Fordító - Translate

DOMOKOSMUSIC

DOMOKOSMUSIC Ars Poetica: Zeneszerzői küldetésem, hogy új hangvételű - Smooth Art stílusú - művek komponálásával befogadhatóbbá tegyem...

2020. szeptember 29., kedd

Digitalizáció a művészetoktatásban 👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

 

Digitalizáció a művészetoktatásban

👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

 

            Túl vagyunk a koronavírus első hullámán és elkezdődött a második hullám, amely már a művészeti iskola beiskolázási gyakorlata közben ért el minket.

Az Augusztusban megtervezett marketingkampányok sajnos a kollektív bizonytalansági tényezők miatt 2020 őszén kevesebb sikerrel váltak be, tehát kedvezőtlen eredményeket hoztak az aktív beiratkozások tekintetében.

Ez a tendencia egyébként országos szinten jellemzővé vált a szakmai tapasztalatmegosztások alapján.

Tavasz óta rengeteg – az elégedettségmérésekből, a teljesítménymérés-értékelésekből és a napi visszajelzésekből – adattal gazdagodott tapasztalati szinten minden művészeti tanszak.

Ebben a blogbejegyzésben az időközben felmerülő problémákat szándékozom azonosítani

és segítséget nyújtani a megoldásukban.

Az előző – Digitális köznevelés új utakon című - blogbejegyzésemben már megfogalmaztam azokat a kulcskérdéseket, amelyekről érdemes gondolkodni, ezeket ismételjük át:

Ahhoz, hogy a digitális oktatást megfelelő hatékonysággal menedzselhessük,

a legfontosabb 10 kérdést mindenképpen szükséges megválaszolni:

1.      Hogyan gondolkodjunk a digitális köznevelésről?

2.      Hogyan mérjük és zárjuk ki a zavaró tényezőket?

3.      Hogyan menedzseljük digitális tevékenységeinket?

4.      Hogyan tudatosítsuk a látens digitális szabályokat?

5.      Hogyan határozzuk meg a szükséges képernyőidőt?

6.      Hogyan tegyük személyesebb élménnyé az oktatást?

7.      Hogyan tegyük biztonságosabbá az online jelenlétet?

8.      Hogyan tegyük interaktívabbá a digitális kommunikációt?

9.      Hogyan alakítsuk ki digitális szokásainkat, hagyományainkat?

10.  Hogyan határozzuk meg a feladathoz natívan a digitális eszközt?

 

Én személy szerint azt az utat választottam, hogy 1-2 hét határidővel folyamatosan kértem be az anyagokat a növendékektől, akik a személyiségüket meghatározó szorgalommal képesek voltak teljesíteni a feladatokat.

A lelkesebbek heti 3-4 kottamásolást és videó-, vagy hangfelvételt is küldtek, így elégedett voltam a tanszakom összteljesítményével, annak ellenére, hogy nem terheltem őket túl, mint korábban egy-egy koncertre történő felkészülési időszakban. Meglepően tapasztaltam, hogy remekül használják az okostelefonjaikat, tabletjeiket már alsóban is, de a kisebbek még szülői segítségre szorultak a feladatok elvégzésekor, visszaküldésekor.

Az is váratlanul ért, hogy azok a növendékek, akik a személyes kontaktórákon passzívabbak voltak a digitális oktatás során kimagaslóan aktívan teljesítettek és sajnos ez fordítva is igaz volt, mert azt tapasztaltam, hogy akik vidéki, esetleg természetközeli környezetben élnek – a hirtelen felszabaduló és kötöttségek nélkül eltölthető szabadidőtöbblet miatt -  nehezen osztották be a napirendjüket és passzívabbak voltak a hétköznapokban, de néha még az anyagaikat is késedelmesen adták le, ami megnehezítette a motivációs teendőimet.

       

A digitális művészetoktatás növendék-célközönségszegmensei

 

            A járványhelyzet kialakulása csak elhalasztotta az egyébként is bekövetkező monetáris és munkaerőpiaci válságot, amely érzékenyen érintheti a szülőket és fokozott bizonytalanságot vetít előre.

Emiatt még óvatosabbak mindenféle többletkiadás tekintetében és csak a létszükségletű, valamint az önjutalmazást célzó kiadásokat teljesítik, gyakran még így is túlköltekezve. Mivel a művészetoktatás nem szükséglet, hanem maximum igény szinten jelentkezik a családoknál, az előző években is igen nagy nehézségek árán voltak képesek a művésztanárok minden évben összeszedni a csoportjaikat, megtelíteni a tanszaklétszámukat.

A digitalizáció - a járványhelyzet miatt meghozott kormányzati intézkedések hatására – minden szakmai szegmensben felgyorsult, de ez nem járt azonnali kedvező változásokkal, hiszen az oktatás területén a digitális tananyagok elsajátításai jelentős többletterheket róttak az egész családra. Így jelentkezett az a probléma, amikor a művészeti nevelés vesztesként került ki ebből a helyzetből, hiszen egy-egy csoportos tanszakon egész csoportok szűntek meg, az egyéni zenei tanszakokon pedig akár a növendékek fele is elzárkózott a zenetanulás folytatásától.

Már nem segített a személyes kedvesség, a tolerancia, a fokozott figyelem és az elfogadás a művésztanári oldalon, hiszen a növendékek néhány hónap alatt hozzászoktak egy könnyebb, szabadabb, szabályozatlanabb és kötelezettségmentesebb életvitelhez az oktatás területén is, amelyet az iskolapadba visszatérve nem kívántak feláldozni semmilyen délutáni képzés, még a legnagyobb értékmegosztást lehetővé tevő művészetoktatásért sem.

Ennek a következménye az lett, hogy a művésztanárok – az amúgy is kedvezőtlen helyzetükből – egészen a kiszolgáltatottságig jutottak, amely már egzisztenciális szinten fenyegette az előrejutásukat, a tartalékképzést.

 Ennek a folyamatnak a hátterében a társadalomkulturálisan megváltozott szerepkörök állnak, hiszen már nem a szülők voltak a végfelhasználói, mondhatni haszonélvezői a művészeti szolgáltatásoknak, hanem a gyermekek, akik bizonytalanságukkal, csapongásukkal és egyre felelőtlenebb magatartásukkal veszélybe sodorták a művészetoktatás jövőjét azzal, hogy érzelemsemlegesen cserben hagyták a művésztanáraikat.

Az nem szabad elfelejteni, hogy a gyermekek mögött mindig áll legalább 1 szülő, aki hagyja gyermekét rossz döntéseket hozni, feladni, cserbenhagyni, abbahagyni…

A szülők tehát a gyermekekre hárítják a felelősséget és a döntést, akiket minden irányból különböző előnyöket ígérő szabadidős tevékenység-ajánlatokkal és extra kedvezményekkel árasztanak el, amit gyermeki agyuk úgy kódol le, hogy ők lettek a világ közepe, mindenki őket akarja, mindenki nekik akar a kedvében járni, tehát egyfajta helytelen önértékelési képzet alakul ki ezekben az ajánlatokkal elárasztott, de a helyes döntés elvét nem ismerő gyermekekben. Az átlagos művésztanár ilyen 6-14 éves gyerekek kezébe helyezi a karrierjét és a megélhetését, akik egy hirtelen döntés eredményeképpen kiiratkozhatnak a tanszakról, magukkal rántva az osztálytársakat, barátokat és barátnőket. Különösen igaz ez a zenei tanszakokon, ahol 1 növendék 1 óraszámnak felel meg, tehát a kiiratkozáskor jelentősen csökkenhet a zenetanár fizetése. a járványhelyzetben – a személyes kontakt hiánya, az elkényelmesedés és a közismereti túlterheltség miatt – a növendékek gyakran negatív választ adtak a beiratkozási lehetőségekre és hajthatatlanul ragaszkodtak álláspontjukhoz.

Kiemelten nehéz feldolgozni, elfogadni ezt a helyzetet, hiszen míg a közismeret az értelmi intelligenciára épül (IQ), addig a művészetoktatás az érzelmekkel dolgozik (EQ) és a zenei nevelés még ezt spirituális intelligenciafejlesztéssel (SQ) is kiegészíti, így a művésztanárok a pozitív érzelmeikért, a lelkiismeretileg helyes döntéseikért már semmit sem kapnak cserébe sem a szülőktől, sem a növendékektől.

Ilyen esetekben alapvető kérdések merülnek fel, előkerülnek a MIÉRT-ek:

Miért velem történik ez?

Miért most történik ez?

Miért éri ez meg nekem?

Miért van rám szükség?

Miért csinálom ezt még mindig?

Miért kell ezt művésztanárként átélnem?

Miért viselkednek így a gyermekek és a szüleik?

Miért nem vagyok képes irányítani a történéseket?

Miért?

Miért?...

 

Számtalan miért keletkezik egymás után, de ilyenkor valódi válságmenedzserré kell váljunk és helikopternézetből megfigyelni az eseményeket. Emellett a szemléletünket is úgy kell megváltoztassuk, hogy képessé váljunk nagyban gondolkodni, észrevenni a hétköznapokban is a nagyobb folyamatokat, a célmeghatározásunkat a változásoknak megfelelően korrigálni és megvalósítani az operatív (napi, heti, havi, negyedéves, féléves), a taktikai (1-3 éves) és a stratégiai (5-10 éves) célokat is, csak ezekre koncentrálva és nem hagyva, hogy a kedvezőtlen hírek, vagy rosszindulatú személyek eltántorítsanak a céljainktól.

Az biztos, hogy a digitalizáció a művészetoktatásban nem lesz zökkenőmentes, hiszen még a fiatal művésztanárok körében is létezik klasszikus értékőrzésnek képzelt anakronisztikus, felsőbbrendű és tekintélyelvű szemlélet, amely megakadályozza, hogy a kutatómunkát követő hasznos innováció kifejtse a pozitív hatásait a művészeti nevelésben.

A helyes szemlélet kialakításakor és annak közvetítésekor azt az értéktöbbletet szükséges tudatosítani, amellyel a művészeti nevelés jobbá, szebbé, kellemesebbé, könnyebbé, gyorsabbá, hatékonyabbá és biztosíthatóbbá teszi a családok életét, hiszen a növendék által elsajátított klasszikus értékek, tudás, tapasztalat, készségek, kompetenciák, attitűd, módszer- és eszközhasználat valódi haszonélvezői a szülők. Az ő életük is könnyebb lesz, ha művészeti iskolás gyermekük értékes művészi tartalmakkal gazdagodik, bekerül egy hasznosan jóindulatú, építő, alkotó és előadó művészközösségbe, ahol az alapnormákon kívül magaskulturális értékekkel is kapcsolatba kerül, amelyekkel később akár az egész társadalom javát szolgálhatja, de legalábbis a saját környezetét jobbá teszi.

Ahhoz, hogy a valódi értékhasznosulást személyre szabottan határozhassuk meg, mindenképpen szegmentálni szükséges a növendékeket az alábbi kategóriákba:

1.      beiratkozott, körülveszi a művészet az iskolában és az iskolán kívül is

ők a valódi példaképek, azok az influencerek, akik hamar hasznossá válnak és közvetítik a magasművészetet

2.      beiratkozott, az iskolán kívül ritkán találkozik a művészettel

számukra tudatosítani szükséges a művészi értékeket és azok előnyeit, amelyek

megoldhatják a hétköznapi problémákat is és teljesértékű szemléletet biztosítanak

3.      beiratkozott, de csak az iskolában találkozik művészettel

ők azok, akik könnyen befolyásolhatóvá válnak egyéb szabadidős tevékenységek által is, ezért

számukra az összetartozás-érzet és a valahovatartozás-élmény megteremtése elsődleges feladat

4.      tervezi a beiratkozást, mert kedveli a művészetet

belőlük válhatnak a legszorgalmasabb növendékek, amennyiben elérjük, hogy beiratkozzanak

a tanszakra, ahol számukra kedvező élményekkel fokozhatjuk az elhivatottságukat

5.      nem tervezi a beiratkozást, de meggyőzhető

talán ők a legbizonytalanabb növendékek, hiszen csak meggyőzés útján kerülnek be a tanszakra,

így egy másik szabadidős tevékenységgel, vagy csak a semmittevéssel, netán mások

befolyásával kapcsolatos erősebb kötődés során azonnal kiiratkoznak

6.      nem tervezi a beiratkozást és meggyőzhetetlen

rájuk felesleges erőforrásokat áldozni, mert ha be is iratkoznak, hamar kiiratkoznak,

emellett még a művésztanár, a tanszak és az intézmény hírnevét is károsíthatják

 

Az általam felsorolt különböző célközönségszegmenseknek új, személyreszabottabb üzleti modelleket kell kialakítani – kinek, miért előnyös, hogyan lesz kedvező a művészetoktatás – és a lehetőségeket edukálni, tudatosítani is kell különböző formákban, különböző üzenettel a különböző növendék-célközönségszegmenseknek.

Itt jelennek meg a művészeti iskola különböző üzleti modelljei, amelyek a művészeti szolgáltatások könnyebb elérését célozzák. Természetesen a digitalizáció nem lehet teljes a kultúramarketing nélkül, amely lehetővé teszi, hogy az érintettek, vagy az érdeklődők értesülhessenek a művészeti iskola előnyeiről, a tanszak olyan információkat oszthat meg a tudatos tartalommarketing-tevékenységek segítségével, amellyel a növendék egy, vagy több célzott problémáját oldhatja meg. Tehát ma már csak azzal nem leszünk képesek megfogni és megtartani egy növendéket, hogy mi vagyunk a legkedvesebb, a legelnézőbb, a legcsinosabb, a legjobb illatú, a legtehetségesebb, a legnépszerűbb, a legsikeresebb, a legértelmesebb, a legstb. művésztanárok, hanem konkrétan meg kell oldjuk a művészeti neveléssel a fennálló problémáikat, emellett valódi hétköznapokban is hasznosítható tudást, valamint a sokoldalúságot lehetővé tevő értékeket kell biztosítanunk, hiszen elvárja a világ, hogy a növendékek ezeket a klasszikus értékeket már gyermekkorban megszerezzék és képesek legyenek hasznosítani a gyakorlatban az elsajátított tudást és tapasztalatokat.                        Kinek miben segíthetünk:

-          értelmi, érzelmi és lelki gazdagodás

-          önmegvalósítás, önkifejezés

-          memóriafejlesztés

-          érvényesülés

-          sokoldalúság

-          több megjelenés

-          folyamatos jelenlét

-          beilleszkedés

-          hovatartozás

-          közösségépítés

-          szerepvállalás

-          önbizalomfokozás

-          személyiségfejlődés

-          készségfejlesztés

-          transzferhatás

-          tehetségmenedzselés

-          értékazonosítás

-          értékteremtés

-          értékmegőrzés

-          értékmegosztás

-          értékkövetés

-          alkotás

-          előadás

-          programtervezés

-          műsorszolgáltatás

-          tartalommarketing

-          platformhasználat

-          tudatos karrierépítés

-          lelkiismeretileg helyes döntés (SQ)

-          algoritmikus gondolkodás

-          rendszerátlátás

-          szemléletváltás

-          problémamegoldás

-          kiegyensúlyozottság

-          változáskezelés

-          válságmenedzselés

-          sikerkialakítás és fenntartás

-          célmeghatározás és megvalósítás

 

A fent említett segítségterületeken kívül még további előnyöket is tudatosíthatnak az intézmények,

hiszen a legtöbb művészeti iskolában:

- a művésztanárok házon belül biztonságban hozzák-viszik a gyermekeket és

nem kell elmenni egy másik iskolába a művészeti képzésért

- a szabadidőt hasznosan lehet eltölteni a művészeti órákon úgy,

hogy a közismereti tanulmányokat is kiegészítse, segítse

- a művésztanárok támogatják az együttműködést, ezt kiemelten a zeneórákon közös zenéléssel gyakorolják

- többdiplomás és sokoldalú művésztanárok tanítanak nemzetközi tapasztalatokkal

(én magam is 8évig operaturnéztam közép-európa legnagyobb színpadain)

- kisgyermekkortól akár felnőttkorig is tanulhatnak a művészeti iskolában,

mert a művésztanárok felkészültek minden élethelyzetben továbbfejleszteni a művészi készségeket

- a művészeti iskolában megértő, kedves, elfogadó, támogató és érvényesülést segítő 

szemlélettel fejlesztik a gyermekeket

- a művészeti nevelésben mindenki tehetségének és szorgalmának megfelelően esélyt kap a bemutatkozásra

- a növendékek bizalommal fordulhatnak a művésztanárokhoz akár a digitális térben is,

akik gyakran munkaidőn kívül is örömmel segítenek bármiben

- a művészeti nevelésben rugalmasan kezelik a személyes problémákat és

személyre szabott megoldást is biztosítanak a művésztanárok

- a művésztanárok legtöbbször korszerű eszközökkel és naprakész módszerekkel segítik a tehetségek fejlődését

- a művészeti nevelés kiemelt értéke, hogy a művésztanárok a tudás mellet az élettapasztalatokat

is örömmel megosztják a gyorsabb fejlődés és az elmélyültebb megértés érdekében

- a művésztanárok a növendékeket a saját gyermekeikhez hasonlóan nagy odafigyeléssel gondozzák, fejlesztik

- a művészeti képzés a legjobb befektetés a gyermekek jövőjébe, hiszen már kisgyermekkortól

az alkotást és az előadást is egyaránt gyakorolhatják, amely elősegíti,

hogy megmutathassák a valódi értékeiket és kitűnjenek a tömegből

 

            A művészeti iskola, a művésztanárok és a művész növendékek keretkapcsolata mellett a szülői elvárásokban és a hozzáállásban is lehetnek különbségek, hiszen míg egyesek a megjelenési lehetőséget, a kitörési, vagy érvényesülési esélyt látják a művészeti nevelésben, mások csak egy hasznos szabadidős tevékenységet, de vannak, akik gyermekmegőrzőként használják a művészeti tanszakokat, a lehető legtöbb tanszakra beíratják gyermeküket és gyakran késő estig az iskolában felejtik őket, a művésztanárok gondjaira bízva egészen kis korban is.

Ezekben a bentlakásos gyermekekben egyébként megvan a lehetőség, hogy a legmagasabb szintre eljussanak a művészet területén, hiszen gyakorlatilag a művészek és a művészetek körében élnek és a magaskultúra értékei között nőnek fel. Sajnos ez azzal járhat, hogy egyéb közösségi eseményekre, találkozókra, személyes szerveződésekre viszont nem jutnak el, ezért kimaradhatnak fontos csoporttörténésekből, ezáltal egyre jobban eltávolodva a kortársaktól, osztálytársaktól, vagy barátoktól.

Viszont elsajátítanak egy olyan magasszintű szemléletet, amely segíti őket a helyes döntéshozatalban, a fontos célokra történő koncentrálásban, a fejlődésben, a gyarapodásban és a fennmaradásban még válságos időszakokban is.

Tehát nem feltétlenül ítélhetjük el azokat az elfoglalt szülőket sem, akik félnapokra beadják a művészeti iskolába gyermeküket megőrzésre, hiszen a művészeti nevelés által gyermekük olyan tápláló, gondoskodó környezetben nevelkedhet, amit más kulturális közeg nem lenne képes biztosítani számára.

            A legfőbb növendék – és természetesen a hozzájuk kapcsolódó szülői – célközönségek azonosítása után minden intézmény számára elengedhetetlen lesz a művészeti marketingterv közös kidolgozása és annak tudatosítása az érintett, tehát az abban aktív szerepet vállaló művésztanárokkal.

Több alkalommal gondot okozhat, hogy a művésztanárok nem tudják pontosan mit és hogyan kellene reklámozzanak a művészeti iskola előnyei közül, melyek a legvonzóbb kedvezmények, a legnagyobb sikerlehetőségek a saját intézményükben. Az intézményi dokumentumok ugyan körvonalakban tartalmazzák az adott művészeti iskola specialitásait, de a valódi – a szervezeti kultúrában megmutatkozó és magas szinten - kihasználható sikertényezőket kevesen képesek azonosítani, hiszen ezek a művésztanárok személyiségéhez kapcsolódnak.

Míg a világ afelé halad, hogy a fizikai munkaerőt robotokkal, a szellemi erőforrásokat és alkalmazottakat, munkatársakat algoritmusokkal helyettesítsék a fenntartók, addig a művészeti szektor legnagyobb előnye, hogy specialisták nevelnek, oktatnak és edukálnak (széles körben is terjesztenek) kiemelten értékes tartalmakat, amelyek a fenntartható jövő és a hosszútávú fennmaradást is garantálhatják.

Tehát, ha egy vezető képes a művésztanár munkatársaira – őket a méltó helyükön kezelve – szakmai tehetségként és innovációs erőforrásként tekinteni, hosszútávon garantálhatja intézménye fennmaradását és a művészeti nevelés kiterjedését, lokális szinten történő jótékony-hatékony hasznosítását.

Ehhez arra szükség van, hogy egy vezető ne csak középszerű főnökként viselkedjen és alkalmazottként, beosztottként utasítgassa a humánerőforrásait, hanem képes legyen magas szintű vezetővé válni, aki munkatársként tekint a művésztanárokra és így képesek együtt olyan magas szintű értékeket teremteni, amelyek előreviszik a világot.

Ez a szemlélet alapvetően meghatározza egy művészeti iskola életképességét a változékony és válságos időszakokban, amelyekben egy főnök által irányított intézmény éppen csak túlél, míg egy valódi vezető által vezetett sikerkollektíva - a vetélytársakat lehagyva - könnyedén tud fejlődni, pozitív irányba elterelve az esetleges kedvezőtlen történéseket.

A művészetek valódi üzenete tehát az, hogy ne a túlélésre koncentráljunk – és az azzal jelentkező kicsinyes, felszínes dolgokra – hanem a hosszútávú fennmaradásra, amely a klasszikus értékek megteremtésével, közvetítésével, megosztásával és fenntartásával válik igazán hasznossá a mindennapokban és akár élethosszig is.

Azt tanácsolom, hogy művésztanárként se féljünk a digitalizációtól, hiszen ez csak egy újabb eszköz a klasszikus értékek megőrzéséhez, egyszerűen fogadjuk el szükségszerűségét és használjuk ki az előnyeit a mindennapokban, azért hogy a művészetünk a legfiatalabb korosztályokhoz is eljuthasson, emellett minden célközönségszegmens a legkedvezőbb formában legyen képes felhasználni a magaskultúra értéktöbbleteit.

Ha tetszett ez a bejegyzés like-olj a Facebookon és iratkozz fel Youtube csatornámra is!
Hasznos tananyagaim itt érhetőek el:





 

Debrecen, 2020. Szeptember 20.                                                                                         Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester,

Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,

Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,

     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és

az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője

2020. szeptember 3., csütörtök

ZENÉLJ VELÜNK - Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia 2020

 ZENÉLJ VELÜNK - Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia 2020



2020. július 7., kedd

KULTÚRAMARKETING 👨‍🎓 👩‍🎓📊📲🚀🔝✅

 KULTÚRAMARKETING 👨‍🎓 👩‍🎓📊📲🚀🔝✅


Ha Te is szeretnél a kultúramarketingben segítséget kapni, 
jelentkezz és mindenben segítünk:


2020. június 14., vasárnap

2020. május 25., hétfő

Karrierépítés zenészeknek - Zenei karrier // MŰVÉSZI ZENE KÖR 😎🤑👩‍🎓 👨‍🎓🤳🎤🎼 🎹 🥁 🎷 🎺 🎸📊🆘🎯


Karrierépítés zenészeknek - Zenei karrier // MŰVÉSZI ZENE KÖR 😎🤑👩🎓 👨🎓🤳🎤🎼 🎹 🥁 🎷 🎺 🎸📊🆘🎯


Megjelent a zenészek karrierépítését segítő videónk, amelyben elérhetővé tesszük tematikus online tananyagunkat is!




Ha szeretnél segítséget kapni, mert:
-          Előadóként és/vagy Alkotóként is fejlődni szeretnél
-          minőségi munkát és nagyobb megbecsülést szeretnél
-          hatékony vállalkozást és hasznos szerepvállalást indítanál
-          jövedelmező üzletet és támogató kapcsolati hálót alakítanál
-          biztonságos befektetést és fenntartható anyagi függetlenséget szereznél
Keress fel elérhetőségeinken, mindenben készséggel segítünk!


2020. április 29., szerda

MŰVÉSZI ZENE KÖR helyzetjelentés a Koronavírus árnyékában

MŰVÉSZI ZENE KÖR helyzetjelentés a Koronavírus árnyékában


Az idei évadunk is - a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló - Tematikus Élményhangverseny-sorozat Fúvósokra címmel indult, amely első alkalma Február 18-án az Újkerti Közösségi Házban került megrendezésre a Művészi Zene Kör szervezésében.
Sajnos a – kialakult helyzet miatt – a következő előadást Április 15-én már nem tudtuk megtartani, így a Kortársművészek Kortársművészetben élményhangverseny-sorozatunk Március 11-i és Május 13-i előadása is elmaradt.
Jazz Five zenekar tavasszal tervezett - külföldi és hazai állomásokat is érintő – élménykoncert-turnéja is később kerül megszervezésre.
A szervező Művészi Zene Kör - művész-tanárai, a közreműködő művészek és művésztehetségek, valamint az Újkerti Közösségi Ház rendezőcsapata – nevében, ebben a formában szándékozunk támogatásunkat kifejezni a közönség felé.
Továbbra is biztosítjuk a magaskulturális tartalmakat számukra, jelenleg online formában, később pedig személyesen is, a megszokott formában.
Az elmúlt hetekben családi videóinkkal kedveskedtünk közönségünknek, amelyekben három gyermekünk is aktívan közreműködött, báb- és hangszerjátékkal:
Itthon vagyok
Emlék
A videóink legfőbb üzenete, hogy otthoni körülmények között is megfelelő lehetőség van az alkotásra, ennek eredményeképpen felkerült a 100. videó is a csatornára:
Veled

Kívánjuk, hogy tartalmaink sok örömet és élményt adjanak, személyes üzenetünkkel kívánunk kiváló egészséget és türelmet mindenkinek:

Aki tud, maradjon otthon és alkotásaival gazdagítsa a közösséget, valamint hallgasson sok művészi zenét!

A Tánc világnapja alkalmából készítettünk egy új videót! 🤩👨‍👩‍👧‍👦✌️🏡🎧 🎼 🎹♻️ ✅

A Tánc világnapja alkalmából készítettünk egy új videót! 
🤩👨👩👧👦️🏡🎧 🎼 🎹♻️ ✅


2020. április 21., kedd

2020. április 10., péntek

Digitális köznevelés új utakon 👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅


Digitális köznevelés új utakon

👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

 

DIGITÁLIS KÖZNEVELÉS! NAHÁT!! VÉGRE!!!

            Ezek voltak az első gondolataim, amikor a Koronavírus világjárvány miatt – megkésve ugyan – de hazánkban is bezártak az iskolaépületek kapui, de nem a tantermek!

Azok új lehetőségeket mutattak a pedagógusoknak, tudásuk megváltozott formában történő megosztására és, ami még fontosabb: a közösségek új típusú tematikus szegmentálására és emberibb digitális összetartására.

Erről a jelenségről már többször írtam:

Köznevelés a digitalizáció küszöbén

A digitális kultúra szerepe a köznevelésben

Digitális közösségépítés a köznevelésben

Ebben a folyamatban – gyermekeim, növendékeim, feleségem, kollégáim és barátaim okán - erősen érintett vagyok, ezért több helyről is áramlanak irányomba az információk, az új tapasztalatok, viselkedési minták és szokások. Alkotó- és előadóművészként már a kezdetektől hozzászoktam a változásokhoz, ezért művésztanári tevékenységeimben is gyorsan megoldást kellett találnom a kommunikáció és a kapcsolattartás leginteraktívabb formáinak bevezetésére, annál is inkább, mert – vezetői utasítás szerint – erre fél napom volt.

Már a legelső órákban felmértem a szülők és a növendékek körében elérhető és legkedveltebb digitális eszközöket, valamint a kapcsolattartási igényeket.

Miután azt láttam, hogy a legtöbb fiatal szülő - hozzám hasonlóan - többféle funkciójú eszközt és azokhoz natívan illeszkedő információ-megosztási formát is előszeretettel használ, kialakítottam a legkevésbé megterhelő, interaktív megosztási-visszacsatolási módszert.

Azt tapasztaltam, hogy a LIVE oktatásra semmi esély sincsen, ugyanis a közismereti oldalon olyan mennyiségű tananyag-feldolgozást írtak elő a növendékeknek, hogy a zenetanulásra, de még a szabadidős játékokra sem maradt idejük, ami az első hetekben rengeteg feszültséget okozott és rövid távon is már kedvezőtlenül hathat az érzelmi és spirituális egyensúlyra. Ez a forma egyelőre a munkaközösségi értekezletek konferenciabeszélgetéseit tartalmazza.

            Az ONLINE kapcsolattartás mind a tantestület, mind a szülők és növendékek körében nagyon fontossá vált, azonban az oktatási felhasználása ennek a módszernek kedvezőtlen, a szülők és a növendékek szabadidőhiánya miatt.

Ez azt jelenti, hogy a szülők munkaügyi és háztartásbeli elfoglaltságai miatt azok a növendékek, akik nem rendelkeznek saját eszközökkel és csatolt email fiókkal képtelenek az online oktatástól elvárható azonnali interaktivitással elvégezni a gyors lejárati határidős feladataikat.

            A legjobban bevált forma az OFFLINE feladatvégzés lett, ugyanis ezzel biztosíthatóvá vált a szülők és növendékek korábbi szabadsága, amely révén eldönthetik, mikor szándékoznak egy bizonyos feladattal foglalkozni és az abban meghatározott digitális beszámolót elkészíteni és elküldeni ellenőrzésre, valamint értékelésre.

Az első hetektől kezdve ez a módszer nálunk nagy hatékonysággal működik, amely részemről – a folyamatos tartalomalkotás, tehetségkövetés, segítés, támogatás, elemzés, értékelés és proaktív tervezés mellett – a lehető legszemélyre-szabottabb írásbeli kommunikációt várja el.

 

A digitális kommunikációs igények eloszlása tanszakunkon

 

            Mind érzelmi, mind spirituális intelligenciám legtöbb érzékét szükségessé vált felhasználnom ebben a megváltozott oktatási környezetben, amelyben a legtöbb pedagógus még keresi a leghatékonyabb és legbiztonságosabb platformokat.

Számomra ez a tevékenység nem okozott gondot, hiszen fokozott digitális tudatossággal vezetem a családomat, menedzselem a művésztanár kollégáimat és segítem a környezetemben élőket, azonban a rám nagymértékben jellemző filantróp magatartás testbeszéd nélküli kifejezése elég idegen.

Ki kellett találnom tehát, hogyan érzékeltethetném a korábban megszokott támogató attitűdömet az írásos visszajelzéseimben, értékeléseimben is úgy, hogy az megfelelően illeszkedjen a közösségi oldalak szöveges üzenetek hétköznapi stílusához, de mégis tartalmazza az általam képviselt magaskulturális értékeket.

A legmeglepőbb példát az egyik gyermekem idősebb tanárnője nyújtotta, aki – amellett, hogy korát meghazudtolóan professzionálisan ismeri és kezeli a digitális személyes és oktatási platformokat – még szöveges írásaiban is olyan nagyfokú emberségességgel kommunikál, amit csak hosszú évek alatt lehetséges begyakorolni.

            Ahhoz, hogy megfelelő hatékonysággal képesek legyünk a digitális köznevelés elvárásainak megfelelően elengedhetetlen egy digitális ökoszisztéma kialakítása és biztonságos üzemeltetésének fenntartása, amely nem csak egy PC, vagy laptop és az azokon megnyitott közösségi oldalak, videomegosztók és hivatali levelezésekből áll.

A legfontosabb, hogy minden eszközt rendeltetésének megfelelően tanuljunk és tanítsunk meg használni, ez esetben a digitális oktatás a legnagyobb hatásfokkal, a legnagyobb hasznosulással és nem utolsó sorban legnagyobb élményfaktorral lesz képes érvényesülni.

Digitális oktatás – Kép forrása: schoolevolutionarystages.net

           

A digitális köznevelés keretrendszere az alábbi szegmensek átgondolását igénylik:

-          felhasználói személyes infrastruktúra, eszközök és platformok

-          felhasználói intézményi infrastruktúra, eszközök és platformok

-          intézményi digitális kommunikációs gyakorlat és protokoll

(folyamatosság, hatékonyság, pozitivitás, sikerkövetés, tartalomtematika, információmegosztás, interaktivitás, biztonság)

-          intézményi digitális edukációs gyakorlat és protokoll

(mérés, elemzés, értékelés, visszacsatolás, továbbfejlesztés, hasznosulás, értékmegosztás, individualitás, projekt, közösség, képernyőidő, offline-online-live)

-          szakmai digitális attitűd és személyes digitális önállóság

-          lelkiismeretileg helyes döntések konvertálása a digitális térbe

-          korszerű tudás és naprakész tapasztalatok megszerzése és közreadása

-          támogató tartalomalkotás a hatékonyabb megértés és elsajátítás érdekében

 

Ahhoz, hogy a digitális oktatást megfelelő hatékonysággal menedzselhessük,

a legfontosabb 10 kérdést mindenképpen szükséges megválaszolni:

1.      Hogyan gondolkodjunk a digitális köznevelésről?

2.      Hogyan mérjük és zárjuk ki a zavaró tényezőket?

3.      Hogyan menedzseljük digitális tevékenységeinket?

4.      Hogyan tudatosítsuk a látens digitális szabályokat?

5.      Hogyan határozzuk meg a szükséges képernyőidőt?

6.      Hogyan tegyük személyesebb élménnyé az oktatást?

7.      Hogyan tegyük biztonságosabbá az online jelenlétet?

8.      Hogyan tegyük interaktívabbá a digitális kommunikációt?

9.      Hogyan alakítsuk ki digitális szokásainkat, hagyományainkat?

10.  Hogyan határozzuk meg a feladathoz natívan a digitális eszközt?

 

            A jelenleg kialakuló helyzet alapvetően megváltoztathatja az oktatásról történő kollektív gondolkodásunkat, amely a lelkiismeretileg helyes döntések új iránya felé terelheti a személyeket és a közösségeket is, amennyiben az önállóság, a szabad gondolkodás, a friss ötletek, a hatékonyabb megvalósítás, a társadalmi szerepvállalás és a fokozott hasznosulás jellemzi majd a tudásátadást. A Koronavírus öröksége tehát pozitív hatást is gyakorolhat hosszú távon a köznevelésre, amelyek kulcsszavai az alábbiak lehetnek:

-          automatizáció

-          mesterséges intelligencia

-          adatelemzés

-          tartalomalkotás

-          kultúramarketing

 

De ezekről majd később…

 

Addigis kitalálhatjuk, hogyan leszünk képesek a régi rossz szokásainkat leküzdve

kilépni a valódi digitális köznevelésbe!

           

Debrecen, 2020. Április 10.

Domokos János Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester,
Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,
Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,
     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és
az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője

2020. február 9., vasárnap

MZK Programajánló 2020 Tavasz 🤩 👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫💬🎤 🎷 🎺 🎹 🎸 ♻️ ✅


MZK Programajánló 2020 Tavasz 🤩 👩🏽‍🏫  👨🏽‍🏫💬🎤 🎷 🎺 🎹 🎸 ♻️ ✅
            Az idei évadunk is - a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló - Élményhangverseny-sorozattal indul, amely Február 18-án és Április 15-én 10:00-tól az Újkerti Közösségi Házban kerül megrendezésre a Művészi Zene Kör szervezésében, Tematikus Élményhangverseny-sorozat Fúvósokra címmel.
A program része a fa- és rézfúvóshangszerek bemutatása és népszerűsítése az infokommunikációs kor generációi számára, akik az esemény alkalmával - a korszerű módszerekkel történő naprakész tudásanyag közreadása mellett - kipróbálhatják a meghatározó hangszertípusokat.
Az esemény kiemelt érdekessége, hogy a többdiplomás művésztanárok mellett különböző életkorú kiemelkedő tehetségek is bemutatkoznak.
A belépés és a parkolás is ingyenes, a kiemelkedő tehetségek részére támogatás felajánlható.
Szintén a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 2020. Március 11-én és Május 13-án 10:00-tól az Újkerti Közösségi Házban folytatódik a Kortársművészek Kortársművészetben élményhangverseny-sorozatunk, amely társadalmi szerepvállalása, hogy a közönség személyes kapcsolatba kerülhessen a kortárs alkotóművészekkel, akik ingyenesen, élménygazdag környezetben, befogadható módon és széles körben közvetítik a kortárs magaskultúrát.
Az elmúlt tízenegy év nagysikerű műsorai mellett idén is folytatódik a Jazz Five Élménykoncert-sorozata, amely érdekessége az egyedi Ecoustic jazz és Székely jazz programok továbbfejlesztése, valamint vadonatúj zenei élményekkel is várják a minőségi szórakozást választó közönséget.
            A korszerű hangszertanulásra, sokoldalú fejlődésre vágyók és a közösségi zene iránt érdeklődők számára az egyedi zeneoktatási módszerrel működő Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia művésztanárai az idei évadban is biztosítanak tematikus élményedukációs előadásokat és bemutatkozási lehetőségeket az előzetesen meghirdetett tehetségmenedzselési és gyakornoki programjaik szerint.
Köszönjük az eddigi sajtótámogatásukat és szeretettel várjuk Önöket továbbra is rendezvényeinken!

2020. január 18., szombat

Kortársművészek Kortársművészetben Élményhangversenysorozat 2020

Kortársművészek Kortársművészetben Élményhangversenysorozat 2020


2020. Március 11. 10:00
Újkerti Közösségi Ház

2020. Május 13. 10:30 
Újkerti Közösségi Ház

ZENE – VERS - RAJZ
a belépés és a parkolás is INGYENES!

A programcsomag különlegességei:
- Kezdőprogram: Domokos János Antal zeneműveinek bemutatója művésztanárok előadásában
- A programban a kiemelkedő tehetségek és a művész gyakornokok kortárs zeneműveket adnak elő, versek és korszerű rajzok kíséretében
- Záróprogram: JAZZ FIVE élménykoncert

Közreműködnek:
- a MŰVÉSZI ZENE KÖR művésztanárai
- a MŰVÉSZI ZENE KÖR művészpartnerei
- a MŰVÉSZI ZENE KÖR gyakornokai
- kiemelkedő művésztehetségek 

Támogatók:
- NEMZETI KULTURÁLIS ALAP
- Debreceni Művelődési Központ
- JAZZ FIVE projektzenekar
- ARTISTIC MUSIC Kottakiadó
- Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia


Intézményi oldal: http://almakademia.blogspot.hu/

Tematikus Élményhangverseny-sorozat Fúvósokra - 2020

Tematikus Élményhangverseny-sorozat Fúvósokra - 2020


Február 18. 10:00 - Április 15. 10:00 Debrecen Újkerti Közösségi Ház, a belépés és a parkolás is INGYENES!

Közreműködnek:
- a MŰVÉSZI ZENE KÖR művésztanárai
- a MŰVÉSZI ZENE KÖR művészpartnerei
- a MŰVÉSZI ZENE KÖR gyakornokai
- kiemelkedő művésztehetségek
Támogatók:
- Nemzeti Kulturális Alap
- Debreceni Művelődési Központ
- JAZZ FIVE
- ARTISTIC MUSIC Kottakiadó
- Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia
csatlakozás: https://www.facebook.com/events/1664090963732666/
támogató LIKE: https://www.facebook.com/MUVESZIZENEKOR

Szervezeti oldal: http://muveszizene.blogspot.hu/
Zenekari oldal: http://jazzfiveband.blogspot.hu/
Intézményi oldal: http://almakademia.blogspot.hu/
Kiadói oldal: http://artisticmusic-arm.blogspot.hu/
Szerzői oldal: http://domokosmusic.blogspot.hu/