Fordító - Translate

DOMOKOSMUSIC

DOMOKOSMUSIC Ars Poetica: Zeneszerzői küldetésem, hogy új hangvételű - Smooth Art stílusú - művek komponálásával befogadhatóbbá tegyem...

2023. május 4., csütörtök

Az erőszak, mint probléma a köznevelésben 👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

 

Az erőszak, mint probléma a köznevelésben

👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

 

            Az előző blogbejegyzésem a Február 8. A biztonságos internetezés világnapja

 címet kapta, amihez szervesen illeszkedik ez a bejegyzés is. A témához a cyberbulling áll a legközelebb, azonban még mindig ott tart a magyar tanulói és szülői társadalom, hogy a személyes tettek okozta károkról kell beszélnünk.

Így végül a téma: ”az erőszak, mint probléma a köznevelésben” lett, ugyanis ez egy olyan meghatározó probléma, amit már a köznevelés minél korábbi szintjein meg kell oldani, tudatosítani az ide vonatkozó törvényeket, rendeleteket és szabályokat, hogy később a tanulók már tisztában legyenek a kötelességeikkel és jogaikkal.

Nem kellett messzire mennem a téma személyes megtapasztalásáig, ugyanis legnagyobb lányom éppen a napokban esett áldozatául általános iskolai testi sértésnek, amikor egy lány osztálytársa megütötte azért, mert nem tetszett neki, hogy a lányom a tanóra előtti szünetben arrébb rakta a táskáját.

A szája azonnal vérezni kezdett és estére úgy bedagadt, hogy nem tudott rendesen enni, a beszédben, a klarinétozásban és a furulyázásban is akadályoztatott lett, a lelki sérülésekről nem is beszélve…

Természetesen ez néhány nappal az évvégi nagykoncert előtt történt, amely időszakban rengeteg nyilvános fellépése is lett volna, több hangszeren történő játékkal.

A támadás körülményeit súlyosbította, hogy sajnos szülőként semmilyen jelzést nem kaptunk a sérülésről, ezért másnap kértünk az intézményvezetőtől egy alkalmat a támadás megbeszélésére. Meglepődve tapasztaltuk, hogy nem értesült az esetről, csak miután szülőként felkerestük ez ügyben. Még megdöbbentőbb volt, hogy érzéketlen és érdektelen volt az egész megbeszélés alatt és nem mutatott hajlandóságot a segítségnyújtásra, az ügy elintézésére és a probléma megoldására.

Végig próbálta magát kivonni a felelősség alól és az érintett pedagógusra, valamint az osztályfőnökre terelte a figyelmet, emellett az ügyintézést is ezen a szinten kívánta megoldani.

Ezt szülőként nem fogadtuk el és azt javasoltuk, hogy egy igazgatói megrovással és egy nyilvános – részletes – bocsánatkéréssel szankcionálja az elkövetőt.

Erre eleinte nem volt hajlandó, majd közel egy órás – minden társadalomkulturális részletre és jogi vetületre kitérő – szuggesztív beszélgetés után ígéretet tette, hogy a javaslatunk szerint jár el az ügyben és mégis felelősségre vonja az elkövető diáklányt.

Utólag önkritikát gyakorolva már belátom, hogy visszafogottabban is intézhettem volna a beszélgetés lefolytatását, azonban – bár szinte minden esetben képes vagyok higgadt maradni és ritkán veszítem el az önuralmam – ebben az esetben annyira érintett voltam érzelmileg, hogy fokozottan feldúlva éreztem magam.

Az élethelyzet ekkor az volt, hogy már közel 6 éve szenvedett a nagylányunk a támadásoktól, amelyek legalább heti 1 alkalommal előfordultak. Ennek következményeképpen közel 6 éve minden este a megnyugtatásával telt, amikor több, mint 1 órán keresztül nyugtattuk és biztosítottuk, hogy másnap minden rendben lesz, semmilyen támadás nem fogja érni. Persze mindig voltak kisebb fizikai és lelki támadások, de ez most túlment a tolerálható határon és elfogyott a türelmünk. Ezt az élethelyzetet még tovább rontotta, hogy az intézményvezető érzékelhetően nem volt hajlandó eljárni az ügyben és – mivel nyugodt és toleráns szülőknek ismert minket – nem is vette komolyan a szavaink, ezzel még jobban fokozva az indulatokat, még nagyobb feldúlt hangulatot okozva.

Őszintén szólva nagyon nehezemre esett visszafogni magam és tárgyilagosan kommunikálni, de végülis a saját lelkiismeretemmel megegyezően jártam el, megvédtem a lányom és kieszközöltem a mindenki számára elfogadható fokozatú büntetés kiszabását, ami az igazgatói megrovás és nyilvános bocsánatkérés lett.

Mivel az érintett elkövető néhány hónap múlva töltötte be a 14.életévét, így akár rendőrségi feljelentést is tehettünk volna szülőként, vagy egy kórházi vizsgálat során az érintett orvos hivatalból kénytelen lett volna megtenni azt.

Ettől szerettünk volna eltekinteni és továbbra is biztosítani az elkövető lány jövőjét azt, hogy maradjon meg a lehetősége az általa kiválasztott álomiskolában továbbtanulni.

Egyszerűen csak az volt a naiv elképzelésünk, hogy a büntetés ez esetben kollektív hatást is gyakorolhat, tehát az egész közösséget elrettentheti attól, hogy hasonló cselekedetet kövessenek el.

Ez természetesen csak akkor sikerülhet, ha néhány elvárás teljesül:

-          a szülők felelősséget vállalnak a cselekedeteikért

-          a szülők felelősséget vállalnak a gyermekük cselekedeteikért

-          a pedagógusok határozottabban megkövetelik a tiszteletet

-          a pedagógusok határozottabban kiállnak az őket megillető jogokért (szülőkkel és tanulókkal szemben)

-          az intézményvezető felelősséget vállal akkor is, ha ezzel népszerűtlenné válik

-          az intézményvezető képessé válik rendet kialakítani és fenntartani

-          a tanulók megismerik és tudatosítják a felelősségeiket és a kötelességeiket

-          a tanulók képessé válnak értelmezni és betartani a kollektív szabályokat, emberi és egyetemes normákat

 

Jelenleg ez csak egy szép vízió, mert a szülők gyakran magukra hagyják a gyerekeiket, még akkor is, ha éppen otthon tartózkodnak mindannyian, emellett az intézményre és a pedagógusokra hárítják a nevelés feladatait, fontosabb lépéseit és végül, de nem utolsósorban nevetségessé teszik a pedagógusokat maguk között is és gyakran nyilvánosan is, ezzel aláásva a köznevelés tekintélyét és elrabolva a gyermekeiktől a normális, kulturált körülmények között történő nevelkedés lehetőségét, hosszú távon pedig a méltó felnőtt élet esélyét.

Kijelenthetjük, hogy jelenleg a szülők többsége érdektelen a gyermeke nevelése és jövője iránt, részben talán azért, mert a munkahelyi és otthoni problémák annyira lekötik a rendelkezésre álló erőforrásaikat, hogy nem hajlandóak többletenergiát és időt áldozni gyermekük ügyeinek intézésére.

 

            Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint a – jellemzően visszahúzódó és magányos, vagy az átlagtól eltérő - felső tagozatosok kétharmadát diáktársaik rendszeresen támadják, megsértik, bántalmazzák tettekkel, szavakkal és általános viselkedési attitűddel is a köznevelési intézményekben.

Sajnos a tanulók 10%a már pedagógus részéről is megtapasztalt, elszenvedett ilyen támadó hozzáállást.

Ezen adatok olvasása közben felmerül a kérdés, hogy engedhetjük ezt az atrocitást ennyire elterjedni a magyar köznevelési intézményekben?! A tekintélyparancsoló problémakezelés természetesen ugyanúgy kerülendő, mint a passzív, érdektelen hozzáállás, mert mindkettő további ellenségeskedést, erőszakot, feszültséget okozhat.

Sajnos az általános érdektelenség mellett a döntéshozói oldalon megjelenik a következményektől való félelem is, az iskola hírnevének csorbulása, a statiszták elrontása, esetleges vezetői bónuszoktól történő megfosztás.

Tehát sok esetben a vezetők a pedagógusokra terhelik a felelősséget és megmaradnak ezeken az alsóbb - szinte adminisztratív szempontból is láthatatlan - szinteken az eljárások és a következmények is.

Mondhatni szinte nem történik semmi, mert gyakran vezetői szinten szemet hunynak a mindenki számára kellemetlen események felett, ezzel fenntartva és fokozva a kialakuló helyi szociális és társadalomkulturális problémákat.

Kellemetlen események, élethelyzetek könnyen kialakulhatnak a tanulói közösségekben, köznevelési intézményekben, hiszen mikro-multikulturális szokások, szemléletek, attitűdök, igények, szükségletek, feltételek és elvárások találkoznak nap, mint nap a falakon belül, ahol a hosszú együtt töltött idő alatt versengés, indulatosság, egyszeri erőszakos tevékenység és folyamatos bántalmazás is megjelenhet.

Vizsgáljuk meg részletesebben milyen kellemetlen eseményekről is van szó:

-          általános zaklatás, zsarolás, erőszak, közveszéllyel fenyegetés, károkozás, garázdaság, rongálás, rablás, zsarolás, személyi szabadság korlátozása, kényszerítés…

-          társadalomkulturális szabályok, normák megszegése

-          társadalomkulturális perifériára sodródás után kártékony tevékenységek megvalósítása

-          nyilvános és rejtett támadás a közösség és a személyek ellen

-          véletlen, vagy szándékos könnyű, vagy súlyos testi sértés

-          erőszakos verbális, vagy fizikai tevékenységeken keresztül történő becsületsértés, vagy karaktergyilkosság

-          bulling: folyamatos erőszakos viselkedés, megfélemlítés önvédelemre képtelenek ellen a személyes térben

-          cyberbulling: fenyegetés, gúnyolódás, kiközösítés, nevetségessé tétel a digitális térben

-          mobbing: pszichoterror, zaklatás, molesztálás, támadás

 

Hogyan előzhetjük meg a társadalomkulturális erőszakos veszélyhelyzetek kialakulását?
- világos és közérthető szabályok, határok rögzítése, tudatosítása és számonkérése

-          alacsony erőszak-ingerküszöb kialakítása és fenntartása

-          empatikus, türelmes hozzáállás kialakítása és fenntartása

-          bizalmi, támogató és elfogadó légkör kialakítása

-          aktív, szabálykövető közösségi szerepvállalás motiválása és inspirálása

-          problémaforrások kollektív rögzítése és tudatosítása

-          tájékozottság fokozása továbbképzések szervezésével vezetőknek, pedagógusoknak, szülőknek és tanulóknak

-          támogató, érdekelt és érdeklődő családi háttér, valamint szülői felelősségvállalás motiválása

-          az iskolai hírnév háttérbeszorítása a személyiségi jogokkal szemben

Intézményi környezet (szülők, segítők, partnerek, támogatók) edukálása a hét minden napján adott tematika szerint:

1.      az internet látható és látens szabályainak megismerése és alkalmazása

2.      otthoni környezetben, saját digitális eszközök használati szabályainak kialakítása

3.      személyes és közös adatvédelmi protokoll kialakítása és alkalmazása

4.      digitális térben megszerzett tudás- és tapasztalatmegosztás alkalmazása

5.      a személyes és digitális térben történtek napi szintű megbeszélése

6.      potenciális segítők, támogatók, ellenőrzők és büntetők megismerése a digitális térben

7.      adat- és személyiségvédelmi, valamint blokkoló szoftverek, alkalmazások megismerése és alkalmazása

 

 

 

Hogyan segíthetünk a támadásokat elszenvedő érintetteken?

-          példamutató tanári személyiségek kohéziójának kialakítása és fenntartása

-          személyes motiváció és szakmai inspiráció kialakítása és fenntartása

-          fokozott szellemi és fizikai terheltség biztosítása a tanulóknak

-          IQ (értelmi), EQ (érzelmi) és SQ (lelkiismereti) intelligencia fejlesztése

-          szociális és kohéziós képességek fejlesztése

-          közösségi empátia, elfogadás kialakítása

-          személyes önértékelés és önbizalom fokozása

-          negatív gondolatok, érzések, döntések és tevékenységek átalakítása pozitívvá

-          segítő, támogató légkör és kondíciók kialakítása és fenntartása

-          a közösségi elvárásoknak és személyes véleményeknek való kitettség mérséklése

-          önagresszió és önhibáztatás megelőzése és megszüntetése

-          valódi személyes kapcsolatok kialakítása és fenntartása

-          személyes értékek, elfogadottság és népszerűség kiterjesztése

-          etikus önvédelmi módszerek és eszközök tudatosítása és használata

-          konfliktusmegelőzési és problémamegoldási stratégiák kidolgozása és megvalósítása

 

 

13 hasznos kérdés az erőszakos élethelyzetek során (minden érintett számára):

1.      Mi történt pontosan?

2.      Hogyan történt?

3.      Miért történt?

4.      Mikor történt?

5.      Kivel történt?

6.      Milyen gondolatok jelentek meg az eset előtt, közben és utána?

7.      Milyen érzések jelentek meg az eset előtt, közben és utána?

8.      Hogyan viszonyulnak az érintettek az eset előtt, közben és utána?

9.      Hogyan viszonyul a közösség az eset előtt, közben és utána?

10.  Mi volt a legrosszabb az esetben?

11.  Mi a tanulsága az esetnek?

12.  Hogyan kerülhető el, hogy legközelebb megtörténjen?

13.  Hogyan lehet rendbe hozni a testi, érzelmi és lelki károkat?

 

 

Az adott élethelyzetben előfordulhat, hogy külső segítséget szükséges és kell is kérni hivatalos úton, így fontos,

hogy képessé váljunk felismerni a helyzet súlyosságát, az adott probléma, vagy bűncselekmény mértékét.

Garázdaság, rongálás, károkozás, zaklatás, könnyű testi sértés, mérsékelt fizikai, vagy verbális támadás esetén lehetőség van a hivatalos segítség, tehát a rendőrség értesítésének mellőzésére.

Ez a protokoll csak abban az esetben alkalmazható, ha az intézményvezetés, a pedagógus és az érintett szülők is megegyeznek abban, hogy nincs szükség rendőri beavatkozásra, vagy jegyzőkönyvezett feljelentésre.

Azonban léteznek olyan élethelyzetek, amikor szükségessé válik és elvárás is a rendőrség bevonása, mint, amikor több elkövető szervezetten hajtja végre a támadásokat, esetleg a kedvezőtlen helyzetbe került érintett megsérül és ellátásra kényszerül, tehát jogilag már sértetté válik.

Emellett egyes esetekben az elkövetők annyira érdektelenek, hogy a támadásokat folyamatosan és zavartalanul megvalósítják az intézményi szankciók ellenére, tehát hivatalos segítségre szorulnak a pedagógusok.

Ezek a súlyosabb kategóriába sorolható bűncselekmények a rablás, zsarolás, kényszerítés, személy elleni erőszak és a súlyos testi sértés, amelyek megvalósulásakor az iskolarendőr hivatalból beavatkozik.

A rendvédelmi tisztségviselő feladatköreibe tartozik a normáktól eltérő magatartásformák és viselkedési minták észlelése, feltárása, valamint a kialakuló problémák, konfliktusok kezelése.

Gyakran a tekintélytparancsoló megjelenés is elég a megelőzéshez, de egyes esetekben még ez is kevés, sőt az is előfordulhat, hogy az iskolaőr jelenléte általános félelmet és krónikus szorongást vált ki a tanulóközösségből és – általában a családból, esetleg egyéb személyes, vagy digitális térből hozott – elfojtott indulatokat is felszínre hozhat.

            A békés, türelmes és megértő hozzáállást képviselő konfliktuskezelési technikák alkalmasak lehetnek arra, hogy hosszútávon is megszűntessék a problémaforrásokat, ezért a köznevelési intézmények legfőbb érdeke, hogy a gyakorlatban is alkalmazható és jótékony-hatékony konfliktuskezelési protokollt alakítson ki és valósítson meg.

Ez csak akkor lehetséges, ha az intézményvezetés nyitott, progresszív és proaktív szemléletű, tehát a külső környezetében található személyes segítőket és szakmai támogatókat is hajlandó bevonni az adott élethelyzetben kialakult probléma korszerű és szakszerű megoldásába.

A leggyorsabb konfliktuskezelési módszer a gyakori mozgás, mint terápiás módszer alkalmazása, amely sajnos legtöbbször a pedagógusok esetében mozgásmegvonással kerül be a szankciós eszközök közé, tehát ha az osztály, vagy a tanuló nem az elvárásoknak megfelelően viselkedik, az óraközi szünetekben megvonják a mozgás lehetőségét.

Ez a gyakorlat rendkívül nagy károkat okoz, hiszen amellett, hogy az amúgy is mozgásszegény környezetben nevelkedő tanulói generációkat leszoktatja az aktív életmódról és megfosztja a szabad mozgásos játék örömétől, még dühöt, ingerültséget és agressziót vált ki ahelyett, hogy segítene azok leküzdésében.

            Nagyobb türelmet és kiatartást igénylő, de rendkívül hatékony konfliktuskezelési módszer a tudatos és irányított beszélgetés, amikor a tanulók elsajátítják a szavaikon keresztül történő érzéskifejezés képességét.

Ez a módszer megfelelő gyakorlással odáig fejlesztheti a tanulókat, hogy kialakul az empátia képessége, tehát képessé válnak mások helyzetébe beleélni, beleérezni magukat és megtapasztalják az együttérzést, valamint alkalmassá válnak a párbeszédre és az együtműködésre is.

Véleményem szerint ennek három szinje is azonosítható:

I.                   IQ (készségfejlesztés értelmi intelligenciával)

II.                EQ (készségfejlesztés érzelmi intelligenciával)

III.             SQ (készségfejlesztés lelkiismereti intelligenciával)



A Rendőr-főkapitányság ajánlásai:

1.       Körültekintő barátválasztás. A Szülők ismerjék gyermekük barátait, tudják azok elérhetőségét és lakcímét.

  1. Sokszor és sok beszélgetés! Otthon minden nap beszéljék meg, kivel mi történt aznap!
  2. A felgyülemlett feszültséget nap mint nap le kell vezetni!
  3. Meg kell különböztetni a jó heccet a bűncselekménytől! Ne feledjék, baj lehet belőle!
  4. Nem csak saját biztonságukért, társaik testi épségéért is felelősek!

 

Keress fel bátran, minden segítséget készséggel megadok!

 

           

Legyen az idézhető mottónk:

”A múlt értékeit, a jelen eszközeivel, a jövő szépségéért!”

Domokos // 2022

 

Ehhez is minden segítséget készséggel megadok, keress fel bátran!

Ha további segítségre van szükséged, ennek a blogbejegyzésnek

a teljes változatát ebook és podcast formában is elérheted.

 

Hasznos kiegészítő információkért rendeld meg az alábbi tananyagokat:

Karrierépítés zenészeknek promovideo

Karrierépítés zenészeknek digitális tananyag

 

Kultúramarketing promovideo

Kultúramarketing digitális tananyag

 

Kultúramenedzsment promovideo

Kultúramenedzsment digitális tananyag

 

Amennyiben bármilyen probléma, kérdés, vagy kérés merül fel, keress fel bátran, mindenben segítek!

Extra tartalmak eléréséhez iratkozz fel YT csatornámra és like-olj a Facebookon!

 

Debrecen, 2023. Március-Április                                                                                         Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester,

Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,

Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,

     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és

az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője

2023. március 22., szerda

  MŰVÉSZI ZENE KÖR - VÍZ világnapja 2023 🤩🌍 💦 ☔️🌊🥛🧊⛲️🏞♻️🎶🔊 



Március 22. a VÍZ világnapja! 

A Domokos lányok egy évig minden hónapban visszatértek a Fancsikai víztározóhoz. 

Ezt örökíti meg ez a video. MŰVÉSZI ZENE KÖR 2023 - Debrecen 

http://muveszizene.blogspot.com/​​

Music: Domokos János Antal - Urban Suite No1 V.(részlet)

2023. február 23., csütörtök

Február 8. A biztonságos internetezés világnapja 👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

 

Február 8. A biztonságos internetezés világnapja

👩🏽‍🏫 👨🏽‍🏫📚 📖 🛤🌄♻️ ✅

 

            Az előző blogbejegyzésem a Diszruptív innováció a művészeti nevelésben címet kapta, ugyanis ez az újító diszruptív (a rossz és elavult hagyományokat, szokásokat megszakító) szemlélet meghatározhatja a hosszútávú fennmaradás sikeres megvalósítását, kiemelten a művészeti nevelés területén.

A mostani írásom erre épülve kapta meg a témáját, amely a biztonságos internetezésről szól, kiemelten a világnap alkalmából, ami – tapasztalatom alapján - meglehetősen kevés figyelmet kap a köznevelési intézményekben.

Egy kis előtanulmány ehhez a blogbejegyzéshez:

Köznevelés a digitalizáció küszöbén

A digitális kultúra szerepe a köznevelésben

Digitális közösségépítés a köznevelésben

Digitális köznevelés új utakon

Digitalizáció a művészetoktatásban

Adatstratégia a köznevelésben

           

            Nem árulok el nagy titkot, amikor kijelentem, hogy a tanulók többsége még mindig kizárólag szórakozásra használja a digitális eszközeit, valamint az azokkal elérhető - globális tudáshoz hozzáférést biztosító - világhálót.

Ennek a legnagyobb veszélye az, hogy gyermekkorban nem tanulják meg tudatosan kezelni eszközeiket, célzottan megtalálni a releváns információkat, hasznosan felhasználni a megszerzett adatokat, megvédeni magukat az erőszakos irányítástól, megvédeni az adataikat az illetéktelenektől és kritikusan elemezni a digitális, valamint a személyes és szakmai környezetüket.

Ezt a problémát elmélyíti, hogy a digitális tér és a közösségi média – agyunkat elárasztó és elkápráztató – impulzusai olyan mértékű függőséget okoznak, amely képes teljes tudattalansági állapotba ejteni a felhasználót, a külvilágból érkező hatások teljes kizárása mellett.

Nagycsaládos szülőként, családfőként és művésztanárként fokozottan felelősséget vállalok a mindennapokban is a digitális tér, azon belül az internetezés veszélyeinek tudatosítására és sajnos még egy jelenleg kislétszámú informális csoport tagja vagyok, akik a tiltás helyett az edukációs felkészítést tartják eredményesnek a digitális eszközhasználattal kapcsolatban.

Tiltásról azért nem eshet szó, mert a most nevelkedő gyermekek választási lehetőség nélkül kényszerülnek az érintőképernyős okoseszközök használatára a későbbi életszakaszaikban úgy, mint a projektmunkákban és a leendő munkahelyükön is. Könnyen előre jelezhető, hogy ezeket az eszközöket mesterséges intelligencia segítségével kiegészítve fogják használni, de még az is valószínűsíthető, hogy idővel 7D hologramtechnika is széles körben rendelkezésükre fog állni.

            Személyes segítséget tudok nyújtani a hozzám beiratkozó zenész növendékeknek, ugyanis a helyes - és az egészségmegőrzésre is fokozottan alkalmas – légzéstechnika elsajátítása mellett finommotorikus mozgásokat is magas szinten begyakorolnak, hiszen egy századmilliméternyi eltérés esetén a furulyájuk sipoló, hamis és hallgathatatlan hangokat adna ki. Tehát kénytelenek elsajátítani a legkissebb ujjmozdulatokat is, amely gyakorlat a későbbi digitális eszközhasználati tevékenységeikben óriási előnyhöz juttatja őket a vetélytársaikkal szemben.

            Mivel egészségügyi, környezettudatossági és gazdaságossági okokból sok éve elektromos autókat használok, gyakran elém kerül Tesla neve, akiről a korunk legfejlettebb elektromos autó ökoszisztémáját is elnevezték.

Tesla szerint minden energia rezgés és én ennek a kijelentésnek nagy jelentőséget tulajdonítok, hiszen hivatásomból adódóan a rezgések tudatos irányítását végzem professzionális szinten.

Zeneművésztanárként pontosan ezt tanítom a növendékeimnek is, ugyanis a furulyaórákon a különböző magasságú hangokat különböző intenzitású levegőoszlop irányításával tudják esztétikusan megszólaltatni, amelyek így a megfelelő hanghullámok megtalálásával átadják a rezgést a hangszer testének, majd a helyiség levegőjébe jutva – legjobb esetben – kellemes érzést keltenek a hallgatóságban.

            Ezt a hatást a digitális térben is elérhetjük mérsékelt mértékben és erősen függve a felhasználó hangrendszerétől, de a közösségi oldalakon és videomegosztókon történő megjelenés előnyei és lehetőségei sokkal nagyobbak a veszélyeinél.

Saját lányaim 4-5 éves koruk óta rendszeresen jelen vannak a videomegosztókon legújabb produkcióikkal és 4-8 év eltelte után már büszkén bemutatják fejlődési útjukat a társaiknak, akik közül emiatt többen kedvet kapnak a hangszerjátékhoz.

Fontos megjegyeznem, hogy a közösségi oldalakon történő képi megjelenésüket minden esetben leegyeztetjük velük és a nem kívánatos képeket később töröljük a portfoliójukból.

Ez a tudatos magatartás odáig vezetett, hogy mára fokozott önbizalommal és reális önértékeléssel rendelkeznek, - a rendszeres iskolai abúzusok, támadások ellenére - fizikai, lelki, szellemi és neurológiai szempontból is kiegyensúlyozottak, valamint kiemelkedő az immunrendszerük, amely tudományosan bizonyítottan annak is az eredménye, hogy jól érzik magukat mind a személyes, mind a digitális térben.

            A következő lépés – az egész korosztályuk esetében – a látens szabályok látható és írott internetes törvényekké alakítása és olyan szokások kialakítása, amelyek segítik a békés egymás mellett élést, valamint a kölcsönös elfogadást és kedvező értékelést a digitális térben is.

Ehhez arra lesz szükség, hogy önkritikát és önfegyelmet gyakorolva szülőként, felnőttként és pedagógusként is odafigyeljünk szavainkra, tetteinkre, de még a testbeszédünkre is. Ez utóbbit ugyanis a gyermekek nagyon érzékenyen képesek utánozni és szavak nélkül is, vagy még jobban képesek kifejezni érzelmeiket csupán a testbeszédükkel, akárcsak a zenében a hangok megszólaltatásával.

Ezek a minták rendkívül fontosak a következő generációk nevelésében és az ahhoz szükséges példamutatásban, hiszen a megfelelő példa biztosítása mellet nem alakulhanak ki a mai korra jellemző társadalomkulturális problémák a digitális térben, amelyek a személyes térbe is kiterjedhetnek. Tehát a megelőzés lehet a megfelelő módszer.

A rendszeres beszélgetés a másik helyes út, hiszen ma már a család nem tölti be a kiegyensúlyozott életmódra felkészítő jellegét, ezért sok gyermeknek mentális problémája van, ez a zeneórákon is jellemző probléma.

Ma egy zenetanárnak egyben professzionális pszichológusi szerepkörrel is rendelkeznie szükséges, ahhoz hogy a testi és lelki gátlások mellett a mentális hátráltató tényezőket is megszüntesse a növendék estében.

Nagyfokú veszélyforrás lehet, hogy a legtöbb családban és a köznevelési intézményben nincsenek kedvező körülmények a gyermekek önbizalomnöveléséhez, ezért az interneten keresik ezt a lehetőséget, amely azzal járhat, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek olyan kártékony emberekkel szemben, akik kedveskedéssel, csalogatással és dicsérgetésekkel átvehetik az irányítást az életük felett, kezdetben az online, majd a személyes térben is.

            A pedagógustársadalom rendkívül nehéz helyzetben van, hiszen ahhoz hogy a tanárok képessé váljanak szakmai és személyes segítséget nyújtani a gyermekeknek, előbb nekik is szükséges tapasztalatot gyűjteni az online tér káros hatásai, a kialakuló kedvezőtlen élethelyzetek és a kártékony személyek tekintetében.

Sajnos ez azért fokozottan nehéz, mert jellemzően nem a magabiztos, tájékozott, diplomás felnőtt értelmiségi tanárokból áll a zaklatók, vagy befolyásolók célközönsége, hanem az önbizalomhiányos, kiszolgáltatott, figyelemre vágyó, tájékozatlan és képzetlen – jellemzően nehéz körülmények között nevelkedő és emiatt bármire rávehető - tanulókból. Így tehát a tanárok csak másodkézből értesülhetnek az interneten – a tanulókkal szemben - elkövetett bűncselekményekről, atrocitásokról és abúzusokról.

Helyes lépések a pedagógusok részéről a hét minden napjára:

1.      az IKT eszközök fajtáinak és funkcióinak elméleti szintű megismerése

2.      a IKT eszközök funkióinak gyakorlati szintű megismerése és használata

3.      az IKT környezet szereplőinek és platformjainka megismerése, globálinternetes tapasztalatszerzés

4.      az IKT környezetben magabiztos tájékozódási képességek kialakítása

5.      az IKT környezeti erősségek, lehetőségek, gyengeségek és veszélyek azonosítása

6.      az IKT környezeti erősségek, lehetőségek, gyengeségek és veszélyek tudatosítása

7.      az IKT környezetben a tanulók védelme megelőzés és problémamegoldás által,

segítségnyújtás az internetes törvények, rendeletek és szabályok kialakításában

 

Hasznosan és tudatosan kihasználva az internet és az IKT eszközök lehetőségeit minden tanulónak biztosíthatjuk

 a gyors fejlődést, a kedvező előmenetelt és az érvényesülési lehetőséget, ezért ezúton is arra kérem

a pedagógus- és szülőtársaimat, hogy segítsék, támogassák ebben a tanulókat, gyermekeinket!

 

Ehhez a témához kapcsolódóan megtalálható

a NemzetiMédia- és Hírközlési Hatóság által közreadott 7 pontos segítség

szülők számára gyermekük online térben történő jelenlétével kapcsolatban:

1. Ismerje meg az internet használatát!

2. Egészséges online tartalmat fogyasszon!

3. Kerüljön mindent, ami káros!

4. Ne az online térben tájékozódjon a szexualitásról!

5. Ismerje meg a netikettet!

6. Idegentől nincs édesség!

7. Tudatos gyerekből tudatos felnőtt válik

Bővebb információt és segédanyagokat a témakörben az NMHH tematikus oldalán,

a Gyerek a neten lehet megtalálni.

Tematikus tesztek kvízek: https://digipedia.hu/

 

Keress fel bátran, minden segítséget készséggel megadok!

 

 

           

Legyen az idézhető mottónk:

”A múlt értékeit, a jelen eszközeivel, a jövő szépségéért!”

Domokos // 2022

 

Ehhez is minden segítséget készséggel megadok, keress fel bátran!

Ha további segítségre van szükséged, ennek a blogbejegyzésnek

a teljes változatát ebook és podcast formában is elérheted.

 

Hasznos kiegészítő információkért rendeld meg az alábbi tananyagokat:

Karrierépítés zenészeknek promovideo

Karrierépítés zenészeknek digitális tananyag

 

Kultúramarketing promovideo

Kultúramarketing digitális tananyag

 

Kultúramenedzsment promovideo

Kultúramenedzsment digitális tananyag

 

Amennyiben bármilyen probléma, kérdés, vagy kérés merül fel, keress fel bátran, mindenben segítek!

Extra tartalmak eléréséhez iratkozz fel YT csatornámra és like-olj a Facebookon!

 

Debrecen, 2023. Február 8.                                                                                      Domokos János Antal

Trombitaművész-tanár, Karmester,

Nemzeti ösztöndíjas Zeneszerző, Szövegíró,

Szakvizsgázott pedagógus, Közoktatási vezető,

     a Művészi Zene Kör tehetségmenedzselő szervezet és

az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia vezetője