Rendes rablás a köznevelésben 👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

Rendes rablás a köznevelésben

👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

            Következő bejegyzésemnek a ”Rendes rablás a köznevelésben” címet adtam és még, ha személyes érintettségem okán érzelmileg nagymértékben terhel is, igyekszem objektíven megjeleníteni korunk egyik legfontosabb kollektív plagizálási problémáját, amely folyamatos terjedéssel veszélyezteti a hiteles tartalomszolgáltatást a fenntartó és a nyilvánosság felé, ezért szükséges önálló gondolatokkal is koncentrálnom rá.

Bízom benne, hogy az elmúlt 3 évben összegyűjtött tapasztalataim sokaknak segítenek eligazodni és megtalálni a lelkiismeretileg is helyes utat!

Annyit elöljáróban hozzáteszem, hogy előadó- és alkotóművészként is motivált vagyok a jogtiszta felhasználás tekintetében, azonban az Artisjus Jogvédő Szervezet Komolyzenei Egyesületének rendes tagjaként viszont kifejezetten küldetésemnek tekintem a törvényes szellemi felhasználás attitűdjének népszerűsítését és terjesztését a köznevelési környezetben.

            Az első fontosabb lépés a probléma megszüntetésében a megértés.

Jómagam – sokoldalú tevékenységeimnek és szorgalmas érdeklődésemnek köszönhetően – kiterjedt tájékozottságra tettem szert a szellemi termékek jogvédelme területén, hiszen előadóként, alkotóként, tehetségmenedzserként, vezetőként és tartalomszolgáltatóként is érintett vagyok e témakörben.

Ahogy személyesen távol tarom magam mindennemű szellemi károkozástól, úgy a környezetemben tevékenykedőktől is elvárom ugyanezt.

Ahogy személyesen a szerzőt, úgy morálisan a művét is megilleti a tisztelet, amiért a dimenzionált környezetét fejlesztő szándékkal javítani szándékozik.

            A második lépés a szabálykövetés, amely elengedhetetlen a tisztességes tartalommegosztáshoz, akár nyilvános, akár személyes térben történik.

Mivel a köznevelés kiemelt figyelemközpontban helyezkedik el, fokozott óvatossággal szükséges továbbadnunk a szellemi eltulajdonítást megelőző ismereteket és tapasztalatokat a minket követő generációknak.

Ahogy a szakmai környezetemben személyes kutatómunkát végeztem kiderült, hogy valamely tehetségtelen, kreativitáshiányos intézményvezetők támogatják, egyes esetekben pedig külön kérik a vetélytársnak tekintett intézmények szakmai programjainak lerablását.

Erre több módszer is létezik, ezért alakulhatott ki mára a – szinte szorgos kis mozgalommá fejlődő - rendes rablás látens szabályrendszere a köznevelésben, amelyet egyre több pedagógus és vezető is láthatóan előszeretettel alkalmaz.

Attól mert nem kívánjuk értékesíteni az elrabolt, vagy lemásolt szellemi termékeket, még nem válunk rendes felhasználókká, tehát ellentételeznünk szükséges a felhasznált szellemi javakat!

            Az egyik módszer, amikor a személyes, vagy szakmai ismeretségi körből érkező pozitív tapasztalatokat azonos formában átültetik saját intézményük programkörnyezetébe a forrásalkotó tudta és beleegyezése nélkül.

A másik módszer a szakmai érdek-közeltartás, amellyel a kreatív szakembereket - szimpátiát színlelő magatartással - megtévesztő szaktársaik releváns információkat szereznek, amiket saját ötletükként továbbíthatnak vezetőik felé, jutalmat és előléptetést remélve szolgálataikért.

A harmadik módszer a szakmai, vagy személyes nyomonkövetés, amely a személyes és a digitális térben is hatékonyan működik.

Ez utóbbi a közösségi oldalak, blogok és a tartalommegosztó platformok terjedésével szinte játékos, élményszerű formában történhet, úgy hogy az ötletforrás személyek észre sem veszik.

A negyedik módszer a személyes megjelenés, amikor az ”adatgyűjtő” személyes jelenléte során szerzi meg a hasznos ötleteket és programokat, észrevétlenül elvegyülve a rendezvényen megjelent tömegben, a programszolgáltatást jogosítottan élvező közönségben.

 

         Az ötödik módszer rendkívül erőszakos és ezidáig csak néhány példát találtam rá.

A módszer lényege - akár vezetői utasításra - a szélesebb kiterjedésű forrástérből származó ötleteket natív illeszkedésűként hasznosítása saját intézményük tartalomszolgáltatása során.

A legprimitívebb alkalmakkor ehhez kapcsolódó friss dokumentumokat – a közreadás során - sokévre visszamenőleg dátumozással tesznek validdá, ezzel hitelesítve és érvényesítve előjogukat az adott program, vagy ötlet felett.

 

            Visszatérve a szellemi termékeket érintő algoritmizálási folyamathoz, a harmadik lépés az elfogadás lehet, amely során személyesen is elismerjük, hogy az alkotói tevékenység fontos szükséglet, amivel gyarapíthatják környezetük, vagy akár az emberiség tudását is.

 

            A negyedik lépés az alkalmazkodás. Ha tudjuk magunkról, hogy a sors nem áldott meg minket alkotó tehetséggel, alkalmazkodó magatartással hagyjuk, hogy az igazán kreatív szakemberek elvégezzék feladataikat és ne sajnáljuk, vagy raboljuk el tőlük a megbecsülést!

 

            Az ötödik lépés a helyes tartalommegosztás, ami abból áll, hogy tisztességes szándékok szerint vezérelve, helyes és hiteles formában végezzük a tartalommegosztást, az alkotó adatainak feltüntetésével.

 

            Létezik önkéntes tudás- és ötletmegosztás is a jó gyakorlatok modelljén keresztül, de a legtöbb alkalommal ezek a jó gyakorlatok – a szélesebb szakmai körből érkező tapasztalatok szerint - a gyakorlatban praktikusan nem jól alkalmazható gyakorlatok.

Ennek legfőbb oka, hogy ezek a jó gyakorlatok csupán ötlet szinten jelennek meg és a részletes kidolgozottságot a legtöbb esetben nélkülözik.

A másik oka az alkalmazhatatlanságnak, hogy a jó gyakorlatok speciálisan az adott intézményre kerültek kialakításra, így többségében más intézmény számára hatékonyan nem adaptálhatóak, mivel sem a pedagógiai programmal, sem a tantestülettel, sem a tanulók szükségleteivel, de még a lokális szülői igényekkel sem kompatibilisek.

            Rendkívül filantróp szándék az önálló ötletek, tapasztalatok és tudás nyilvános megosztása, azonban amíg a vetélytársak az alkotásokat nem az emberiség szolgálatában, hanem a személyes gyarapodás érdekében szándékoznak felhasználni, senkinek sem áll érdekében ellenérték meghatározása, mediálása és követelése nélkül közreadni alkotását.

            Az elmúlt száz év szellemi történelme gazdagon tartalmaz jogsértő eseteket, amelyekben a tehetséges feltalálók képtelenek voltak visszaszerezni a lerabolt találmányuk után őket megillető jogaikat az üzleti szférában értékesítő érdekszemélyektől, vagy amikor demokratizált – kezdetben csupán a szabadság élményét értékesítő – mozgalmakból a rendes rablást kiszolgáló központi adatgyűjtő intézmények és szervezetek váltak.

            Amikor azt szeretnénk elérni, hogy a gyermekeink jövője biztonságosabb és tisztességesebb legyen a sajátunknál, személyes példamutatással szükséges megmutatkozni és nem elég csak beszélni a problémákról. A szó legnemesebb értelmében ”rendes” rablás nem létezik, tehát bármennyire is hasznos, vagy jótékony célra kívánjuk felhasználni mások szellemi termékeit, az már korántsem számít rendes, vagy tisztességes viselkedésnek.

A rendes rablás helyett tehát igyekezzünk saját szellemi termékeket alkotni, vagy ha erre nincs lehetőségünk, áldozzunk erőforrásokat a jogtiszta felhasználásuk érdekében, mert a jövőt csak az ”értéket értékért” szemlélet elsajátításával és képviseletével tudjuk biztosítani.

Tanárként a felnövekvő generációinak társadalomkulturális szokásait már kisgyermekkortól kezdve, egészen felnőtt korig képesek vagyunk alakítani, ezért ránk sokkal nagyobb társadalmi elvárás és nyomás nehezül, mint a rokonszakmák szereplőire.

Személyes példával tehát minden élethelyzetben képviselnünk kell a tisztességes felhasználási protokollt a szellemi termékek esetében is! 

            Az, hogy miért olyan aktuális ez a téma még mindig azt jól mutatja, hogy idén Június 6-án hatályba lépett a szerzői jogi törvény módosított változata, amely az online platformok protokollját részletesebben és szigorúbban szabályozza.

A törvényi szabályozás szerint a digitális tartalmakhoz történő hozzáférés és azok felhasználása egyszerűbbé válik, ugyanakkor az alkotók, az előadók és a felhasználók jogviszonyait világosabbá teszi.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala segíti az alkotókat a jogosítás folyamatában, legfőképpen azzal, hogy a szellemi termékeket nemzetközi jogvédelem alá veszi.

A digitális tanrendhez illeszkedően a szerzői jogvédelem egyre több szegmense láthatóvá válik az átlagos felhasználóknak is, akik a szerzői jogi törvény részleteinek tanulmányozásával megismerhetik a törvényileg helyes magatartásformákat, az online térben felhasznált anyagokhoz kapcsolódó érintettségüknek megfelelően.

Néhány részletet itt és most is közreadok, annak érdekében, hogy a digitális jogvédelem iránya körvonalazódhasson.

A digitális tartalmak kutatási céllal és adatgyűjtési jelleggel szabadon felhasználhatóak, a közösségi társadalomkulturális gyarapodás érdekében.

Emellett szórakoztatási céllal paródia műfajban egyes – vélhetően a közszerepléseket érintő – tartalmak az alkotók engedélye nélkül is felhasználhatóak és szabadon átdolgozhatóak.

Az alkotó- és előadóművészek tevékenységeinek feltételei is szabályozottabbá váltak, a méltányos díjazásuk és a szellemi termékeiket felhasználók által történő részletes tájékoztatás tekintetében is történtek előrelépések.

Alkotó- és előadóművészként szakmailag nagyon pozitívnak értékelem ezt a tisztességesre és igazságosra módosított szerzői jogi törvényt, hiszen személyesen is rengeteg alkalommal váltam károsultjává a szellemi tulajdon eltulajdonításának és jogtalan felhasználásának.

Rendkívül bosszantó, méltatlan és mélyen sértő élethelyzetek azok, amikor az ötleteinket illetéktelenek – előrejutás és haszonszerzés céljából, vagy csak kényelemből - engedély nélkül felhasználják és az szerzőként a tudomásunkra jut.

Hazánkban a szellemi ipar olyan szűk kiterjedésű, hogy idővel minden ilyen jogsértés nyilvánosságra kerül és kellemetlenségek, vagy akár jogi incidensek válhatnak belőlük.

Ezért is tanácsolom a megelőzését ezeknek a nemkívánatos élethelyzeteknek, amelyeknek – minőségükből adódóan – nem lehetnek nyertesei, egyik oldalon sem.

Az alkotókat, az előadókat és a felhasználókat – szerepkörüknek megfelelően – külön-külön jogdíj illeti meg és a módosított törvény már kötelezi a közösségi platformok üzemeltetőit a feltöltött tartalmak felhasználásának ellentételezéseként a jogdíjak megfizetésére. Fontos tudni, hogy a megrendelésre készített anyagok esetében a megrendelő kérheti a szerzői, az előadói és a felhasználói jogok – és természetesen a jogdíjak – átruházását az általa megfizetett díjazás ellentételezéseként, de születhet olyan megállapodás, amikor minden egyes felhasználás után megoszlanak a jogok és az azok után járó jogdíjak.

            Gyakran előfordul, hogy intézményi felhasználásra a pedagógus kollégák zenei, képi és szöveges tartalmakat használnak fel a digitális tér bőséges forrásaiból, de ebben az esetben a felhasználó pedagógusoknak nem keletkezik jogdíjfizetési kötelezettsége, hiszen társadalomkulturális felhasználási mód valósul meg, nem üzleti célú, tehát nincs bevétel.

Mivel a tudásintenzív felhasználás segíti az innovációt, hazánkban a szellemi termékek szerepe igen jelentős, de őszintén mondhatjuk, hogy globális szinten is exportjelentőségű.

Tehát azzal, hogy szerzőként, alkotóként és felhasználóként tudatosabban felkészülünk az érdekeink és jogaink védelmére, egyúttal a közös nemzeti tudáskincsünket is megőrizhetjük és értékesíthetjük az utána érdeklődők és arra érdemesek részére.

Ennek a blogbejegyzésemnek a célja az, hogy a köznevelés szereplői és a kapcsolódó érintettek is tudatosabbá váljanak a szellemi termékek jogvédelmével kapcsolatban.

Jelenleg a hazai alkotók sajnos még fejlettlen szinten állnak a szellemi termékek és szolgáltatások hasznosításának tekintetében, részben a tájékozatlanságuk, részben pedig az érdektelenségük miatt és ez is hozzájárul a globális szinten kevés sikertörténetünkhöz.

Az innovációt hátráltatja, hogy a magyar ötleteket és találmányokat az alkotók képtelenek értékesíteni monetáris szinten, így egzisztenciájuk csupán szellemi alapon áll.

Magában az ötlet nem állja meg a helyét semmilyen piacon anélkül, hogy használható terveket, modelleket, marketingstratégiát és a megvalósításhoz szükséges – a tudás-, valamint tapasztalatmegosztást célzó - szervezési, ellenőrzési, értékelési és továbbfejlesztési lehetőségekkel kiegészítenénk.

Tehát ma már nem elég kreatív és innovatív munkavállalóvá válni, hanem vállalkozói, üzletemberi, de még befektetői szerepkörben is tájékozottá kell válni ahhoz, hogy a szellemi termékeink értékeit – az illetéktelenek kizárásával és a nemzetközi jogvédelem alkalmazásával – személyesen magunk hasznosíthassuk.

A legnagyobb tévedés az, amikor azt képzeljük, hogy a nyilvános publikációval eleget tettünk a jogvédelem, vagy az oltalom elvárásainak és mások emiatt nem kívánnak üzleti hasznot húzni a nyilvánosan megosztott szellemi termékeinkből.

A nyilvános megosztás révén maga az alkotás, vagy előadás témája – gyakran a részleteivel együtt is – másolhatóvá válik és a legtöbbször az üzleti életben tájékozott másoló, tehát a tolvaj értékesíti azokat.

Tehát a publikálást minden esetben meg kell előzze a jogvédelem és az oltalom alá vétel!

A másik probléma, amikor a szellemi termék eltulajdonítása iránti félelem miatt az alkotó nem is kívánja nyilvánosságra hozni ötleteit, termékeit, vagy szolgáltatásait.

Ekkor az alkotó el sem juthat arra a szintre, hogy szellemi termékeit megismerhessék és azokkal személyeket, vagy közösségeket segíthessen.

A megoldás az, hogy a szakmai tudás, tapasztalat és attitűd mellé szükséges a korszerű közgazdasági, valamint a naprakész marketingismereteket is elsajátítani, ezek segíthetik azt, hogy az alkotók ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe.

Sokat tanulhatunk a nemzetközi cégektől és intézményektől, akik a szellemi piacon a termékek és szolgáltatások mellett az alkotói, az előadói, a felhasználói, a termelési, a gyártói, a kereskedelmi, a hirdetői, a terjesztési, az importőri, az értékesítési, a kutatási, a fejlesztési, az innovációs és a profitszerzési jogot is birtokolják, valamint menedzselik is azokat.

Ez persze mind-mind pénzbe kerül, azonban nem véletlen, hogy a vezető cégek ennyit invesztálnak a jogvédelem megszerzésére, fenntartására és érvényesítésére, hiszen a befektetéseik a felhasználás révén sokszorosan megtérülnek.

A tudatos feltalálók, vagy ötletelők akár 1 – megtervezett és kidolgozott változatú - szellemi termékük értékesítésével is képesek élethosszig tartó egzisztenciális biztonságot teremteni maguknak és eljött az ideje, hogy ennek módszerét a magyar fiatal gondolkodók, szellemi alkotók is elsajátítsák. Ennek első lépése a társadalomkulturális hasznosulási szemlélet és az azzal járó alkotói ökoszisztéma kialakítása, ami azt jelenti, hogy a lehető leghasznosabb tevékenységekkel szükséges szolgálni és kiszolgálni a célközönséget úgy, hogy a személyes problémamegoldást szolgáló szolgáltatást, vagy terméket szakmai tudással és tapasztalatokkal alkossuk meg, majd illeszkedő eszközöket és módszereket is kapcsoljunk hozzá. Ekkor már teljesértékű alkotást leszünk képesek portfoliószerűen közreadni és jogi, valamint anyagi tekintetben is a legtöbb szabadalmat, oltalmat és védettséget is birtokolhatjuk. Legfőbb érdekünk tehát, hogy a jogvédelem területén tudatossá váljunk és algoritmikus gondolkodással menedzseljük a tervezést, szervezést, megvalósítást, ellenőrzést és továbbfejlesztést, tehát a teljes innovációs folyamatot.

Mivel a köznevelésben elvárás a tudás és a tapasztalatok megosztása, hiszen ez működteti az innovációt és biztosítja a fejlődést, kiemelten fontos, hogy az törvényesen, jogszerűen és szabálykövetően történjen meg, mások, vagy saját magunk megkárosítása nélkül, így szükségessé válik a szemléletváltás és az új – tudatosabb, tájékozottabb, tiszteletteljesebb és tisztességesebb – szokások kialakítása és fenntartása ezen a területen.

Alkotóvá és befektetővé válni nem könnyű feladat, de mindkettőre szükség van ahhoz, hogy társadalomkulturális szinten – a folyamatos fejlődést biztosító - hosszú távon is fenntartható változásokat eredményezzünk és határozottan, karizmatikusan menedzselhessük azokat.

Először csak alkossunk, aztán védjük is meg az alkotásunkat a jogosítás során, majd ezután nyugodtan közreadhatjuk szélesebb körben is szellemi termékeinket és szolgáltatásainkat.

Amennyiben viszont nem kívánjuk a szellemi, erkölcsi és anyagi hasznát kihasználni az alkotásunknak és az azzal járó jogoknak, akkor egyben - egy teljesértékű portfolióként - értékesíthetjük azokat, így már a társadalomkulturális hozzáadott értéke is megsokszorozódik.

A problémamegoldó innovációk megalkotása nem csak az alkotó, hanem az érintett közösség, célközönség, intézmény, szakma és akár társadalomkulturális terület versenyképességét is növelheti a szellemi termékek és szolgáltatások jogosítása révén, amely után a szellemi javak gyakorlati hasznosságú problémamegoldásokká válhatnak szélesebb dimenziókban is.

A rendes rablás – tehát a szándékos megkárosítást mellőző szabad, de jogtalan felhasználás – a kleptokrácia irányításával történő protokollja feltételezhetően hamarosan megszűnhet, de nem azért, mert önszántukból tisztességesebbé válnak a felhasználók, hanem azért, mert a digitális tér látens szabályaiból látható jogszabályok és törvények alakulnak ki.

Folyamatosan ingyenes tartalmakat keresünk, de egyre több kellemetlen incidens jelenhet meg velünk szemben, amikor azokat megpróbáljuk jogtalanul felhasználni.

A google és a leányvállalatai - mint amilyen a YouTube is - akár jogdíjköveteléssel is előállhatnak egy-egy engedély nélkül felhasznált videó, hang, zene, vagy akár kép miatt.

Attól, mert nem kívánjuk értékesíteni a tartalmakat, még helytelen és tisztességtelen az engedély nélküli felhasználásuk, amit a tartalomszolgáltatók és jogvédők vélhetően egyre komolyabb szankciókkal súlytanak amellett, hogy a globálisan megalkotott szabályozással képessé válnak egész társadalomkulturális közösségeket is a helyes döntések felé terelni.

Senki se hozza magát jogilag kellemetlen helyzetbe!!!

Tartsuk tiszteletben az alkotók jogait és kérjünk engedélyt a felhasználásra, vagy egyszerűen csak keressünk ingyenesen felhasználható tartalmakat a digitális térben is!

Bízom benne, hogy ezzel a blogbejegyzésemmel is többeknek segíthettem tudatosabbá válni.

 

Ha további segítségre van szükséged, keress fel bátran, készséggel segítek mindenben!

 Ennek a blogbejegyzésnek a teljes változatát ebook és podcast formában is elérheted.

 

Hasznos kiegészítő információkért rendeld meg az alábbi tananyagokat:

Karrierépítés zenészeknek promovideo

Karrierépítés zenészeknek digitális tananyag

 

Kultúramarketing promovideo

Kultúramarketing digitális tananyag

 

Amennyiben bármilyen probléma, kérdés, vagy kérés merül fel, keress fel bátran, mindenben segítek!

Extra tartalmak eléréséhez iratkozz fel YT csatornámra és like-olj a Facebookon!

 

Debrecen, 2018. Június 17. - 2021. Június 12.

Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester,

Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,

Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,

     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és

az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője

Digitális beiskolázás a Művészeti Iskolában

👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

            Ebben a blogbejegyzésben a digitalizáció elvárásait és követelményeit szándékozom tárgyalni saját gondolataim segítségével.

Az előző Digitalizáció a művészetoktatásban című blogbejegyzésem még a koronavírus első hulláma idején íródott és hasznos előtanulmány lehet, de mostanra már a harmadik hullámon is túl vagyunk, ezért sok gyakorlati tapasztalat felhalmozódott mára.

A koronavírushelyzet kellemetlenségeinek mérséklődésével együtt szükséges gondolkodnunk azon, hogy milyen hagyományokat tartunk meg és milyen új szokásokat alakítunk ki, mind a személyes, mind pedig a digitális térben a művészeti iskolával kapcsolatban.

Egy olyan intézménytípus, mint a művészeti iskola nagymértékben kitett a célközönségváltozásoknak, hiszen minden tanévben újra és újra összegyűjti a teljes ügyfélkörét, részben már korábban, részben újonnan beiratkozott növendékekből, minden egyes tanszakon.

Az, hogy ez az infokommunikációs korban milyen nehéz feladat, mindenki érzi, de ezt egy világjárvánnyal kiegészítve, szinte már lehetetlen.

Ezért is olyan érthetetlen, hogy a művészeti iskolák jelentős hányada még csak el sem kezdte a digitalizációt a beiskolázás területén és még kisebb hányada rendelkezik folyamatos feltöltéssel a videomegosztó csatornáján, valamint tartalommarketing stratégiával menedzselt közösségi médiamegjelenésekkel. Amelyik intézmény élén felelős vezetők állnak, mindenképpen segítik művésztanáraik munkáját azzal, hogy rendelkezésükre bocsátják ezeket a ma már alapvető digitális megjelenési és állandó jelenlétet biztosító lehetőségeket.

A művésztanárok pedig tovább segíthetik a beiratkozást a növendékek és szüleik számára, akik az otthonuk kényelmében bármikor kitölthetnek egy digitális jelentkezési lapot.

Egy ilyen platform akár automatizálásra is alkalmas, ami megkönnyítheti mind a művésztanárok, a vezetők, az adminisztrátorok, mind pedig a fenntartói ellenőrök munkáját, hiszen olyan értékes – akár lejárati dátummal ellátott - digitális adatok kerülhetnek be az adminisztrációs rendszerbe, amely egyszerűbbé és átláthatóbbá tehetik a mindennapi munkavégzést.

Jelenleg több vezető azt az utat választja, hogy elönti a munkatársakat olyan napi rutinfeladatokkal, amelyeket a digitalizáció segítségével gyorsabban és egyszerűbben el lehetne végezni, de az analogitás fenntartása miatt a valóban értékes fejlesztési tevékenységekre és innovációs lehetőségekre nem marad energiája a tantestületnek.

A megoldás: Egyszerűen legyen elvárás és egyben biztosított is az, hogy minden művésztanár gondolkozzon el azon, hogy ő személy szerint hogyan járulhat hozzá a kollektív fejlődéshez! Ki lehet tölteni a munkaidőt valódi hasznosulást nem biztosító feladatellátással is, de akár valóban hatékony és hasznos – tehát az értékmenedzselést és az innovatív fejlődést szolgáló – tevékenységekkel is.

Én személy szerint ez utóbbit képviselem és a környezetemben élők nehezen tudják elképzelni hogyan jut mindenre elegendő időm, ugyanakkor a válasz mindenkinek könnyen hozzáférhető: a digitalizáció segítségével!!!

Algoritmikus gondolkodással kialakított tervezéssel, szervezéssel, megvalósítással, értékeléssel, továbbfejlesztéssel és ezek állandó folyamatmenedzselésével teszem lehetővé, hogy minden tevékenységemre a megfelelő időt tudjam áldozni, de mindig csak annyit, amennyit az adott munkafolyamat megkövetel, így elméletben nem szenvedek el felesleges időveszteséget.

A gyakorlatban azonban sokkal dinamikusabban működnek ezek a folyamatmenedzselések és az előkészítéssel általában több idő eltelik a tervezettnél, tehát a gondolkodás és az azzal töltött érdemi idő meghatározza a tevékenységek későbbi sikerét, ezért mindig annyi feladatot vállalok, amennyit biztonságosan és becsületesen el tudok végezni.

Már az előkészítésnél és a felkészülésnél elképzelem hogyan tudnék értéket teremteni, értéket megosztani, értéket – széleskörben is - közvetíteni, értéket fenntartani és értéket megőrizni, hiszen a mai kornak ezek a helyes – hogyan-nal kezdődő – kérdései meghatározóak az előmenetelben.

Ezeknek a helyes kérdéseknek a hiányában azonban egy intézmény a napi túlélésre kárhoztatott a hosszútávú fennmaradás helyett, amelyek jelei már megmutatkozhatnak a kapcsolati mintázatokban, de akár a célközönségelérésekben is, tehát abban, hogy egyre kevesebb növendék választja az adott művészeti iskolát, függetlenül a mindenkori vírushelyzettől.

A látens - digitalizációt nélkülözésből származó – problémák már valószínűleg a pandémia előtt is fennálltak az adott intézmény esetében, a válsághelyzet csak felerősítette és láthatóvá tette a kisebb problémákat is.

Ahhoz, hogy a kialakult válsághelyzetet hasznos változássá tudjuk konvertálni, előbb válságmenedzselési, majd változásmenedzselési stratégiákkal szükséges megerősítenünk a művészeti iskola működését.

Alapvetően ez a beavatkozás már elegendő lehet a túléléshez, azonban a – hosszútávú fennmaradáshoz vezető - helyes út megköveteli a stratégiai (3-5éves), a taktikai (1-2 éves) és az operatív (féléves, negyedéves, havi, heti és napi) célok meghatározását és megvalósítását is.

Ezen a szinten már látszik, hogy nem csak beszéddel, célkitűzéssel, vagy tervezéssel, hanem konkrét cselekvéssel is képessé kell válni a digitalizáció használatára, tehát gondolati és cselekvési szinten is szükséges elsajátítani a digitalizációs attitűdöt.

A digitalizáció alapvetően változtatja meg az abban résztvevők szemléletét, így elkötelezetté válnak a folyamatos fejlődés iránt, sokkal kritikusabban önértékelik a saját munkájukat és könnyebben megtalálhatják az illeszkedésüket, valamint a szakmai és társadalmi szerepvállalásukat az edukációs ökoszisztémában.

Tehát minden olyan napi rutinfeladat, amely könnyen automatizálható – és ezek nagy része valójában egyszerű adatmenedzselési tevékenység – kerüljön bele a digitalizációs stratégiába és kezdődjön el a valódi digitalizáció a művészeti iskolákban is!

Azok az intézmények, amelyek a digitalizációt – a kötelező adminisztrációs felületek használatától eltekintve – még nem kezdték el, a közeljövőben halmozottan hátrányos helyzetbe kerülnek majd és a saját hosszútávú fennmaradásukat veszélyeztetik.

 

A művészeti iskola kiemelten fontos digitalizációs teendői:

1.      digitalizációs szemlélet elsajátítása

2.      algoritmikus gondolkodás kialakítása és fenntartása

3.      informálisan értékes honlap szerkesztése

4.      közösségi médiaoldal létrehozása és működtetése

5.      közösségi médiacsoport létrehozása és működtetése

6.      videomegosztó csatorna létrehozása és folyamatos feltöltése tartalmakkal

7.      digitális űrlapok szerkesztése és adatgyűjtése

8.      emaillistaépítésre épülő automatizációs rendszer kiépítése és működtetése

9.      tartalommarketing stratégia kialakítása és fenntartása

10.  mérés-értékelés automatizálása

11.  önértékelés és külső elégedettségmérés automatizálása

12.  be- és kifizetési rendszer automatizálása

13.  alapfunkcionális értesítési rendszer automatizálása

14.  innovációs ötlet- és tapasztalatmegosztási felület kialakítása

15.  szegmentált célközönségmenedzselés (régi és új beiratkozók, segítők, partnerek, támogatók, szponzorok, vetélytársak…)

 

Láthatjuk, hogy milyen sok területen segítheti munkánkat a digitalizáció és még ezen túl is vannak látens előnyei, amelyek sokkal erősebbé teszik a szervezeti kultúrát és segítséget nyújtanak a folyamatmenedzselésben, valamint az átláthatóság kialakításában és a hatékony, hasznos eredményesség fenntartásában. Mivel mi a művészeti iskolában az elégedettségért és az élményért dolgozunk, kiemelten fontos, hogy a bizalom folyamatosan fenntartható legyen a különböző – vezető, művésztanár, szülő, növendék, segítő, partner, támogató és szponzor - szereplők között.

A személyreszabott segítségnyújtásnál nincs is jobb bizalomnövelő eszköz, amit a digitalizáció segítségével könnyedén megvalósíthatunk. Paradox módon minél távolabb kerülünk egy adott szereplőtől a személyes térben, annál közelebb kerülhetünk - az adatgyűjtések segítségével - a digitális térben, hiszen ott azonnal láthatjuk a személyes problémákat és mi szabályozhatjuk a kapcsolattartás minden szegmensét, mint pl.: a kapcsolattartás módját, eszközét, időpontját, időtartamát, tartalmát, témáját…

Mivel a művészeti iskolák szervezeti kultúrája inkább a nagyvállalatokéra hasonlít, fontos, hogy ennek ellenére megőrizzék a rugalmasságukat és személyesebb segítséget legyenek képesek nyújtani, gyorsabban hozhassanak meg döntéseket akár a kisebb hatáskörrel rendelkező szinteken is és egyszerűbbé, gyorsabbá váljon a célközönségelérés.

Kezdetben akár ezek az egyszerű – a személyre szabhatóságot biztosító - fejlesztések is garantálhatják az adott művészeti iskola túlélését, azonban a hosszútávú fennmaradáshoz nem lesz elég az alkalmazásuk, ahhoz a szokások, a szükségletek, az igények, az elvárások, az előnyök és a kedvezmények fontossági sorrendbe állítása és figyelemmel kísérete is elengedhetetlen lesz.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a művészeti órákra a növendékek magukkal hozzák a személyes és környezeti problémáikat, ami ronthatja a teljesítményüket és elterelheti a figyelmüket a valóban fontos dolgokról, mint amilyen a művészet és a fejlődés is.

A művésztanárok így kénytelenek előbb a válságmenedzseléssel, majd ezután a változásmenedzseléssel foglalkozni a növendék esetében, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az óra eleji kondíciófelmérő szakasz sokkal hosszabbra nyúlik az elvárhatónál és a kedélyjavító beszélgetés alapfeltétellé válik, hiszen ennek hiányában nem is kezdődhet el a művészeti óra.

Hogy jó-e, vagy rossz-e ez a – digitalizációval járó – felgyorsulás azt lehet vitatni, de akkor is el kell fogadni, hiszen nem tehetünk ellene, így kénytelenek vagyunk együtt élni vele, de jobb, ha már a játékszabályai szerint megtanuljuk élvezni is az előnyeit.

Amikor az óceánok mélyére optikai kábeleket fektetnek le csak azért, hogy néhány századmásodperccel gyorsabb legyen két földrész között a tőzsdei kereskedés, nem kérdés, hogy a digitalizáció valójában az időmenedzselésről szól, tehát az nyeri a játékot, aki hamarabb hozzájut minél nagyobb mennyiségű és fokozottan értékes adathoz és azt képes gyorsan feldolgozni és felhasználni is.

Nincs ez máshogy a művészetoktatásban sem, hiszen elég csak arra gondolnunk, hogy a növendékek miért pont a mi művészeti szolgáltatásunkat kívánják igénybe venni?! Hát azért, mert megnyertük az idővel vívott csatát és rólunk értesültek a legkorábban, tehát hozzánk iratkoztak be.

Ez a tény azonban nem jelenti azt, hogy meg is tudjuk tartani a korábban beiratkozókat, ugyanis egy – a digitális térben – vonzóbb és több előnyt biztosító másik művészeti iskola bármikor elvonzhatja a növendékeinket, ezáltal jelentős károkat okozva az osztályokban, csoportokban.

Az újonnan megjelent, ambiciózus vetélytársaink legtöbbször nem rendelkeznek a szakértelmükből és a tapasztalataikból adódó nyugalommal, ezért a célközönség számára mindig a lehető legkönnyebb és leggyorsabb szolgáltatáselérést biztosítják, ezzel kompenzálva a hiányosságaikat, ráadásul nem ismerik és nem is hajlandóak megismerni az intézmények között fennálló – korábbi megegyezéseken alapuló – látens szabályokat, így szándékoznak elérni azokat a célközönségszegmenseket is, amelyeket egy anakronisztikusabb szemlélettel rendelkező intézmények már nem képesek, vagy a megállapodások szerint nem tehetnek meg.

Ezeket a háttérinformációk elemzése után kiemelten fontossá válik, hogy már a beiratkozás is egyszerű, gyors és könnyű legyen, tehát a jelentkezés digitális platformját is felhasználóbarát és hibabiztos módon szükséges megszerkeszteni úgy, hogy a lehető leginteraktívabb formában képes legyen a kapcsolattartás elvárásainak teljesítésére és természetesen biztosítsa a legmagasabb szintű adat- és jogvédelmet.

Ezek az elvárások minden művészeti iskola előtt már megjelentek, azonban nem mindegyik intézmény észlelte őket, ezért a tájékozatlanságuk okozta lemaradásuk meghatározhatja a közeljövőjük sikerességét.

A feladat adott: egy hibridüzemmódot szükséges kialakítani a művészeti iskola működtetésében, ami azt jelenti, hogy a személyes térben szükséges megőrizni a személyreszabott segítségnyújtás lehetőségét, amit a digitális térben megszerzett tapasztalati adatok segítenek személyes segítséggé konvertálni. A digitális térben automatizált feladatok hasznos – idő, energia, pénz, kapcsolati háló…- erőforrásokat szabadítanak fel, így a személyes térben is megindulhat az innováció és a valódi proaktív és progresszív fejlődés.

Tehát a látens digitalizációs folyamatok segítségével alakulhat csak ki az az ügyfélélmény, ami hosszútávú bizalmat, hírnevet és reputációt biztosít majd művészeti iskolánknak, hiszen a szereplők kiválóan érzik majd magukat a teljesértékű erkölcsi, szellemi, lelki és érzelmi környezetünkben, mondhatni minden tekintetben otthonra lelnek művészeti iskolánk látható és látens falain belül.

Ennek az utópiának a kialakításához és megvalósításához maga a növendékek és szülők élményein alapuló művészeti edukációs márkánk, a művésztanárok tapasztalataiból kialakuló munkaadói márkánk és a kiemelkedő növendékek által meghatározott tehetségmárkánk egyensúlyi állapota szükséges. Akik azon gondolkodnak, hogy megvárják, amíg egy közeli intézmény kiépíti a szükséges márkaépítési stratégiáit és ezeket jó diákként egyszerűen lemásolják, azokat el kell keserítenem, ugyanis minden intézmény más és más szervezeti kultúrával, hagyományokkal, szokásokkal és szegmentált célközönségekkel, egyszerűbben fogalmazva más kulturális környezettel rendelkezik, ezért mások tudása, mások tapasztalatai, mások eszközei és mások módszerei használhatatlanok és alkalmatlanok lesznek a felhasználásra.

Minden művészeti iskolának ki kell alakítani a saját digitalizációját!!!

Ez a tény valóban nyugtalanítóan hangzik a legtöbbeknek, de a digitalizáció is - mint minden más - tanulható, ha megfelelő fejlesztési igénnyel, innovációs szükségletekkel, tájékozottsággal és szorgalommal rendelkezünk.

Amint a helyes útra lépünk és a digitalizációval a lehető legnagyobb hasznosulást érjük el a társadalmi szerepvállalásunkkal – az edukálással – kapcsolatban, többé már nem kerülhetünk kiszolgáltatott helyzetbe, hiszen kialakulnak a megfelelő – tapasztalatainkra és ismereteinkre alapuló – mintázataink és protokolljaink, amelyek a folyamatos jelenlétet igénylő változásmenedzselésünk és az alkalmi megjelenést megkövetelő válságmenedzselésünk alapját adják.

A digitalizáció tehát nem cél, hanem egy eszköz, amely kiszűri a problémaforrásokat, kizárja a hibalehetőségeket még azelőtt, mielőtt azok kialakulnának, így egyfajta passzív közeljövő-jóslásra is alkalmas, hiszen megmutatja a helyes döntéseket azáltal, hogy jelzi, milyen krízishelyzeteket szükséges elkerülnünk és csökkenti a negatív következményekkel járó élethelyzetek kialakulásának lehetőségét.

A kisebb részfeladatok automatizálására már rengeteg alkalmazás létezik, de akár a teljes intézményt menedzselni lehet vállalatirányítási rendszerek alkalmazásával, amely a versenyszférában egy már működő, jól bevált gyakorlat.

A vállalatirányítási rendszer hatékonyságát jelzi az is, hogy képes minden folyamat minden szereplőjét és minden erőforrásszükségletét monitorozni, ezáltal már a kisebb hiányosságok is kiszűrhetőek és persze a nagyobb problémaforrások is elkerülhetőek még azelőtt, hogy kialakulhattak volna. Könnyedén beállítható a kapcsolattartási protokoll, így a rendszer üzenetet küld az érintetteknek pl.: egy-egy határidő lejártáról, tehát kizárhatóak a késések, csúszások, elégtelenségek és hiányosságok a teljes művészeti iskola működési protokolljából és gyakorlatából is. Egy olyan széleskörű feladatellátással rendelkező és több munkatársat foglalkoztató intézmény, mint a művészeti iskola teljes mértékben élvezheti a nagyvállalatok összeadódó szakértelmét és tapasztalatát, valamint a kisvállalatok rugalmasságát, tehát a hatékony digitalizációs hibridüzemmód – amit már korábban említettem – minden tekintetben adott. Azáltal, hogy a legtöbb folyamat automatizálásra kerül a digitalizáció révén, gyorsabbá és hatékonyabbá válhat a munkatársak munkája, ezáltal hasznosabbnak és egyszerűen jobban érzik majd magukat.

Jelenleg ott tartunk, hogy a Fenntartó által biztosított és folyamatosan fejlesztett adminisztrációs adatszolgáltatási platformok, mint amilyen a KIR, a Kréta és a Poszeidon is, megadták a digitalizáció irányát a művészeti iskolákat is érintve, azonban számtalan olyan napi rutinfeladat automatizálása lehetséges még, amely megkönnyíti az érintettek munkáját, vagy akár az életét is. 

Gondoljunk csak a digitális beiratkozás lehetőségére, amely a papír alapú elődjétől eltérően képes softinfokat is megosztani, de a művészeti iskolával kapcsolatban kialakult márkahűséget is megerősítheti, így megkönnyítve a beiratkozók döntését a beiratkozás javára.

Tehát képek, videok és szöveges tartalmak hibrid kombinációjából egy olyan élménygazdag beiratkozási platformot és azon belül korszerűen tartalmas jelentkezési lapot lehet intézményi szinten sztenderdizálva lefejleszteni, amely hitelesen tükrözi a művésztanárok eredményeit és a vezetőség szemléletét a növendékek fejlődésével kapcsolatban. Egy ilyen felület képes megmutatni a művészeti iskola múltját, jelenét és jövőjét is. Miért hagynánk ki egy ilyen korszerű és hatékony lehetőséget, ha garantálhatja az aktív beiratkozásokat?!

Akit eddig nem győzött meg az, hogy a digitalizációra érdemes erőforrásokat áldozni, az ezután biztosan kénytelen lesz felhasználni és kihasználni az előnyeit, ugyanis a legkevesebb erőfeszítést kívánó régi beiratkozók esetében a bizonytalanságot bizonyossággá konvertálhatja és a legnagyobb energiabefektetést elváró új beiratkozók esetében is megfelelő vonzóerőt biztosíthat anélkül, hogy személyesen találkoznánk velük.

A digitalizáció nyújtotta lehetőségek lehetővé teszik, hogy személyesebbé tegyük az ügyfélélményt és a saját személyiségünket megmutathassuk a digitális térben is, ahol a szavak helyett a képek képviselhetnek minket. Ennek az egész eljárásnak a legnagyobb haszna, hogy végül megtarthatjuk a régi növendékeket és új beiratkozókat is megnyerhetünk a művészeti iskolánknak.

Az elégedettségmérési kérdőívek tovább mélyíthetik a digitalizációs protokollt, hiszen segítségükkel akár minden problémáról értesülhetünk és felhasználhatjuk a tapasztalatokat a továbbfejlesztéskor azért, hogy még személyreszabottabb segítséget nyújthassunk a növendékeknek és a szülőknek. Ezeket az eredményeket és szöveges értékeléseket elhelyezhetjük a jelentkezési lapon és a honlapon is, ahol szintén erősítik a kötődést művészeti iskolánk iránt, további illeszkedési pontokat biztosítva.

Már egy-két - ezekhez a problémafeltáró információkhoz – hasonló, kiemelten értékes adat megszerzéséért megéri a digitalizációt fokozni, azonban ezekhez hasonló adatok napi szinten is megjelenhetnek általa, amelyek segítenek hatalmas ugrásokkal továbbfejlődni.

A legegyszerűbb és legolcsóbb, ha a munkatársak között felosztjuk azokat a feladatokat, amelyeket a célzott továbbképzéseken megszerzett ismeretekkel könnyedén el lehet végezni. Ebben az esetben a kollegáknak nem jelent többletterhelést az amúgy érdekükben álló digitális fejlesztési, vagy fenntartási feladatok ellátása, így költséghatékonyan fenntartható a fejlődés és megelőzhető az intézményünkben ki- és túlképzett munkaerő elvonzása más intézmények által. A tisztességesség elve megköveteli, hogy a művészeti iskolánk segítségével megszerzett többlettudás és értékes tapasztalatok hasznosulása az anyaintézményben történjen meg és ne más intézmények részesüljenek az értékekből.

Tehát a digitalizációt alapvetően végigkíséri ez a hibriditás, amely lehetővé teszi a költségcsökkentést és a bevételnövelést, ami esetünkben gyakorlati problémacsökkentés és értéknövelés.

Csökkentheti és kizárhatja a hibákat és a kockázatos incidenseket, növelheti a hatékonyságot és a kreativitást, mérsékelheti a monotonitást és a kiégés veszélyét, fokozhatja az innovációt és a hosszútávú fenntarthatóságot, minimalizálhatja az általános adminisztratív erőforrás-felhasználást és maximalizálhatja, valamint átláthatóvá teheti a szakmai értékmenedzselést, egyfajta mastermind-flow kialakításával és fenntartásával. A digitalizációval egyszerűen világossá válnak mindenki számára a teendők és jobban átláthatják a folyamatokat, ami által eltűnhetnek a munkavégzést gátló korlátok, a szereplők felelősséget vállalhatnak a munkájukért és a közös előmenetelért, valamint kevésbé fogják egymást hátráltatni, de akár ki vehetik részüket az innovációt elősegítő közös fejlesztő gondolkodásból is. Ekkor - a mastermind révén - válik igazán hatékonnyá a digitalizáció.

A digitalizációt nem az informatikusok fogják demokratizálni, tehát széles körben elterjeszteni, hanem olyan kreatív és hiteles szakemberek, mint a művésztanárok, akik hamarosan képessé válnak a klasszikus értékeket és tudást a korszerű eszközök és módszerek segítségével közreadni úgy, hogy azok a teljes közösség életét szebbé, jobbá és egyszerűbbé tegyék.

Remélem ebben sok művésztanárt személyesen is segíthetek!Az űrlap alja

 

Ha további segítségre van szükséged, keress fel bátran, készséggel segítek mindenben!

 Ennek a blogbejegyzésnek a teljes változatát ebook és podcast formában is elérheted.

 

Hasznos kiegészítő információkért rendeld meg az alábbi tananyagokat:

Karrierépítés zenészeknek promovideo

Karrierépítés zenészeknek digitális tananyag

 

Kultúramarketing promovideo

Kultúramarketing digitális tananyag

 

Amennyiben bármilyen probléma, kérdés, vagy kérés merül fel, keress fel bátran, mindenben segítek!

Extra tartalmak eléréséhez iratkozz fel YT csatornámra és like-olj a Facebookon!

 

Debrecen, 2021. Május 22.                                                                                                                                                                                                  Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester,

Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,

Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,

     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és

az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője

 

A gyász fázisai ✝️👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

A gyász fázisai

✝️👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

 

Az egyik előző bejegyzésben már foglalkoztam a világjárvány okozta változásokkal, ez volt a Befektetésarányos megtérülés a művészeti nevelésben, de igyekeztem egy személyesebb hangvételű írást is közreadni.

A koronavírus pandémia sok új tapasztalatot hozott, különösen a felkészültség, a tájékozottság, a praktikusság, a szokások és az elfogadás területén, amelyek közül az utóbbi okozta a legtöbb nehézséget számomra.

Őszintén bevallom, hogy amíg nem kerültem közel a halálhoz, addig nem is tartottam igazán veszélyesnek ezt az újonnan megjelenő vírust, azonban nagypapám sajnálatos megfertőződése és gyors elhalálozása révén komoly leckét kaptam.

Ez az esemény azért volt ennyire fájdalmas, mert nagypapám apám helyett is rengeteg törődést adott nekem, figyelemmel kísérte az életem fontos eseményeit és bölcs tanácsaival gyakran segítette a döntéseimet. Tőlé kaptam Antal nevem is, amit ezentúl még büszkébben fogok viselni.

Elveszíthetünk ismerőst, rokont és barátot is, de amikor érzelmileg ennyire közelálló embertől szükséges búcsút vennünk, az megváltoztatja a szemléletünket, mint ahogy az én szemléletem is megváltoztatta és a valóban értékes dolgok felé terelte a figyelmem.

Ahhoz, hogy könnyebben feldolgozzam a tragikus eseményt és a vele járó történéseket a szakirodalomhoz fordultam segítségért, de sajnos a gyász 5 fő fázisán még most – amikor ezeket a sorokat 3 hónappal az elvesztés után írom – sem voltam képes eljutni az utolsó szintre és az az igazság, hogy még újabb 2 fázist is azonosítani tudtam.

Szóval elképzelhető, hogy ez a blogbejegyzés kissé a ”zongoraórát adok-veszek” szituáció jegyeit fogja hordozni, azonban a leghitelesebben ebben az időszakban tudom megosztani a gondolataimat, amikor még intenzívek az érzéseim.

Azt remélem, hogy az átélt tapasztalatokkal és a hozzájuk kapcsolódó ismeretekkel többek életét, vagyis inkább halálát segíthetem, értem ezt úgy, hogy az ismeretek megosztásával az elhunyt elengedésének folyamatát támogathatom, az életben maradtak továbblépése érdekében.

Az első szint a tagadás!

Ebben a fázisban gyakori, hogy hirtelen annyi érzelem tör felszínre, hogy az érintett már képtelen irányítani azokat és a viselkedése is közömbössé, kaotikussá, érzelmileg túlfűtötté, vagy akár őrültté válhat. Ennek az oka az, hogy a gyászoló elveszíti szinte minden kapaszkodóját, ami eddig szilárdan segítette életét és segítségükkel élete minden mozzanatát irányítani tudta. Szembesül vele, hogy a természet, a sors, vagy a Jóisten szigorú törvényei, valamint az elkerülhetetlen események felett nincs hatalma, azokat nem irányíthatja és ez a felismerés szinte megbénítja, kiüresíti, kitörli és újraindítja az érintettet. Mivel ezt a jelenséget szinte lehetetlen elsőre elfogadni, a legtöbben folyamatos elutasítással védekezünk ilyen tartósan fennmaradó élethelyzetekben. A továbblépéshez szükség van arra, hogy képessé váljunk a valódi értékeket és a nálunk magasabb szintű mozgatóerőket elfogadni, legalább kis mértékben.

A második szint a harag!!

Ez a természetesen megjelenő negatív érzelem meghatározza az érzelmi kiterjedéseinket és befolyásolhatja a döntéseinket is.

Mivel a negatív érzéseinket nehezen tudjunk leplezni a hétköznapok során, a környezetünk is érintetté válik gyászunkkal kapcsolatban és megfelelő tájékoztatás esetén elfogadóbban, toleránsabban fordulhatnak felénk.

Ennek a fázisnak a meghatározó jelensége, hogy felelősöket keresünk – először az orvosok, az ápolók, majd a családtagok körében – végül maga az elhunyt is vádolttá válik a szemünkben, amiért megtette velünk azt, hogy itthagyott…

Legsúlyosabb esetben saját magunkat vonjuk felelősségre, bűntudatot okozva amiatt, mert nem fordítottunk kellő figyelmet elhunyt szerettünkre.

Ez az állapot tartóssá válhat és olyan mértékűvé válik a fájdalom és a bűntudat okozta szenvedés, hogy nem tudunk másra koncentrálni, csak a saját szomorúságunkra, ami mind a gondolatainkat, mind a cselekedeteinket ebben a depressziós állapotan tartja.

Még a temetés, vagy a búcsúztatás sem okozhat megnyugvást, csak fokozottá válik az érzelmi váltakozás, ellenőrizhetetlen mértékben törek felszínre a legkülönfélébb érzelmek és meghatározó viselkedésformák, akár testi-lelki tünetek és egészségügyi problémák is.  

A következő szintre lépéshez ezeket a megváltozott jeleket szükséges a régi szokásaink megváltoztatásával és újak megszokásával enyhíteni.

A harmadik szint az alku!!!

Az alkudozás révén a legtöbben próbálnak olyan egyezkedést kialakítani, amely késlelteti az elhunyt elengedését.

Ez a fázis jellemzően a ”mi lett volna, ha” és a ”mi lenne, ha” kezdetű gondolatokkal terhelt, amelyektől rendkívül nehéz megszabadulni.

Ennek az az oka, hogy ilyen mértékű veszteség esetén – amelyet személyes támadásnak értékelünk – beindul a védelmi mechanizmusunk és a fájdalmas valóság lesz az az ellenségkép, amely ellen mindenáron meg kell védenünk az elménk és a lelkünk.

A következő szintre lépéshez el kell fogadnunk a visszafordíthatatlant és a jövőbe kell tekintenünk, a még élőkkel kell törődnünk.

A negyedik szint a depresszió!!!!

A szomorúság szintjén kerülnek elő a legszebb élmények, meghatározó emlékek, fényképek, videók, amelyeken az elhunyt olyan sokatmondóan, szinte már megszólalásig élethűen néz ránk és akármilyen élethelyzetben is jelenik meg, számunkra ő lesz a leggyönyörűbb ember abban a pillanatban. Folyamatosan beszélünk hozzá, elmondjuk az érzéseinket és szerettünk annyira megszépül számunkra, hogy képessé válunk személyiségünk megatározó elemeit is átadni – felvenni az elhunyt modorát, stílusát, vagy akár a szokásait is – annak érdekében, hogy mégtöbb közöskapcsolódási pontot találjunk, ami segíthet emlékezni.

Ugyanis tudatosan emlékezni akarunk rá és a közösen eltöltött időre, az emlékeinkre, amelyek segítenek enyhíteni a szomorúságunk és megerősödni lelkileg. Ekkor a lelki történésekről és az érzelmi változatosságról a tudatos megélésre terelődik át a fókusz, azonban később a lelki folyamatok – különösen az évfordulók alkalmával – ismét előtérbe kerülnek.

Úgy készülünk fel a következő szintre, hogy képessé válunk elfogadni és elengedni.

Az ötödik szint az elfogadás!!!!!

A szakirodalom ezt a fázist tekinti a valódi áttörésnek, ugyanis ekkor zajlanak le azok a meghatározó folyamatok, amelyek segítenek lezárni az elhunyttal közös életünket és a jövőbe tekintve, gondolatban és cselekvőképesen is új életet kezdeni.

A korábban megismert – magunkkal és a világgal összekötő - kapaszkodók ekkorra már eltűnnek, új szokások, új hagyományok és új szemlélet veszi át a helyüket, amelyek később új kapaszkodókat és kapcsolódási pontokat biztosíthatnak számunkra.

Ez annak a jele, hogy újraindulhat az élet és ismét a normáknak és az elvárásoknak megfelelően leszünk képesek továbblépni és tevékenykedni.

Végre tudunk koncentrálni a tervezésre, célokat határozunk meg és elkezdjük megvalósítani azokat, ugyanis képessé válunk értelmi, érzelmi és spirituális (lelkiismereti) szinten is megerősödni annyira, hogy új kapcsolatokat és ismereteket szerezzünk.

A szakirodalom ezt az öt fázist tekinti meghatározónak a gyásszal kapcsolatban, azonban személyesen további két szintet azonosítottam.

A hatodik szint a búcsú!!!!!!

A végső búcsú, az elengedés, tehát útra bocsátás egyszerre érzelmi elszakadás és gondolati eltávolodás is, ami a lelki megerősödés segítségével következik be. Egyre kevesebbet gondolunk elhunyt szerettünkre, figyelmünket kezdetben a hétköznapi tevékenységek terelik el, majd a jövőbemutató céljaink átveszik a helyét a gyásznak. Ekkor már eltűnnek a negatív érzelmek és tetteinkben is elbúcsúzunk úgy, hogy félrerakjuk, elzárjuk azokat a fotókat, videókat, amelyeken az elhunyt szerepel és csak különleges alkalmakkor vesszük elő, tekintjük meg őket.

A valódi búcsúzás tehát gondolati és cselekedeti szinten is megtörténik, amely elvezethet a testi-lelki és érzelmi nyugalomhoz.

A hetedik szint a nyugalom!!!!!!!

A hetedik napon megpihen… így szól a Szentírás és valóban a megnyugvás, a nyugodtság, tehát a tartós nyugalom csak akkor következhet be, amikor érezzük és tudjuk is, hogy mindent megtettünk, végre megpihenhetünk és a hosszútávú fennmaradásra koncentrálhatunk. Zavartalanul, nyugodtan zajlik tovább az életünk, de már a kiegyensúlyozottság elérése mellett, magasabb szintű tudati állapotban, mert a veszteség hatására bölcsebbé váltunk, elértük a lelkiismereti nyugodtság szintjét. Ez akkor válhat tartóssá, ha korábban már elfogadtuk az elmúlást, képessé váltunk a negatív történéseket pozitív folyamatokká átalakítani és tettekkel is megerősítjük a hosszútávú fennmaradásunk.

            Az én esetemben a 6. és a 7. szint is megjelent, ezért tudatosítottam magamban, milyen folyamatok zajlanak le az életemben és azt tapasztaltam, hogy a különböző szinteknek nem volt élesen elkülöníthető határa, akármennyire is elválasztva tárgyalja őket a szakirodalom.

Néhány hónnappal a gyászos veszteségem után még mindig nem értem el a teljes lelki nyugalmat és a korábbi fázisokból is maradtak meg töredékszegmensek, olyan mozzanatok, amelyek jelzik, hogy nem zártam le még magamban teljesen minden fázisát a gyásznak.

Őszintén remélem, hogy sikerült egy kicsit világosabbá tenni milyen jelek tapasztalhatóak a gyász folyamatában azoknak, akik még nem éltek át hasonlót, vagy akik számára ez az életesemény éppen aktuális, mert kifejezetten ezekkel a problémákkal szembesültek.

A gyász fázisainak gyászpiramisa – Domokos

Végezetül egy saját verssel búcsúzom:

Domokos János Antal - Búcsúóda

Eljött az idő, hogy búcsút vegyünk

nincs többé mód, hogy együtt legyünk

életed kalandja most véget ért

lejárt az időd, ki tudja miért

 

Hogy ez megtörtént tagadtam sokat már

haragom leplezni, feledni igazán kár

ha lenne bármilyen alku, ami visszahoz

megtennék bármit, ami jobbulást okoz

 

Fájdalom, hogy nem foghatom többé a kezed

nincs válasz sem, hiába kiáltom világgá neved

itt hagytál gyászomban, mit tegyek nélküled?!

el kell fogadnom, hogy nem lehetek többé veled

 

Nincs több jó szó, kedves, szerető ölelés

helyette bánat maradt, csend és töprengés

elfogadom és remélem jobbléted boldogabb lehet

mert megtettél mindent, mit ember megtehet

 

Szép emlékeink sora, miket sosem feledek

csak ezek maradtak, ahol veled lehetek

hogy nem figyeltem rád jobban, mostmár bánom

rád gondolok mindig, mikor nem jön az álom

 

Eljött az idő, hogy végleg elengedjelek

mikor igazán fontos, újra emlékezzelek

nyugodj békében az angyalok között

emléked őrizzük, legyen hát örök!

 

Ennek a blogbejegyzésnek a teljes változatát ebook és podcast formában is elérheted.

Ha további segítségre van szükséged, keress fel személyesen!

 

Hasznos kiegészítő információkért rendeld meg az alábbi tananyagokat:

Karrierépítés zenészeknek promovideo

Karrierépítés zenészeknek digitális tananyag

 

Kultúramarketing promovideo

Kultúramarketing digitális tananyag

 

Amennyiben bármilyen probléma, kérdés, vagy kérés merül fel, keress fel bátran, mindenben segítek!

Extra tartalmak eléréséhez iratkozz fel YT csatornámra és like-olj a Facebookon!

 Debrecen,2021.Január                                                                                                                                                                                                               Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester,

Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,

Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,

     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és

az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője