Digitális közösségépítés a köznevelésben

👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

            A XXI.századi köznevelési változásokat érintő blogbejegyzés-sorozatom negyedik témája a digitális közösségépítés, amely a köznevelésben – a generációkülönbségek miatt – mára kritikussá vált, hiszen a személyes és a digitális térhez illeszkedő korosztályok eltérő hagyományok és szokásrendszerek alapján szervezik meg életüket.

A sorozat első bejegyzése a Generációváltás a köznevelésben címen jelent meg.

A második téma az Élményfogyasztás a köznevelésben, a harmadik téma a Tehetséghasznosulás a köznevelésben és az ötödik a Brand-alkotás a köznevelésben címen kerül majd közreadásra.

Tehát közösségépítés…

Ez a kifejezés napjainkban kulcsfontosságú fogalommá vált, hiszen a digitális platformok és az azokon használható kommunikációs módszerek alapvetően változtatták meg az önkifejezés és a csoportos véleménynyilvánítás formáját, így a folyamatkövetés elkerülhetetlenné vált.

A kommunikációs stílus kiválasztásakor mindig a natív felhasználói mód határozza meg a használatot.

Más kommunikációs stílust választunk, amikor saját magunkat képviseljük és mást, amikor az általunk képviselt csoportot, szervezetet, vagy intézményt.

Ez alapfeltételévé vált a tudatos közösségi médiahasználatnak és digitális platformonként – azokon belül pedig csoportonként – változnak a szokások, így a gyors beilleszkedés kulcsa a gyors tanulási készség használata.

A tudatos felhasználás mellett a folyamatos jelenlét és a kedvező – egymást, a különbözőségeket és a változások elfogadását is támogató - megjelenés is elengedhetetlen a digitális közösségépítés hatékonyságának fenntartásához.

            A fenntartás és a működtetés feladatai némileg eltérhetnek egymástól, olyan tekintetben, hogy maga a működtetés idővel irányíthatatlanul élővé válik és minden felhasználó saját személyiségével alakítja tovább az adott digitális platform tartalmi képét és a központi üzenet a folyamatban résztvevők kollektív tudatának virtuális kivetülése szerint alakul és fejlődik tovább.

A fenntartás legfőbb feladatköre pedig a biztonságos működtetés keretrendszerének kialakítása és fenntartása, amely – szaktudás és tapasztalat birtokában - könnyen tervezhető, koordinálható és menedzselhető.

Amíg azonban egy intézmény, szervezet, vagy csoport meghatározatlan, vagy szándékosan látens digitális szervezeti kultúra szerint szervezi mindennapjait, komoly problémák jelenhetnek meg, különös tekintettel az IKT biztonság – népszerűbb nevén a kiberbiztonság - területén.

Vezetőként szerencsére kevés önállóságot megkövetelő területről beszélhetünk, hiszen az Európai Unió GDPR adatvédelmi törvénye és Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiája – az 1139/2013. (III./22.) kormányhatározat alapján – meghatározza az elvárható felelősségvállalás minőségét és mennyiségét is.

Az interneten elérhető magyar nyelvű ismeretanyag egyre elmélyültebb tudást tartalmaz és az informatika tárgykörébe sorolható pedagógiai szaktárgyak népszerűsége is egyre fokozódik, így mára ez a köznevelési szegmens

könnyedén fenntarthatóvá ált, azonban a – biztonságos használat tekintetében tájékozatlanabb - idősebb, vagy éppen fiatalabb generációk számára tartalmazhat új és ismeretlen elemeket.

Ez IKT biztonság legfontosabb szegmenseinek tudatosításához kiemeltem néhány fogalmat, amely segíthet az online felhasználás alapvető működési elvének megértésében, azonban az elmélyültebb ismeretszerzést nem pótolhatja:

 

Adatbiztonság: A számítógépes rendszerekben tárolt adatok bizalmasságának, sértetlenségének és rendelkezésre állásának megteremtése.

 

Informatikai biztonság: Az információs rendszerekben tárolt adatok és a feldolgozáshoz használt hardveres és szoftveres erőforrások biztonságára vonatkozik. Ha az „adat” fogalmát kiterjesztjük az „információ”-ra, akkor ez a definíció egyenértékű a az információ-biztonság fogalmával, egyébként szűkebb értelmű annál.

 

Információ-biztonság: Tények, utasítások és elképzelések emberi, vagy gépi úton formalizált, továbbítási, feldolgozási vagy tárolási célú reprezentánsai bizalmasságának, sértetlenségének és rendelkezésre állásának megteremtése. Amennyiben az „adat” fogalmába beleértjük az emberi formalizálást is (beszéd, előadás, társalgás), akkor egyenértékű az informatikai biztonság fogalmával, egyébként tágabb értelmű annál.

Forrás: IT biztonság közérthetően

Az információ az adatfeldolgozás kimeneti terméke, amely digitális formában is rögzíthető, ezért különösen körültekintően szükséges a személyes és intézményi adatokat védeni a nyilvánosságtól és a visszaélésektől.

Mivel az infokommunikációs korban a legfőbb értékké az információ vált, erősen indokolt, hogy adatainkat és a rólunk elérhető információkat is csak az arra érdemesekkel osszuk meg és ne tévesszen meg bennünket a közösségi médiákból áramló információs köd és zajszennyezettség, amely érezhetően belekényszerít mindenkit az adatközlésbe.

Ahhoz, hogy – magánszemélyként, vagy az intézményünk képviselőjeként - csak a legfontosabb és legkedvezőbb információkat adjuk közre, tudatos tervezés és a befogadáshoz kedvező időzítés szükséges.

Ez a folyamat a digitális térben tájékozatlan fogyasztóknak átláthatatlan és már-már ijesztő lehet, azonban egy intézmény korszerű és naprakész működéséhez sajnos kikerülhetetlen.

Az intézményi brand kialakításához szükséges a munkatársak pozitív élményeinek és referenciáinak megosztása is, hiszen ezek bizonyíthatják a pozitív szervezeti kultúra jelenlétét és fokozzák az edukációs élményfogyasztást és a kohéziós erőt, ami a digitális köznevelési közösségépítés kulcsfeladata napjainkban, amikor a kirekesztés, az elhatárolódás és a passzív agresszió – a média támogatásával - nagymértékben jelen van a hétköznapokban.

Ahogy a köznevelés – a közművelődéshez hasonlóan – egyre inkább az üzleti alapú vállalkozások modelljeit használja, ez a jelenség csak fokozódhat és az erőszakos megszerzés lehetősége leváltja a tisztességes hozzájutásét.

Ennél is fontosabb, hogy minden esetben igyekezzünk elkerülni a jogilag aggályos helyzetek kialakulását és megfelelő védettséget és biztonságot érjünk el - mind a személyes, mind az intézményi - adatvédelem területén.

            Ma már többféle módja van az információbiztonság és az adattitkosítás kialakításának és fenntartásának, de a személyes felelősségvállalás határozza meg ennek a mértékét.

A digitális kor szuperszámítógépei – a mesterséges intelligencia megfelelő fejlettségi szintjét elérve és a potenciális technológiai szingularitáshoz közeledve - saját teljesítményüket múlják felül folyamatosan, amikor ma már összedolgozva a legbonyolultabb titkosítási rendszereket is képessé váltak néhány óra alatt feltörni, ezzel megszerezve az adott szervezet, vagy intézmény számára legfontosabb dokumentumokat és értékesíthető adatokat.

Egy ehhez hasonló incidens évekre visszavetheti a szervezeti fejlődést, hiszen a vetélytársak – saját adataik és a digitális erőszakkal megszerzett adatok birtokában – könnyedén megnyerik az fejlődés- és ügyfélversenyt.

Ennek elkerülése érdekében szervezeti szinten biztonsági protokoll kialakítása és a partnerekkel történő tudatosítása a legfőbb feladat, amihez nagyfokú tájékozottság és tudatosság szükséges a vezetés részéről.

            Mivel az adatgyűjtés és adatszolgáltatás – a Fenntartó professzionális tevékenységeinek elősegítése és folyamatos támogatása érdekében - kiemelt minőségű és gyorsasági prioritásértékű feladat lett a köznevelési intézményekben is, az adatbiztonsági tevékenységek hatékony működtetésének megértése rendkívül fontossá vált.

Mind a vezetés, mind a pedagógusok részéről elvárható, hogy ezt az adattudatos viselkedéskultúrát közvetítik a felhasználó szülők és természetesen a tanulói célközönség felé is.

Az okoseszközök korában nem fenntartható az a nézet, hogy – bármilyen, az intézményre kedvezőtlen incidens elkerülése érdekében - az alkotókészséget és a digitális kompetenciát nagymértékben fejlesztő személyes eszközöket kitiltsuk az intézményi edukációs használatból.

Egyszerűen csak a felhasználási módot szükséges meghatározni, miszerint az edukációs használat támogatásával és a szórakoztató, valamint a közösségi média szándékos elkerülésével kialakíthatjuk a szervezeti kultúra látens elemeit.

A kollektív adatbiztonság fenntartása erre a látens szabályrendszerre épülhet, hiszen a digitális, vagy papír alapú rögzítésre alkalmatlan szegmensek alapvetően határozhatják meg a valós működést.

            A rögzítésre alkalmas elemek szegmentációját ugyanakkor legfőképpen az adattárolás minősége határozhatja meg, hiszen minden más szegmens működési hatékonyságát jellegzetessé és behatárolttá teheti.

Ez talán a mai kor – elméletben! - legegyszerűbb feladatává vált, hiszen általánosan hozzáférhetővé, könnyen elérhetően és olcsón üzemeltethetően már többféle eszköz is rendelkezésre áll a pendrive-októl a hordozható munkaállomásokig és merevlemezekig, de - ha csak a virtuális termékek között kívánunk szelektálni - a felhő alapú szolgáltatás és az adatbank is egyszerű és ésszerű választás lehet.

Nagy előnyük, hogy digitális titkosítási kulccsal bármelyik termék lezárható és a szükséges nyitókódot csak az illetékeseknek szükséges hozzáférhetővé tenni, így ha valamilyen szerencsétlen incidens révén – akár csak a tárolóeszköz elvesztésével, vagy a hozzáférést biztosító alapgép nyilvánosan elérhetővé válásával - az eszköz, vagy a digitális termék jogosulatlan személyek körébe kerül, a nehezen és főleg lassan megszerezhető adatok biztonságban tudhatóak, hiszen a személyre szabott titkosítás garantálja ezt.

 

 

            A hivatalos jogvédelem erre a jelenségre valamelyest megoldást jelenthet, azonban a kreatívabb ötletfelhasználók a termék nevét valamelyest megváltoztatva, de lényegi eltérést nem eszközölve szerezhetnek értékesítési lehetőséget az adott szellemi termékre, vagy szolgáltatásra.

Ha olyan nagymértékű az érdekütközés és az értékvesztés hivatalos formában szükséges felkeresni az – általános jogsértésnek bizonyíthatóan eleget tevő - aktív felhasználót, akit személyes felszólítással rávehetünk plagizáló tevékenysége végleges beszüntetésére.

Hivatalos jogi úton elfogadott bizonyíték lehet akár egy blogbejegyzés is, hiszen ezek tulajdonosi adatait és legelső közreadási időpontját lakossági felhasználói körben lehetetlen megváltoztatni.

Ennek segítségével nemcsak a szellemi tulajdonjogok, az alkotói jogok, a felhasználói jogok, hanem a megbecsülés is megőrizhető a szakmai közösségen belül.

A blog nyilvánosan megosztható jellegének segítségével hatékonyan motiválhatjuk teljesítményre a szakmai tartalomszolgáltatókat és széles körben népszerűvé tehetjük fejlesztési tevékenységeinket, valamint könnyen kiépíthetjük tematikus szakmai közösségünket is.

Ennek a köznevelésben többféle potenciálja lehetséges, de a szerepköröket és az azokhoz tartozó hatásköröket, felelősségvállalásokat és jogosultságokat szükséges előre tudatosítani:

-          Tanszaki/osztályblog (mindenki képi és szöveges tartalommegosztó, de az osztályfőnök az admin)

-          Tanári/munkaközösségblog (a MKvezető az admin, de mindenki infoközreadó)

-          Intézményi/szervezeti blog (a vezető az admin, de minden MK infoszolgáltató)

A digitális közösségépítés a köznevelésben is előszeretettel alkalmazhatja a közösségi portálok, videomegosztók, tudás- és tapasztalatmegosztó fórumok és blogok új hagyományok kialakulása és látens szabályok kialakítása és fenntartása mellett.

A felhasználás minősége és mennyisége azonban platformonként eltérő, hiszen a közösségi médiafelületein meghatározóan képekkel, párszavas szöveges posztokkal, vagy rövid videókkal, esetleg podcast-ekkel kommunikálunk, addig a videomegosztókon tartalmas, élménygazdag videókat tehetünk közzé, melyek célja a maradandó mozgókép- és hangalkotások létrehozása.

A blog pedig egy képi és videoillusztrációval megerősített, hosszabb tematikus szövegek közreadására is alkalmas komplex forma, amely népszerűsége egyre szélesebb körben terjed a digitális közösségen belül.

A szakmai bloghálózat dimenzióinak kiterjedésével az üzleti életben és a munka világában is elterjedt megtévesztés (anyagi és informális kiszolgáltatottság) mérsékelhető, hiszen a felhasználói elégedettségmérések eredményei nyilvánosak, valamint az informális és nonformális kapcsolati hálón belül is gyorsan terjednek a tapasztalatok, ezért jellemzően a digitális tér biztonságérzet-biztosításához és élményforrásához fordul a közösség.

Az internetes közösség bizonyíthatóan pozitív irányba vezeti a személyes környezetet – új, jobb világ reménye és ígérete mellett – és a termékfejlesztők és szolgáltatók tevékenységeit is irányítják az igényeik és elvárásaik széles körben történő tudatosításával.

A folyton változó piaci igények miatt maga a képzés - és az azt megelőző köznevelési alapoktatás – valódi hasznosulása bizonytalanná válhat, így a személyre szabott – modulszerű – tudásgyűjtés a helyes döntés egzisztenciálisan, hiszen egy sztenderdizált alapképzésre ráépülő - erősségeket és lehetőségeket maximalizáló – tehetségkövető továbbképzés fokozott hasznosulást eredményez és az ebben a programban résztvevők által a közösség is folyamatosan hozzájuthat a prémium minőségű szolgáltatásokhoz és termékekhez.

Az infokommunikációs korban a hitelesség lett a legfőbb szempont, hiszen minden és mindenki könnyen leinformálható lett, emellett a betarthatatlan leendő ígéretek helyett a vállalható azonnali teljesítéseket is megköveteli az új digitális felhasználói közösség.

A hitelesség tudatos fenntartása érdekében szakmai érdekvédelmi szervezetek, tematikusan illeszkedő közösségek és összetartó mozgalmak jöttek létre, amelyek kollektív tapasztalat- és tudásalapú adatbázisok kialakulását eredményezték.

Ezek jellemzően a versenyszféra szolgáltatói szektorára koncentrálnak, azonban a köznevelési intézmények közötti szabad választás potenciálja – különös tekintettel az eltérő intézményi szolgáltatások és lehetőségek figyelembe vételével – meghatározhatja a közeljövőbeli köznevelési dinamikát és kondíciókat.

            A mindenkori kondíciók alakítására bevált világsztenderdek állnak rendelkezésre, akár a nyugati, akár a keleti társadalomkultúrákat vesszük példaként.

Napjainkban jellemzően ellentmondásos időszakot élhetnek meg a kedvezőtlen elbírálású munkavállalók, hiszen az intézmények nem rendelkeznek megfelelő tehetségmárkával, amellyel a szakmai kiemelkedőket motiválni tudnák. Alulképzett és nemzetközi tapasztalatokkal nem rendelkező szakemberek preferált szakmai területeken kiterjedt karriert építhetnek, míg a túlképzett, valódi értékteremtő, hiteles szakmai tehetségek népszerűtlen szakmai területeken kellemetlen státuszokba beszorítva nyomoroghatnak.

Nagy belső feszültséget okozhat ez a dinamikai és kondicionális különbség a komfortérzet eltérő megtapasztalásában, így a túlértékelt munkaerő kedvező elbírálású megtévesztésben kiszolgáltatottá válhat, a megbecsülést nélkülöző munkaerő pedig véglegesen elveszíti bizalmát, lojalitását a szervezet, vagy intézmény iránt.

A professzionális értékteremtés és a kollektív célok összhangban tartása elsődleges prioritásúvá válik a jövőben a digitális közösségépítés folyamatában, hiszen a hozzáadott érték legfőbb forrása a szakmai tehetségek kiemelt tevékenységeiből származik.

            A kiegyensúlyozottság minden területen kulcsfontosságúvá vált az infokommunikációs korban.

Más perspektívából tekintenek a köznevelésre a fogyasztók, a munkavállalók és a tehetségek is, tehát a felhasználói-, a karrier- és a tehetségbrand kialakítása egy hatékonyan működtetett köznevelési intézmény sajátja.

Ennek a három szegmensnek a kiegyensúlyozott működtetése együttesen fokozza az intézményi vonzóerőt és mérsékli a fluktuációt minden kritikus területen.

Természetesen ezek működtetése már kollektív feladat, amely nem nélkülözheti a külső szereplők bevonását sem.              Mind a vezetők, mind a pedagógusok részéről fontos tudatosítani a személyes megjelenés és a szakmai jelenlét egyensúlyának fontosságát, amely a köztudatban történő maradandóságot biztosítja az intézmény számára.

A személyes és a célközönségi szükségletek, valamint az individuális és a közösségi igények naprakész követése egyaránt megkövetelik a kiegyensúlyozottság fenntartását, hiszen a digitális közösségépítésben ezek alapfeltételek, tehát a köznevelés korszerű alapjává szükséges váljanak.

            A digitális közösségépítés a köznevelésben összetett feladat, hiszen tevékenyen részt vesznek benne a vezetők, a pedagógusok, a szülők, a tanulók, a segítők, a partnerek és a támogatók is, a tervezéstől a megvalósításon át a továbbfejlesztésig egyaránt.

A tervezésnél a folyamatzáró exit-elést is szükséges beépíteni a tevékenységek közé, hiszen napjaink egyre gyorsuló világában ez egyértelmű elvárás a néhány évtized alatt is gyakran – jellemzően párévente - átváltozó kulcsszempontok alapján.

Mivel a köznevelésben minden tanévben megváltozik a legfontosabb tényező – a személyi összetétel – ez a szegmens kiemelt figyelmet érdemel a változások tekintetében, hogy ne forróvízbe dobott békaként vergődjön át a problémákon, hanem a változásokhoz hozzászokva tudatos válságmenedzselést gyakoroljon a mindennapokban.

A tanulói összetétel változásánál talán még fontosabb változás lehet a humánerősforrás alakulása, tehát a pedagógusok intézményi összetételének megváltozása, hiszen ez a szervezeti kultúrát, az innovációs lehetőségeket és edukációs tartalmakat, valamint különleges esetekben az intézményi hagyományok ápolását és az új szokások kialakítását, tehát az értékközvetítést és értékteremtést is elmélyülten érintheti.

A Fenntartó igyekszik ezt a folyamatot is helyesen koordinálni, miszerint – a lehető legkevesebb speciális szaktudást igénylő - sztenderdizált pedagógiai folyamatok mellé – átlagosan könnyen teljesíthető – sztenderdizált elvárásokat társít, így a facilitált illeszkedés biztosított lehet az egyes intézmények között létrejövő - kiemelt szerepvállalással és szaktudás - faktorral jellemzően nem rendelkező, vagy éppen ellenkezőleg: a helyi elvárásoktól magasan eltérő, többszörösen túlképzett szakemberekből kialakuló – munkaerő-vándorlás – problémás esetekben az elkerülhetetlen fluktuáció – alkalmaival.

            A fluktuációs folyamat erősödhet több jellemző esetben is:

-          vezetés helyett főnökösködés, elszemélytelenedés

-          lokális beilleszkedés/kulturális illeszkedés hiánya

-          a munkakörülményekkel szemben támasztott irreális elvárások

-          egyenlőtlen munkaelosztás/tudatos le- és túlterhelés, kettős mérce/kedvezőtlen elbírálás

-          generációs különbségek

A generációs különbségek meghatározóak lehetnek a köznevelésben is, hiszen míg egy idősebb kollega nyugodt, minden tekintetben zavartalan munkafolyamatokat szándékozik fenntartani, addig egy fiatal – különösképpen ambiciózus – munkavállaló előmeneteli elvárásai miatt élménygazdag tevékenységeket igyekszik kialakítani.

Az ebből származó belső feszültségek menedzselése nem könnyű feladat és a vezetői tekintély mindenképpen megbomlik a folyamatzárás alkalmával.

A mai állás szerint - többféle modell alapján is - általánosan elérhetővé válik a 70+ korosztály aktív alkalmazása a köznevelési feladatkörökben.

Nem könnyű a szerepük, hiszen szüleik már akár 55 évesen is nyugdíjba vonulhattak, így számukra nincs példa az időskori szellemi, erkölcsi és fizikai kondíció-megőrzésre az aktív munkafolyamatokban.

Az ő köznevelési szerepük rendkívül fontos, hiszen példát mutatnak minden fiatalabb generációnak hogyan érdemes valódi értékes hasznosulással, tevékenyen részt venni a kollektív intézményi fejlesztőfolyamatban, beleértve a korszerű pedagógiai továbbképzéseken történő részvételt is.

Bölcsebb vezetők – nem csak főnökök!!! – képesek az emberi tényezők figyelembe vételével megoldani ezeket a konfliktuskezelési többletfeladatokat is, saját személyi hitelességük és bizalmuk megőrzésével.

A többiek naponta megszenvednek a személyükkel és státuszukkal szemben tanúsított tekintélyromlás, tiszteletmegvonás, ellenszenv, rosszindulat, elhiteltelenítés, népszerűtlenség-, vagy esetleg gyűlölet-keltés egyre szélesebb körű, általánosító kiterjedéseivel.

Tekintve, hogy az infokommunikációs generációk és a digitális térben tájékozódó korosztályok is ellenzik a tekintélyelvűség – ideértve a hierarchális, a társadalomkulturális, vagy a nemek közötti megkülönböztetés - mindennemű megnyilvánulását a munkakörnyezetükben, mára a legtöbb hatékonyan működő korszerű intézmény szigorúan kerüli ezeket az anakronisztikus formákat.

Nem kérdéses, hogy a digitális közösség nem kér abból, hogy megszabják neki, hogy mit, vagy hogyan gondoljon, ugyanakkor a miről és meddig gondolkodás már sokkal lényegesebb számára.

Ez lehet a köznevelési digitális közösségépítés valódi sikerének garanciája.

Az alábbi kulcsszavak – amik digitális világunk jellemzői - segíthetnek megérteni

miről érdemes elmélyültebben is gondolkodni a közneveléssel fejlesztéssel kapcsolatban:

GLOBALIZÁCIÓ – GENERÁCIÓVÁLTÁS – HÁRMAS TECHNIKAI FORRADALOM

(IKT - MESTERSÉGES INTELLIGENCIA - MEGÚJULÓ ENERGIA)

ELSZEMÉLYTELENEDÉS – SZEMÉLYRE SZÓLÓ ÉLMÉNYFOGYASZTÁS – ÉLETTÉRMEGÚJULÁS

(ÚJ SZAKMÁK-ÚJ KÖRNYEZETI ELVÁRÁSOK-ÚJ SZEMÉLYI FELTÉTELEK)

           

A fenti alapfeltételváltozások közül már néhány is megkövetelheti a válságmenedzselési programok elindítását, azonban napjainkban ezek együttes jelenléte már céltudatos és jövőlátó hozzáállást kíván a vezetés részéről, különös tekintettel, ha nagyobb közösségeket is szándékozik fenntartani.

            A közösség elvárásai néhány év elteltével különlegesen megváltozhatnak, így a jövőben egyedi vezető-választási rendszert lesz szükséges kidolgozni, különös tekintettel az adatszolgáltatási tevékenységek naprakész fenntartására és korszerű továbbfejlesztésére.

Személyes véleményem szerint a vezetői feladatok megosztása – ideértve természetesen a felső- és középvezetői hatásköröket is - 2-3 évenkénti, vagy akár tanévenkénti váltással is megvalósulhatnának, a Fenntartói elvárások és az Intézményi stratégia 5 éves terve és 10 éves programja tartalmának megfelelően.

A vezetői tisztség és hatáskör elnyerése ez esetben a valódi jutalmazási rendszer részévé válhatna, hiszen a magasan teljesítő pedagógusok lehetőséget kaphatnának vezetői tapasztalatszerzésre, emellett – a kimagasló munkáért járó kiemelt jutalmazási rendszer fenntartása mellett - motiválttá válnának a vezetői feladatok ellátásában és valóban hasznosítható szaktudást és tapasztalatokat szerezhetnének, amelyeket az utókornak történő átadással gazdag morális és mentális adatbázis fenntartása válhatna valóra.

Amennyiben az általam javasolt módosítások valaha érvénybe léphetnének, a köznevelési szakma progresszív és proaktív fejlődése megállíthatatlanná válhatna, hiszen a jelenleg érvényben lévő személyes érdekfenntartás helyett valódi szakmai értékalkotás válna meghatározóvá, hiszen az arra alkalmas vezetők a személyes gyarapodás fokozása helyett kizárólag a közösség javára fordított példamutató feladatellátásra koncentrálhatnák erejüket.

Ez a lehetőség minden bizonnyal felbolygatná azt az érdektelen nyugalmat, ami miatt a köznevelés képtelen a valódi fejlődésre és szakmai képviselői – a szabályokat kikerülve, erőszakkal is - múltban ragadt módszerekkel igyekeznek a jelen eszközeit tudattalanul használva irányítani az esetleg előrehaladott gondolkodású, tudatos jövőképpel rendelkező fejlett generációkat, óriási feszültséggenerálás mellett.

A hátráltatás ezen formája több szempontból is kifogásolható, hiszen további kedvezőtlen körülményeket és az aggályos munkakörülmények elterjedését eredményezhetik.

Ennek lehetséges megoldása a felelősség-megosztás mellett a valódi hatáskörök kialakítása lehet.

            A közeljövő tudatos vezetője – a mai korban megtapasztaltak alapján - képes lesz úgy kilépni a munkafolyamatokból, hogy azzal ne akadályozza az őket követőket egyetlen tevékenységben sem és ne hátráltassa a szakmai fejlődést a tudás-, valamint tapasztalatmegosztás szándékos megvonása, eltitkolása miatt.

Természetesen ehhez megfelelő digitális tájékozottság és magaskulturális műveltség is szükséges lehet.

Amíg a köznevelési intézmények – a művészeti neveléssel kiegészülve is a magasműveltség fenntartása helyett – csak az alapműveltség kialakítását célozzák meg, ez a folyamat nem kezdődhet el.

A digitális közösségépítés csak a műveltségterületek kiterjedt összekapcsolásával lehetséges:

-          pénzügyi műveltség (képesség a pénz és a gazdaság működésének megértésére)

-          tudományos műveltség (tudományos elméletek megértésének és alkalmazásának képessége)

-          kulturális műveltség (bizonyos kulturális események megértésének képessége, és az azokon való részvétel)

-          vizuális műveltség (jelek és képek megértésének és értelmezésének képessége)

-          digitális műveltség

-          …

-           

Az infokommunikációs kor valódi megértéséhez a legfontosabb ezek közül a:

DIGITÁLIS MŰVELTSÉG:

-          funkcionális (IKT gyakorlott és tudatos használata, hasznos felhasználása alkotásra is)

-          hálózati (hálózattudatos felhasználói profil kiépítése) – Boyd 2011 jellemzői: maradandóság, visszakereshetőség, reprodukálhatóság, láthatatlan közönség és látens szabályok

-          kritikai (IKT tudatos használata tanulásra, megértésre, mérésre, értékelésre, érzékelésre)

A digitális intelligencia készségei. 

Fordította és az ábrát készítette: Farkas Bertalan Péter

forrás: tér-idő blog

A köznevelés küldetése ma már az is, hogy a – korszerű digitális eszközökön történő infokommunikációs technikához és globális tudáshoz hozzáférő felhasználók és a hozzá nem férő passzív résztvevők közötti - digitális szakadékot csökkentse.

A Fenntartó sikerkövető programokat indított el az elmúlt években és a legtöbb eszközszükségletet mára megoldották, így minden szereplő által hozzáférhetővé válhattak az oktatásban is használható eszközök.

A személyes környezetben is birtokolnak – mind a tanulók, a tanárok és a szülők is - jelentős mennyiségű okoseszközt, amelyek kizárólag szórakoztató jellegű felhasználása elégséges lehet az intézményes köznevelésben történő digitalizáció elterjedéséhez.

Azonban a felelősségteljes, lelkiismeretileg is helyes eszközhasználat elvárásai további tapasztalatszerzési eredményeket követelnek, hiszen minden digitális tevékenységünk széles körben kerül közreadásra.

Ennek következménye, hogy a közösségi normák és társadalomkulturális szabályok elsajátítása elengedhetetlenné válik a digitális környezetben is.

A digitális szakadék forrása manapság tehát nem az eszközhiány, hanem a tudás- és valódi tapasztalathiány, amelyekkel képesek a felhasználók tudatosan használni ezeket az eszközöket a kollektív fejlődés érdekében.

Megfordítva a problémakört a fenntarthatóan korszerű eszközellátottság kiváló alapja lehet a köznevelési digitális közösségépítésnek, azonban natív közösségi hálózatosodás, valamint releváns digitális tudás- és tapasztalatmegosztás nélkül nem lehet eredményes ez a hosszú és fárasztó folyamat.

Ma még meghatározó – és tudatos menedzselést igénylő - jelenség a

Félelem az ismeretlentől:

-          a tanulók részéről félelem az idegenektől és az eltérő szokásoktól – szociális kapcsolatok mennyiségi és minőségi minimalizálása

-          a tanárok részéről félelem az idegen eszközöktől és szokatlan módszerektől – IKT használat mennyiségi és minőségi minimalizálása

            A digitális intelligencia és a tapasztalatok feldolgozása, megértése az információgazdag közösségi platformokon keresztül és a korszerű digitális eszközök alkalmazásával sokat segíthet a félelmek leküzdésében.  

Az intézményvezetés részéről visszatetsző lehet, hogy sok tanuló és tanár is az iskolaidőt szinte végig az IKT eszközökkel tölti.

Ennek oka több tényező is lehet:

-          az otthoni környezetben nem, vagy csak időszakosan férnek hozzá a közös használatú eszközökhöz

-          az otthoni környezetben nem, vagy csak időszakosan férnek hozzá az internetszolgáltatáshoz

-          az otthoni környezetben nincs kiépített interaktív IKT keretrendszer

-          az otthoni környezetben nincs technikai segítség

-          az otthoni környezetben a szabadidőt a családdal és a minőségi tevékenységekkel kívánják eltölteni

-          az otthoni környezetben eltérő az érdeklődési kör

-          az otthoni környezetben nem elvárás és nem szükséglet az IKT eszközök használata

-          az otthoni környezetben nincsenek határidős IKT feladatok

-          az otthoni környezetben nincsenek közös IKT projektek

-          az otthoni környezetben az IKT eszközhasználat nem követelménye a közös programoknak

Ezek tudatosításával már értetőbb, ha a napi rutinfeladatok elvégzéséhez az intézményi infrastruktúra használata kényszer, elvárás, szükséglet és igény is egyszerre.

Bár a tanulói körben elterjedtebb a digitális okoseszközök szórakozásra történő felhasználása, a tájékozottságuk fokozásával, a szokásaik megváltoztatásával és a kompetenciáik továbbfejlesztésével komoly eredményeket érhetünk el a sikeres konstruktivista és helyes felhasználói attitűd kialakításában.

Ennek első lépése, hogy személyes eszközöket, személyre szabott beállításokkal, biztonságos használat, valamint rögzített és látens szabályok alkalmazása mellett teszünk elérhetővé, hogy a digitális közösségépítés a köznevelésben sikeres és élménygazdag lehessen.

Debrecen, 2019. Április 6.

Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester,

Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,

Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,

     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és

az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője

Tehetséghasznosulás a köznevelésben

👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

            A XXI.századi köznevelési változásokat érintő blogbejegyzés-sorozatom harmadik témája a köznevelés alapvető társadalomkulturális hasznosságát meghatározó szegmens, a tehetségek hasznosulása környezetükben.

A sorozat első bejegyzése a Generációváltás a köznevelésben címen jelent meg.

A második téma az Élményfogyasztás a köznevelésben, a negyedik a Digitális közösségépítés a köznevelésben és az ötödik a Brand-alkotás a köznevelésben címen kerül majd közreadásra.

            Ahhoz, hogy a tehetséghasznosulás folyamatát rögzíteni tudjuk a szakmai tehetség fogalmát szükséges tudatosítani, amely a mai korban már nem is olyan könnyű feladat.

A nyugati szórakoztató ipar által vezérel multikultúra mára torzította a tehetségekről való helyes gondolkodást, amikor a különleges képességek birtokosait szuperhősökké emelte, ezáltal saját munkaerőpiacát egy megalkuvó beletörődésbe taszította, miszerint a munkavállaló önmagát – a különleges feladatokra - érdemtelennek tekintve elégedjen meg az átlagos munkáért járó átlagos bérezéssel és az ezzel járó átlagos továbbképzési és előmeneteli rendszerrel a valódi fejlődés helyett.

Ez a HR stabilizáló, de személyes önbizalom-romboló modell az üzleti berendezkedésű és az anyagi haszonkoncentráló szellemiségű intézményeknél, profitorientált vállalatoknál egészen napjainkig stabilan működhetett, amíg az Y-generáció szakmai tehetségei aktív és alkotó fejlesztőkké nem váltak.

Az ő esetükben a szakmai hírnév mellé a személyes hitelesség feltétele párosul több olyan szegmenssel, amit a munkaadó szükséges kialakítson a 30+ korosztály munkavállalói bevonzásához és szintén a munkaadó szükséges személyre szabottan továbbfejlesszen a tehetségek hosszútávú megtartásához.

            A köznevelési intézmények esetében is probléma lehet ennek a korosztálynak a szakmai motiválása és a személyes inspirálása is, hiszen ők – tehetségtudatosságuknak megfelelően – kritikussá válnak intézményükkel szemben és az intézmény együttes tevékenységének esetleges kudarcáért személyesen a vezető(ke)t teszik felelőssé.

Az intézményi elvárásokban szükséges szerepeltetni a szakmai és személyes kiterjedésű elvárásokat is, valamint tudatosítani a humánerőforrással a sikerteljesülési feltételeket (mint pl.: innováció, kooperáció, időzítés, csoportösszetétel, bemeneti követelmények és kimeneti célok…), ezzel egyfajta pozitív előhatást gyakorolva.

Ezeken túl a vezetőknek a mai korban már szükséges tudatosan meghatározni a szakmai tehetségeket, a tehetségük hasznosulási mértékét, lehetőségeit és felmérni az esetleges kilépés veszélyét is.

Az előremutató gondolkodók mind megegyeznek abban, hogy minden emberben megvan a tehetség képessége legalább egy tevékenység iránt, aminek feltárása és készségszintre fejlesztése – véleményem szerint – egy korszerű köznevelési intézmény szakmai szolgáltatási profiljából nem hiányozhat.

Egy szakmai tehetség akkor válik igazán hasznossá az intézmény számára, ha a tevékenységei megjelenésével az intézmény hírneve kiterjedhet és a leendő munkáltatók kiválasztják a számukra legalkalmasabb tehetségeket, akik képzésébe már tizenéves korukban hajlandóak befektetni.

Maga a tehetség-megjelenés és tehetségkövetés alapvetően megváltozott a határtalan digitális tér nyújtotta ingyenes lehetőségek által, hiszen földrajzi és szakmai környezettől függetlenül válhat vonzóvá egy tehetség a digitális platformok informális környezetében és kapcsolati hálójában.

Az európai piaci közegben az üzleti lobbiszabályok jelentősen korlátozzák a szabad piaci tevékenységeket, ezáltal érdekeik szerint befolyásolják a tiszta piaci versenyhelyzetet, azonban idővel megjelenhetnek a környezettudatos gondolkodást preferáló fiatalabb vezetők.

Ezek a magasan kvalifikált és széles körben tájékozott vezető egyéniségek képesek az infokommunikációs kor látens szabályait értelmezni és alkalmazni, akik a jelentős médiazajt megszűrve a valódi tehetségek intézménybe történő bevonzásával képesek biztonságos közösségi hellyé fejleszteni a munkakörnyezetet, valamint akik világos elvárásokkal és legitim értékeléssel képesek motiválni közösségüket.

            Az ő esetükben már nem az lesz az elsődleges kérdés, hogy mit gondoljanak az állásukban a beosztottjaik, hanem hogy miről gondolkodjanak munkájuk során a munkatársaik.

Az érték a mennyiség helyett a minőség-re tevődött, így a prémium szolgáltatások és termékek megjelenése és használata általánossá válhatott.

A hasznosulás az értékmegőrzés helyett az értékteremtésben jelenik meg, így egyenesen vezet az út a személyes edukációs élmények és a személyre szabott tudásanyag felé, amit a tehetségek hasznosulásukkal képviselhetnek.

A tehetségek hasznosulása az infokommunikációs korban tudatosan proaktív tervezőmunka és progresszív tehetségmenedzselés eredménye. A világ vezető foglalkoztatói a fogyasztói márkán kívül mára munkáltatói márkát és tehetségmárkát is kialakítottak, amelyek együttesen növelik a márkaismertséget és a márkahitelességet.

A köznevelésben ez a folyamat még várat magára, de a tehetséghasznosulás igénye már a köznevelési intézmények falain belül és kívül is megjelenik.

Sajnos a szakemberhiány és a népességcsökkenés problémáját ez a folyamat sem oldhatja meg, azonban a vezetőknek segíthet helyesen és hasznosan felhasználni a rendelkezésükre álló (munka)erőforrásokat.

Ennek első lépése a szakmai szegmentáció lehet a közeljövőben, amellyel a tantestületek személyi összetétele stabilizálódhat és ezzel együttesen mérséklődhet a szakmai fluktuáció.

Mivel mára - a jelentős személyi és kapcsolati tőkehiány miatt - a nagy számok törvénye nem érvényesülhet, egy sokoldalú, többdiplomás és tapasztalt pedagógus eszmei és erkölcsi értéke is megsokszorozódik a korábbiakhoz képest, hiszen tudásával és tapasztalatával vonzóvá teszi intézményét a szabad iskolaválasztás amúgy is nagy versenyében. Így azok a vezetők, akik képesek megadni szakmai tehetségeik számára az elvárt elismerést, hosszú időre stabilizálhatják intézményük pozitív beiskolázási statisztikáját, megőrizve ezzel a népszerűséget és a hitelességet.

A szakmai tehetségek és az átlagos pedagógusok között a tettekben mutatkozhat alapvető különbség, hiszen a pedagógusok nagy része elsődleges megélhetési forrásként tekint a tanításra, a tehetséges pedagógus viszont küldetésként, amit élményforrásként is felhasznál a szakmai fejlődéséhez.

Egy tehetség képes lehet tudatosan koncentrálni erőforrásait és szellemi háttérbefektetései segítségével kevésbé nyomja vállát a mindennapos egzisztenciális küzdelem súlya, így a valódi fejlődésre koncentrálhat tevékenységeiben.

Ez az intézményi megújulás tekintetében kiemelten fontos lehet, hiszen a tehetségötletek teszik kedvezően versenyképessé a klasszikus tudásértékek átörökítési folyamatait a digitális korban.

Más megfogalmazásban elmondható, hogy a szakmai tehetségek valójában digitális tehetségek is, akik a maradandó értékeket képesek kiválasztani és tudatosítani a változásra kiélezett infokommunikációs korban, ahol a legfőbb és leghasznosabb értékké az adat vált.

A klasszikus értékek helyes mérése és pozitív értékelése a tehetséghasznosulás alapjává válhat, hiszen segítségével - az egyébként individuális fejlesztésben kiképzett - tehetségek a közösség szolgálatára lehetnek hasznos szerepvállalásukkal, úgy hogy a valódi értékeket a közösség elé tárva megőrzik azok érdemi minőségét.

Ez azért is fontos, mert a lokális igények, az intézményi szükségletek és a személyes érdekek meghatározhatják az intézményi kultúra értékrendjét, amely kizárólag a globális nézőpont és a komplex hozzáállás – valamint az IQ-EQ és SQ fejlesztés - egyensúlyával tartható helyes irányban.

Természetesen a nevelési gyakorlat továbbra is kiszolgálja a felmerülő lokális igényeket, azonban a tehetség-utánpótlás folyamatos biztosításához további feltétel-teljesülésekre is szükség van.

Mára a köznevelési intézményekben is alapfeltétellé vált a korszerű eszközök és naprakész módszerek alkalmazása, amely a helyes tanulási gyakorlat elsajátítása mellett a szakmai tehetségek korai kiválasztása és pályaorientációja során kaphat kiemelt szerepet.

Ebből talán a tehetségazonosítás – a tehetségek kiválasztása – lehet a legfontosabb feladat, hiszen ennek segítségével indulhat meg a szakmai szegmentáció, amely – a közösségi tanulási módszerek elsajátítása után – kedvező pályára állíthatja az intézmény tanulótehetségeit.

            A tehetségazonosításnál elengedhetetlen, hogy a lehető legkorábbi életszakaszban azonosítható legyen a tehetségszegmens, tehát a fokozott képesség-megnyilvánulás.

Ez a – már csecsemőkorban megmutatkozó - matematikai és a zenei tehetség kivételével, a köznevelési – azon belül is az alapfokú - intézmények feladata, hiszen a tanulók itt töltik életciklusuk leghosszabb időszakát.

A fejlesztési feladatok – a köztudottal ellentétben – nem merülhetnek ki a tömeg(köz)nevelés képességfejlesztő tartományában, hanem a személyre szabott tehetségkészség-fejlesztés gyakorlatát is szükséges intézményenként kialakítani, hogy a tehetségek már korai életszakaszban megtapasztalhassák hasznosulásuk élményét.

Az eredményeikkel mind a tanulók, a pedagógusok, mind az intézmény is jelentősen gazdagodhat, hiszen a legkorszerűbb tanulásgyakorlati modell alkalmazásával a közösségi tudásadatbázis mellett az alkotói gyakorlat is új ötletekkel és kidolgozott projektekkel gyarapodhat.

Az egész folyamat lényege:

A tudás helyett a tanulás és az innováció válik a leghasznosabbá.

            A tehetséghasznosulás a köznevelésben (is) sikeresen működtetett tehetségprogramokon keresztül történő tehetség-készségfejlesztéssel biztosítható.

A tehetségprogramok fő szegmensei az alábbiak:

Tehetségprogramok:

I.       Szakmai tehetségleaderelés

II.    Személyes tehetségmentorálás

III. Tevékenység - és folyamat-tehetségmenedzselés

Ezekről bővebben a TELJESÍTMÉNY- TELJESSÉG - TEHETSÉG – TISZTESSÉG – TISZTELET avagy a köznevelési modell jövőbeli sztenderdjei című bejegyzésemben írtam.

A tehetséghasznosuláshoz hozzátartoznak a hasznos célközönségi szolgáltatások fejlesztései-továbbfejlesztései, majd a folyamat végén az ezektől való elszakadás – exitelés – lehetőségei.

Egy köznevelési intézmény – az átlagemberekhez hasonlóan – érzelmi szinten is kötődik, ragaszkodik hagyományaihoz, amelyeket az évtizedek alatt kidolgozott, amelyekre jelentős energiát, időt és pénzt áldozott.

Ezen hagyományok menedzselése azonban komoly felelősség, hiszen általa mind az intézmény, mind az intézményben oktatók és az abban nevelkedők vonzóbbá válnak a szakmai és a lokális környezetük számára.

Ahhoz, hogy egy tehetség az adott időszakban valóban hasznossá válhasson szükséges azonosítani az időszak lokális feltételeit, szükségleteit és igényeit és ezekhez rendelni a hagyományok közös menedzselését.

A leghelyesebb módja ennek, ha a tehetségeket – legyenek azok akár tanulók, vagy pedagógusok – bevonjuk a fejlesztési feladatokba, ezáltal valóban működőképes és sikeres innovatív projektek valósulhatnak meg az algoritmikus gondolkodást alkalmazó közösségi alkotás és az egymástól tanulás révén.  

Az így létrejövő szellemi termékek – akár csak ötletek, tervek, vagy kidolgozott programok, hagyományok - szintjén kialakuló PDCA-SDCA sztenderdciklusok alkalmazása segíthet az intézményi innováció kedvező fenntartásában.

Egy valódi vállalkozáshoz hasonlóan a nem megfelelő mértékben hasznosuló intézményi hagyományokat, programokat és termékeket célszerűen szükséges végleg eltávolítani az intézményi szolgáltatások és termékek kínálatából, hogy a valóban értékteremtő ötletek és tervek megvalósulhassanak.

Ez a gyakorlat valóban fájdalmas lehet az alkotók számára, azonban a sikeres – gyors és széles körben hasznos fejlődést garantáló - tevékenységekre történő koncentrálás érdekében elengedhetetlen.

Minden alkotónak – így a tehetségeknek is – hozzá kell szokni a kudarchoz, amiről a mai sikerközvetítő időkben nem gyakran esik szó, de valójában a kudarc a fejlődésen keresztül vezető helyes út a tökéletességhez.

            Ezzel az idézhető kijelentésemmel lassan lezárom a tehetséghasznosulással foglalkozó bejegyzésemet azonban egy szintetizáló kérdést még felteszek:

Hol tud hasznosulni a tehetség?

A kérdés megválaszolásához kidolgoztam két egyedi 3K modellt,

amelyek a hasznosulás közösségi és személyes legfontosabb dimenzióit hivatottak rögzíteni.

Az infokommunikációs kor oktatásának három fő szegmense válik meghatározóvá

a közösségi hasznosulás tekintetében:

Az infokommunikációs kor oktatásának három fő szegmense válik meghatározóvá

a személyes fejlesztés tekintetében:

Debrecen, 2019. Március 2.

Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester,

Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,

Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,

     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és

az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője