuk, elzárjuk
azokat a fotókat, videókat, amelyeken az elhunyt szerepel és csak különleges
alkalmakkor vesszük elő, tekintjük meg őket.
A
valódi búcsúzás tehát gondolati és cselekedeti szinten is megtörténik, amely
elvezethet a testi-lelki és érzelmi nyugalomhoz.
A hetedik szint a nyugalom!!!!!!!
A hetedik napon megpihen… így szól a
Szentírás és valóban a megnyugvás, a nyugodtság, tehát a tartós nyugalom csak
akkor következhet be, amikor érezzük és tudjuk is, hogy mindent megtettünk,
végre megpihenhetünk és a hosszútávú fennmaradásra koncentrálhatunk. Zavartalanul,
nyugodtan zajlik tovább az életünk, de már a kiegyensúlyozottság elérése
mellett, magasabb szintű tudati állapotban, mert a veszteség hatására bölcsebbé
váltunk, elértük a lelkiismereti nyugodtság szintjét. Ez akkor válhat tartóssá,
ha korábban már elfogadtuk az elmúlást, képessé váltunk a negatív történéseket
pozitív folyamatokká átalakítani és tettekkel is megerősítjük a hosszútávú
fennmaradásunk.
Az én esetemben a 6. és a 7. szint is
megjelent, ezért tudatosítottam magamban, milyen folyamatok zajlanak le az
életemben és azt tapasztaltam, hogy a különböző szinteknek nem volt élesen
elkülöníthető határa, akármennyire is elválasztva tárgyalja őket a
szakirodalom.
Néhány
hónnappal a gyászos veszteségem után még mindig nem értem el a teljes lelki
nyugalmat és a korábbi fázisokból is maradtak meg töredékszegmensek, olyan mozzanatok,
amelyek jelzik, hogy nem zártam le még magamban teljesen minden fázisát a
gyásznak.
Őszintén remélem, hogy sikerült egy kicsit világosabbá tenni milyen jelek tapasztalhatóak a gyász folyamatában azoknak, akik még nem éltek át hasonlót, vagy akik számára ez az életesemény éppen aktuális, mert kifejezetten ezekkel a problémákkal szembesültek.
A gyász fázisainak gyászpiramisa – Domokos
Végezetül egy saját verssel búcsúzom:
Domokos János Antal - Búcsúóda
Eljött az idő, hogy búcsút vegyünk
nincs többé mód, hogy együtt legyünk
életed kalandja most véget ért
lejárt az időd, ki tudja miért
Hogy ez megtörtént tagadtam sokat már
haragom leplezni, feledni igazán kár
ha lenne bármilyen alku, ami visszahoz
megtennék bármit, ami jobbulást okoz
Fájdalom, hogy nem foghatom többé a kezed
nincs válasz sem, hiába kiáltom világgá neved
itt hagytál gyászomban, mit tegyek nélküled?!
el kell fogadnom, hogy nem lehetek többé veled
Nincs több jó szó, kedves, szerető ölelés
helyette bánat maradt, csend és töprengés
elfogadom és remélem jobbléted boldogabb lehet
mert megtettél mindent, mit ember megtehet
Szép emlékeink sora, miket sosem feledek
csak ezek maradtak, ahol veled lehetek
hogy nem figyeltem rád jobban, mostmár bánom
rád gondolok mindig, mikor nem jön az álom
Eljött az idő, hogy végleg elengedjelek
mikor igazán fontos, újra emlékezzelek
nyugodj békében az angyalok között
emléked
őrizzük, legyen hát örök!
Ennek a blogbejegyzésnek a teljes változatát
ebook és podcast formában is elérheted.
Ha további segítségre van szükséged, keress
fel személyesen!
Hasznos kiegészítő információkért rendeld meg
az alábbi tananyagokat:
Karrierépítés zenészeknek promovideo
Karrierépítés zenészeknek digitális tananyag
Kultúramarketing promovideo
Kultúramarketing digitális tananyag
Amennyiben bármilyen probléma, kérdés, vagy kérés merül fel, keress fel
bátran, mindenben segítek!
Extra tartalmak eléréséhez iratkozz
fel YT csatornámra és like-olj
a Facebookon!
Debrecen,2021.Január Domokos János Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester,
Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,
Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,
a Művészi
Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és
az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője