Egy találkozás emlékére Balassa Sándor zeneszerzővel
Egy
közel 25 éve történt találkozásom emlékét szándékozom megosztani most a
nagyközönséggel, kifejezetten azzal céllal, hogy a fiatalabb zeneművész
generációkat cselekvésre motiváljam annak érdekében, hogy ne féljenek
segítséget kérni egy idősebb, tapasztaltabb és magas tisztségű szakembertől,
esetleg személyes példaképtől. Nekem ez a segítségkérés egy néhány órás
személyes találkozón valósult meg Balassa Sándor zeneszerzővel, amely annyira
meghatározó volt, hogy még ilyen hosszú idő után is élénken él az
emlékezetemben. Balassa Sándor munkásságát és emberségét – számos nemzeti
kitüntetése és személyes követője miatt – remélhetőleg keveseknek szükséges
bemutatni, a fiatalabb generációk az online térben több információt megtalálnak
róla, elég csak annyit kiemelnem, hogy Ő az alapítója – többek között - a Zeneakadémia
Alapítványának is.
Nélküle ma a magyar zeneművészet - a
hangszeres és a zeneszerzés mesterség is – szegényebb lenne, mert sokan
köszönhetik neki a boldogulásukat, szakmai előmenetelüket, fejlődésüket.
Úgy alakult a sorsom,
hogy nyugdíjas évei kezdetén személyes találkozót kezdeményeztem, amely
családon belül valósult meg. Ebben az időben derült ki nyilvánosan, hogy lehet
némi kapcsolódásom a zeneszerzéshez, ezért a nagynéném felhívta a keresztapját Balassa
Sándor, hogy szánjon rám egy kis figyelmet a szabadidejéből. Legnagyobb
meglepetésemre kíváncsi volt a zeneszerzést érintő próbálkozásaimra, ezért
azonnal igent mondott és azon a hétvégén már fogadott is kedves és barátságos
otthonában. Akkoriban elég nagy volt a felhajtás körülöttem, ugyanis több kompozíciómmal
is sikerült rangos eredményeket, nívódíjakat és elismeréseket megszerezni,
természetesen a fúvós kamaraegyüttesekkel együtt, többek között a Bartók Rádió
is megörökítette néhány művem.
Ennek tudatában Balassa Úr is méltónak
talált arra, hogy saját házában fogadjon, mert kíváncsi volt mi jár a fejemben,
miket komponálok.
Érkezésemkor
udvariasan bemutatkozott a kapuban és bekísért a nappaliba, ahol leültetett és
megkérdezte jól utaztam-e, majd néhány mondat beszélgetés után elkérte a
videokazettát, amin a korábban hangversenyen elhangzott műveim felvételei
voltak rögzítve.
Ezek rövidebb és jelentéktelen trió,
kvartett és kvintett darabok voltak, ezek mellett a Rézfúvósegyüttesre –
lánykori nevén Nagypartira – komponált No1 Fanfárom is elhangzott felvételről,
amely már jobban lekötötte a figyelmét.
Ma már egy hasonló élethelyzetben sokkal
visszafogottabban és bölcsebben viselkednék, de akkor – sajnos jól emlékszem – végigreflektáltam
az egész művet a lejátszás közben. Eleinte ezt csendesen elviselte, azonban a
halk középrésznél már rám szólt, hogy nem hallja jól a zenét a folyamatos
beszédem miatt.
Valószínűleg ez lehetett a fő oka annak,
hogy egészen idáig láthatóan nem hatotta meg a képzelt művészetem, mert nem
reagált érzékelhetően a hallottakra.
A kezdeti lelkesedésem és izgatottságom
ez nagyon lelombozta, ezért képzeletben már el is terveztem hogyan fogok rövid
úton távozni, mielőtt még jobban lejáratnám magam a Mester előtt. Lelki szemeim
előtt megjelent, ahogy csalódottan elkullogok a vonat felé, mert ebben a
pillanatban úgy éreztem, hogy egy életre abbahagyom a zeneszerzésnek hitt
próbálkozásaim.
Ekkor egy olyan váratlan fordulat következett
be, ami meghatározta a későbbi pályafutásom, ezért a legélénkebben él a mai
napig ez a pillanat az emlékezetemben.
A videoszalag ahhoz a részhez ért,
amikor - a halk középrész után - visszatért a Fanfárom főtémája, méghozzá
teljes apparátussal, Timpanival és Cintányérokkal kiegészülve, fff hangerővel. Ez az erős hanghatás hirtelen
nem várt érzelmeket váltott ki belőle, jól emlékszem felkapta a fejét és
kihúzta magát. Ekkor éreztem azt először, hogy valami fontos dolgot fedeztem
fel a zenémben, a katarzisélményt. Korszerű megfogalmazásban ezt úgy tudnám
leírni, mint az a pillanat, amikor a hallgatóság közös értelmi, érzelmi és
lelki otthonra talál egyszerre a zenehallgatás közben.
Számomra ez volt az a pillanat, ami
meghatározó hatást gyakorolt az egész későbbi életemre és művészetemre, hiszen
akkora inspirációs erővel bírt, hogy azóta már több, mint 300 művet
komponáltam. Azóta is keresem azt a lehetőséget, hogy – az adott művem sajátosságaihoz
mérten – képes legyek katarzisélményt adni mind az előadóknak, mind pedig a
közönségnek.
Visszatérve
a korábbi eseményekhez, ezután a – nappaliban közösen átélt - zenei csúcspontom
után Balassa Úr rengeteg szakmai segítséget nyújtott, aminek a nagy részét –
könnyelmű módon – nem jegyzeteltem le, de a legfontosabbakat sikerült
megjegyezni.
Az egyik ilyen tanácsa az volt, hogy
soha ne toljam ki a zenészek határait olyan zenei részekkel, amelyek
aránytalanul nagy terhelést, vállalhatatlan elvárásokat a jelentenének számukra.
Ezt azzal indokolta, hogy a zeneszerzői képzeletünkben megjelenő álomképeket
nagyonis valódi emberek fogják előadni, akik előadáskor fáradtak lehetnek és
akár a mű sikere is múlhat azon, ha ilyen állapotban kerül előadásra egy – túl
nagy elvárásokat támasztó – kompozíció ősbemutatója.
A másik hasznos tanácsa az volt, hogy
találjam meg a saját egyedi hangvételem, amiről már néhány ütem maghallgatása
után felismerhető leszek, mert a videofelvételen halott műveim hasonlítanak
Csajkovszkij stílusára, úgyhogy minél előbb találjak rá a saját hangomra.
A saját hangom – mai kifejezéssel
hangképem – kialakításának elvárása olyan nagy teher volt számomra, hogy a mai
napig minden egyes művemnél igyekszem azt megjeleníteni, mint a személyiségem
egyedi védjegye, vagy legfőbb kifejezőeszköze.
Balassa
Sándor zeneszerző ennél hasznosabb és meghatározóbb tanácsot nem is adhatott
volna egy tizenéves – a saját személyiségét még kereső – zeneművész növendéknek,
hiszen rávezette a figyelmem a zeneszerzés emberi vonatkozásaira, az érzelmek
kifejezésére, a katarzisélményre és arra, hogy alkotóművészként jómagam csak
egy eszköz legyek arra, hogy embereket, közösségeket, előadókat és közönséget –
a világ legcsodálatosabb összekötő elemével – a zenével összekapcsoljam. Minden
egyed hangnak és harmóniának emberi vonatkozásai – legjobb esetben – pozitív
élettani hatásai és jótékony-hatékony következményei lesznek, amiket már a
komponálás közben megtervezhetek.
A Mesterrel való találkozásom óta
őszintén hiszek abban, hogy zeneszerzőként ez lehet a valódi küldetésem és
sikerült megtalálnom a helyes utat, amely segítségével olyan szerencsés
helyzetben kerülhettem, hogy minden kompozícióm folyamatosan kiadásra kerül,
valamint a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja erőfeszítéseim.
Ennek
a történetmesélésnek az a tanulsága, hogy nem tudhatjuk előre, hogy mit érünk
meg, hogy mit hoz a jövő, de mindig lesznek olyan pillanatok az életben,
amelyek akár évtizedekre, vagy élethosszig meghatározhatják a szemléletünket, a
tevékenységeinket és az életutunkat.
A saját hibámból remélhetőleg
tanulhatnak a – most közreadott rengeteg hosszú szöveget kitartóan végigolvasó
- fiatalabb generációk, mert – bár terveztem, de - nem látogattam meg gyakrabban
a jótéteményesem, ezért azt tanácsolom, hogy ezt a hibát ne kövessék el!
Inkább merjenek kérdezni, merjenek
segítséget kérni, merjenek találkozni, merjenek tapasztalni, merjenek alkotni
és merjék vállalni az érzéseiket!
Ennél talán még fontosabb lehet, hogy
merjenek – az enyémhez hasonló – történeteket megosztani, amelyek segíthetik az
emberi életet, a főbb folyamatokat, történéseket és következményeket megérteni,
az élet fontosabb pillanatait azonosítani, emellett a tapasztalat megosztás
révén merjék segíteni a kollektív emlékezet kialakítását és az értelmi, érzelmi
és lelki illeszkedési pontokat megtalálni.
Ilyen illeszkedési pontokat rejtenek
Balassa Sándor zeneszerző művei is, amelyek a jóindulatú és segítőkész
személyiségéből táplálkoztak. Remélhetőleg a fiatalabb generációk is áldoznak
az erőforrásaikból arra, hogy ezeket az értékes műveket megismerjék és
megismertessék a közönséggel.
Születésének
közelgő 88. – dupla végtelen – évfordulója alkalmából ezekkel a gondolataimmal
tisztelgek Balassa Sándor zeneszerző munkásságának és ezúton köszönöm meg
utólag a segítségét, kimagasló emberségét, amit felém mutatott és bízom benne,
hogy példamutató személyisége és példaértékű munkássága nevén keresztül sokáig
fennmaradhat.
A figyelmet
tisztelettel megköszönve!
Debrecen, 2022. November
Domokos János
Antal
Trombitaművész-tanár,
Karmester,
Zeneszerző,
Közoktatási
Vezető,
Szakvizsgázott
Pedagógus