Fordító - Translate

DOMOKOSMUSIC

DOMOKOSMUSIC Ars Poetica: Zeneszerzői küldetésem, hogy új hangvételű - Smooth Art stílusú - művek komponálásával befogadhatóbbá tegyem...

2016. augusztus 31., szerda

Alkotói potenciál az infokommunikációs korban



Alkotói potenciál az infokommunikációs korban


            Korunkra alaposan átrendeződött a szellemi termékek közreadásához tartozó gyakorlati potenciál, egyrészt – a digitális terjedéssel - széles kapuk tárultak ki, de másrészt – a magaskultúra iránti szükséglet mérséklődésével - aranyajtók zárultak be.
A legnagyobb változás a szerepkörök tudatosulásában alakult ki, miszerint az alkotó – a fejlődés érdekében - a változásmenedzsment módszerét alkalmazva, leader-szereppel azonosulva válhat sikeressé, míg a kiadó (jellemzően hangfelvétel és zeneműkiadó) – a túlélés érdekében – a válságmenedzsment modelljeit bevetve, menedzser-szerepben szükséges tevékenykedjen.
Az alkotói profil ritkán illeszkedik a kiadói profilhoz, hiszen amíg az alkotók a jövő közönségének, addig a kiadók a jelen közönségének szolgáltatnak kulturtartalommal. Sajnos az alkotók gyakran kiszolgáltatottá válnak a kiadók tisztességtelen feltételeivel szemben (jelentéktelen, vagy tárgytalan jutalékfizetés, popularizált kultúraközvetítés, indokolatlan többletelvárások…), azonban az ismertté válás ígérete nagyon kecsegtető számukra.
A legtöbb alkotó – művész alapbeállítottsága miatt – képtelen önmaga menedzselésére, egyszerűen hiszi, hogy a minőségi magaskultúra mindenképpen széles körben elterjed.
Sajnos a digitális kor ennek éppen az ellenkezőjét bizonyította be, hiszen a globális – időbeli és térbeli - korlátlanság miatt kizárólag – művészi kritériumok szerint – korlátolt szellemi termékek születtek meg, eddig soha nem látott mennyiségben.
A kiadók ezeknek a globális trendek kiszolgálási kényszere és a monopóliumhelyzetben lévő - értéktranszfert generáló - ingyenesen megosztó online tartalomszolgáltatók tisztességtelen piacpolitikája miatt elhagyták a szerzői brand és hírnévépítés jól bevált, de időigényes sztenderdjeit és helyette rövid idő alatt gyors megtérülést nyújtó, tömegkulturális alapszolgáltatásokra váltottak, amelyek természetesen kizárják a közönség-bizalomépítés, a natív tartalmi illeszkedés, a személyes élményfaktor, a hosszútávhatás és a minőségi művészi tartalom közreadásának esélyét.
A legtöbb kiadó – beleértve a digitális tartalomterjesztőket is – jelentős felárképzéssel teljesíti a szellemi termékközreadást, azonban az alkotók segítsége nélkül lehetetlen csökkenteni ezek felhasználói díját és egyúttal növelni a szerzői jutalékértéket, hiszen a teljes bekerülési költség - az egységesítést célzó dekorációs formaszerkesztés és a közreadási, valamint promotálási költségek miatt - folyamatosan magas értéket mutat, tehát az alkotók egyetlen lehetősége, hogy a kiadványokból nagyobb részesülést nyerjenek a kiadói munka praktikus segítése, gyakorlati támogatása.
az alkotások útja-források
A szerzők gyakran választanak a két sztenderdmodell közül, miszerint a., a kiadó az eladott példányok után, b., a kiadó a teljes jogkivásárlással fizeti meg a jutalékot a szerző részére.
Mindkét eljárásnak komoly veszélyei vannak, hiszen az a., esetben a kiadó nem megfelelően motivált az adott kiadványok széleskörű közreadásában, így hátrasorolja azokat a prioritásskálán, a b., esetben pedig az adott szellemi termék jogainak elidegenítésével a szerző – az alkotása globális népszerűségének rövid idejű teljesülése okán - évtizedes jogküzdelembe kezd a jogok visszaszerzése érdekében.
            A szerzői jogok tekintetében még mindig nagy a tudatlanság az átlagszerzők részéről, informális állásfoglalásuk szerint az Artisjus-felosztási rendszere a folyamatos alapvető változtatások miatt praktikus szemmel – az informatív edukálás ellenére - követhetetlen.
A jogdíjszervezet hivatalos oldalán 6+1 jogdíjforrás kategória került rögzítésre, amelyek a leggyakoribb felhasználási lehetőségeket fedik le úgy, mint: 1. Élőzenei elhangzások, 2. Rádiós és televíziós játszások, 3. Hangfelvétel-kiadás, 4. Online zenei szolgáltatások, 5. Gépzenei elhangzások, 6. Üres hordozó díj és +1 Külföldi jogdíjak. A kategóriák tartalmai már nem ismeretlenek a szerzők számára, hiszen teljesen világosan meghatározásra kerültek az Artisjus részéről és statisztikai adatokkal együtt kerülnek folyamatosan rögzítésre, az egyes kategóriák erősségein, gyengeségein, lehetőségein, vagy veszélyein azért érdemes mélyebben mentálni.
Saját SWOT elemzésem szerint az alábbi sajátosságokat állapítottam meg:
Az Artisjus által kínált jogdíjbeszerzési szolgáltatások

Erősség
Lehetőség
Gyengeség
Veszély
Élőzenei elhangzások
folyamatos aktivitás megőrzése
bővülő kapcsolati háló és célközönség
praktikusan használhatatlan rendszer, túlzott szakmai diszkréció
a megrendelők gyakran nem szolgáltatnak adatot, általános információhiány
Rádiós és televíziós játszások
célzott elérés
széleskörű bemutatkozási lehetőség
csak az idősebb korosztályhoz jut el az üzenet
kiszolgáltatottság, szerződéses feltételek teljesülésének hiánya
Hangfelvétel-kiadás
magas referenciaérték
minőségi célközönség-elérés
kisszámú kiadó által teremtett monopóliumhelyzet
popularizáció követelménye, mérsékelt jutalékfizetés
Online zenei szolgáltatások
korszerűség és mobilitás
natív és korlátlan elérés
átláthatatlanság, értéktranszfer hatása
hasznos időveszteség nagy
Gépzenei elhangzások
népszerűségi szint fenntartása és növelése
hosszútávú sikerélmény
lekövethetetlen felhasználás
az üzletek nem kötelezhetőek pontos adatközlésre
Üres hordozó díj
piaci igények nyomon követése
másolatok utáni részesedés lehetősége
nincs hatása a korszerű, környezettudatos szokások kialakítására
támogatja a szellemi termékek másolását
Külföldi jogdíjak
globális kiterjedés
jutalékforrás bővítése
lekövethetetlen felhasználás miatti jogsérelem
átláthatatlan érdek-kapcsolati háló

A hatályos jogdíjfelosztási modell – makrorészletes elemzés szükségességét megkövetelő - komplikáltságára jelen bejegyzésben nem térek ki, hiszen jelentős kapcsolódási ponthálóval és összefüggési kapcsolattal rendelkezik, tehát feltárásának közreadása is hatalmas feldolgozandó adatmennyiséggel jár az elfoglalt, gyors infokommunikációt igénylő olvasók számára.
A legkevésbé népszerű és a legkisebb célközönséget érintő kiadási módszer a kottakiadás, amely szintén rendelkezik korszerű és környezettudatos képviselőkkel. Az egyik ilyen az ARTISTIC MUSIC Online Kotta-, Kiadvány- és Könyvkiadó, melynek fő profilja az online – digitális formátumú - kiadás, amellyel a kiadó a felhasználókat is környezettudatos magatartási normákra kívánja késztetni.
A digitális – okoseszközökön, tableteken használható - file-ok közreadásánál nincs papírveszteség, sem az ezzel járó elhasználódási értékcsökkenés és nem áll fenn a kották elvesztésének potenciális veszélye sem, emellett a kiadó – a felhasználói igényeket készségesen kiszolgálva – vállalja, hogy a digitális, vagy hagyományos papír alapú partitúrák megvásárlásakor a szólamkottákat, valamint - a digitális kiadványok esetében - a hanganyagot is ingyenesen biztosítja a felhasználók részére.
Természetesen rendelkezésre bocsátanak hagyományos formájú kiadványokat is, amelyek értékőrző, vízálló formában kerülnek kiadásra. Tekintve, hogy a digitális kiadványok teljes bekerülési költsége jelentősen mérsékelt árképzést tesz lehetővé a szakmai anyagok széles körben elterjedhetnek – az okoseszközökön, tableteken korlátlan mennyiségi és minőségi megjelenésben használható – a kialakult szokások megtartása mellett. A lokális behatároltság különböző felhasználói szokások rögzülését eredményezte, tehát a Dunántúlon és külföldön meghatározóan a digitális, a Keleti-régióban jellemzően a papíralapú kiadványok felhasználása az elterjedtebb. 
Az ARTISTIC MUSIC kiadó a kottaalapú kiadványok mellett - azokhoz szakmai illeszkedő - szöveges tartalmakat is közread, kisebb terjedelmű – jellemzően informális tájékoztatást és a praktikus tapasztalatmegosztást szolgáló – kiadványok és nagyobb kiterjedésű – a formális információmegosztást és a használható, értékes információterjedést célzó - szakkönyvek formájában is, amelyek segítségével az előadó- és alkotó-művésztanárok nem maradnak egyedül a problémamegoldások kezelésében.
A korszerű kiadási formák nyújtotta kiadói lehetőségek és a tisztességes, becsületes partnerkapcsolati politika kialakítása miatt nagy a kiadóhoz történő csatlakozási szándék a szerzők részéről, akik a szerzői hírnév- és brandépítési támogatás, a hatékonyság, a versenyképesség, a hasznos értékteremtés, a kapcsolati háló kibővítése, a széleskörű bemutatkozási lehetőség és a méltányos jutalékfizetés mellett hosszútávú bizalmat is nyernek a kiadótól, amely lehetővé teszi számukra, hogy naprakész információkkal rendelkezzenek a – gyakran látens - felhasználói szükségletek, igények és elvárások tekintetében.
A legtöbb – profilukban a nyugati piackövetés által korlátolt - kiadónál nem létező, vagy méltánytalanul alacsony 10% jutalékérték gyakran nem kerül megfizetésre, így ez a fajta idegenkezű kiadás kizárólag promóciós, de sohasem marketingértékkel rendelkezik a szerzők számára.
Tekintve, hogy a túlpopularizált és művészi tartalmilag leegyszerűsített kiadványok utáni kizárólagos igény téves üzenetét kommunikálva a kiadók hatalmas szerzőtömegeknek egyáltalán nem biztosítanak bemutatkozási lehetőséget, érzelmi, majd alkotói válságba taszítva ezzel az alkotókat.
Napjainkban azonban a natív tartalmú, személyes üzenetű művészi tartalmak után fokozott igény tapasztalható, amely új célok megvalósításának esélyét biztosítja az alkotóközönség számára.
Az egyik ilyen cél a populáris kultúra művészi tartalommal történő ellátása az adott célközönség meghatározó minőségű edukálásával együtt, amellyel a változásmenedzselő és válságkezelő tapasztalati probléma-megoldási modellek is széles körben terjedhetnek, a jelenlegi – globális kulturális válságot előidéző - szakmai titoktartást erőszakosan fenntartó hírzárlat helyett.
A tartalomorientált művészi popzene megjelenése tehát már szinte szükséglet szinten jelenik meg a világvárosi közönség részéről, azonban jelenleg egyfajta piaci résként tátong a tömegkultúra és a magaskultúra - egymástól egyre fokozódóan, szinte már egyfajta kulturális univerzumtágulással elkülönülő - képviselői között, akik – a másik féllel szemben tanúsított offenzív - szerepvállalásaiknak megfelelően képtelenek a kooperációra és minden materiális, immateriális személyes és szakmai megbecsülést kizárólag maguknak szeretnének tudni.
A globális média erős személyiségromboló hatásai – és önmegvalósítást célzó üzenete - miatt az alkotók körében is jellemzővé vált az individuális entitásfejlesztés, amely a kooperatív identitás- és közösségi kohéziófejlesztést lehetetlenné teszi, így nem jöhetnek létre művészileg releváns és szakmailag legitim – értékteremtő, értékközvetítő és értékmegőrző - performanszok és szellemi termékek. 
            A valódi művészi popzene megjelenéséig még sok időnek kell eltelnie, hiszen ebben a kategóriában jelenleg nem található egyetlen hiteles alkotás sem, tehát a szerzők ma még kizárólag a monopóliumhelyzetben lévő tartalommegosztók - ajánló-oldalsávjainak értéktelen tömegkulturális - zeneipari termékeihez szoktatott átlagközönség szükségletszolgálatára hagyatkozhatnak.
A felhasználási szokások és a kulturális szükségletek (igények, vagy igénytelenségek) adottak, tehát nincs más teljesítendő feladat, mint az – el- és kikerülhetetlen populáris kultúrához történő – alkalmazkodás és az ehhez tartozó szabályrendszerek és szolgálati utak betartása az oly régóta áhított siker érdekében.
Hogy melyik a legjobb forrásszerzési megoldás??? Ezt mindig a lokális sajátosságok döntik el.
Az adott alkotó sikerélmény-faktorát mindig a profiljához és lokálisan illeszkedő célközönség megbecsültség-teljesítése határozza meg, tehát ahhoz, hogy az alkotó entitása és identitása is fenntartható, esetleg továbbfejleszthető legyen a helyi közönség által szolgáltatott elismerés legkevesebb elengedhetetlen, de leginkább a kulcsa a hiteles önazonosság és a valódi önbeteljesítés teljesülésének, megvalósulásának.
A célközönség szükségleteit, igényeit és feltételeit kiszolgálva és a rengeteg forrás-lehetőséget egyszerre kihasználva válhat sikeressé egy alkotó, kinek művészete széles felhasználói körben terjedve nyerheti el a kívánt és persze megérdemelt sikert.
Az alkotói potenciál az infokommunikációs korban tehát nem nélkülözheti a digitális társadalomkulturális modellhez történő aktív és natív illeszkedést, amely lehetővé teszi az egyetemes kultúra átörökítését a digitális bennszülött-generációk, a jövő felhasználó és haszonélvező közönsége számára.

Debrecen, 2016. Augusztus 31.                                                       
Domokos János Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester, Zeneszerző, Szövegíró,
Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,
     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet vezetője

2016. augusztus 27., szombat

BECS-engettek!!!



BECS-engettek!!!

            Még élénken él emlékeimben az előző tanév élmény- és tanulságáradata, aminek gyakran önkéntelenül is szerepet nyert, vagy csak kapott részese lettem és már kinyitott az újabb tanév,
körvonalazódnak a Belső Ellenőrzési Csoportfeladatok, a rögzített és a látens szabályok!
Az évvégére kialakult belső feszültségáradatot hosszú évek alatt is nehéz lesz elfelejteni, hiszen a rengeteg intrika és viszálykodás révén gyakorlatilag darabjaira hullott az intézményi kapcsolati háló.
Már a korábbi években megszűntek a barátságokon, partnerviszonyon, támogatáson, segítőkészségen és személyes pozitív viszonyokon alapuló kapcsolatok, azonban a helyüket csupán egyetlen funkció vette át:
az elüzletiesedett ÉRDEK.
Az intézményi HR folyamatokat tekintve nem használható a fluktuáció szó, hiszen gyakorlatilag tömeges pedagógusi pályaelhagyás alakult ki az utolsó napokra.
Voltak, aki hosszú évek után a gyermekvállalás, mások a magánvállalkozás mentőövét ragadták meg, hogy életüket mentsék a gyorsan változó köznevelési óceánból.
Az egyetemes tudás szilárd szabályrendszeréhez szokott átlagpedagógusok képtelenek feldolgozni az infokommunikációs korszak digitális társadalomkulturális modelljének új sztenderdjeit, szokásrendszereit, hiszen sem a felsőfokú képzés során, sem a hétköznapi életükben nem tapasztaltak hasonló - gyorsreagálást és túlélő alkalmazkodást igénylő – feladatteljesítési elvárást.
            Az intézményi PR is hasonló válságos időszakot él meg, hiszen a városi információterjedés is fokozottan felgyorsult és a belső hibalehetőségek és elégtelenségek híre azonnal elterjed a szakmai csatornákon keresztül. Sem a belső, sem a külső pozitív kommunikáció nyomai nem tapasztalhatók a tanulókért és fennmaradásért folyó elszemélytelenítő versenyhelyzetben.
Városi vezetés szinten is tapasztalható egy újfajta intézményi érték- és brandszelekció, amely a kulturálisan elkényeztetett megyeszékhelyeken a meghatározó intézmények, csoportok, valamint előadó- és alkotóművészek támogatás-, illetve partnerkapcsolat-megvonásában szintén megfigyelhető.
            Az újonnan kialakult helyzetben az egyetemes értékek átörökítése, a digitális korba történő átmentése így szinte lehetetlen feladatnak bizonyul mind személyes, közösségi, mind intézményi, vagy lokális szinten. Az új – gyakran kialakult értékrendszerrel, vagy szakmai profillal nem rendelkező – kulturális és intézményi szereplők feltételrendszerei monopóliumhelyzetet teremtenek számukra, hiszen sem értékteremtési-értékmegőrzési, sem élményteljesítés, vagy magaskultúrális szolgáltatási célokat nem tartalmazó programjuk kompenzációs elvárása is hasonló értéktelenséget és feltétel- és igénynélküliséget vár el, ezzel még jobban megerősítve az értéktelen, elüzletiesedett kapcsolatrendszereket.
            Ebben az új – személyes kapcsolatokat nélkülöző – digitális világban az intézmények kiemelt - egyre bővülő információs adatbázist és fokozódó teljesítményelvárást tartalmazó - feladata az új, digitális társadalomkulturális szabályrendszerek széleskörű edukálása, praktikusságát népszerűsítő közreadása.
Az új – gazdaságilag független – 58 tankerületi központ megalakulása új reményekkel kecsegteti az összes köznevelési szereplőt, hiszen az intézmények új – pénz-digitális-fenntarthatósági témahét - programokkal gazdagodhatnak, az intézményvezetők visszanyerhetik humánerőforrás-kiválasztási hatáskörüket, a pedagógusok új szakmai célokat tűzhetnek ki és a tanulók felújított környezetben kezdhetik meg a szellemi gyarapodást, a korszerű ismeretek befogadását, feltéve, ha kapnak ilyet.
Az inspiráció kialakítását és a motiváció fenntartását szolgálóvezetőként gyakran lehetetlen körülmények között teljesítő pedagógusok számára komoly gondot jelent a meghatározhatatlan – információs fekete lyukba került – megújult benntöltendő munkaidőszámítás és munkaszüneti szabadságteljesítés kommunikációs feldolgozása, hiszen a gyakorlatban minden intézményvezető a saját elképzelése – és jogszabály-értelmezése – szerint alkalmazza ezeket az alapvető rekreációs módszereket.
            Az előző években kialakult intézményi információzavar az új tanévre sem tisztult és jelentős komplikációkat eredményez a folyamatos szakmai működésben és a közösségi kohézió fenntartásában.
Ahhoz, hogy a tanulói és szülői környezet ebből az interaktív kommunikációs hiányosságból semmit ne észleljen, előbb intézményvezetői szinten kell érzékelni a problémát és változás-, esetleg válságmenedzselési módszerekkel korrigálni a kialakult helyzetet, amire az elmúlt évek kényelmes, nyugodt, kiváró és ráhagyó vezetői hozzáállásait tekintve még nem volt példa.
A komfortos vezetői széket elhagyni hatalmas indok és elengedhetetlen ok szükségeltetik, hiszen ülve a lehető legnagyobb biztonságérzet tapasztalható, szemben a felállással és járással.
A – manapság oly ritka - karizmatikus szolgálóvezetőket ezért nevezik álló embernek, hiszen – idejükben - minden megpróbáltatást becsülettel kiálltak a közösség érdekében, feláldozva saját komfortzónájukat, hozzáállásukkal minden helyzetben idézhető szavakat és edukálható, példaértékű hozzáállást biztosítva környezetüknek. A mai kor azonban még ennél is többet vár a szellemi vezetőktől, méghozzá a közösség megtartása helyett a közösségépítő, mobilis – élenjáró és nem másokat követő - szerepvállalást.
            A változások - mint az élet örök körforgásának - kulcsa tehát az intézményvezetői szint hatékony és jótékony működésében rejlik, amely – a többi szinttel együtt – hamar összeroppant a köznevelési óceán gyors változásainak pusztító viharában.
Fej-kapkodva, forrás- követve, de ritkán praktikus – követhető, legitim és helyes - út-kijelölve és pozitív példa-teremtve küzdenek a fennmaradásért és a levegőhöz jutásért ebben a köznevelés információs óceánban a spirituális intelligenciát legritkábban használó, kizárólag a lobbifaktorból táplálkozó intézményvezetők,
akik a helyes döntéseket minden alkalommal elcserélik a könnyebb választás lehetőségére, amikor csak a legkevesebb felelősségvállalással, a becsület kizárásával lehet gyors döntéseket hozni.
            A pedagógusok, mint – többségében pacifista, szelíd filantróp nézeteket valló – beletörődők követik a kontrollhiánytól vak, süket és gyakran néma kapitányokat és – a közösségükből olykor félszemű prófétaként kiemelkedő – önjelölt prédikátorokat, akik mindig csak késéssel képesek érzékelni – meglátni, meghallani és megbeszélni – még az alapvető változásokat is és kizárólag visszhang-követre – minden oldalról biztonságosan visszaverődve - készségesek megtenni a szükséges intézkedéseket.
            Az új tanév új pedagógusminősítéseket és szakmai továbbképzéseket is tartogat a pedagógiai szereplők számára, méghozzá igen széleskörű paletta-választási potenciált nyújtva, azonban az intézményvezetők részére – akik zömében túlmentek a 15éves tudás-korszerűségi lélektani határon - már jóval kevesebb opció áll fenn a korszerű és naprakész menedzservezetői, valamint az infokommunikációs szellemi vezetői ismeretek megszerzésére.
Az új szabálytáblákkal felszerelt új utakon elavult tudással vezetők nélkülözik a biztonságos vezetésérzetet és – az eseményeket velük együtt átélő - környezetüket is veszélybe sodorják.
Akárcsak a közúton a köznevelés útjain is friss, naprakész tudásra van szükség, a finomérzékelés – legalább készségszintű, de inkább rutinszintű - továbbfejlesztése mellett.
Továbbra is hiánycikkek a közoktatásban a vezetői szellemi alkotások, termékek, publikációk, tapasztalatok közreadásai, amivel elősegíthetővé válna az egymástól tanulás lehetősége.
A digitális világ szabályaival szembefordulva szakmai titokként kezelik a nyilvános adatokat, a közérdekű és az átláthatóságot szolgáló információkat, így nem jöhetnek létre közértékű publikációk.
            A vezetők többsége köztudottan rosszul bánik a nyilvánossággal és a legitim médiumokkal.
Gyakran még a kapcsolatépítés igénye sem mutatkozik meg, a kooperáció pedig elképzelhetetlen.
Ez paradoxonhoz vezet, hiszen egyik oldalról az intézmények óriási küzdelmet folytatnak egy-egy fő tanulóstátuszért, a másik oldalon pedig a nyilvánosság pozitív hatásait - az intézményvezetők állásfoglalása alapján - kizárják falaik közül, a pozitív statisztikai adatok miatti szükségtelenségre hivatkozva.  
A médiumok kizárásával a digitális kompetencia professzionális használatát sem alkalmazó vezetők egyedül maradnak az infokommunikációs kor szabályainak értelmezésében, így teremtve újabb veszélyhelyzetet.
A globális média önmegvalósítási üzenetének elferdített fordítása minden esetben a szükséges kooperáció kialakulásának hiányát eredményezi az intézményi folyamatokban, amit a gyakorlatban az eredménytelenség, az elmaradás és a terméketlenség megjelenése követ.
            Ma még hűen követi az intézményi test a fejet, azonban már rég megjelentek a betegség első tünetei. Beteg a szív, beteg az ér- és az anyagcsererendszer, a túl sok szennyezőanyagtól már alig áramlik a vér és lassan leállnak a végtagok… A bénultságot későn – és az időmúlást a valósnál lassabban - érzékelő vezetők nem vették észre az információgerjedést, amiben az egyik csatornán túl sok, a másikon túl kevés információ áramlásával a negatív hullámok egyre jobban felgerjesztették egymást, ezzel tönkretéve a harmóniát.
A gyors vezetői beavatkozás sosem elegendő a gyógyuláshoz, mindig csak az érzékelhető tüneteket kezeli.
Az egészség megőrzése érdekében azonban alapos terápiára van szükség, amely új fundamentum közös letételét követeli meg a szereplőktől, a közösségi életesemények jótékony hatásainak kihasználásával.
            A konklúzió tehát, hogy amíg a korszerű tudással rendelkező, intézményi menedzservezetők
– a mátrix egy pontjaként azonosuló - tömeges entitásukat nem váltják át – a közösségi hálóból kiemelkedő, magas társadalmi és kulturális szerepvállalást kialakító – korszerűen személyes identitássá és amíg a individuális hatás helyett csak a kollektív élményt preferálják, addig az intézmények folyamatosan elveszíthetik vonzóerejüket és a profilukhoz natív módon illeszkedő, meghatározó, befogadni- és adni is képes edukátor személyiségeiket, a jelen és a jövő – változástűrő-készségekkel rendelkező - gondolkodóit, tudósait, alkotóit és előadóit.

Debrecen, 2016. Augusztus 22.                                                                  
Domokos János Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester, Zeneszerző, Szövegíró,
Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,
     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet vezetője

2016. június 18., szombat

Köznevelés egy új korszak kapujában



Köznevelés egy új korszak kapujában

            Az év végi elemzések, prezentációk és adminisztrációs dokumentációk elkészítése közepette rengeteg élmény kavarog a fejemben az elmúló és az elmúlt tanévek tapasztalatai miatt.
Az állami fenntartás és a tankerületi irányítás kialakulása óta többször is kérték tőlem a felsővezetők, hogy belső ellenőrzési csoportvezetőként reflektáltan elemezzem az intézményi változások okozta tapasztalataim, amelyeket őszintén és szakszerűen igyekeztem elkészíteni.
Elemeztem az erősségeket, gyengeségeket, lehetőségeket és veszélyeket, valamint 10 szegmensből álló egyéni szempontrendszert is kialakítottam, amely lehetővé tette, hogy adatokkal minden oldalról megfelelően alátámasztott tartalom keletkezhessen.
Ekkor még nem sejtettem, hová is juthat el néhány negatív tapasztalat a megfelelő menedzselés nélkül.
Az idei tanév rendkívül megterhelő volt minden köznevelési szereplő számára, hiszen eddig soha nem látott mértékben hullottak szét a szociokulturális és a személyes kapcsolati hálók.
Ez részben a digitális közösségi terek közösség- és személyiségromboló hatásainak köszönhető, részben pedig az általános – igaz hitvallástól és hiteles állásfoglalástól, őszinte véleménynyilvánítástól eltávolodó - bizalmatlanság kialakulásának.
A személyes és a szakmai tevékenységek és azok tartalmai az utcai valóságból az internet adta biztonságos világba települtek át, ahol vonzó csomagolásban tartalom és megfelelő ellenőrzés nélkül, de óriási élményszükséglet mellet terjedhet a tömegkultúra.
Ebben a rendszerben mindenki önmagát akarja megvalósítani, úgy hogy a közös összefogás helyett irigykedéssel és stratégált intrikával kívánja legyőzni a valóságban nem létező ellenségeit, hiszen nem ellenfélként, inkább ellenségként bánnak egymással a szemben álló felek.
A küzdelem végén azt tűzik ki célul, hogy egyedül maradva meghódíthatják az egész globális digitális teret, amely annyi örömet, pénzt és megbecsülést tartogat számukra.
Így hullnak szét emberi – társadalmi, nemzeti, közösségi, családi, baráti és partneri - kapcsolataink a digitális társadalom megszületésekor és az értékféltés irányította bizalmatlanság kialakulásával.
            Az infokommunikációs kor kétségkívül a legnagyobb kihívások elé állította az emberiséget.
A globális értékek pusztulásával a személyes értékek megőrzése lett az elsődleges küldetése a mai kor emberének. Ez a folyamat a köznevelésben fokozottan megmutatkozott az elmúlt évek alatt és a globális változásokat a mai napig nem hajlandóak elfogadni az idősebb generációk, akik ma a legfontosabb irányítási és koordinálási feladatokat ellátják. A személyes és szakmai bizalmatlanság kialakulásával nagymértékben romlottak a támogatói és partneri kapcsolatok és azok megszerzésének lehetőségei.
Az intézmények között elkezdődött a küzdelem a vonzóerő növelésért, az új szolgáltatások kialakításáért és gyakran a tanulók megtartásáért. Ez a folyamat szembe fordította az egykori partnereket, intézményeket, vezetőket, tanárokat és szülőket. Az egykor hazánkat világverseny-képessé tevő nemzeti öntudat tüze már csak hamu és eloszlott a környezetet – a világot - jobbítani vágyó hit reménye is.
Ebben a kialakult helyzetben kell jövőképet biztosítani a jövő gondolkodói, a mai gyermekek számára. Minden tanév végére érzelmileg és szellemileg is megterhelté válnak a köznevelési szereplők, azonban idén több olyan akadály is feltárult, amit nem sikerült megfelelően elhárítani.
A köznevelésben ismeretlen minőségbiztosítás a mai napig nem elfogadott – pontosabban fogalmazva tüntetőleg elutasított - a vezetők és a pedagógusok körében egyaránt.
A - belső szereplőkből álló, de az intézményt, a vezetőket és a pedagógusokat külső sztenderdszempontok szerint értékelő - Belső Ellenőrzési Csoport egyik feladata, hogy elfogadtassa ezt a gyakorlatot a tantestülettel, akik megfelelő lekezeléssel és átható undorral fogadják az újítási törekvéseket, hiszen ők már sok újítás-kezdeményezési hárítást megtapasztaltak és a közösség akarata mindent felülírt.
A vezetők a bevezetést megelőzően elméleti felkészítést nyújtottak a potenciális offenzív formákra koncentráltan, ezt követően csak passzív szerepet vállaltak, így a BECS egy személyként foglalt állást, közvetített véleményt és osztott meg információkat a tantestület részére.
A gyakorlatban ez úgy működött, hogy a BECS tagok a saját funkcionális szakmai kapcsolati hálójukon keresztül osztották meg a korszerűségre való, fejlesztő törekvést célzó naprakész infókat, előkészítve a későbbi gyakorlati megvalósítást.
Erre a segítő formájú pozitív szakmai támogatásra kizárólag negatív formában reagált a túlnyomó többségben idősödő pedagógusokból álló tantestület. A gyakorlatban két részre szakadt közösség egyik része csalódott, beletörődő elfogadással, a másik része tapasztalat alapú, felkészült és dühös ellenállással kísérte az eseményeket, minden téren segítség- és támogatásmegvonással.
Azonnal kikeresték a BECS tagok legapróbb, személyes hibáit és kéretlenül, megalázó módon nyilvánosan, személyeskedően kívánták a közösség és az érintettek tudtára adni azokat. Az új szakmai tapasztalatok ellen a régi személyes tapasztalatokat hozták fel azonnali védekezésképpen úgy, hogy a korszerű, formális szakmai oktatásra elavult, informális személyes kioktatással reflektáltak.
            A gyakorlatban tehát nehezen zajlott a változásmenedzsment a folyamatfejlesztést meghatározó korkülönbség miatt, így a minőségbiztosítási kötelezettségvállalás elfogadtatása is nehezen ment. Jellemző probléma, hogy a középkorú, egyensúlyteremtő, partnerkapcsolat-kialakító és fenntartó korosztályok tehetségátcsoportosítással elhagyták a szakmát, vagy az országot, így az – elhatározott, túlélés által motivált - idősebb generációk a – szükséges változásokat igénylő és menedzselő - fiatalokkal rivalizálnak.
A bizonyítási vágy, a megfelelési és a teljesítési késztetés, valamint az előrelátási- és céltudatosság - az idő előre haladtával történő - csökkenésével a hozzáállás és a felfogás is nagyon korszerűtlenné és elutasítóvá válik, ami a provinciális környezetben élő pedagógusoknál még nagyobb bezárkózást és állandósághoz való ragaszkodást eredményez, hiszen nem értik, vagy nem is látják a javító, szakmai fejlesztő törekvéseket.
Számomra nehéz időszak volt ez, hiszen világvárosi, fiatal és jóra törekvő alkotó-előadóként nap, mint nap a versenyszféra szabályaihoz alkalmazkodva kell tevékenykednem, úgy hogy közben még emlékszem milyen erő terelt a művésztanári hivatás felé és mi tart még ma is ott, a jobbító fejlődést szolgáló vezető szerep, amit sosem kértem, de eddig minden élethelyzetben megkaptam a környezetemtől, így meg kellett tanulnom a gyakorlatias szempontok szerint továbbfejleszteni a kreativitásom.
A naprakész helyzet úgy alakította, hogy a közszférában újonnan kialakult viszonyok még mindig nem éreztetik erősen hatásukat az idősebb, provinciális tantestületek körében, egyedül a vezetők érzik kellően a súlyát, azonban a gyakorlatban legtöbbször képtelenek fejleszteni, a hatalmas ellenállás és a megfáradtság miatt. Minden platformon rögzítésre kerül a korszerűség, mint célkitűzés, azonban tartalommal a leggyakrabban nem kerül kitöltésre, így a gyakorlatban persze sem a pedagógusok, a tanulók, sem a szülők nem találkozhatnak vele.
Korunk korszerűsége a gondolkodás művészetében, a kreativitás tanulásában rejlik, amely átörökítése – a családok széthullása és az idővel versenyt futó emberek elfoglaltsága miatt - az iskola feladata lett. A gondolkodás művészete, a kreativitás tette - az állati és a gépi - felfogható, érzékelhető világ irányítójává az embert, amely a mai korban új elvárásokkal találta szembe magát.
Az internet és a robotok korában feleslegessé váló emberi feladatkörök és tevékenységek elsajátítása helyett az ember a digitális világ kreatív menedzservezetőjévé, folyamatirányítójává kell, hogy váljon, amely tanulása az iskolában válik nélkülözhetetlenné és a szakmai életben teljesedhet ki.
Ahogy az anyagi világot lassan felváltja a szellemi – digitális – világ a legtöbb ember szinte idegenné válik a saját életében, ahol az idősebb generációk is most tanulják ezeket az új szabályrendszereket, így megfelelő tanáccsal nem szolgálhatják a fiatalokat, sőt, gyakran ők szorulnak segítségre – a tudatosságot elváró - érzékek és élmények irányította digitális térben.
            Hogy mi az egyes szereplők gyakorlati feladata ebben az új világban és a digitális társadalomban még csak most alakul ki, de ahogy az évszázadok során egy-egy új korszak beköszöntött mindig hozott magával legyőzhetetlennek látszó nehézségeket, amik később már – az emberi elme fejlődésével és a kreativitás fokozódásával – már nem is tűntek nehéz feladatnak.
A múlt tényein már nincs idő lamentálni, hiszen a jelen eseményei meghatározzák a jövőt, amelyben minden köznevelési szereplőnek helyes döntéseket kell hozni.
A vezető legfőbb küldetése a pozitív és versenyképes példaszolgáltatás, a cél- és öntudatos vezetői szolgálat, a pedagógusé a gondolkodásra való motiválás és a kreativitásra való inspirálás, a szülőé a biztonság- és komfort-környezetteremtés, míg a gyermeké a kérdezni tanulás és a nyitott befogadás elsajátítása.
Minden idők legfontosabb kérdése, hogy mit hoz a jövő?! Pacifista és filantróp nézeteket valló művésztanárként küldetésem és kötelességem is a jövőt építeni, a pozitív jövőkép kialakításával és beteljesítésével. Bízom benne, hogy a 198 tankerületi fenntartási és működtetési rendszer 59 menedzselhető szervezetre történő átszervezése és a közös partneri gondolkodás sok vitás kérdést megoldhat a jövőben és csak a gyakorlati, legfőképpen edukátori feladatokra koncentrálhatnak az intézmények, amelyek napi menedzselése is igen megterhelő feladat minden résztvevő számára.
Debrecen, 2016. Május 30.                                                              
Domokos János Antal
Trombitaművész-tanár, Karmester, Zeneszerző, Szövegíró,
Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető
     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet vezetője

2016. június 14., kedd